2013. március 12., kedd

Havi horoszkóp:

Kedves Kos!

Nem fogsz egyetlen pillanatra sem unatkozni, és ha még eddig nem voltál szerelmes, akkor most biztos lehetsz abban, hogy a szerelem nem kerül el. Villámcsapásként érkezik, és magával ragad. Leginkább egy forgószélre emlékeztet, amikor gyorsan történik minden, és amely felejthetetlen lesz. A megélhetésben akadnak problémák, talán éppen azért, mert nem tudsz elfogadni bizonyos helyzeteket, és kevesebb most benned az alázat. És nem ártana egy fogyókúrába belekezdeni, esetleg rendszeresen sportolni, amely segíthet abban, hogy megszabadulj a feleslegtől, amelyek most nehezebb olvadnak, mint máskor.

 

Kedves Bika!

Ebben a hónapban a titkok nagyobb szerepet játszanak az életedben. Előfordulhat, hogy találkozol valakivel, akivel kölcsönösen egymásra bízzátok a titkaitokat. De az is megtörténhet, hogy belebonyolódsz egy olyan kapcsolatba, amely nem vállalható nyilvánosan. Ha már benne vagy, akkor egyre jobban piszkál a gondolat: miért nem vállal fel, illetve olyan tettekre sarkall, amivel a nyilvánosságot akarod „behívni” az életetekbe. És előfordulhat, hogy a partnered ezt még korainak tartja, vagy nagyon nem szeretné. A munkában szintén olyan információk birtokába juthatsz, amelyek még nem publikusak.

 

Kedves Ikrek!

Izgalmas hónap következik, amikor olyan események történnek veled, illetve körülötted, amelyek miatt lelked olyan lesz, mint a felbolydult méhkas. A munkában, megélhetésben történhetnek olyan változások, amelyeket meg kell próbálnod elfogadni, mert sajnos nem vagy olyan helyzetben, amikor Te diktálhatnád az iramot. Ha viszont elfogadod a kialakult helyzetet, az életed sokkal könnyebb lesz. Amennyiben betegséggel küszködsz, akkor ez a hónap fordulópontot hoz az életedben, és kiderül, hogy mégsem olyan nagy a baj, mint azt korábban hitted. A szerelemben váratlan eseménnyel kell számolnod – egy barát más érzéseket táplál irántad, mint eddig…

 

Kedves Rák!

Előfordulhat, hogy az ex-ed hallat magáról, és olyan dolgokat mond, amelyek miatt fel leszel háborodva. De jobban jársz, ha nem veszed fel vele a kapcsolatot, mert megtörténhet, hogy Te jársz rosszabbul, és te leszel olyan stresszes állapotba, amelyet nem kívánsz még az ellenségednek sem. Inkább csak konstatáld, hogy nem nyugszik, talán azért, mert nem tudta kiheverni teljesen a szakítást. A munkában, megélhetésben olyan lehetőséget kínál az élet, amely bizonytalanságot okoz, és nem tudod, hogy elvállad-e, vagy sem. A válasz igen, mert ez lehet, hogy nem az életed nagy lehetősége, de általa közelebb kerülsz ahhoz, amit szeretnél végezni. Még akkor is, ha ez jelenleg nem úgy látszik…

 

Kedves Oroszlán!

Amennyiben párkapcsolatban élsz, és közben titkos kapcsolatod is van, akkor nagyon össze kell szedni magad, hogy ne derüljön ki, amit eddig ügyesen takargattál. Persze csak akkor, ha te is úgy gondolod. Ha még hezitálsz, hiszen ez a kapcsolat – amely nem volt zökkenőmentes – már annyi fájdalmat, vagy bosszúságot okozott. És lehet, hogy inkább le kellene építened az egészet, mert ugyan a csalódások is mind tapasztalatok voltak, amellyel gazdagabb lettél, de lehet, hogy nem ér az egész annyit, hogy továbbra is kínlódj benne, illetve a partner miatt. Ha külföldi utazást tervezel, akkor ezt nagyon jól teszed, mert fantasztikusan sikerül a most tervbe vett utazás.

 

Kedves Szűz!

Kiváló ez a hónap minden ingatlannal kapcsolatos ügy rendezésére, költözésre, üzleti tárgyalásra, akár házasságkötésre, vagy a meglévő viszonyokban olyan fordulat következhet be, amely miatt akár örömtüzeket is gyújthatsz. Viszont a munkában már némi akadályokkal kell számolni, még az is megtörténhet, hogy olyan helyzetbe kerülsz, amelyet eddig csak filmekben láttál, netán a hírekben hallottál. Ezért nem árt, ha sokkal figyelmesebb vagy, mert így elkerülheted, hogy nagy és kellemetlen meglepetés érjen. A feletteseddel remekül kijössz, és olyan váratlan eseménnyel is számolhatsz, amelyet korábban el sem tudtál képzelni. Ennek hatására felfokozott lelkiállapotba kerülhetsz.

 

Kedves Mérleg!

Ha korábban elkövettél olyan dolgot, amely nem szabályos, ami miatt akár meg is üthetnéd a bokádat, most olyan csillagállások jönnek létre, amelyek azt sugallják, hogy megúszhatod ezeket a helyzeteket. Hogy nem lesz következménye, és az anyagi helyzeted ennek hatására javuló tendenciát mutat. Igaz, hogy lesz, amit ennek hatására véglegesen elveszítettél, de ez nem izgat különösképpen, hiszen van helyette másik, ami miatt optimista hangulatba kerülsz, és élvezed az életet. A szerelemben toleránsnak kell lenned, és amit a partnered kitalál, ahhoz asszisztálj, mert nem bolondság, amit csinál. Arról már nem is beszélve, hogy igazán így tarthatod őt meg. Ha egyedül vagy, akkor váratlanul fúródik Ámor nyila a szívedbe, ami tetszeni fog…

 

Kedves Skorpió!

Szilárd támaszt jelentesz a kedvesednek, akinek szüksége is van arra, hogy legyen mellette valaki, akiben megbízhat, akire minden körülmények között számíthat. És akinek a véleményére ad. Olyan hatással vagy rá, hogy időnként elfogja egy különös érzés, miszerint nem tud nélküled élni. Amennyiben egyedül vagy, akkor ebben a hónapban találkozhatsz egy olyan személlyel, akivel a karma láthatatlan szálai kötnek egymáshoz, és akivel kölcsönösen megértitek egymást. Ha utódot szeretnél, akkor ebben a hónap a sors lehetőséget ad arra, hogy ez a kívánságod teljesüljön. A munkában, a megélhetésben olyan váratlan események történnek, amelynek hatására kissé elbizonytalanodsz, és olyan kérdések teszel fel önmagadnak, mint például alkalmas vagyok-e a feladatra. És a válasz igen, csak légy kitartó és következetes.

 

Kedves Nyilas!

Még az is megtörténhet, hogy olyan változások történnek a megélhetésedben, hogy többet fogsz otthon dolgozni, mint eddig. Még az is lehet, hogy távmunkásként fognak alkalmazni, és élvezni fogod az otthonlétet, azt a szabadságot, ami egy ilyen munkával jár. Ha ingatlannal kapcsolatban szeretnél végre dűlőre jutni, akkor ebben a hónapban a sors lehetőséget kínál arra, hogy megold még az olyan problémákat is, amelyek régebbi keletűek, és amelyekben eddig talán remény sem volt arra, hogy pontot tehess az ilyen ügy végére. A szerelemben a változatosság gyönyörködtet elvét vallhatod, mert többen lesznek, akik megfordulnak utánad, és szeretnének a közeledben lenni. Csak arra ügyelj, hogy ezen a téren nehogy elkapkodd a dolgokat!

 

Kedves Bak!

A lakásodra, az otthonodra vigyázz sokkal jobban, mint eddig, mert hívatlan látogatók jelenhetnek meg, és próbálnak megszabadítani értékesebb tárgyaidtól. Ha utazol, akkor kérd meg a szomszédodat, hogy csak nyugodtan leskelődjön, és figyeljen minden kisebb zörgésre, amely a lakásod, az otthonod körül zajlik. A barátok nagy szerepet játszanak az életedben most, kölcsönösen egymást támogathatjátok, ami azért jó, mert egymásnak olyan lehetőséget tudtok kínálni, amivel mindannyian új jövőkép jelenik meg előttetek. Ha külföldre, vagy nagyobb távolságra utazol, akkor ezt jól teszed, mert olyan élmények érnek, amelyek miatt a lelked tele lesz örömmel, boldogsággal, és ennek hatására másféle színben láthatod a világot.

 

Kedves Vízöntő!

Sztár leszel ebben a hónapban a munkahelyeden, vagy a suliban. A felettesed annyira meg van veled elégedve, hogy elképzelhető, feljebb lépsz a karrier létráján. És mindez anyagilag sokat jelent, nem kell azon aggodalmaskodnod, hogyan fizeted ki például a hiteleidet, vagy egyáltalán a megélhetés nem jelent most problémát. Persze lesz benned némi félsz is, talán aggodalmaskodsz, hogyan látod majd el a feladataidat, vagy felmerül benned, hogy egy kollégának a te előléptetésed gondot jelent. Ne foglalkozz most ezzel, űzd el a negatív gondolatokat, és élvezd azt, amit a sors eléd hoz. A szerelemi életedben felbukkan egy régi partner, aki miatt megremeg a szíved. Ha párkapcsolatban élsz, akkor eszedbe ne jusson a másik, mert ezzel kockára teszed jelenlegi viszonyodat.

 

Kedves Halak!

Sikeres vizsga, vagy felvételi, és csodálatos utazás, vagy kirándulás, nem mindennapi kulturális élmény, és romantikus szerelem jellemeznek ebben a hónapban. Partnered nem is tudja, hogyan mutassa ki az érzelmeit, lehetséges, hogy a tenyerén fog hordozni, és olyan dolgokat tesz, amelyek miatt a hetedik mennyországban érzed magad. Amennyiben utódot szeretnél, a próbálkozásod sikerrel járhat. Anyagi ügyekben változatos lesz a hónap, mert amilyen gyorsan jön a pénz, pontosan olyan gyorsan is megy. Leginkább egy cikázó villámra lehet hasonlítani, amelyet nagyon nehéz követni. A legjobb lenne, ha felírnád a kiadásaidat, mert így pontosan tudnád, hogy mire, mennyi ment el. És ennek hatására akár változtatni is tudsz a szokásaidon.

http://www.nlcafe.hu

Nincsenek megjegyzések: