2011. május 10., kedd

Csak mert most ki kell adnom magamból…

Geci ideges vagyok a határozatlanságom miatt! Ezért most ismét írok. Adott az a helyzet, h ma délellőtt miután felébredtem, ölembe vettem a a laptopom, s megint elküldtem vagy fél tucat helyre az önéletrajzom, köztük a KFC-hez is. 1-2 óra elteltével már hívtak is, s megbeszéltünk 15:30-ra egy interjút a Moszkva téri éttermükbe.

Na már most azért is vagyok határozatlan, mert csinálnám is ezt a melót meg nem is. Csinálnám, mert érdekel, pörgős, fiataloknak való meló, mint amilyen én is vagyok. Egyszóval testhez álló lenne. Másrészt meg persze kiakarom próbálni magam ilyen területen is. Fiatal vagyok. Miért is ne? + Az önéletrajzomban ez is lenne, h dolgoztam a vendéglátás területén is. Belenyúltam ebbe is. Dolgoztam, iroda/asszisztencia területén, kereskedelemben és vendéglátásban is. Még jó, h 16 éves korom óta dolgozok. Igaz, anno nem rendszeresen, s természetesen nem főállásban, de az is tapasztalat…

A negatív gondolataim a KFC-vel kapcsolatban pedig, h tudom, h ez nem igazán a 100%-osan nekem való meló. Nem ezért tanultam, s persze ha “egy életre tervezek”, akkor látom, h ez a meló is csak egy röpke kis állomás az életemben…

+ Nem cink egy ilyen helyen dolgozni? Miért lenne? Mert van egyáltalán munkám? Én tartom el magam, csak magamra hivatkozhatok, s az ember amúgy is örülhet, ha talál melót. Hányan vannak, akik diplomásként dolgoznak ilyen, s ehhez hasonló helyeken?

+ Nem tehetek róla, h engem nem pénzel anyucika, apucika…

De aztán kattan megint az agyam, s azt mondja, h legalább lenne meló. Nem leszek megint munkanélküli, s még nem találok másikat, addig jó lesz ez is… Bár, h őszinte legyek így álltam a H&M-hez is, aztán mégis lehúztam ott majdnem egy évet, s menetközbe megszerettem, + egy rakat szimpatikus, jó fej ismerősre tettem szert. Mi van, ha itt is így lesz? Baj? Nem. De akkor mikor tudok elhelyezkedni a végzettségemnek megfelelő területen? Mikor fogok végre már irodán dolgozni?

Meg amúgy is! Faszomat az egészbe! Itt agyalok, stresszelek, görcsölök, mikor még el sem mentem arra a nyomorult interjúra, s semmit sem tudok, de Rion úrfinak már ossstobáskodnia kell! Ah! Gyűlölöm ilyenkor magam! :@

Ahhhhhhhhhhhhhh! Mind1. Legalább ezt is most kiadtam magamból. Megyek kifelé inkább!

Este majd írom a szokásos “jelenléti ívem”. Mosolygó arc

Csók!

Rion

2 megjegyzés:

attila írta...

Háttt nem is tudom,szereted a csontodig hatoló olajszagot? Csirkét panírozni? WC-t takarítani? Mert gondolom azt is kell csinálni ott :))) Bár lehet jól mutatnál ott.Ha odamész akkor írd meg és elmegyek megnézlek,olyan kíváncsi vagyok rád.Egyébként nekem a KFC a kedvencem az ilyen helyek között....

Rion írta...

Ja. Már megoldódott. Nemet mondtam nekik.