Hálás vagyok mindazért, amim van, s amit elérni vágyom,
életigenlő a szemléletem, pozitív a hozzáállásom!
Köszönöm az Élet ajándékait és végtelen lehetőségeit!
Minden nap észreveszem és megélem az Élet áldásait!
Élvezem mindazt, amim van, örömben élek,
belső derűm megőrzöm, jót várok, s remélek.
Tudatosan alakítom az életem,
tudom, már most megvan mindenem!
Értékes vagyok, értéket adok,
melyet bőségesen visszakapok.
A bőségre, jólétre nyitott vagyok,
hálás szívvel adok és elfogadok.
Bővelkedem áldásban, szeretetben,
hiszem és tudom: boldogságra születtem!
Áldás! 🙏
"Nem attól lesz valaki hálás, hogy sok van neki, hanem attól, hogy képes értékelni. (...) A hála nem a körülményeink eredménye, hanem annak, hogy észrevesszük és értékeljük, amink van." - Kovács Eszter
Gyakran merengek el a szülőfalumom, lelkileg arra kalandozom. Hiányoznak azok a régi szép, felhőtlen, boldog gyermekkori idők.
Ugyanígy néha a 2022, 2023-as éveimen is elszoktam merengeni, hogy mennyire jó, nyugis, kellemes éveim voltak azok, amikor csak napi 7 órát dolgoztam. Munka után a jóidőbe mindig mentem a múzeumkertbe, s ott tanultam, olvastam, chilleztem. Meg bicajjal jártam mindig dolgozni.
De aztán amikor megyek vidékre, vagy Pestre, akkor meg azzal szembesülök, (milyen hülye szó már ez nem?! Szembe-sülök! 😅 😂 🤣) hogy semmi se olyan már.
Budapest is már tele lett kulturáltan, viselkedni nem tudó prolikkal meg cigányokkal.
Bömböltetik a zenét meg balhéztak a plázákban, az utcán, a boltokban. Szóval mindenhol!
Legyen az külváros, vagy belváros. Mindegy!
Anno csak vidéken tapasztaltam ezeket, s nagyon szomorú hogy Budapestet is ellepték ezek a hordák.
Megrekedtek azon a szinten ami még középiskolában menő volt.
Meg tele vannak agresszióval! Gyermekükkel is üvöltenek, meg rángatják őket veszettül.
Persze nyugodtan meglehet vádolni rasszizmussal.
Ha osztrák, német, magyar vagy akár milyen etnikumú proli nem tud viselkedni, azt is ugyan úgy megnevezem, s leírom, ahogy a Fideszes, meleg, nácit is nevén merem nevezni.
Az ilyen az szélsőliberálisokat is rühellem, akik szívrohamot tudnak kapni, ha nevén mered nevezni a dolgokat... 🤦♂️
Szóval amikor hazautauom, akkor már nem az a feeling van, mint anno mikor ott éltem.
Egyrészt Bécs, Ausztria után, Budapest, Magyarország már határozottan Balkán.
Elszomorít hogy mennyire le vagyunk maradva, s mennyire szar körülmények között él az ország nagyja.
Amikor otthon éltem is tudtam ezt, de így hogy többet ingázok a 2 ország között nagyon szembetűnő a különbség.
Nem csak a környezeten, az épületeken, de az embereken is látni a lemaradást az igénytelenséget, a szegénységet.
Pesten is és szülőfalumba is már idegennek érzem magam.
Vidékről hiányoznak az ismerős öregek, akik között felnőttem, s nélkülük már nem olyan a falu.
Pesten meg mint írtam, látványosan romlott a színvonal, olyan arcokkal van tele a város, amit anno csak a Maunika showban láttam.
Anno csak viccnek, fizetett bohócoknak gondoltam őket, de mivel már elözönlötték Pestet, így már szembesültem vele, hogy ezek nem megjátszott buta emberek, hanem bizony kő kemény valóság, s tényleg ilyen műveltlen viselkedni nem tudó frusztrációval, negativitással teli emberek. 😔
A nosztalgiára visszatérés, elgondolkoztam ezen is, hogy, miért kalandozok vissza annyit azokra a helyekre, s időkbe, s szerintem azért, mert az megnyugtat. Lelkemnek azok a helyek és idők a menedék.
Annyi inger, bizonytalanság, változás ér mindig, hogy néha már túl sok, s ilyenkor kapcsol be automatikusan nálam a nosztalgiázás, amire gondolva megtudom nyugodni.
...
Április végén megünnepeltük a családban a születésnapokat. Jó kis lélekfrissítőek ezek az összejövetelek. 😊
Mindig van elérzékenyülés is. Küzdenem kell keményen hogy ne sírjam el magam. Leginkább a nagyon erős hála érzés váltja ki, hogy hálás vagyok, hogy ide születtem ahová, ilyen családba, (még ha nem is egy tökéletes minta család) s hogy ilyen csodás életem volt, meg hogy mamám is 87 évesen még velünk ünnepelhet.
Aztán másrészt meg a félelem érzés váltja ki ezt az erős sírhatnékot, hogy milyen szar lesz ha már nem lesz kikkel így összejönni s megüneppelni...
35 évesen mennyire másként látom már a születésnapokat....
Mondjuk már 30 - tól elkezdődött ez a lelki, mentális átformálódás, s a hála érzés gyakorlása mára bő 1 évtizeddel korábban a pránanadizással indult, ami az évek múltával csak erősödik.
...
Június 8-án volt az idei Pride felvonulás Bécsben. Nagyon jó volt. Jöttek barátaim is, s a tavalyihoz hasonlóan idén is szuper volt a hangulat annak ellenére is, hogy én megvoltam fázva, s nem voltam annyira toppon, de a Pride napján, elmúltak a gondjaim, bajaim. 😊
A pride másnapján elmentünk szavazni a nagykövetségre, s hétfő reggel nagyon lesújtó volt számomra az ausztriai EU szavazás eredménye, ahol az EU-ellenes, oroszpárti erők nyertek, ahogy Franciában és Belgiumban is. Németbe pedig a második helyre jöttek fel. Pofán baszott az is, hogy a Momentum nem jutott be, s lemondott a vezetőség. Szóval csupa lesújtó rossz hír.
Magyar Péter nem mozgat meg. Nem. Bízok benne. Meglep hogy olyan sokan látják benne a messiást, de ugyanakkor részben meg is értem, de én jelenleg még tartózkodom tőle.
Mondjuk Azariah-val is így vagyok, hogy sokan úgy odavannak érte, de tőlem ez a reppelős stílus távol áll. Egyedül a Geszti Péter Rapülők-et szeretem, de az is más ugye. 😊
De amúgy nem rossz, ügyesen nyomja, de nem ragadott meg.
...
Július egyik hétvégéjén Pesten voltam. Ahogy jövök-megyek a városba, mindenhol emlékek jönnek elő. Mennyit iszogattunk itt, mennyit buliztunk ott, mennyit pihikéztem ott, bicikliztem, sétáltam, dolgoztam arra...
Aztán már semmi sehol, minden csak emlék már.
Vajon ilyen lehet szellemnek lenni?
Aztán ugyanakkor a pillanatokat is megélem. Élvezem a jelent, a Gáborral töltött minden pillanatunk, a kirándulások, a bécsi, budapesti, s a vidéki viebot. 🤗❤️
...
Melóban szokásos pörgés van. Minden héten történik valami. Az új üzletvezető miatt kB 2 hetente jönnek valahonnan visitorok.
Június második hetében konkrétan 3 visit is volt.
A kis regionális manager, a regionális hr-es, valamint a nagyobb regionális manager is nálunk járt. Ilyenkor mindig sok a teendő, rendbe kell kapni az üzletet/raktárat, szóval extra nyomás van rajtunk.
Eléggé ideges is voltam, hogy miért egyszerre jönnek, milyen változás lesz.
Júliusban volt egy külön meetingem is a regionális manager el, akitől szar visszajelzést kaptam.
1 hónapon belül rendbe kell kapni a raktárt.
Akár mit mondtam, akár hogy érveltem, hogy miért nem tudjuk teljesíteni a kitűzött célt, mindenre az volt a válasz, hogy van elég emberem.
Aztán ezen meeting után másnap szóltam az üzletvezetőnek, s mondtam, h akkor én visszalépnék a pozíciómtól, s hogy érdeklődnék van e lehetőség heti 30 órás sima raktári poziba maradnom.
Meglepődött, mondta hogy hivatalosan lehet, meg más márkához is átmehetnénk ezen pozira, de ő nem támogatja, s kéri hogy maradjak, meg hogy kapni fogok embert, meg segíteni fog nekem elérni a kívánt standardot.
Aztán mindezektől függetlenül mennünk kellet az irodára a hr-hez is, ahova meg az éves one to one meetingre voltam hivatott. Elmondták hogy mi oké, milyen fejlődéseket értünk el, s mely területeken kell fejlődni, javítani.
Itt már azt a választ kaptam a problémáimra, hogy szükségük van nekik is ezekre a 121 meetingekre, hogy visszajelzést kapjanak, így tudnak ők is megfelelően reagálni, s itt már azt mondták, hogy tudnak nekem + embert adni...
Aztán a hr-es azt is elmondta, hogy ez egy nívós üzlet a cégen belül. Annyira, hogy az üzletek közötti versenyben benne vagyunk a világ top 10 üzleti között, s azért is van annyi felső vezetői visit.
Itt folynak kísérletezések, tesztelések is. Például hamarosan bevezetésre kerül egy (tanulófélben lévő) mesterséges intelligencia által tervezett beosztások is, amiket a jövőben nem nekünk kell megszervezni, hanem a A.I. megcsinálja, s nekünk csak kontrollálni, javítani kell.
Aztán felajánlottak egy forgatási lehetőséget is nekem, hogy nyitott lennék e szereplésre egy céges promo filmben, amiben a pozíciómat kellene bemutatni.
Mondtam hogy nyitott vagyok rá, tegyünk egy próbát.
Csináltunk telefonnal egy kis mini bemutatkozó videót. Csinálnánk másokkal is, s akit jobbnak tartanak, azzal lesz majd egy valós forgatás egy Spanyolországból érkező profi stábbal együtt.
Júliusban több trainingre is be lettem nevezve. Voltam először egy tűzvédelmi oktatáson, amin ott szembesültem hogy ez komolyabb oktatás mint amire számítottam.
Ez egy hivatalos országosan elismert képzés. Egész napos volt, full németül. Az előadót nem igazán értettem, de volt egy bő 100 oldalas könyvünk s azt DeepL fordítóval befotózgattam s lefordítottam.
Így mentem át a vizsgán is, hogy a, b, c válaszok közül kellett választani, s fordítóval értettem hogy mi fasz van. 😅
Szóval Brandschutzwart lettem. + Felelősség. Havonta csekkolom kell melóban egy rakat dolgot hogy megfeleljünk a tűzvédelmi elóírásoknak. 🙄
Meg tanultam a probléma esetén teendő 3 legalapvetőbb szabályt is, ami a 1; melden, 2; retten, 3; löschen.
Tehát első a tűz, probléma jelentése a környezetünknek, tűzoltóságnak. (riadó)
A második a mentés. Emberek evakuálása.
Harmadik lépés pedig - amennyiben lehetőség, s esély van rá, - akkor a tűz eloltása, megfékezése.
Gyakorlati rész is volt, s életemben először használtam tűzoltó készüléket.
Aztán júliusban 3 kommunikációs training lett volna, (konfliktuskezelés, motiváció, meg feedback training) de végül szeptemberre halasztották.
Amúgy elég nehéz időszakom van.
Múlt héten majdnem hogy a csapatom felé kihullott. 11 emberemből 3 beteg volt, 2 meg szabadságon. Egyet meg én küldtem el, mert egy lazy takony volt. Az új friss huszonéves generáció nagyon tisztában van a jogaikkal, tudják fosni a szót, de dolgozni az már persze nem megy ilyen flottul... 🤨🙄
Aztán kaptam 2 új embert, de azért elég sok energiát felemészt a trainingelésük.
...
Vidékre is ellátogattam szüleimhez júliusban.
A szembeszomszédunk sajnos meghalt. 80+os volt már ugyan, de nagyon szomorúan teltek az utolsó évei. Depressziós volt, nem volt már jó viszonyban senkivel. Nagyon megkeseredett. Vágyott is már a halálra. Sajnálom, mert tanítónő volt, engem is tanított, s tudom hogy szeretett. Hallgattam a szüleimtől az élettörténetét, s elsirtam magam. Szomorú hogy mennyire ki tud siklatni, tönkre tud menni egy egész szép élet.
...
Mostanában egyre többször öntött el az az érzés, hogy nem akarok semmit se csinálni, csak élvezni a jelent. Imádok kifeküdni /ülni s élvezni a természetet, a szellőt, a nap energiáját, nézni a vándorló, formálódó felhőket. Nézni a parkban beszélgető, piknikező embereket. Szeretem nézni azt a sokszínűséget, hallgatni a szökőkút csobogását, az emberi morajlásokat, beszélgetéseket, nevetéseket, nézni, ahogy karatét gyakorolnak, táncolnak, a fogócskázó, futkározó gyerekeket.
Néha olyan érzésem van, mintha felülről irányítanánank, vagy valami a háttérben direkt vezetne rá, hogy engedjem el a munkát, a kattogást, s figyeljek a környezetemre, kegyek a jelenbe, mert az kikapcsolás, ellazít, megnyugtat.
Sokat vagyok a Burggarten-be. A kedvenc helyem. Ami Budapesten a múzeumkert volt, az itt Bécsben a Burggarten. 😊
Biciklizni szeretek még nagyon. Az is a jelenbe kényszerít, s kikapcsol, kiszellőzteti a fejem. Főleg amikor Gáborral tekerünk együtt. Tegnap este is vacsiztunk egy szép helyen az Alte Donau környékén, aztán onnan tekertünk haza, s olyan jó volt.
Hálás vagyok nagyon, hogy van nekem. Meg ahogy élünk, ahol vagyunk, szóval úgy mindenért.
Köszönöm. 🤗 🙏 ❤️
Csók!
Rion!
😘❤️
(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)
