Amik eddig lemaradtak…

 

Idézet mára:

"Ember, küzdj és bízva bízzál!"

Az előző részek tartalmából:

Ezeket a dolgokat nagyon-nagyon rég leakartam már írni, csak mindig közbejött valami, s sajnos húzódott. A most következő események kb. 1-2 hetesek…

…

Hosszú idő után végre sikerült találkoznunk a telefonos lelkisegély szolgálat munkatársaival. Hosszasan elbeszélgettünk, meginterjúztattak, de kellemes volt a légkör, a beszélgetés. Viszont innentől kezdve többet már nem fogok, nem írhatok többet erről. Novembertől az iskolaprogram is elkezdődik, szo belecsapok a lecsóba. Meglepő módon, pont az e havi Company magazinban új rovat is indult pont ezen témával kapcsolatban, amin jót mosolyogtam. Már csak azért is, mert pont azok interjúztattak, kik írták a cikket a Companyba.

…

Azért nem tudtam írni az elmúlt napokban, mivel ismét összefolytak a napok, valamint a hétvégén Glamour napok voltak. Rengetegen voltak, pörgés ezerrel, tömeg, nyüzsi. Nagyon jól éreztem magam. A többiek csak morogtak, de nekem nagyon lovely volt. Hihetetlen az is, h mennyi buzi volt! Persze volt egy jó pár ismeretlen ismerős arc is, de a többség az ismeretlen meleg volt, csak a radarom jelzett, s sütött jó párról, h búzafű. Bent volt egy Belamis fiú is. Ha jól tudom J. Hussey a művészneve. Am tök heteros a viselkedésben, de az öltözködéséről mégiscsak levágós volt, bár igaz az is, h a mai világban már nem lehet 100%-odsan erről ítélni, de én mégiscsak buzi vagyok, s van radarom, meg hát ugye szeressük a BELAMI-s filmeket.   

…

Aztán A(!) zöld siltes sapimat sajnos a hideg idő beállta miatt már lekellett cserélnem. Így jövő tavaszig egy szürke manósapkában fogok flangálni.  

Hmmmm… Mi volt még? … …  (!) 2 kislány becsöngetetett, s papírokat kért. Gyűjtötték őket. Nagyon meglepődtem, de sajnálattal közöltem, h nincs. Aztán ahogy jöttem be, megláttam 2 pizzás dobozt, így gyorsan kimentem, s szóltam nekik, h ez van, jó lesz e?! Örültek neki, s megköszönték kedvesen. Furi, s jó érzés volt. Furi volt mert úgy éreztem magam, mint egy öregember, mert úgy köszönték meg. “Köszönjük szépen!”

Akkor találkoztam a fogadott Apummal is múlthéten még a lebetegedésem előtt. Tavasz vége felé találkoztunk utoljára… Sokat beszélgettünk, sétáltunk a belvárosban. Jót nevettem azon, mikor viccesen megjegyezte, h már azt hitte, h kivan rúgva, mikor azt olvasta a blogomon, h a párom is Apának hívom.

Aztán mostanában kaptam pár levelet az olvasóktól, aminek örülök, mert mindig happy wok, ha levelem van.

Furi nagyon, h az írásommal mennyi mindent csinálok, mennyi mindent elindítok, kiváltok másokból. Pedig én csak azt láttam, s hittem, h írok, s annyi, de arra nem is gondoltam, h ennek következményei is lennének. Pedig vannak. Sok emberrel beszélgettem már az elmúlt 2 években, mióta blogolok, s szinte mindenki megköszönte ezt. Volt akinél azt értem el az írásaimmal, h elfogadta Önmagát. Sokaknak feldobom a napját. Mások szimplán annak örülök, h gyakran írok, s felér egy kisebb valóságshowal. S van olyan is, aki pl.: elkezdett foglalkozni a spirituális dolgokkal, amióta én is foglalkozom ezekkel. Vagy vett ezt, vett azt, csinált ezt, csinált ezt, mert olvasta nálam.

Szintén sokan írták azok, kik rendszeresen olvasnak, h úgy érzik, h a barátjuk vaqyok, h ismernek, holott a valóságában persze még csak nem is találkoztunk, s én a létezésükről se tudok/tudtam, de mégis így érzik.

Furi dolgok ezek. Sokukat nem is értem, s vannak kérdőjelek, de nagyon jól esnek a visszajelzések, s a levelek, miket ezúton is köszönök.

Huh! Még van bőven hátra, amit írtam, de már túl hosszú lenne a bejegyzése, ha azokat is most kipostolnám, így az next time-ra marad.

Szép napot mindenkinek!

Csók!

Rion

Filmajánló

Lebetegedés és a többi…

 

Idézet mára:

"Az életben minden csata azt a célt szolgálja, hogy tanuljunk belőle valamit, még az is, amelyiket elveszítjük" /Az Ötödik Hegy/

 

Október 14. Péntek:

Hát az utolsó bejegyzésem után csak leomlott az utolsó bástyám is… … Lebetegedtem… :/

Pénteken meló közben éreztem, h kerülget. Meló után, ahogy hazaértem vettem egy kád forró fürdőt. Nah, attól tuti h belázasodtam, mert remegve feküdtem be az ágyba, s egyből úgy elaludtam, mint akit leütöttek. Aztán felébredtem a kora esti órákban, h csurom víz vagyok. Jól kiizzadtam magam. Kicsit neteztem, s visszafeküdtem aludni.

Október 15. Szombat:

Ma szerencsére szabadnapos vagyok. Fél 1-ig aludtam. Emlékszem, h mielőtt felkeltem, megint Kertvárossal, s az ottani emberekkel álmodtam, s az általános iskolámmal. Mostanában sokat álmodok ezekről…

Alig volt erőm felkelni. De muszáj volt. Elmentem gyógyszertárba, ahol jól bevásároltam. Vettem tengeri só párlatot, kamillát, multivitamint, c vitamint, aspirin c pezsgőtablettát, s kalmopyrint.

Tolom befele őket ezerrel. Az elmúlt 2 napban többet ittam, mint az elmúlt 1 héten összesen!

Aztán vennem kellet kaját magamnak, kitakarítottam, mert én vagyok a soros, s elkellett mennem az Aréna plázába munka ügyben. ( Részleteket majd később, ha biztos lesz a dolog. )

Hazajöttem, vettem egy kád forró fürdőt, egy bögre meleg teával. Maga volt a pokol. Egyből be az ágyba, s ismét elaludtam pár másodperc alatt.

Apa hívására ébredtem. Beszélgettünk, majd hívott a Bátyám is. Kb.: 1 hónapja nem beszéltem vele. Betegek ők is.  

Azóta fent vagyok. Csináltam tojásrántottát, aztán felforraltam 1 liter vizet, tettem bele egy marék kamilla szárított virágot, felé hajoltam, terítettem a fejemre törölközőt és ott ültem felette 20 percet, s ettől jobban vagyok! Nem folyik az orrom se, s nem fáj a fejem, és most tuti nincs hőemelkedésem/lázam se.

Am köszönöm a sok kommentet, s levelet. Nagyon jólesett. Viszont számomra érthetetlen módon olyan félve írtok! Kivétel nélkül, akik írtak privátban lehelet, mind azzal kezdte, h ne haragudjak, h írt, meg reméli nem zavar, meg egyéb hülyeségekkel! HAHÓÓÓÓ! Kis mezei egérke vagyok, nem a miniszterelnöknek írtok!

Ember vagyok én is, (miket nem mondok mi? ) s jó, ha kapok visszajelzéseket. Szeretek új olvasókat megismerni, s jól esik, h régi olvasók is adnak ilyenkor életjelet magukról, h továbbra is olvasnak.

Nyah! Holnap jön végre vissza Peste Apa. Nagyon várom már! Teljesen összezuhantam, s magamba fordultam nélküle. Ami persze tudom,  h nem jó, de nagyon sokat jelent Ő nekem. Ahogy egy idézet is mondja:

"A távolság mutatja meg, mennyire hiányozhat valaki.."

Anyám felhívott ma. Mikor megkérdezte, h h vagyok, megmondtam, h lebetegedtem. Elpattant erre az agya, s megint mondta a szoksásosát, h ő megmondta, h megérdemlem, meg kell ez nekem? stb, stb, stb…

Én akkor voltam a boltban, s “veletlenül” a jobb kezembe volt a telefon, s azzal is vásárolgattam, pakolgattam a polcról, így nem igazán hallottam a részleteit a mondókájának.  Néha a fülemhez emeltem, de ő csak, mondta, mondta, s mondta. –.-‘” Aztán egyszer csak letette. Ennyi.

Holnap melózok egy kicsit, aztán kimegyek Apa elé a Keletibe, s remélem kezelésbe vesz, azt helyrejövök.

Csók!

Rion

KANYEC!

 

Idézet mára:

Legszívesebben világgá mennék. Mintha lakna valaki a testemben, egy másik ember, egy szellem vagy valami ilyesmi, aki egyre csak ki akar törni. Teljesen más arcot szeretnék, és más testet. Más nevet. Szeretném, ha nem ebbe a családba születtem volna. Még jobban szeretném, ha meg sem születettem volna.

Tóth Olga

 

Végem van. Gyenge vagyok. Már nem csak szellemileg,de fizikálisan is. Érzem, h semmi erő nincs bennem. Nem vagyok beteg, csak úgy gyenge vagyok. Gyorsan elfáradok, alig tudok emelni, fájnak a tagjaim stb…

Semmi étvágyam, a nadrágjaim már övvel együtt is lötyögnek rajtam.

Nincs élni kedvem, de muszáj! Nem adhatom fel! Nem vagyok az a fajta! De valahogy még is annyira jó lenne. Megpihenni, s aztán kezdeni egy újat! Vagy, ha nem kezdődik semmi az se baj! Mind1! Lesz ami lesz, de ennek a rémálomnak vége lesz!

Miért menekülök? Mi elől? MINEK???

Mert rossz vagyok. Akit magamhoz engedek, akit szeretek, kibe szerelmes vagyok, aki felnevelt,  mind  megbántom. “Szöges bakanccsal tiprom őket!”  Pedig nem akarom, csak fiatal korom nem normálisan telt ennyi. Normális volt a maga módján, de mégse a teljesen normális.

Ki egykoron szeretett, most semmibe vesz. Selejtes vagyok! Beteg!

Pedig nem! Tönkreteszem, s csak fájdalmat okozok neki!

Most romokban a kapcsolatom is!

A kurva életbe! Ismét semmi vagyok. Egyedül a pusztában, mint egy juhász, akinek van 1 szem báránya, s abból hol megél, hol nem! Eddig volt ki segítette, kihez hazamennie, boldog volt még a szegénysége ellenére is! Boldog volt, mert minden este mellette szuszogott, olykor horkolt az, kit szeret.

Most az első este, h otthon van. Elment haza. Nem jön vissza csak vasárnap. Vannak gondok. Mert miért ne? ““

Félek. Nem kicsit! Nagyon!

S leszarom, h leírom ezeket! mindenkinek vannak gondjai! Mások úgy is tudnak róla. Valaki saját maga mondja el, van aki mástól hallja. Nem érdekeeeeel! Semmi! Csak Ő!

Hiányzik a biztonság, a megnyugvás a béke s a szeretet. Van, van, de nem ez a felszínes, szarság kell nekem, ami van oly sok ember közt!

De mit várhatok én, mikor a saját anyámat felhívom 1 hét után remélve, h lenyugodott, s ismét normálisan kattog az agya! Az első pár mondta higgadt, s normális, aztán kérdezget, s mikor nehezen kinyögöm, h bajok vannak, akkor ugrik! Üt, rúg, vág!

H mert megérdemlem, mindent magamnak köszönhetek, ez vagyok Én Büszke lehetek magamra, s mikor nő már be a fejem lágya, s ő megmondta, kellett nekem Pestre menni, teljesen tönkretettek stb, stb stb….

Majd lassan leeresztem a telefont, s kinyomom. Mikor visszahívna, kinyomom, majd hív ismét, s megkérdi, h mikor megyek haza.

Ettől a kérdéstől már kicsit megijedek, h nem épp már az elméje, de kis gondolkodás után megmondom neki, h: “Nem megyek haza anya.” A kérdésre, pedig, h miért teljes nyugodtsággal csak azt válaszolom, h mert otthon nem szeret senki!

Aztán ismét robban, mondja, mondja, mondja a magáét mint a filmekben, elköszönök tőle, s kinyomom.

Törik a mécses, bőgök, s várom, h felébredjek ebből a rossz álomból. Hahóóóóó! Mikor ébredhetek fel???? De a-aaaa. Ez a valóság. Nem tudok hová menekülni! Nincs kiút. S íme. Így lett az öngyilkosság gondolta ismét!

De neeem! Inkább itt vagyok, s csak írok megint, mert ez jó, s kell, s várom az altató hatását!

Minden rendben lesz, hisz rendbe kell lennie! Egyszer lent, egyszer fent. Jobb lesz, mert a lentről, már csak fölfelé lehet menni!

Most még tart a válság 4-ből 3 fronton támadnak, s zúznak péppé éppen, de kitartok. Család, magánélet, munka. Ezek a bástyák már elestek. Az egészségem még áll, de idő kérdése szerintem annak is…

Bár most azt se tudom, h észnél vagyok-e vagy normális vagyok e vagy sem, s furin érzem magam, de lehet a gyógyszer vagy csak a lelki állapotom miatt, vagy lehet tényleg álmodom, s azért furi. Nem tudom már!

Semmit sem tudok. Kilátástalan minden, de kitartok, még meg nem halok normálisan, de úgy érzem, h már ahhoz sincs most erőm!

Csók

Rion

Ismét padlót fogtam…

Idézet mára:

„Tükrömből nem az néz rám, ki bennem él!
Jöjj lelkem tárulj fel, kit rejtesz áruld el!”

 

Sok jegyzet van felírva, amiről majd írnom kell a jövőben, de most nem azokról, hanem ismét a mélyen bennem lévő érzéseimről írok.

Az egyik, régebb óta meglévő problémám mellé, most sajnos párosult egy másik is.

Manapság egyre gyakrabban forog a gondolatom a pénz és a karrier körül. Ha felteszem magamnak a kérdést, h miért, azt a választ kapom, h mert ez nincs meg a számomra. Nincs teljes állású munkám, s elfogytak a tartalékaim. Másoknak meg van. Nem mindenkinek persze, de akikkel gyakrabban érintkezek jól állnak. De ha komolyabban átgondolom ezt az egészet akkor azt is látom, h ők 3-5-7-10 vagy még több évvel idősebbek nálam.

Azt gondolom, h anyagilag/gazdaságilag elkell érni egy bizonyos kort ahhoz, h olyan életet élj, olyan kereseted legyen, amiből megtudsz valahogy élni. Ezt a kort én 25-re tenném. A részletekbe most nem mennék bele.

Lelkileg ismét padlót fogtam, mert nem úgy alakulnak a dolgaim, ahogy kellene. Hiába próbálok lassacskán csökkentetni az anyagi függőségemet, nem megy. Tudom, h nem minden az anyagi világ körül forog… …A pénz a vagyon, a tulajdon dolgaid… De ezek meghatározóak, s azért kellenek, h életben tudj maradni…

Az előbb feltettem azt a kérdést, h miért nem lehet simán boldog az ember??? Miért kell mindig, bizonyos időközönként összezuhannia?! Átmennie érzelmileg hullám hegyeken, s völgyökön. Újra és újra???!!!

Tudom a választ, csak most tényleg annyira elvagyok keseredve, h már ilyen hülye kérdéseket teszek fel… :/

Kellenek ezek, hisz nélkülük nem lenne élet az élet. Ezekből tanulnunk, tapasztalunk és a többi. Fejlődünk. (Leegyszerűsítve, s felszínesen most csak ennyit írnék erről.)

Nagyon koncentrálok a dolgokra, h bevonzzam életemben, s végre már érezhessem az anyagi biztonságot. H elmondhassam magamról, h végre már a saját lábamon állok. Bár a valóságban ez már így van, de… … még nem stabil…

Tudom, h tanulnom kell. Látom, s tudom azt is, h az élet mely területein miket kell tanulnom. De annyira nehéééz!

A magánéletben is sűrűsödtek most a problémák, s ez a komolyabb baj. Ebbe nem megyek bele komolyabban, csak annyit, h ismét változásokon megyek át belsőleg. Kemény harcokat is vívok a másik énemmel, h jobb legyek, s megszűnjenek azok a negatív, rossz tulajdonságaim, amik a múltamra vezethetőek vissza. Megteszek mindent, h jó legyek, s ne értsetek félre. Itt nem csak a másoknak való megfelelésről van szó, hanem magamról is.

Nem tudom mit írhatnék még… :/ Most így ennyit jött.

Csók!

Rion

Coming out!

So? ;)