Az előző részek tartalmából; Betekintő

Karácsony előtt egy nagy táskányi rég nem hordott ruhámat adtam le az arany János utcai vöröskeresztnek.

Egy kisebb táskányi adag még hátramaradt,  de kimenetel előtt még lepasszolom azt is.

...Kimenetel...

Továbbra is minden nap gondolok a kimenetelre. Megfigyeltem, h nagyon sok gondolat, ötlet születik meg bennem ilyenkor. Gyakran elkap ilyenkor az a feeling, amiről 1-2 bejegyzéssel ezelőtt beszéltem, h megnyílik a lelkem, elmém s csak úgy jönnek az ihletek. :)

Pl a tervezéssel kapcsolatban. Nagyon megörültem, mikor videón láthattam azt, h más is hasonlóképpen gondolkodik mint én. Sőt!  Ugyan az a fontossági sorrendjé! 

A videón túl én még annyival egészíteném  ki, hogy;

1; helyzet, probléma felismerés 
2; stratégia kialakítása 
3; tették mezejére lépés 

Ezek az élet minden területén alkalmazhatóak. Karrier, magánélet, fizikai, szellemi téren stb...

Én leginkább szellemi, lelki téren használom, hisz ezek hatással vannak a fizikai síkra.
Pl ha a legáltalánosabb esettet vesszük figyelembe; Sokan elégedetlenek az életükkel. Jön ugye az első felismerés, hogy gebasz van. Aztán  Miután felismertük, h szar a közérzetünk, életünk, megkell keresni a problémát/problémákat. Hiszem és tudom, hogy minden (!) rajtunk múlik!

Sajnos sokan itt leragadnak az önsajnálatnál, kétségbeesésnél, mások hibáztatásánál, irigykedésnél. (Nincs Isten, szar az élet, miért történik ez PONT velem?! Bla, Bla,  Bla, rinya, rinya, rinya.)

Buksisimi.

Ezekből a szarságokból engem anno szintén a nadi húzott ki. (Surprise!)
Addig csak sodródtam én is a szennyvízben a sok szar között. ^-^

Nadin tanultam meg, amit fentebb írtam, hogy minden rajtad múlik. Továbbá hiszem, hogy leszületésünk előtt mi választottuk azt, amiken keresztül megyünk,  h tanuljunk belőlük. Úgy tekintek erre például, mint mielőtt főiskolai/egyetemi élet kezdete előtt  te határozottad meg, h milyen területen, miket szeretnél tanulni. Aztán a suliban meg, háborgunk, h mi a fászomé' kapom én ezt a sok szarságot?! Szidjuk a marketing órát, mikro, makronómiát stb, stb stb.... Fogjuk a fejünk, h mi a fasz van, s h én ezt nem fogom tudni megcsinálni! 

Nah! Szo nem véletlenül megyünk keresztül azon, amin. 

A másik nagyon fontos, a karma. Amíg nem nézel szembe a problémáiddal,  s nem oldod meg őket,  csak rinyálsz,  s inkább minden mással foglalkozol  ( dolgozol, túlórázol,  bulizol,  haverokkal lógsz, iszol, drogozol, ide-oda jársz egyszóval mindennel foglalkozol csak a benned lévő problémával nem ) addig nem fog a helyzeted javulni. :)

Tehát ha sikerült végül felismerni, szembenézni a helyzeteddel,  problémáiddal, (mihez az kell, h egyedül legyél s magadba szállj) akkor jöhet a tervezés,  stratégia kialakítása, h hogy lehet őket megoldani. Egy jó stratégia kialakítása több napba, akár hétbe is eltelhet. Attól függően mennyi, s milyen mértékű a probléma, Ill mennyire vagy elszánt,  alapos, precíz, átgondolt, körültekintő. 

S végül,  ha készen vagyunk, s megteremtettünk mindent, ami kell a terveink megvalósításhoz, akkor ráléphetünk a tettek mezejére.

Ha az a valami/valaki, nem akar összejönni amit/akit annyira szeretnék, annak is megvan az oka. Lehet nem szerepel a te életudaban, nem a neked való. Nem szolgálja fejlődésed (attól még,  hogy te azt (csak) hiszed).

Nemsok értelme lenne az életnek , ha minden szép, jó és egyszerű lenne.

Minden ember ért valamihez, szeret valamit, jó valamiből, s ugyan ez fordítva is.(Nem ért, utál, béna.) Nem a véletlen műve a velünk született személyiségünk.

  

Am ez az egész tök ugyanolyan, mint amikor lebetegszel és elmész dokihoz....

1; helyzet, probléma felismerés 
2; stratégia kialakítása 
3; tették mezejére lépés 

Ott se véletlenül van az h "csak úgy " lebetegszünk...
Nah de ez már más témakör. ...

+ Még egyéb jótanacs.

Am nem ilyennek szántam ezt a bejegyzést,  de hát ilyenre sikeredett. A többit, miket a kimenetellel kapcsolatban írtam majd megosztom a kövi bejegyzéssel, mert így egybe túl hosszú és sok lenne.

Csók!

:* :)

Rion

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Szia, magyar vagyok - határátkelő

Egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató Heni írása, ami elég erős keverék ahhoz, hogy bátran ajánljuk nektek. Szerzőnk egyébként Csehországban él, de mai típusfelsorolása szerintem univerzális.

„Öt év távlatából elmondhatom, hogy a honpolgárnak sem könnyű a helyzete, amikor országába idegen érkezik. Tartósan. Ott tanulni. Dolgozni. Élni. Mindenki ebben a szép világban, habitus, neveltetés, tapasztalat és tudás együttes használatával utasít el vagy fogad be tárgyakat, ízeket, eszméket és embereket.

Nem csupán Te kapcsolódsz a közösségbe, hanem a közösség is kapcsolódik Hozzád. Az, hogy ez a kötés mennyire lesz sikeres, a közös találkozási pontok mennyiségétől függ.

Íme, néhány embertípus, akikkel külföldön élő magyarként találkoztam. Benyomásaim és élményeim talán ellensúlyozzák a szerencsétlenül induló alkalmazkodást.

Abszolút elutasító

Köszönöm az összes szentnek, hogy kevés ilyennel volt dolgom. Százból két ember. Ő az, aki akkor sem hajlandó érteni, mit beszélsz az anyanyelvén, ha tökéletes nyelvtani és kiejtésbeli helyességgel használod a szavakat.

Továbbá akkor is viszolyog Tőled, ha Mila Kunis vagy kandušban (cseh népviselet) és illedelmesen udvarolsz neki.

Fahéjas teát akartam vásárolni egy teaboltban. Fahéj csehül (skořice) nem éppen a barátságos szavak csoportjába tartozik nyelvtanulás szempontjából. A ř betű kiejtése olyasféle, mintha a magyar r és magyar zs hangokat egyidejűleg darálnánk. (Próbálkoztok, mi?;-))

Egy cseh barátnőm szerint a csehek 7%-a nem képes helyes ejtésmóddal produkálni. Morcos boltos néni kérdezte is: “ugye maga nem cseh?” Valóban.

Szenvtelen arccal várakozott, hogy talán a tizenötödik sikertelen kísérletem után esetleg tizenhatodszorra világossá válik számára a fahéj. Végül mutattam a mögötte lévő polcon álló üvegcsét, amelyen a skořice felirat virított…

Nemzetfüggő

Mivel a fizimiskám nem országspecifikus, ezért első pillantásra nem dönthető el rólam, hogy kínai vagy kenyai vagyok-e. Eddig véltek már norvégnak, franciának, sőt, spanyolnak is, habár ez utóbbi fura, ugyanis habfehér a bőröm és vörös a hajam. (Csodálkozom amúgy, miért nem került még listára a viking.;-))

A lényeg, hogy találkoztam pár patriótával, akikkel a kellemes csevegés kényelmetlen távolságtartásra váltott, miután szóba került a hazám. Egyébként ezen nem álmélkodom. Nekem is vannak fenntartásaim a saját fajtámmal.

Itt említeném meg, hogy az élet egyik inspiráló érzése, amikor magyarul beszélgetsz a társaddal olyan idegennyelvi közegben, amit értesz, ám a körülötted lévők úgy gondolják: mégsem. Valaki röhög rajtad és azt állítja, biztos ukrán a fehérnép, Te pedig kuncogsz a párodra, hogy biztos nem. Na, tényleg: ukrán is voltam… 

Csodabogár-imádó

Mindegy honnan jössz, az a fontos, hogy nem helybeli vagy. Ti is szoktatok templomba járni? Tényleg csak fűszeres kaját főztök? És a slágergyanús: nálatok szocializmus van?

Van egy srác, aki minden alkalommal, ha összefutunk, vígan tudakolja, akkor most magyar-e az anyanyelvem vagy román. Mondjuk ez tényleg szórakoztatóbb, mintha például amerikai lennék. Róluk általában mindenki tudja, hogy coca-cola, Hálaadás, ám Magyarország a mai napig változatos csoda…

Elődjei között…

…vagy barátai között akad magyar. Minden harmadik cseh elmondhatja ezt magáról. Édesapja, nagymamája, dédapja magyar. Pár kifejezés jön is magyarul. A „jó napot” mindegyikük felsorolásában dobogós.

Durva nyelvi jelenség a lány, akinek anyukája magyar, de a csaj nem beszél magyarul. Javára írható azonban, hogy a Csiga-biga gyere ki-t tökéletesen előadja.

Valdemár bácsi osztrák-cseh állampolgár. A második világháború idején járt Pesten, ahogy ő fogalmaz: „…a József Attila utcában megismerkedtem egy Ilonka nevű lánnyal, és még arra emlékszem magyarból, hogy Jó napot…”.

A zeneklubból ismerek egy anyukát. Japán-angol tolmács. Egyetemista korában egy magyar hallgatóval élt közös albérletben. Már nem rémlik neki a magyar nyelv, vagyis de: „…olyan van, hogy paprikás krumpli?” Hogyne. Hogyne. Szívmelengető terefere az ilyen.

Nyelvelő

Amíg nem uraltam a csehet, némettel és/vagy angollal próbálkoztam. (Újdonsült anya, babakocsival hivatalban, üzletben, máshol. Szórtam a teuton és ánglius gyönyörűségeket, mert esetleg…)

Esetleg másfél év után sikerült is levadásznom olyan embert, akivel a non-verbális kommunikáción túl szavakat is váltottam. Szerintem odahaza kukázó Karcsival is előbb folytatok diskurzust (b) irodalmi német nyelven. Részecskegyorsításról (is).

Nálunk az újszülött után még öt nyelvvizsga hagyja el a szülőcsatornát. Ha mégsem: anyja sem tart rá igényt. Cseheknél nyelvvizsga nélkül is lehetsz aszfalt.

Ellenben az már szemfényvesztő vagányság, ha a német nyelvtanár végzettségű ismerős nem tudja dekódolni a Wie geht es dir? klasszikust. Majd az ezt követő heroikus impresszió: cirógatásra született szurikátának vél, amiért csupán társalgási szinten birtoklod a cseh nyelvet. Istennek hála nem burjánzó típus. Azok, akikkel értekezni tudtam angolul, németül, mind toleránsak voltak velem szemben.

Valakije külföldön él

Haladunk a befogadó csoportok felé. Idősebb generáció. Fia, keresztlánya, unokaöccse került másik országba. Van, akinek Csehország sem csokoládé a boldoguláshoz. Nekünk ízlik a cseh csoki.

„Tudom, mit érez édesanyád!” – feleli, ha arról társalgunk, hogy utoljára az akciós plazmatévék idején látogattunk haza. Ő tényleg átéli a szituáció fájdalmas voltát, ha derékzsábával mászol három napig, fogaid közt bébivel, fejeden fostos rugdalózóval, anyád pedig együttérzően segít napi harminckét darab, Kitartás! üzenettel.

Annak, akinek szerettei határokon keltek át, nem kell magyarázni, mit jelent interneten keresztül követni az unoka fejlődését vagy a beteg rokon lábadozását…

Világlátott

Járt már külhonban és nem csak turistaként. Au pair volt Angliában, cserediák Franciaországban, recepciós Németországban, testnevelő tanár Amerikában, hogy említsem néhányukat az ismerőseim köréből.

Rögtön pártfogol. Ismerteti a helyi jellegzetességeket, szokásokat. Hova menjek vásárolni és hova ne. Mit kell feltétlenül kipróbálnom. Kísér ügyeket intézni. Kérned sem kell. Társaságba vezet és dicsér, amiért tanulod az anyanyelvét.

Hálával tartozom a véletlennek, hogy kaptam pár, bicegésemet segítő csehet. Nélkülük nyelhettem volna Dr. Kanapé piruláit.

Maga is idegen

Vigyázni kell velük. Nem úgy működik a dolog, hogy ha Te sem idevalósi, ő sem idevalósi, akkor összeborulás, pusziözön. Nem ütköztem sok bevándorlóval, ám akikkel igen, azt a képet mutatják, minél népszerűbb egy ország a de-jó-lenne-ott-élni ranglistán, annál köcsögebb a szülöttje.

Például a vietnamiak borzasztó kedvesek. Rád köszöntenek, mosolyognak, érdeklődnek. Ezzel ellentétben az ausztrál anyuka akkor sem ismer fel az utcán, ha egyébként hétfőtől péntekig minden reggel egymás mellett vetkőztetitek porontyaitokat az óvodában.

Még egy jó tanács: magyarral ne barátkozz! Először parányit tartózkodik a bratyizástól, majd miután önerőből ösvényt vágsz a sűrű erdőben, hátadra kapaszkodik, és igyekszik sárba taszítani… (Erről bővebben a blogonMagyarbarátság külföldön címmel.)

Végezetül egy botránymondat: Elégikus érzet, hogy az elmúlt öt évben Csehországban több segítőkész, mesterkéletlen vagy pusztán jófej helybeli keresztezte utamat, mint Magyarországon harminc év alatt, holott előbbieknek földije sem vagyok.”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg.)

Www.hataratkelo.com

Betekintő;

...Betekintő...

Akik régóta olvasnak, tudhatják, h ez egy különlegesebb bejegyzés lesz, mint az "előző részek tartalmából"...

Fura számomra, hogy valójában még csak most ismerem fel, h az anno tök gyorsan, spontán létrehozott cím mennyire a tudatalattimnak köszönhető.

S tényleg mennyire helyénvaló ez a cím;


Betekintés


Vannak olyan pillanatok, - amiben szinte biztos vagyok, h minden más embernél van, csak mindenki máshogy kezeli - amikor totál megnyílok. Nevezhetnem egyszerre/együtt szívemnek,  lelkemnek, elmémnek.

Még azt nem tudom, hogy mikor, mitől,  miért történik ez meg. Pedig szinte mindig felismerem s tudatosítom, hogy nah most is abban az állapotban vagyok, s hiába gondolkodom el a miértjén, hogyanján, (még) nincs válasz.

Amit eddig sikerült "beazonosítani", h nálam gyakran zenék, egyedülllétek, s utazások során "jön rám" ez a "megnyílás".
Különböző filmekben sokszor lehet ilyeneket látni, csak fel kell tudni ismerni.

Ilyenkor leginkább azt látjuk, hogy mi történik/történt a főszereplővel, aki éppen mesél az érzéseiről, gondolatairól.



...

Amikor sikerül elbizonytalanodnom a külföldi munkávalallást illetően, gyakran az a gondolat uralkodik el rajtam, h;

"azért jöttem, hogy tanuljak, fejlődjek, tapasztaljak!"

Ami az egó számára biztonságot jelentő jelenlegi körülmények között nem tudok "fejleszteni", megvalósítani.

Az egész eddigi 26 évem a folyamatos fejlődésemről szólt, de úgy érzem megrekedtem, megálltam, amit én ilyen fiatalon nem tartok elfogadhatónak.

Én tényként hiszek abban, hogy minden okkal történik.
Hiszem, hogy nem véletlenül születtem oda és olyannak ahová és amilyennek!...

... Most eltört nálam a mécses... ... Eltört, mert mérhetetlenül hálás vagyok a fentieknek, minden élőnek és (már) nem élőnek, valamint magamnak (nem a kis egónak. Bár neki is, mert az egoista faszaságok is segítettek ebbe az irányba haladni, s tanultam sokat).

Külön bejegyzést tudnék írni itt felsorolás szerűen, hogy kiknek, miknek miért vagyok hálás.

Emlékszem, hogy régebben írtam, hogy a nadi 3as szint elvégzése óta milyen gyakran, intenzíven (mélyen) tudok hálás lenni mindenért, legyen az mások számára akármilyen kis apróság, természetesség. (Süt a nap, egészséges vagyok,  család, munka jó és rossz dolgok, érzések, gondolatok s minden egyéb.)

Hmmm! Most hogy ezeket leírtam, felismertem, hogy mikor "rámtör" a mély hála érzés, akkor is "megnyílok".

S remek példa ez, h ezért a felismerését is tökre hálás vagyok!

Tudom, hogy ez sok ember számára érthetetlen és hülye faszaságokat hadoválok, de egyrészt ez engem nem zavar, mert tisztában vagyok azzal is, h ők másfajta személyiségek. Egy materialista, evidens hogy így gondolja. Vagy nem is feltétlenül kell az illetőnek "materialistának" lennie. Épp elég, ha a nagy rohanás, mókuskerék hajtás, vagy éppen az önmagunktól, ismeretlenségtől való félelem miatt így vélekednek.

 Én meg vagyok egy tökre más oldalon, aki inkább humanista, s azon belül is liberális hippi, aki x időnként mindig megáll, megpihen, leül, s elengedi azt a káoszt, túlpörgést, hajszát, ami körülvesz, s elgondolkodik, átél/megél és hálát ad olyan dolgokat/ról, melyek sokak számára faszság.... ... Aztán majd  (talán) a halálos ágyon fekve meg azon elmélkedik, s bankódik (mint a szintén kemény vonalas "materialista" nagyapám, aki már későn ismeri fel , hogy tulajdonképpen nem is élt, csak a munkának a megélhetésnek gürizett, s az ágyon fekve - igazából még nem hiszem, h felismerte, inkább csak - kapizsgálta, h mennyivel mélyebb oldala, jelentősége van mindennek, s ha ezt az oldalát felismerte volna a dolgoknak, mennyivel másképp élhetett volna....

(Zárójelben megjegyzem,  h hiszem, h azért is sikerült elérnem mindent eddig  amit akartam, mert mindig is sokat foglalkoztam azzal a... ..."mélyebb dologgal".... Hiszem, hogy ahhoz, hogy VALÓBAN fejlődj, élj és tapasztalj, az kell, hogy legyenek olyan pillanataid, amikor lenyugszol a picsába, s egy "kicsit" magadba szállsz.

(Naponta sok ilyen pillanatra lelehetsz. Reggel, a napközbeni szünetekben, mikor épp kivagy mint a szar, mikor egyedül vagy, ill este a zuhany alatt állva,  miközben lesel ki a fejedből, vagy elalvás előtt.

Ahogy a drága jó Kali barátomtól tanultam az egyik csoportos meditáción; Az emberi lélek, mindig meditáll, mikor épp nem csinál semmit. Legyen szó bambulásokról, amikor csak úgy vagy, nem vagy jelen és hasonló kis apróságok. Ezért is hálás vagyok neki is.)

Csak akkor leszel képes arra, hogy felismerd, tudatosítsd, foglalkozz, fókuszálj, "gondozd/ápold" mind az érzéseid, mind a gondolataid, h kissé vallásosan fogalmazzak;  rátalálj az utadra s egyben önmagadra, s egyenlővé váljona balance...)

Nah! Visszatérve a materialista, humanista ésatöbbihez. Újabb szép példa, amiért szintén gyakran vagyok hálás;
A sokszínűségért. És ezen belül is van más, + hála érzet, ami azért van, h sikerült a sokszínűségre pozitivumként tekintenem.

Hálás vagyok, mert tudom (ahogy a már 6 (!) éve engem olvasók/ismerők is tudják ) hogy milyenként, honnan jöttem...

"A szeretet és a hála minden negativitást felold,  bármilyen formát öltsön is. Ez a két érzés képes tengereket szétválasztani,  hegyeket megmozgatni,  és csodákat véghezvinni.

Rhonda Byrne

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Az élet körforgása;

December 22;

Hajnal 2.45 körül papám eltávozott.

KB 1 éve kapott strokeot. Akkor a fél oldala lebénult, s fekvő beteg lett. Idén Dec 20 körül pedig második strokeja volt, minek következtében teljesen lebénult, s már beszélni se tudott.

Utoljára november elsején láttam. Bátyám a napokban pont h hazautaztak szo anyummal volt. Mondta, h szörnyen nézett ki a vége felé a papa. Nagyon sokat szenvedett, s megváltás volt már neki ez a halál.

Én nagyon lelkis vagyok - mondjuk ez a kijelentés nem teljesen igaz, mert általánosságban stabil lelki világgal rendelkezek - de az utóbbi napokban többször volt az, hogy hirtelen, s nagyon intenzív sírás, zokogás tört rám.

Ezt nem csak a papám eltávozása miatt van.
A karácsonyi és egyéb klasszikus, komoly zenék is kiváltották ezt az érzést belőlem.

Dec 26:

25.én leutaztam a szülői házhoz vidékre. Semmi kedvem nem volt lent lenni ráadásul 5 napot tartózkodom itt! Nyűglődés, de ki kell bírnom.

Első éjszaka elég rosszul aludtam, sokszor felébredtem. Annak ellenére is, h kértem és csináltam is védelmet a lakásra.

Minden nap kérem a fentieket, hogy papát segítsék át a túlvilágra.

Dec 27:

Elmentünk templomba,  mert papám miatt "illő".
Én nem kívánok papolni, de a lényeg, hogy a végén megköszöntem anyumnak a lelki zsarolást "illő volna egy misére elmenni a temetés előtt". (Megjegyzem a 4 unokából csak én és bátyám volt jelen, globálisabban nézve a rokonság "illő" részének kb a 30-40%-a tette be a lábát "Isten házába"(nevetséges) ...)

Szóval megköszöntem, mert eddig csak elvétve jutott néha eszembe a nagy nyári félelem és gyűlöletkampány közepette - melybe a mélykeresztény nagymagyar egyház is beszállt Erdő Péter ... pásztor vezetésével - hogy kilépek ebből a gyűlölködő, korlátolt, rasszista, tipikusan bort iszok s vizet prédeikállok közösségből.

Most is csak a szardobálás,  gyűlölködés ömlött ennek a papnak a szájából is. Évekkel ezelőtt voltam utoljára karácsonyi misén, akkor a másik pap is hasonlóképp osztotta az észt... (Azóta nem is járok egyáltalán templomba.)

El is kezdtem ennek utánajárni,  s találtam egy szimpatikus verziót;

Egy mise közepén erőteljesen nyiss be egy templomba, menj oda a paphoz és kiáltsd azt: "FELMONDOK". Www.gyakorikerdesek. hu

Nem tartom helyesnek, hogy egy gyerekre, sőt mi több egy csecsemőre (!) ráerőltetik, belekényszerítik, egy ilyesmi dologba. Erre az egészre olyan maradi s abszurdumként tekintek, mint h a szülők döntsék el, hogy kilesz a gyerek jövendőbelije!

Majd ha eljön az ideje, - ha eljön - majd maga eldönti, h neki ki/mi a jó!

Még egy olyan gondolat formálódik bennem, h lehet, h Én nem kérnek temetést.
Az már fixen megérett bennem, h testemet hamvasszák el. De a továbbiakban bizonytalan vagyok még, de jobban hajlok afelé, hogy a hamvaim szórják szét valahol, s ne temetőbe tegyenek.

Az is fixen megérett bennem, h én nem kérek templomi szertartást, megemlékezést ettől a keresztény egyháztól. Havának rám akár megemlékezés,  azt a szívében bárhol, bármikor megteheti, gyújthat gyertyát bárhol. Nem kell ahhoz egy fix helyre kimennie, hogy "meglátogasson"! Baromság! Fizikai testnek kell látogatást tennie mindig valahova, de a  lélekre, szellemre való megemlékezésért nem kell sehová sem menni....


De 28:

Érezhető volt a levegőben a feszültebb légkör ami a másnapi temetés előszele volt.
Sokat magyar kártyáztunk. Felénk Beethovennek hívják. Lényegében makaó. 4en négyféle szabályt ismertünk. Valaki mindig tud valamivel cifrázni. ☺

Imádom ezt a játékot. Évente egyszer szoktam játszani, s ez karácsonykor szokott lenni.

A másik, amit még szeretnék megemlíteni az az a csodálatos érzés, amit a zenei relaxáció során sikerült átélnem.  Annyi az egész,  h beteszem a fülest, elnyúlok az ágyon, s hallgatom a Spotify-n összeállított kedvenc relax lejátszási listám.

Amikor csak a tiszta zene szól a fejedben, s annyira eltudsz lazulni  szinte folyamatos hidegrázás és libabörösödés közepett, h arra "térsz vissza" h bezavar a tudatod egy olyan kérdéssel, hogy hol vagyok?! Össze vagy zavarodva, mert mintha elszálltál volna a testéből. Nem érzed konkrétan a tested, se azt a fizikai "nehézséget", h feküdnél, érintkeznél az ággyal.

Aztán, ahogy "visszatérsz, s megakarsz mozdulni, olyan súlyosnak s nehéznek érzed a tested, h egyből ráncossá változik az arcod az erőlködéstől, s a ráncokon érzed a vékony réteget s másodpercen belül rájössz, h a rászáradt könny nyoma.
- Tudatod (tudat, mely valójában mit se tud) már teljesen átveszi közben az uralmat, s elkezd visszaemlékezni, mint mikor az álmunkra próbállunk visszaemlékezni - Tényleg! Sírtam is! Miért is? Oh!  Igen! Volt egy olyan lassú classic zene, amiben keringőztünk, táncoltam a papával... ... Számomra is fura volt...


Dec 29:

Hát eljött a búcsúzás napja. Feszkó a köbön. Mindenki merev, feszült, ideges. Én ott buktam el, h azon lettem ideges és feszült, h mérges lettem magamra, h hagytam eluralkodni, rámragadni ezt a hangulatot,  s most nem tudom uralni érzéseim. Nagyon gyenge jellemnek tartom mindazokat, kiket mindig az érzésük, indulatuk, egójuk vezet. Nesze. Puff.

Az élet természetes része a halál, s ma csak a testtől köszönünk el, s nem úgy tekintek a temetésre, mint a keresztények, s mégis sikerült eluralkodnia, rámragadnia az ő érzelmeiknek.

Nagyon csapongtak a gondolataim, s az utolsó bástyám tudtam csak megőrizni, ami a higgadtságom. 2 szál Black Djarumtól sikerült egy kissé bekábulnom, s összeszedni a gondolataim. Pár mély lélegzetvetelek közepette kértem az angyalok segítséget, vigaszt, lelki megerősítést rám és a közeli hozzátartozókra.

Ezúton is köszönet nekik, mert meglepően jól tartottam magam, ahhoz képest is, h nyitott fedeles koporsó mellett kellett állnom végig mamám mellett....

...Igen... Megkaptam a legjobb helyet, holott egy kérésem volt; Nem akarom az öreget holtában látni. Aha...

...Közvetlen közelről, első sorból nézhettem... ✌ :)

Szo ott tartottam, h felnőtt férfi módjára meredtem végig csak magam elé.
Elvoltam a saját mantrázásommal, s "csak" kétszer kellett a zsepi, amikor felzendült a Demjén Ferenc; Honfoglalás száma...

Sokat gondoltam papára, h ugyan mit gondol/érez. (Én abban hiszek, h kb.: 40 napig köztünk van az elhunyt lelke, s így a temetésen is ott volt velünk.)

Még aznap hazautaztam Pestre.

December 30:
 Norbival bekocsikáztunk a belvárosba, s tettünk egy kört a Dunapart azon szakaszán, ahol először találkoztunk. Aztán elvitt ebédelni a Vintage Garden nevű helyre, h megünnepeljük a 4. évfordulónkat. A hely szép és látványos, de nem voltunk megelégedve sem az étellel sem a kiszolgálással. Drága hely, s ahhoz képest elég amatőr, s gyenge volt a kiszolgálás. Minimum (!) 10 percet vártunk az étlapra. Pont mondtam Norbinak, hogy ha 5 percen belül  (de már a 10 percen felül) nem hozzák ki az étlapot, felállunk, s távozunk. (Az étterem félig sem volt tele...)

Aztán az Árkádban és az Ikeában csavarogtunk, shoppingoltunk.
Vettem/csináltattam magamnak Ray-ban szemüveget.  Mindig is tetszett a design, formájuk.  Mindenképp szeretnék egy olyan régi divatú kerek szemüveget, ami kb a 20-50es években volt divat, főleg az orvosok körében.
Ez a most csináltatott szemüveg is hasonlít rá valamelyest.

 December 31;

Délután Norbival és Borival elmentünk korcsolyázni a Bálnához, estére még hazaugrottunk készülődni, aztán go vissza Borihoz, ahol töltöttük a szilvesztert.
Hajnal 1 előtt elindultunk haza, s most fél szemmel a bécsi filmharmonikusok újévi koncertjét nézem.


Boldog új évet!


"Miért van az, hogy minden változik?” Csak egyetlen feleletet találok rá: Ez maga az élet. Semminek, a világon semminek nincs állandó jellemzője. 
Buddha azt mondta: E világi létünk oly tünékeny, mint az őszi felhők A lények életét és halálát figyelni olyan, mint a tánc mozdulatait nézni. Az élet - villámfény az égen, elfut, mint zuhatag a meredek hegyoldalon." - SZÖGJAL RINPOCSE Tibeti könyv életről és halálról

Csók!

:*

Rion

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Azonosulás;

Kaptam egy karácsonyi ajándékot a hazámtól, pontosabban annak vezetőitől. Be sem csomagolták, csak úgy küldték, kopaszon, szalagok és személyre szóló üdvözlőkártya nélkül. Belekiáltották a levegőbe, ahol mint tudjuk a hang egyenesen gyorsan terjed, s így biztosak lehettek benne, hogy eljut hozzám. Eljutott! Meghallottam, s azt is, amit a sorok, akarom mondani a hangok között üzentek Kövér László házelnök becses száján keresztül:

Te, kedves (még) magyar állampolgár nem kellesz nekünk, agyő!

Nem vagyok méltó a hazám szeretetére, nem akar látni, nem akar elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Szerencsére nemcsak engem nem, hanem a férjemet sem. Ez csak nekem és neki szerencse, mert így együtt köszönhetünk vissza, agyő!

Keresünk másik országot, ahol én önmegvalósító nő lehetek gyermekek nélkül és a férjemnek sem kell szégyelnie magát, mert a fű nem gyermek formájában nő ki utána. 

Mi megpróbáltuk, tanultunk, igaz nem csak sportot, hanem magyar irodalmat, magyar történelmet, magyar felfedezőket, magyar földrajzot, majd a legkomolyabb egyetemeken a legkomolyabb tudományokat. Imádtuk, füvek, alkohol és abortusz nélkül, pedig felkínálkoztak nekünk, hiszen mi már a szabadság évtizedében voltunk fiatalok! Voltak terveink, céljaink, nemcsak a “minél több pénzt szeretnénk munka nélkül” cél lebegett a szemünk előtt, hanem, hogy építsünk egy országot, a hazánkat, érezzük jól magunkat az életben, mint két olyan ember, aki szereti a könyveket, a kultúrát, a zenét, az utazásokat, de legfőképpen egymást, s majdan gyermekeit. 

De az ország nem arra ment, mint amerre indult, s amerre mi húzni akartuk. Amely normális helyen nem lett volna akkora gond, de itt az volt. Nem volt pénz már kultúrára, zenére, könyvekre, utazásra, de nem a pénz volt a legrosszabb, hanem hogy az ország s annak vezetői nem is akarták, hogy legyen. Pontosabban, hogy nekünk kisembereknek, akik tanultunk, akik napi 12-13 órákat dolgoztunk, akiknek 3-4 munkahelyre volt szükségük, azoknak szabadságuk is legyen. 

A szabadság egyetlen kis kapuját az Európai Unió nyitotta ki, amikor munkát ajánlott, nem megalázó fizetésért, nem 13 órányi munka mellett naponta. Nem a Porsche gyárat kaptuk, s nem is 500 négyzetméteres villát a Boden-tó partján, csupán egy lehetőséget, tisztességes fizetéssel, amelyből már könyvet, kultúrát, utazást, koncertjegyeket vehetünk. 

Fizetést, amelyből még lehet nyugdíjunk, mert a magyar magánnyugdíjunk már kitudja hol lapul, s lehetőséget, hogy önmegvalósítsuk magunkat. 

Ja, a gyermek, majd el felejtem! Hogy nem tettünk meg érte mindent? Hogy többet kellett volna? Hogy bizonytalan kimenetelű eljárások alá kellett volna vetni magunkat? Hogy még több pénzt kellett volna rá áldozni? Sok hektárnyi örökség sokmilliós ára ment el a különböző beavatkozásokra, ahol már az orvosok is azt mondták, nincs remény.

Elfogadtuk, mert szeretjük egymást annyira, hogy ketten is csodálatosan élünk. Nyilván időnként rossz, de vannak gyermekek, akik szívesen jönnek hozzánk, szívesen beszélgetnek velünk, s számíthatnak ránk, a jófej nagynénire és nagybácsira. Elég sokat szenvedtem attól, hogy nem lehet azzal a férfival gyermekem, akit a világon a legjobban szeretek, de nem vagyok hajlandó elfogadni, ha valaki úgy gondolja, hogy nem tettem meg mindent, s gyermeket kellett volna szülnöm, ha kell, akkor az életem vagy az ő élete, vagy a mi életünk árán is. Nem, tisztelt hazám, nem fogok gyermeket szülni. Akkor sem, ha emiatt a hazám elítél!

Mert most el akar ítélni! Sőt el akar szakítani a saját kultúrámtól. Nem az Európai Unió, hanem a hazám. “Gyökértelen barbárok szállásterületén” élek – szerinte, szerintem meg egy olyan helyen, ahol elfogadják, hogy nem beszélem a nyelvet még tökéletesen, nem itt születtem, de tisztességesen dolgozom, amit rámbíznak azt a legjobb tudásom szerint megcsinálom, betartom a szabályokat, s tudom, hogy nemcsak jogaim, hanem kötelességeim is vannak. Cserébe írhatok, blogot és könyvet, a férjem fotózhat, utazhatunk, s magyar barátainkkal együtt tölthetjük az időt nyugodt otthonainkban. 

Nincs reményem, nincs reményem arra, hogy valaha visszatérhetek a hazámba! Nem kér belőlem, mert multikulti vagyok, mert nincs gyermekem, mert önmegvalósítok, mert elfogadom, ha valaki más, nem vagyok homofób, mert nem tudom elfogadni a hazugságot, a korrupciót, mert szabad akarok lenni, mert liberális vagyok, s mert Petőfi Sándor Ha férfi vagy légy férfi versének eme két strófáját másként értelmezem, s büszke vagyok rá, hogy a férjem még petőfis értelemben is férfi:

Ha férfi vagy, légy férfi,
Legyen elved, hited,
És ezt kimondd, ha mindjárt
Véreddel fizeted.
Százszorta inkább éltedet
Tagadd meg, mint magad;
Hadd vesszen el az élet, ha
A becsület marad.

….

Ha férfi vagy, légy férfi,
Erős, bátor, szilárd,
Akkor, hidd, hogy sem ember
Sem sors könnyen nem árt.
Légy tölgyfa, mit a fergeteg
Ki képes dönteni,
De méltóságos derekát
Meg nem görbítheti.

Petőfi Sándor: Ha férfi vagy, légy férfi

Kedves hazám! Köszönöm a karácsonyi ajándékot! Eddig még volt reményem, hogy egyszer újra a hazám leszel, de most azt is elvetted. Szerencsére vannak jelentkezők a posztra, s magyarságom nem földrajzi alapokon nyugszik, hanem az anyanyelvemen, amit már nem vehetsz el tőlem. 

Boldog Karácsonyt Magyarország!

Forrás;  

http://eletsoja.cafeblog.hu

"A sport abszolút tisztességre nevel." - Orbán Viktor

Az előző részek tartalmából;

November 2. Hetében nagy kirakat átalakítás volt az üzletünkben, s én voltam az a szerencsés, akinek zárás után ott kellett maradni segíteni, mert fiú segítségre volt szükségük, - s mivel én vagyok az egyetlen fiú, - én nyertem el ezt a feladatot.

Nagyon különleges dolog nem történt csak annyi, h örültem, élveztem s egyben izgalmas is volt egy olyan multikulturális csapattal dolgozni, ahol németek voltak a kirakatrendezők, olasz a visueles, és én egyedüli magyar.

Emlegettem is a látókat, kiknél voltam anno, mert mindketten azt mondták, intenzív tanulási és tapasztalatszerzés miatt is kerültem én jelenlegi munkahelyemre.

Természetesen nem telik el nap, h ne gondolnék a hajóra, de minden egyes ilyen gondolatot azzal zárok, h addig is megélem a jelenem, mert ez is szép,  jó és kellemes, s nem fogok abba a hibába esni, h amikor meg máshol leszek, akkor meg ez a feeling fog hiányozni.

Megvan a kellemes hangulata az itthon punnyadásnak is. A tvzésnek, a pihizéseknek, olvasásoknak, meditálásoknak, kutyasétáltatásoknak, s mostanában elkezdtem színezni is. Divatba jött a színező felnőtteknek. Imádom. Kikapcsol, relaxál, s kellemes nyugis zenéket hallgatok közben.

Nov25;

Megint elkapott az az érzés. Amikor magamon kívül vagyok, amikor úgy érzem, h a belső énem kitör belőlem, s "szörföl" egyet a mindenségben.

Ilyenkor az érzések és a gondolatok csak úgy szárnyalnak bennem/rajtam keresztül.
Mostanában egyre gyakrabban gondolok a nadira, azon belül is a 3. szintű beavatásokra, amiket átéltem anno, amikre természetesen sajnos "nem emlékszem"... :)

Szinte másodpercenként csaponganak az érzések, gondolatok, villannak be képek az elmémbe.
 Lehet ilyesmiket élnek át a beszívott emberek is. Pedig én csak egy szál cigire gyújtottam rá, s álltam ki az erkélyemre a hidegbe, s gyönyörködtem a naplementében.

Az egymást élesen váltó gondolatok közöt volt az is, h ki tudja hol leszek 1 év múlva ilyenkor?! ... Lehet ugyan úgy, ugyan itt. :D ... Lehet ... Túl sok minden lehet, csak a korlátjainkon múlik, h mit engedünk meg magunknak. :)

Aztán a remegés visszahozott megint pár másodpercre. Fázom és félek egyszerre. Mindkettő ráz.

Majd tömegével repülnek el a varjak, hangos vinnyogásuk, krákogásukat hallatva.

Aztán megint a süvítő érzések és gondolatok: Halál, döglődés, szenvedés, nyomor, csalódás, lelki sérültek, kiégettek, szürke passzív emberek tömkelege, s az a mély leszívó érzés, amit Magyarországot uralja, s minek köszönhetően sokszor a faszunk kivan ezzel az országgal!

Töröl, kuka.

Napsütés, kék, zöldes tenger, tengerpart, pálmafák, giga óceánjárók, lazaság, tolerancia, multi kulti, sokszinűség, relax, peace, mosolygós boldog emberek.
Jól megérdemelt pihenés, kikapcsolódás.

Aztán a hirtelen fájdalom érzése megint vissza ránt. Mi a fasz?! Ujjamra ég a cigi!

Újra itt. Kibaszottul remegek. Elég. Takarodjunk vissza a meleg lakásba.

Este karácsonyi zenéket hallgattam, mézeskalács illata járta be a lakásom  (illóolaj), szeretett kutyuskám pihizett szépen mellettem elterülve, miközben a hasát simiztem, amit úgy imád s közben pedig angol tanultam, készültem a jövő kihívásaira. Aztán a Coldplay Christmas lights számára elérzékenyültem.

Nagyon átéltem az adott pillanatot. Nagyon kellemes, nyugodt, harmonikus volt minden. Szinte tökéletes volt. Norbi hiányzott. (dolgozott)
Ez a helyzet is egy olyan, amiről fentebb írtam, mi hiányozni fog.

December 4;

KB 1 hete kapom a (nem bántó)  megjegyzéseket a kolléganőimtől, hogy megváltoztatam, valami van velem.
Eleinte badarságnak véltem, de ahogy teltek a napok én is éreztem magamban valami "mást".
Nem kell nagy különlegességekre gondolni.
Csupán sokkal visszafogottabb vagyok a megnyilvánulásaimat illetően.
Kevesebbet beszélek, mozgok, vevőzök és hasonlók.

Többször eszembe jut a nadi és a mesterem. Álmaimban is s nem tudom ezt hova tenni. Szívesen folytatnám a tanulást, de nincs pénzem.

Dec 12:

A nadira már szinte napi szinten gondolok, de nem fogok tudni elmenni továbbképezni magam. Képezhetném magam "mellék/kiegészítő" képzéseken is, mint pl az utaztatás (előző életek), de az is drágább.

Nem tudom, h korábban írtam e, de november végén voltam nadi masszázson, s nagyon jó volt. Pár napig úgy éreztem, h lebegek, s hihetetlenül könnyűnek éreztem magam.

Ismét napi szinten hallgatom az Om Mani Padme Hum mantrát, s szabadnapjaimon, rövidke 20-30 perces mediket csinálok. Nagyon jólesik. Ismételten egyre több időt szánok az olvasásra is.

Talán korábban írtam már, h a húst se kívánom annyira. Eszek, de sokkal kevesebbet, kisebb mennyiségben, mint általában.  Sokkal jobban vágyom mostanság a zöldségek, gyümik után. Pl.: a répa, banánt olyan mohón és élvezettel tudom enni, ( :D Jaj rosszra gondoltam... XD ;) :P ) mint a gyerekek a nutellát. 

Sok halat eszek. Imádom a ruszlit és a konzerves halakat. Na meg a vecsési savanyú káposztát. Úristen! Annyira imádom, h önmagában is képes vagyok megenni! Finom salikat csinálok ezek összekeverésével kombójával, persze még hozzáadva paradicsomot, mandarint(!), salit, édes és csípő paprikát, és saláta öntetet.

Úgy látszik télen eléggé befelé fordulok, s kissé átszellemülök, amivel nem lenne baj, pontosabban nincs is, csak a nadis része fusztrál kissé. Mennék, de a pénzt most sajnos - v nem sajnos, - de a külföldi kijutásra gyűjtöm.

Nah. A gyerek már toporzékol, h menjünk le sétállni, szo továbbállok.

Ha nem jelentkeznék addig - ami valószínű - akkor minden kedves olvasómnak ezúton kívánok Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet! :)


(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

You are beautiful;

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/igy-reagalnak-az-emberek-ha-azt-mondjak-nekik-szep-vagy

A 444 is nagyon jól összefoglalta az általam utoljára írtakat;

• A párizsi terrortámadás után alig pár órával új funkció jelent meg a Facebookon.
• Rengeteg felhasználó váltott francia zászlós képre.
• Megjelent az ellentábor is orosz, szíriai, török színekkel.
• Kinek van igaza? Szolidaritás vagy képmutatás a lobogó a profilképen?

A Facebook hivatalos oldala szombat délelőtt, fél tíz után pár perccel posztolta ki új profilképét, mellyel szolidaritást vállal a péntek este, a párizsi terrortámadásban elhunyt emberek hozzátartozóival és Párizs népével. Az új képen a logó a francia zászló színein át, egy filteren keresztül látható. Pár órán belül az egész portált ellepték a színes profilképek, amit az oldal új funkciójával minden felhasználó egy kattintással elkészíthet magának. 

Rövidesen megérkeztek az ellenvélemények, sőt az orosz, török és szíriai zászlóvá változtatott fotók is, és áradni kezdtek a kommentek, amikben a felhasználók például azt sérelmezik, hogy a néhány héttel ezelőtt lezuhant orosz utasszállító repülőgép több mint 200 utasa, és az ő rokonaik nem kapták meg ugyanazt az együttérzést, mint most Párizs. Szerintük a képcsere semmit nem old meg, semmivel sem segíti a terrorizmus elleni harcot, és nem nyújt vigaszt az áldozatok családjának sem, pusztán önbecsapás. Sokan a Facebookot is támadják, szerintük egy ekkora cégnek hatalmában állna a valódi segítségnyújtás is a látszatmegoldások helyett. Az elmúlt néhány napban történt többi támadásra hivatkoznak, a bagdadira, a bejrútira mint méltatlanul elhallgatott, a világ figyelmét és együttérzését nem kiváltó eseményekre.

A legutóbbi hasonló minialkalmazást idén nyáron indította el a Facebook, akkor az Egyesült Államokban egységesen elfogadott melegházasságot ünnepelte így a cég, és vele a fél világ. A másik fele pedig tiltakozott, nálunk például sokan magyar zászlóba bújtatták a profilképüket.

Közösségi egoizmus

Ez a mostani vita alapvetően másról szól. A nyári Ünnepeld a Pride-ot nevű szűrő ellen tiltakozók reakcióiból arra lehetett következtetni, hogy saját identitásukat féltik a melegjogoktól, és attól, hogy esetleg olyan helyen kell élniük, ahol nemtől függetlenül összeházasodhatnak azok az emberek, akik szeretik egymást. Röviden: ott a homofóbia indította a harcot. Ez a mostani helyzet nem ilyen egyszerű. Abban mindenki egyetért, hogy ami péntek éjjel Párizsban történt, az borzalmas, és tiltakozni kell ellene. Az viszont már jóval nehezebb kérdés, hogy egy átlagember mit tehet az ügyben.

A közösségnek, így a közösségi médiának hatalmas ereje van, sokszor előfordul azonban, hogy ezt az erőt nem sikerül kihasználni, a jó kezdeményezés félresiklik, és az eredeti céltól teljesen eltérő hatást vált ki. Ott van például 2014 legnagyobb online találmánya, az ALS Ice Bucket Challenge, ami az USA-ból indult és az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet az amiotrófiás laterálszklerózis (röviden ALS) nevű halálos betegségre, és segítsen adományokat gyűjteni annak kezelésére. Aki élt és mozgott, az leöntötte magát jeges vízzel itthon is, de a hárombetűs rövidítés nagyon gyorsan kikopott a kihívás neve elől, és a Magyarországon a betegséggel foglalkozó szervezet 2014-ben végül egyetlen forint különadományt se kapott, dacára a többszáz videónak. Most meg már csak egy gyenge főpolgármester-jelölti reklámfogás dereng az egészből, maga a kampány nálunk kicsit sem segítette az ALS-kezelés helyzetét.

Egyértelmű üzenetek

Valószínűleg ugyanezt a torzult hatást vélik felfedezni a zászlós profilkép ellen tiltakozók, és az egész megmozdulás mögött ugyanazt a magamutogatást és kétszínűséget látják. Van azonban egy nagy különbség. Itt sokkal egyértelműbb az üzenet, sokkal kisebb szerep jut az egónak. A jegesvödrös akcióban benne volt az egyéni exhibicionizmus, a francia trikolorról viszont most mindenki ugyanarra asszociál, félreérthetetlen, és független a felhasználótól, aki kirakta.

Az orosz repülőgép-tragédia, a bejrúti és bagdaditámadások szörnyűségét persze nem lehet elvitatni. De az európai ember számára egy Párizs elleni támadás nemzetiségtől függetlenül azt jelenti, hogy a saját közösségére támadtak, a saját világa került veszélybe, és egy ugyanilyen esemény talán holnap az ő városában is bekövetkezhet. Sokkal erősebb szolidaritást érez, mivel az áldozatok hozzá hasonló emberek voltak, ugyanahhoz a kultúrához tartoztak, ugyanazt az értékrendet vallották. 

Ehhez képest a többi támadás, bár semmivel sem kisebb tragédiák, inkább tűnhetnek távolinak.

A pénz nem elég

Biztosan vannak olyanok, akik pózolnak azzal, hogy kiteszik az új képet, és élvezik, hogy ezzel a társadalomért felelősséget vállaló, tudatos embernek mutathatják magukat, viszonylag kevés ráfordítással. De az is biztos, hogy legalább ennyien vannak azok, akik valóban szolidaritásukat szeretnék kifejezni azzal, hogy kattintanak. Hogy kinél mi a motiváció, az nem derül ki, ez lelkiismeret kérdése, de a színeket látva rögtön magamutogatásról és egoizmusról beszélni erősen előítéletes.

Az is tény, hogy egyetlen eurót, sőt még forintot sem jelent a terror elleni küzdelemben az, ha valakinek ilyen vagy olyan képe van egy közösségi oldalon. Itt azonban nem is a pénzről van szó. Ha csak az anyagiakon múlna, a nyugati civilizáció régen győzött volna a legtöbbb terrorszervezet fölött. Ebben a kampányban inkább arra van lehetőség, hogy a felhasználók egyszerű és biztonságos módon, anyagi ráfordítás nélkül is kifejezhessék, hogy együttéreznek az áldozatok családjaival

Az, hogy létezik egy ilyen egyszerű, virtuális lehetőség is a kiállásra, épp a most megtámadott nyugati világ értékrendjének egy apró lenyomata. Ez az értékrend pedig többek között sokmillió ilyen gesztusból áll, amelyek nélkül eurómilliárdok sem elegendők arra, hogy meg lehessen védeni.

Szőke Dániel

Forrás; 444.hu

Párizsi események kapcsán:

Szeretnék írni azzal kapcsolatban, amikkel találkoztam a párizsi események után.

Konkrétan gondolok én itt arra, h van egy olyan csoport ezen ügyben kik durcásan, sértődötten, felháborodottan reagálnak arra, h miért csak a Franciaországban történt eseményeket gyászoljuk, sirtjuk, kapja fel a média, mikor világ szerte, napi szinten történnek ehhez hasonló, v még durvább dolgok?!

Az én, és - s tapasztatalataim alapján mondhatom, h - sok más ember véleménye ezzel kapcsolatban az, h mondhatom úgy, h házon belül történt, itthon, ahol nem "megszokott" mindennapos, gyakori az ilyen, szemben mondjuk a közel-keleti, közép-keleti, v afrikai eseményekkel, ahol sajnos ez nagyon is gyakori.

A föld az otthonunk, de egy családi házban is vannak olyan helyek, ahol, v amiket nem érzünk hozzánk közel állónak, nem képzi fontos részét számunkra.

Lehet, h ez egyeseknek erős, de nincs olyan ember a földön - hisz ellenkező esetben már nem is lenne ember -  akinek minden teljesen egyformán fontos lenne...

Mindenkinek megvan a maga vonzalma valaki és/vagy valami iránt, amit/akit jobban szeret, előrébb való.

Számomra teljesen normális és érthető, h a békés, nyugodt itthon(!) Európában(!) történtek után ilyen reakciókat, vált ki az emberekből.
Persze megértem azokt is, akik nem így éreznek, hisz nem kötelező, nem érezhetünk egyformán.

Éppen ezért, nem szép dolog kioktatni a világot, ha nem reagállunk úgy a világ más pontjain történt eseményekre. (Annak ellenére, h sokunkat ugyan úgy elszomorít, s nem támogatjuk az erőszak semmilyen formáját.)
 Nadis tanultak alapján ilyenkor legszivesebben tükröt tartanék az illetők elé, s hozzájuk hasonlóan duzzogva, puffogva felrónám nekik, h na ugyan miért nem siránkoztok a párizsi eseményeken?!

Azthiszem lenne nagy megdöbbenés és felháborodás...

Továbbá úgy gondolom, h európában a történelem során történt már épp elég sok szörnyűség, amiből mi (végre) már kinőttünk. Gondolok én itt az egymás öldöklésére, megbélyegzésére, mert más a szine, vallása, szexuális hovatartozása ésatöbbi.
Szerencsére már ez a nagy többség számára teljesen normális, elfogadott, s a jelenlegi modern társadalom túllépett ezeken a korlátokon.
(Persze még Európában is vannak egyes maradi keleteurópai országok, de erre van egy másik kedvenc mottóm: "Hiszem, h az idő minden korlátoltságot legyőz")
 - amit a történelmünk is alátámaszt....

Az olyan megmosolyogatató megnyilvánulásokra mint: "Minek vállaljak szolidaritást a franciákkal, mikor ők sem vállaltak szolidaritást velünk trianonkor!" csak buksisimit tudnék adni. Tényleg úgy nézek az ilyen emberekre, mint egy durcás kisgyerekre, akit megsimogatod a buksiját, s elkönyveled, h jóóó még gyerek nah...

Majd kinövik előbb v utóbb valamelyik életükben...:)

Minden egyénnek, csoportnak, nemzetnek, kontinensnek végig kell járnia a saját lépcsőjét, melyen mint tudjuk sok szenvedésen kell átmenni a fejlődés érdekében.

Hiszem, h minden okkal történik, s minden hozzájárul ahhoz, h a világunk szebb és jobb legyen, amit szintén be is bizonyít a történelmünk... 

Zárásként pedig az örök kedvenc idézetemmel zárnék:

"A gyűlöletet és az idegenkedést semmi sem állíthatja meg, csak a megismerés és a megértés." - Raana Raan 

Solidarity:

A születési dátumod megmutatja milyen különleges erőkkel születtél

Általában nem szoktam az ilyeneket hinni, de ez meglepő módon 100%-osan jól jellemez;

9 – Felelősség, mint erőforrás

Te vagy az emberi felelősség mintaképe. Olyan eszmék vezérlik az életedet, amik emberek millióinak életét változtathatják meg örökre. Egy olyan idealista álmodozó vagy, aki még képes feltétel nélkül hinni az emberek jóságában és fejlődési képességében. Egy magasztos idea vezérli az életedet, ami részévé válik mindannak, amivel kapcsolatba kerülsz.

Teljesen másfajta nézőpontból látod az élet dolgait, mint a legtöbb ember. Olyan vagy, mint a helységek felett köröző sas, aki mindent egy magasabb szemszögből, összefüggéseiben lát meg. Mivel látod az összefüggéseket, ezért többnyire értelmetlennek látsz az emberek közötti mindenfajta ellentétet is.

Nem véltelenül születtél annak aki vagy, semmit nem kell magadból elrejtened!

Amikor felismered a belső erőforrásaidat, akkor rájössz arra, hogy nem véletlenül születtél annak aki vagy és nyomban helyére kerül az önbizalmad. Amikor először szembesültem az életemben a saját számaimon keresztül az erőforrásaimmal, akkor a fejemhez kaptam. Egészen addig mindig meg akartam változtatni magam és nem értettem, hogy bizonyos helyzetekben miért nem tudok megfelelni az elvárásoknak és miért érzek annyi feszültséget ezzel kapcsolatban.

Amikor megismertem az erőforrásaimat soha többé nem akartam megváltoztatni magam, hanem meg akartam találni azokat a körülményeket és embereket, amik és akik között önmagam lehetek. Ismerd meg a belső erőforrásaidat és meglátod, hogy minden probléma, feladat vagy kihívás megoldásához benned van a válasz és a lehetőség, így soha többé nem kell másokra várnod.

http://www.tudasfaja.com/a-szuletesi-datumod-megmutatja-milyen-kulonleges-erokkel-szulettel/

Az előző részek tartalmából;

Bocsánat, h sokáig nem jelentkeztem, de jegyzeteltem szépen végig. Beszippantott a mókuskerék, s eléggé lefolglalt egy pár dolog, mikről most fogok részletesebb beszámolót tartani:

Voltam 2 olyan személynél, akik kapcsolatban állnak a magasabb szférával... ... és ezt mindenki értelmezi úgy, ahogy az aktuális tudásszintje képes értelmezni. :)

Mind a kettő kb 90 százalékban ugyan azt mondta. Múlt jelen s jövő, vágyak, gondolatok tettek, stimmeltek, de amiért leginkább elmentem hozzájuk - munka - nem tudtakegyertelműen válaszolni, s a második látó kimondta azt, amit én legbelül sejtettem, éreztem is. A lélek szabad akarattal rendelkezik. Én pedig különösen erős  teremtő erővel. Stim. Az elmúlt 8 évem (OMG!!!) tökéletesen bizonyítja, h mindent megvalósítottam, s elértem, amit akartam. Továbbá arra is rávilágítottak a látók, h a nemvalami stabil önbizalmam miatt képes vagyok szétesni, elveszni, ahogy az jelenleg is van. Nem volt tervem, nem tudtam pontosan célt kitűzni magamnak. Érzéseim voltak, tudtam, h mi az a terület, amivel nem vagyok jelenleg megelégedve, de nem volt "stratégia" kialakítva.

De kellett ez a két látó ahhoz, h először is elfogadjam a munkahelyváltásom, aztán egy kis ismételét római látogatásom után összeszedtem magam, s megfogalmaztam és kitűztem a célomat ismét.

...Igen. Ismét voltunk Rómában (okt 3-6-ig)... ... Immáron harmadjára. Airbnb-vel foglaltunk szállást, s 4 kellemes napot töltöttünk el ott.

Az első éjszaka voltunk a kolosszeum melletti meleg utcában. Rengetegen voltak. Konkrétan hering party volt. Nagyon jó volt csak úgy benne lenni a tömegben és iszogatni. Összeismerkedtem el ázsiai lánnyal, aki megmondta, h ki nem találnám hova valósi. Igen. Utólag már persze nagyon okos vagyok, s igazán gondolhattam volna, h római. :D
Így utólag visszagondolva furi, h mennyire folyékonyan és gördülékenyen tudtam vele beszélgetni. Imádtam. :)
Am a koedukált mosdóhelyiségnél való sorbaállásnál haverkodtunk össze.
Mint utólag pedig kiderült, ezidő alatt Norbit meg kb 3-4 buzi akarta felszedni. :D

....Öregszem... Öregszem, mert ez már nem féltékenység érzetével járt ez az infó,  hanem öröm és büszkeség.... ...Döbbenet, h olykor mennyire azonosak az érzéseink, gondolataink... Mondjuk lassan 4 évesek leszünk szo...

Nade! Rómáról most nincs kedvem írni. Imádjuk, nem tudjuk megunni, s mindig  van, talállunk új látnivalót. 2. otthonunként tekintünk a városra. Jegy nélkül közlkedünk a buszokon, s annyira rutinosak vagyunk, h szinte már természetes. :)

Aztán meg Rómában feljott valahogy a hajózás. Valszeg úgy,  h jó lenne nem Magyarországon élni, utazni, jó  pénzt keresni, boldog,  teljes életet élni.

Azóta elég intenzíven beleastam magunkat a témába,  s szinte minden szabadidőnkben beszámolókat, cikkeket, blogokat olvasunk az óceánjárós életről.

Azóta eltelt 1 hónap s nagyjából már körvonalazódott bennünk, h melyik pozíciót pályáznak meg. Igaz már hajós munka közvetítő cégnél is voltunk ( okt19.én) azóta a GMN - nél.

Norbi Bar Waiter, én pedig a szükséges munkatapasztalat híján Assistant Waiter pozira jelentkezhetnénk, mert a Carvinval Crusie Line-nál betanítják az újjakat.

Lehetne még fotósnak is, akik a staff és nem a crew "kasztba" tartoznak, de lényegi nagy különbség nincs a 2 rétegközt.

Aztán újjabb hetek teltek el, (kb október vége felé vagyunk már) s volt kollégám ajánlotta egy ismerősét, ki anno eladóként dolgozott luxus hajókon.
Írtam is a srácnak, de sajnos azóta sem válaszolt, viszont az FBnek köszönhetően sikerült kiderítenem, h melyik cégnél dolgozott, s innentől új világ, újjabb lehetőségek nyítak meg a számunkra.

Újabb hetek teltek el ezen pozíció utáni infók gyűjtésével.
Közben volunk az állatkertben, ahol utoljára kb 5 éves koromban lehettem. Nem egy nagy durr, nem volt rossz. Kissé zavart a sok ..... gyerek, meg h néhol kibaszott büdös volt, de leginkább a pálma házat élveztem, ahol trópusi környezetet teremtettek meg a fa hullámvasutat, amire a végén ültünk fel. Aztán elmentünk a  Dzsungel étterembe, ahol nagyon jókat és finomakat ettünk. :)
Aztán pár héttel később elmentünk a Katedra nyelviskolában is, ahol nyelvi szintfelmérőn vettünk részt, s a külföldi munkavállalásról tartottak előadásokat.
Ezen csak ketten voltunk a Norbival, mert a volt kolléganőm, Bori dolgozott, s nem tudott sajnos eljönni.

De azóta elég szorosan tartjuk egymással a kapcsolatot, s nov 11.én volt az első napunk, mikor összeültünk közösen angolozni.
Elhatároztuk, h heti egyszer összeülünk s felkészülünk angol az interjúztatásra.
Elég sok kérdés van, s sok mindent kell megbeszélnünk először ugye magyarul, aztán meg ugye lefordítani, szo kell is az a pár hónap felkészülési idő, ami előttünk van.

Jövő tél végén, v tavasszal jelentkeznénk, addig felkészülés van.

Továbbá én általában kéthetente angolozok skypon a magántanárommal, s azt is kitaláltuk, h majd megkérdezem következőalkalommal, h elvállalna e hármunkat egy interjús témakörben. :)

Ugyanis a cég a Harding Brothers, aki több luxus hajótársasággal állnak szerződésben, s vannk multibrand üzleteik hajókon. A pár kép alapján, amit láttunk, hasonló a Baciohoz, a volt munkahelyünkhöz, mert ők is felsőkategóriás luxusmárkákat árusítanak.

Miután elküldjük majd online a honlapjukon a jelentkezésünk, s szimpik vagyunk nekik (márpedig miért ne lennnénk :D ) felhívnak minket, s lesz 1 telefonos interjú.
Ha azon is átmegyünk, akkor kikell mennünk Bristolba 2 napos csoportos és személyes interjúra. Lesznek, majd csoportosan megoldandó feladatok, céges prezi s a végén egyesével mindenkivel 1 személyes interjú.

Aztán, ha ezen is átmentünk, akkor 7 napon belül kapunk egy gratula emailt, s abban leírják majd a további teendőket.

Elkell majd menni egy rakat orvosi vizsgálatra, az amerikai nagykövetségre vízumot igényelni, meg visszamenni Bristolba 2 napra egy hajós élet, biztonsagis felkészítő progira, s majd csk aztán mehetünk ki a nagyvilágba.

Mindhárman azon vagyunk, h felvegyenek, mert a fizu is jobb lenne, mint amiket korábban néztünk, s nyugisabb, kényelmesebb lenne a munkakörünk, s több időnk lehetne a kikötőkben is, mert mikor kiköt a hajó, az üzletek bezárnak. :)

Szo mivel elég komoly felvételi rendszeren kell átverekednünk magunk, ezért alaposan fel kell készülnünk.

Párok is jelentkezhetnek, s az első szerződés alkalmával nem tudják garantálni, h 1 hajóra kerüljünk, de bevállaljuk Norbival, mert mindketten (én különösen) bízom a fentiekben, h hozzásegítenek minket ahhoz, h 1 hajóra kerüljünk.

Nem tudom, h említettem e már, de Norbi a vendéglátást elhagyta, s a Swarovskinál kezdett el dolgozni már pár hónapja.

Csók!

Rion :)

:*

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Hans Litten által felolvasott vers.

A gondolat szabad

Ki találja ki vajon?
Elszáll az éjszakai árnyakkal
Nincs ember aki ismerné
Nincs vadász aki lelőné
Mindig is ilyen marad
A gondolat örökké szabad
Arra gondolok amire akarok
És ebben örömöm lelem
De mindig csak magamban
Ezt akarom, erre vágyom
Senki nincs aki meggától
Mindig is ilyen marad
A gondolat örökké szabad
Sötét börtönbe zártak
De hiába való volt mindez
Mert gondolataim minden kapun
Minden falon átjutnak
A gondolat örökké szabad
Szeretem a bort
A kedvesem még jobban
Érte a szívem mindig megdobban
Nem vagyok egyedül
A pohár bor itt marad
A gondolat örökké szabad

A világ legostobább turistapanaszai;

http://tudnodkell.info/v/a-vilag-legostobabb-turistapanaszai/

"Élet" a Bacio után;

... "Élet" ... ... Idézőjelben...

Konkrétan elő halott vagyok. Egy zombi. Egy szürke köd, ami bolyong a nyílt tengeren. A lényeg, h kurvára nemvagyok önmagam... :/ :(

Az új melóhelyemen elvagyok, a kollégáimmal nagyon jó a viszonyom. Szeretem őket és érezhetően ők is engem, de ennyi...

Minden más téren hatalmas a hiány, az űr bennem...

Nap nem telik el úgy,  h ne gondolnék rá.
Pláne, ha nap mint nap ott járok el elotte, mellette...

Úgy érzem magam, mint valami romantikus filmben, egy szakítás után...

A szeretett Baciom oly magasra tette a mércét, annyira Ő az igazi, h mindenben őt keresem. S most egyik szemem sír a másik meg nevet... ... Talán kínjában...

...Ugyan ez van akkor is, mikor nézegetem a régi képeket, mikor még épült, a nyitás előtti készülődés, maga a nyitás, az események, a hétköznapok, munkában,  munkán kívül kollégákkal,  barátokkal ... Egyszerre jó és rossz. Örömteli és szomorú. Kellemes és kellemetlen. Pityeregsz és mosolyogsz...

Sok probléma volt abban a kapcsolatban, de melyik kapcsolatban nincs? S most ebben az új másik kapcsolatban látom, h vannak rosszabb dolgok is.

Kb 2 hónapja már, h az új munkahelyemen vagyok, de folyamatosan a konfortzónámon kívül érzem magam.
Ezen 2 hónap alatt legalább heti kétszer azt hallottam, h az elmúlt 3 évben (mióta az üzlet nyitva van) nem történtek olyan dolgok, mint mostanában, mióta ott vagyok. S ezt nem felróva mondják nekem, de már a kollégák is furcsállják és feltűnt nekik is ez a furi szitu.

Egyfajta jelek ezek a számomra, megerősítések azt illetően, h nem véletlenül kaptam én ezt a munkalehetőséget akkor, mikor már süllyedőben volt a hajó. Nem véletlenül kaptam helyet egy mentőcsónakban, melyben azóta is csak hánykolódom a tengeren, s várom a csodát, a megmentésem, megváltást.
Igen. Ez a jelenlegi hely nekem csak egy ideiglenes álláspont. Mikor átkerültem erre a mentőcsónakra, teljesen máshogy láttam ezt az egészet. Örültem, h megmenekültem, van folytatás, remény, öröm, bizakodás érzései kavarogtak bennem.

De azóta nagyon megváltoztak a dolgok, a körülmények, s az érzések. Fizikai, lelki síkon egyaránt. Nem gondoltam, h így lesz. Persze, h nem, hisz ha tudtam volna, nem fogadom el ezt a lehetőséget, s nem ugrok bele ebbe a csónakba.

A cégről, ahová kerültem, sok olyan dolgot tudtam és tapasztaltam is meg ez idő alatt, mik negatívak. Ahogy telt az idő, egyre több és több infót tudtam meg, s kivétel nélkül mindegyik unszimpatiks, negatív! S ezek a negatív infók szépen felfalták azokat a pozitív érzéseim, mikkel átszálltam, majd szépen erősítették a sóvárgó érzéseim az előző munkahelyem iránt.

Többször eljutottam már arra a pontra, h álltam a csónakocska szélén ugrásra készen, h kész ennyi, betelt a pohár, köszönöm a lehetőséget én lelépnék.
De a kollégák mindig visszatartottak, úgy, h ők ezen szándékomról nem is tudtak, tudnak semmit!

Úgy jöttemn ide, h hosszú távra kellek, s teljesen megegyeztek a szándékaink, mert nekem is elegem volt már abból, h 1-2 évnél tovább nem tartott sehol se a munkám, mert mindig tovább kellett lépnem, s szeretnék már én is egy nyugalmas, hosszú távú munkalehetőséget, szo örültem, mint majom a farkának, de hát ez az egész egy szalmalángnyi ideig tartott.

Továbbá az is visszatartott még, h tényleg annyi olyan dolog történt (ami az elmúlt 3 évben még nem vol ilyen az üzlet életében ugye) h a lehető legroszabb pillanatban hagytam volna a szarban őket...

Nagyon nehéz időszak volt. Folyamatosan a konfortzónámon kívül éreztem magam és a tűrőképességem határán voltam többször is.

A héten ért véget az a káosz, ami az augusztus végi nagy "árvíz", esőzés követketében elúszott az egész raktárunk.
Remélhetőleg most már nyugodtabb vizekre evezünk, de bőven elég volt, h megölje a kapcsolatunk.

Mivel nem talállom a helyem, így ismét elmentem a látóhoz, de nem kaptam biztos és kielégítő pontos válaszokat. Nem nyugtatott meg, mint szokott, s októberben elmegyek egy másikhoz, akit ismerek, s kinél egyszer már voltam.

Am nem alszok valami jól se az "eset óta". Gyakran felébredek, s így megmarad bennem a tudat, h miket álmodtam, s bármily meglepő, de folyton vele álmodom...  A kezdeti, nyitás előtti időszakról, az elmúlt 2 évről, s gyakran a könnyektől ragadó szemekkel térek vissza a fucking valóságba.

Mostanában ezek az álmok keverednek a vágyaimmal, reményeimmel, főleg azóta, h az EU bíróság a cégünk tulajdonosának adott igazat a NAV-val szemben.

De amúgy már nem csak Magyarországon képzelem el a jövőm(/jövőnk Norbival)...

Sokszor eszembe jut Franciaország, Anglia, Svédország, a Benlux államok és Amerika is. Szívesen dolgoznék ezekben az országokban. Amerikán belül leginkábba nyugati part vonz.

Végre sikerült angol tanárt is talállnom, ki külföldön él ugyan, de skype és a google drive segítségével gond nélkül tudunk tanulni. Nekem ez még annyival jobb, h nem kell kézzel írnom, amit mások számára rejtéj kibogozni, elolvasni. ^_^

Szo frissítem, javítom az angolom...

De egyelőre még csak itthon szopok... :D

Viszont október elején immár harmadjára megyünk ismét Rómába a hőn szeretett városunkba. :)

Jó lesz. Ránk fér ismét egy jó kis kiszakadás.

Nah!

Ez a lelki fröcsi mindig jót tesz a lelki világomnak, h kiírhatom magamból a dolgokat.

Majd jelentkezem.

Csók.

Rion ;)

:*

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Pletyi 2;

http://humenmagazin.com/meleg-ferfi-lehet-az-usa-uj-haditengereszeti-minisztere/

Pletyi 1;

http://www.cosmopolitan.hu/sztarhirek/2015/09/18/homoszexualitasa-miatt-valik-john-travolta/

Márai Sándor;

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül.

Ez a fajta soha nem változik meg.”

Márai Sándor naplója (1945)

Részletek;

http://gepnarancs.hu/2015/08/egy-marai-idezet-ami-sajnos-egyre-aktualisabb/

Idézet

"Kérjük azokat, akik szerint nem lehetséges, ne tartsák fel azokat akik már csinálják."