2014. augusztus 14., csütörtök

Vegyes;

 

Idézet mára:

„ Az egész élet egy kísérlet. Minél többet kísérletezel, annál jobb.” – Ralp Waldo Emerson

Scottynak találtunk szukát. Még pár hónapos, de a gazdijával megbeszéltük, h kb egy év múlva majd összeeresszük őket. Fajtiszta ő is, szo reméljük tudunk belőle profitálni is. kicsit érdekes gondolat és érzés született meg bennem ezzel kapcsolatban. Egy évre előre megbeszéltük, h egymásé lesznek… …tisztára mint a középkorban… Mosolygó arc Zavarban levő arc10152406_10152054561080885_1191927479694961358_n

Még július vége felé voltunk valamikor Velencefürdőn.

Nagyon jó volt kikapcsolódni. Sokat nem fürödtünk, mert a víz nem volt kellemesen langyos, ahogy én azt szretem, Norbi meg egyedül nem akaródzott pancsikolni, szo inkább csak napoztunk, pihentünk, aludtunk és olvastunk. Hm… Öregszem…

gyerekként állandóan egyből a vízbe akartam menni és ki se lehetet onnan ráncigálni, most meg, már kurvára nem vonz a fürdés. A pihenésnek jobban örülök. Mosolygó arc

Jó volt ott lenni, nézni a boldog, nyugodt embereket, ahogy jönnek-mennek, tesznek-vesznek. Süt a nap, fekszel a pokrócon, nézek ki füvek közt. Érzem hol a föld, füvek, hol a tó illatát.

Akaratlanul is az a gondolat született meg bennem, h az emberek itt szabadok, kikapcsolódnak és boldogok, ezáltal magas a hely rezgésszintje, így akik újonnan idejönnek, boldoggá, szabaddá és nyugodttá válnak e rezgéstartomány hatására.

10170814_1518472095043505_2310985945108274207_nElég nagy fanja vagyok a 24 című sorozatnak. Ennek (is) hatására elég sokat gondolok Amerikára, s vágyom Los Angelesbe és Kaliforniába. Egy utazási iroda hirdetőfalán ki is szúrtam egy ilyen is utat. Egy keleti és nyugati parti utazás fél milla lenne. 17 éjszakával. Mosolygó arc Így lakásvásárlás után simán belefééééér! Kacsintó arc Arc nagy mosollyal Arc kinyújtott nyelvvel

Szo viszlát Magyaro… …Amerika….

(Megjegyzem, h már augusztus 2.-tól az új saját lakásomban vagyok, de időhiány miatt, még csak most tudom kifejteni, publikálni a több hetes, júliusi gondolataim, érzelmeim, feljegyzéseim.)

Költözési előkészület, pakolászás, egyedül a lakásban.Nagyon vegyes érzelmek kavarognak bennem.

Akkor is sajgott a szívem, viszont boldog is voltam. Bár mondjuk az a pakolás okozta szomjúság oltására bevitt több mennyiségű alkoholnak volt köszönhető.

Voltak pillanatok, mikor hangosan dübörgött a zene, énekeltem és táncoltam. Fura és jó érzés volt. Mosolygó arc Ritkán történik velem ilyesmi….10247312_10152073026735885_8779253711078422042_n

Meghalt Robin Williams. Nagyon megrázott és elszomorított. Nem voltam nagy rajongója, s éppen ezért nem is értem miért érintett meg ennyire a halála. De most h elment, így jövök rá utólag, h mennyire szimpi is egy színész volt. Milyen jó filmjei voltak, s mindegyiküket szerettem, amiket láttam anno, még gyerekként…

Remélem jobb és boldogabb élete lesz a következő életében, bár az öngyilkossága miatt….

Minden jót neki!

Csók!

Rion Kacsintó arc

Piros ajkak

(A lakásról, beköltözésről és a többiről a köv bejegyzésben…)

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Nincsenek megjegyzések: