2014. augusztus 16., szombat

Újabb ok, miért érdemes megismerni egy meleget

 

Az emberek hozzáállása a meleg és leszbikus közösséghez évtizedek óta változóban van. Egyre több országban vezetik be a regisztrált élettársi kapcsolatot, már majdnem húsz országban van lehetőség az azonos neműek közötti házzaságra és a gyerekvállalás is mind gyakoribbá és elérhetővé válik. Ezekhez a változásokhoz azonban elengedhetetlen előfeltétel, hogy a fejekben is előrelépés történjen.

Friss közvéleménykutatási eredményekből kiderült, amit már egyébként eddig is sejteni lehetett, de most megerősítették: ha egy heteroszexuális homoszexuálist ismer meg környezetében, sokkal elfogadóbbá válik. A melegeket személyesen is ismerők között jóval magasabb a melegházasságot támogatók aránya és közülük jóval kevesebben bánkódnának, ha megtudnák, hogy gyerekük meleg, vagy leszbikus.

A 18-29 év közötti korosztály pedig külön kiemelkedik ebből a sorból. Ennek oka is több mindenre eredeztethető: a média egyre pozitívabb hozzáállása (gondoljunk csak arra, hogy ma már alig találni olyan amerikai sorozatot, amelyben ne lenne legalább egy pozitív meleg karakter) és az internet ereje.

Az Amerikai Egyesült Államokban végzett kutatás szerint a megkérdezettek között azok, akik ismernek meleget vagy leszbikust kétszer többen támogatják házasságukat (65-70%), mint azok között, akik nem (30-35%). Utóbbival megegyező a republikánus párti, tehát inkább konzervatív szavazók hozzáállása is: minden harmadik támogatja az azonos neműek egybekelését. A Tea Party-hoz, tehát a párt jobbszárnyához tartozók közül csak minden negyedik.

humenmagazin.com

Nincsenek megjegyzések: