2010. május 14., péntek

Kemény politika

 

Ma 11-ig aludtam. Később keltem 1 órával, mint ahogy terveztem, így csak 13 körül kezdtem el tanulni. Ma végre már kivégeztem azt a buzi jogot is, s holnapra maradt a szociológia. :S Kemény menet lesz. Vasárnap pedig az egészet, mind az 5 anyagot akarom átnézni, átismételni. Hétfőn reggel 9-től 12-ig, pedig tessék szorítani, mert szakmai záróvizsgám lesz! :/

Délután megnéztem a parlament alakuló ülését. Hááááááááát! Vegyes érzelmekkel néztem az egészet. Nem is néztem végig, mert voltak benne unalmas részek, s inkább tanultam. Viszont azt láttam, s jót nevettem azon, h Horváth László korelnök bakizott egyet, s újra azt kezdte el felolvasni, mit előtte mondott el az emberke, de nagyon jól kivágta magát, s jól megnevettette a parlamentet. Szimpatikus az öreg. Emlékeztetett Önmagamra. XD Én egyszer hasonlóképp bakiztam konferálóként egy rendezvényen, de szerencsére kivágtam magam én is, s megnevettettem a közönséget, szo még jól is jöttem ki. Csak az a baj, h ez nem mindig megy ilyen jól. XD :/ Este néztem meg a híradókat több csatornán is, s meglepő híreket kaptam.Horváth

A Fidesz egyre szimpatikusabb lépéseket tesz, holott anno utáltam őket, de bazz! Az elmúlt évben nagyon sokat változtam, meg a pártok politikája is változott, s folyamatosan változik véleményem a pártokról.

Szo tetszett az, először is, h a ülés végén a szózat mellett elénekelték végre a Székely himnuszt is. Számomra Trianon, s a határon túli magyarok helyzete mindig is szívügyem volt, s az is a mai napig. S most kezd körvonalazódni a nemzeti egység, s összefogás. Ami különösen tetszik, h ezt a kártyát a Fidesz is felismerte, s alkalmazza. Sikeresen. Legalább is magamból kiindulva. H miért? Mert ezáltal kiüti a Jobbik kezéből a nemzetieskedő kártyát. Ha a Fidesz továbbra is hasonlóan fog tevékenykedni a többi témában is, - márpedig nagyon úgy tűnik, h ezt fogja alkalmazni, s gondolok én itt a közbiztonságra, kettős állampolgárságra stb - akkor jól eséllyel fogja ismét egységesíteni a jobboldalt, s gyengíteni, elnyomni a Jobbikot.

El nem tudom már képzelni, h-h a fenébe tudtam én anno szimpatizálni a Jobbikkal, s barátkozni velük. Igaz. Akkor szinte csak itthon éltem, s csak azt láttam, ami a környékünkön zajlik, ami tényleg nem túl szép, s melynek rendbetételéhez tényleg komoly, intézkedések kellenek. ( Direkt nem alkalmaztam a radikális kifejezést. )

OrbánTovábbá az is igaz, h akkor - meglátásom szerint - nem volt olyan erős a Jobbik, s nem is ütött meg olyan kemény hangot, mit az elmúlt hónapban hallatott. Valamint nem volt annyi tagja, s nem tartoztak olyan szennyek a tagságba, kik kb.: egy szinten vannak az általuk annyira gyűlölt cigánysággal...

Bár tudom azt is, h ezt az egészet csak az értheti meg, aki átélte mindazokat, amiket én anno. Középiskolában az első 2-3 évben nagyon kegyetlen életem volt. A kényszerített integráció miatt a város mindhárom középiskolájába cigányokat integráltak így hozzánk is. Be is baszott onnantól kezdve a béke, jólét és nyugalom...

Mind1. Hagyjuk most a múltat. Még csak visszagondolnom is  elkeserítő. Nem kívánom senkinek, h olyan erőszakot, fenyegetést éljenek meg, mint mi anno... :(

Szo!Solyci

Felháborítónak találtam azt, h Vona Gábor a Jobbik elnöke Gárda mellényben jelent meg a parlamentben, s úgy tette le az esküt! Az lett volna a legjobb, ha addig nem kezdik meg az eskütételt, még le nem vetetik velük!

Örültem, h mindenki ellenezte, s Sólyom László keményen bírálta a Jobbikot, s pozitív szavakkal illette az LMP-t.

Továbbá elítélem a csőcseléket, akik a parlament előtt tüntettek. Nem tetszik neki az MSZP... ÉS???!!! Mi lenne, ha minden egyes ember így nyilvánítaná ki nemtetszését, ahogy ők? Tömegverekedés, forradalom, polgárháború?! 

Tanuljunk már meg viselkedni! Nem vették észre, h az ilyesfajta megnyilvánulás nem etikus, nagyívben tesznek rá nem csak a politikusok, hanem sok más állampolgár is! 4 éve tüntetnek orba-szájba! Lett eredménye?! NEM! AKKOR KUSSOLJATOK MÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!

Jó! Rion Úr! Na azért már mégis! :) Tolerancia ugye meg egyebek, amiket szoktam mondogatni! Oks. Szabad vélemény nyilvánítás, meg ilyenek. De már nagyon unalmas, zavaró, idegesítő! S ezzel szerintem nem csak én vagyok így! Sőt! Azt is lemerem fogadni, h többen vagyunk, kik elítélik az ilyesfajta, barbár megnyilvánulást, mint azok a ..... tüntetők!

Miért kell így viselkedni?! Tudják nagyon jó, h ez nem megoldás, s teljesen értelmetlen. A véleményüket már tudatták a népszavazáson...Vona

Felháborítónak, s aggasztónak találom a Tótok viselkedését is, s egyszerűen nem értem, h az EU miért nem lép a szélsőséges, soviniszta Szlovákia ellen?! Olyan lépésekre készülnek, amik nagyon durván megsértik az emberi jogokat! Ráadásul még ezek a Tótok fordulnak panasszal külföldi szervekhez! NONSZENSZ! Felháborító!

Közeleg Szlovákiában is a választás, s az előrejelzések szerint, ez a rasszista Robert fickó fog megint nyerni, +(!) a másik 2 szövetségese is bejut a parlamentbe!

Kérdem én ilyenkor, h hol vannak a Tót értelmiségiek? Vagy már hova gondolok? Ne is nevetessem ki magam mi? :) Na jó! Azért ennyire mégse nézem le őket... Kérdezhetem azt is, h WHAT A FUCK van odaát???!!! Veszélyeztetik a környék nyugalmát!

Remélem, h a talpra álló magyar külügy, öntudat, s az EU segítségével, orvosolni tudjuk majd ezeket a komoly problémákat.

csőcsikA végére pedig szeretnék egy nagyon (számomra) durva videót betenni. Én végig fogtam a szám két kezemmel, annyira ledöbbentem! ... Öhöm... Na! Hogy is fogalmazzak már szépen?! :)...

Szo! Elég azt, ha nézitek a fejét, ahogy magyaráz, s amilyen szavakat használ. Igazi, kis okos golyszi, s bírom, h az utcáról beszakadt kis csőcselék, okosabbnak képzeli magát, mint a köztársasági elnök! Érdemes VÉGIG nézni, mert azért vannak arany köpések, storyk! ( Igazi buziként szeretném kihangsúlyozni, h hallgassátok meg az öltözködési storyját!) Hát, ha valami, akkor ez tuti, h egész egyszerűen NONSZENSZ, mondhatni SNASSZ!

( Ilyen bánat embereket beengedni, he Móuni!..... )

Csók!

Rion ;)

(K)

 

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Örülök, hogy nemzeti érzelmű vagy.

kpm