...

Angol nyelvtanulas sorozatokkal;

http://tablet.hvg.hu/tudomany/20150828_sorozatok_nezese_angol_tanulas_speechyard

Sorozatajanló;

"Többé nem próbáltam beilleszkedni, olyanná válni, mint ők. Tudtam, hogy sosem menne. De ami még fontosabb, nem is akartam.
Az erőszakosságuk... kicsinyes volt és ostoba, de végeredményben ők is azok voltak.
Az igazi erőszak ami, mint rajottem, megbocsájthatatlan, az amit magunkkal teszünk, amikor félünk önmagunkat adni."

Kedvenc;

http://open.spotify.com/track/7IKq4yNGvAe5KjKwaOW24L

Filmajánló;

https://youtu.be/-Lp7rkNYOtE

Hétvégi kiruccanás:

2015.08.07 - Péntek:

  Meló után összecuccoltunk otthon, s elindultunk vidékre Lakitelekre, ahol lakótársnőm gyerekként élt.

A vonatozást elég rosszul viselte a gyerek, mert zajos IC-n utaztunk, s nem bírja a hangos környezeti zajokat.

Kecskeméten átszálltunk buszra. Ha jól tudom az utolsó járattal mentünk, s ahhoz képest elég sokan szálltak a buszra.

Lakitelekre megérkezve sokáig csodálkozva szemléltük a csillagos eget. Nagyon szépen lehetett látni. A község is szép. Nemrégiben láthatóan sok felújításon esett át.

08.08 - Szombat;

  Délelőtt kisétáltunk a Tisza holtágához, úgynevezett tőserdői részre.

Nem voltam még a Tiszán, szo nekem új volt, de nagyon tetszett, jól éreztem magam. Egy darabig sétáltunk szűk kis ösvényen a Tisza mellett. Nagyon élveztem a csendet, a friss levegőt a természetet. Mivel én is a Mátra környékén nőttem fel, ezért (is) nagyon közel áll hozzám a természet, s szeretek barangolni erdőben. Itt el is gondolkoztam azon, h talán kb; 60-40%ban az erdő javára jobban szeretek ilyen helyeken lenni, mint mondjuk tengerparton.

A kis séta után elindultunk vissza, mert jött Pestről Niki barátnőnk. (Aki egyben a fodrászunk is.)

Miközben kimentunk elé, s jöttünk vissza volt lehetőségünk nappal is szétnézni Lakiteleken. Am kurva meleg volt, szo kivoltunk. Annak örültem, hogy voltak kutak. Mindig pancsiztam, s locsoltam, hűtöttem magam.

Délután, kora esti órákban az udvarban gengeltünk, iszogattunk, s sikerült jó állapotba kerülünk. Am ha társaságban vagyunk általában én foglalkozom a zenével, s egy idelye már eléggé rákattantam a Spotifyra. Imádom. Elő is fizettem rá, így nincs reklám s offline is hallgathatom kedvenc számaim. Ajánlom figyelmetekbe! ;)

Grilleztunk is - a főzés pedig apus feladatköre - s nagyon finomat ehettünk. <3

Aztán 8kor elindultunk spicces állapotban a strandra, éjszakai fürdőzésre.

Az is szupi volt. Film vetítés is volt, de mivel hogy még a strandra is vittünk piát  (of course) így nem ültünk be a termálfürdőbe filmezni. Bár voltunk abban is.

Van egy kissebb kalandpark is, ami este zárva volt, de mi beszöktünk oda is. 😀

Aztán észrevettük, h a felügyelők kiszúrtak minket, s elkezdtek felénk jönni, de mi

gyorsban azelőtt leléceltunk, hogy odaértek volna.

Természetesen ez a közös programunk se lett volna teljes veszekedés nélkül. ...

Én szerettem volna a strandon valahol a sötétben... ...huncutkodni Norbival, de ő nem olyan egyszerű eset... Aztán én ezen megsértődtem, s ilyenkor sajnos hajlamos vagyok oltogatni s megsérteni őt...

Persze sikerült kibeszelni magunkból a dolgokat, ami mindig segít a tovabblépésben.

08.09 - Vasárnap;

Egész nap a Tisza holtágánál gengeltünk. Szintén a Spotify alkalmazásnak köszönhetően, nagyon jó kis chill, kellemes, zenéket hallgatva lazulhattunk.

Késő délután pedig elindultunk túrázni az erdőbe. Nagyon élveztem ezt is. Szeretem a természetjárást, csak elég ritkán van benne részem.
Este rendeltünk kaját, pihiztünk az udvarban, növényeket locsoltunk slaggal úgy persze, h a másikra is jusson. :)

Aztán elkzdtünk filmezni, de kb a feléig jutottunk, mert meguntuk.

Norbival aztán elindultunk kutyát sétálltatni. Kimentünk a falu határig, ahol elég sötét volt egy huncutkodáshoz...

Tök jó és izgi volt minden s javában ment a szeretgetés, mikor egy kissebb zajra lettünk figyelmesek, minek következtében teljesen lefagytunk pár másodpercre, aztán egyszer csak megjelent az útmelletti bokor mögül egy világító lámpással biciklin közlekedő fütyörésző helybéli. Annyi volt a szerencsénk, h állva csináltuk az út szélén egy kerítésnek támaszkodva, s csak gyorsan egymás mellé kellett állnunk, s úgy csináltunk mintha pisilnénk.

Vicces volt, h megbeszélés nélkül mindkettőnk ezt játszotta el. Nekem még az fordult meg a fejemben, h imitállom, h részeg vagyok, de ezt akkor játszottam volna el inkább, ha megállt volna kérdezősködni a biciklis.

Na de nem volt persze semmi gond. :)

08.10 - Hétfő:

Reggel korán keltünk, s elindultunk haza. Visszafelé már busszal mentünk, amit nagyon szépen és jól tűrt a gyerek.

Délután pihenéssel telt. Este pedig megyünk a Lisztre vacsorázunk Zsófi barátnőnkkel, aki hazaugrott bő 1 hétre Londonból.
Majd jól kifaggatom, mert nincs nap, h ne gondolnék Londonra. Nem mintha nagyon vágynék ki, de valami változás elindult bennem, s szeretek alaposan sok infót begyűjteni dolgokról, főként a Selfridge és a Harrordsot illetően.

Ha esetleg valaki, v ismerős dolgozik a fentebb említett 2 áruházban, s tudna nekem segíteni, válaszolni néhány kérdésemre, (riongay@gmail.com) azt megköszönném.

  Ezúton is köszönjük Kittinek a lehetőséget és a meghívást.
Szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, h jól éreztük magunk, s nagyon kellemes élményekkel, emlékekkel lettünk gazdagabbak.


Csók!

:*

Rion

Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül, sehol semmilyen formában felhasználni nem lehet

Another. ...

http://riongay.tumblr.com

...

Meg akart verni egy meleg párt, de aztán kiderült róluk, hogy katonatisztek;

http://444.hu/2015/08/04/meg-akart-verni-egy-meleg-part-de-aztan-kiderult-roluk-hogy-katonatisztek/

!

18+ Gazdik, állatbarátok figyelmébe!

MÉGIS HÁNY ILYEN ESET KELL MÉG, HOGY A GAZDÁK KOMOLYAN VEGYÉK A MOZGÓLÉPCSŐZÉS VESZÉLYEIT???
Most elmesélném Nektek a sztorit a saját szemszögemből:
Soha nem hittem volna, hogy egyszer tanúja leszek annak, ahogy egy kutya lábát bedarálja a mozgólépcső. Ma erre is sor került. Egy teljesen normális reggelnek indult...
Ülök a 3-as metrón, olvasok, mint mindig. Az egyik megállónál felszáll egy kedves fiatal pár egy helyes kis fehér alapon fekete foltos Jack Russell kutyussal. A kutyus nézelődik, figyel mindenkit maga körül. Nekem még a lábszáramat is megszaglássza, meg megnyalogatja (gondolom megérezte rajta a saját kutyus, meg cica szagát), ami állat- de főleg kutyabolond révén a legkevésbé sem zavar.
Következő megálló a Kálvin tér. Ők is itt szállnak le. Nagy a tömeg ezért a mozgólépcsőnél lemaradnak. Van egy furcsa-, már-már rossz érzésem, ezért hátra-hátra pillogatok. Tényleg rá kéne szólnom minden egyes kutyával közlekedőre, hogy "Ugye fel fogod emelni a mozgólépcsőn??? Vagy ha nem akkor ugye a leállítotton mentek???" ? Én se kultiválnám túlzottan, ha ok nélkül okoskodnának, de tény, hogy nekem SOHA nem fordult meg a fejemben, hogy ne vegyem ilyenkor az ölembe. Még ha nagy táskával vagyok is, akkor is végig szorongatom a huszonegynéhány kilós kis testét, amíg teljesen fel nem értünk. Szóval vissza a sztorihoz... rossz érzésem volt, de végül betudtam paranoiának, és mentem fel. Épp hogy kiléptem a BKK területét leválasztó üvegajtókon meghallottam a sikítást. Soha nem hallottam még ilyet, és nagyon remélem, hogy SOHA TÖBBÉ nem is kell, de valahogy rögtön tudtam mi történt. Káromkodva rohantam vissza életem legszörnyűbb élményéhez. A hölgy 'gazda' csapkodta a vészleállítót, közben próbálták kirángatni a kutyát a hámjánál fogva, szerencsétlen meg csak visított kínjában, ahogy a mozgólépcső egyre beljebb húzta a lábát. Nagy nehezen leállt a lépcső, és míg én is felocsúdtam az első sokkból csak azt látom, hogy a többi lépcsőn rekedt ember futtában jön föl, sokan sírva. Közben még valahogy 1x vagy 2x elindul a lépcső és még jobban bedarálja. Odarohanok a ''gazdákhoz', hogy hívtak-e már segítséget a kutyához, vagy mit fognak vele csinálni? Teljes sokkban vannak. Még nem hívtak senkit. Nem idevalósiak, nem tudják... Mondom oké, akkor azonnal kerítek valami segítséget. A BKK-sok futnak minden felől, hogy segítsenek de a kutyus annyira beszorult, hogy nem tudják kiszedni. Nem is tudom hogy, de szinte 1-2 perc alatt megjelennek a Katasztrófamentők, és közösen dolgoznak a kiszabadításon. Közben én remegő kézzel próbálom előkeresni az Újpesti Állatmentők telefonszámát. Tudom, hogy nem Újpesten vagyunk, de kétségbe vagyok esve, és segítséget akarok szerezni a kutyának. Leszólítok egy sokkosan ott ácsorgó fiatal párt is, hogy ha le kéne írni egy másik telefonszámot, írják már be a telefonjukba. Ott kellett feljönniük nekik is mellette a már leállított lépcsőn. A lány a barátja vállán zokogott a sokktól, de azonnal segítenek. (Köszönöm nektek!) Sikerül elérni őket telefonon, és bár a sokktól és dühtől többnyire végigbőgöm a telefonbeszélgetést, azért szerencsére rögtön próbálnak segíteni kocsit szerezni. Sajnos mindkét autó épp helyszínen van, így nem tudnak jönni, de rögtön mondják, hogy vigyék a kutyát taxival a Lehel úti Állatkórházba. Visszaszaladok a gazdikhoz, gyorsan mondom nekik mi a helyzet. A hapsi azonnal veszi is a telefonját, hogy taxit hívjon. Közben végre sikerült kiszedni a kutyát. Borzasztó a látvány. Tiszta vér minden, láthatóan roncsolódott az egész lábfeje. Rohannak kötszerért, hogy ellássák amennyire ott tudják. Próbálnám lefényképezni, hogy legyen ez is egy 1001. elrettentő példa a felelőtlen gazdáknak, de a Katasztrófavédők már rázzák a fejüket, és körbeállják szegény kicsikét. Szívem szerint ordítanék a gazdákkal, de tudom, hogy avval nem segítek a kutyának, és most CSAK EZ számít. Nyomatékosan mondogatom még nekik, hogy azonnal menjenek a kórházba.
Távolról azért csináltam egy képet, bár ezen tényleg semmi nem látszik. Muszáj elindulnom. Már többet nem tehetek, és így is már elkéstem a munkahelyemről.
Délután felhívtam az Állatkórházat, hogy érdeklődjek. Egy nagyon kedves - a hangjából ítélve - fiatal hölggyel beszéltem. Igen bevitték a kutyust, és a hölgy gazdi kétségbe volt esve. Több órás műtétet végeztek el a kutyuson. Az egyik lábáról 1 lábujjat-, a rosszabbul járt lábáról 2 lábujjat amputáltat, plusz erről még egy talppárnát is. Meg fog gyógyulni, de nyilván soha nem lesz olyan, mint azelőtt. Beszélgettünk a hölggyel arról, hogy heti több ilyen esetük van, és tehetetlenek ők is. Hiába volt már rengeteg figyelemfelhívás, a gazdák továbbra is felelőtlen és nemtörődöm módon viselkednek. Ha egy kisgyereket önkéntelenül is megemelünk a mozgólépcsőnél, mert nem feltételezzük róla, hogy magától át tudja ugrani, akkor egy kutyáról - aki nincs tisztában avval, hogy egyszer csak eltűnik a lába alól a talaj - hogy feltételezhetjük, hogy automatikusan tudni fogja, hogy át kell ugrania??? IGENIS TESSÉK ÖLBE VENNI A KUTYÁT, VAGY HASZNÁLNI A LEÁLLÍTOTT MOZGÓLÉPCSŐT. NEM LEHET ERRE SEMMILYEN KIFOGÁS. HA MEG EZT NEM TUDJA MEGOLDANI, AKKOR IGENIS FELSZÍNI KÖZLEKEDÉSSEL KELL MENNI!!!
A dühöng nem elég kifejező most a lelkivilágomra. Nem tudnám szavakba önteni...
Kérlek, ha vettétek a fáradtságot, és végigolvastátok ezt akkor osszátok is meg! Próbáljuk meg minél több ember figyelmét felhívni rá, hogyan is KELL a kutyákkal a mozgólépcsőn utazni! Még annak is hasznos lehet, aki nem közlekedik kutyával, de lát olyan esetet, ahol az állat veszélyben foroghat. Figyelmeztetheti időben a gazdát.
Ezek után, még ha mindenlében kanál okoskodónak is fognak nézni akkor is inkább beszólok mindenkinek. Utáljanak érte, de az fontosabb, hogy ne történjenek ilyen, és ehhez hasonló balesetek.

Egy korszak vége:

Mint az előző bejegyzésemben is emlitettem, bekövetkezett az, amiről az elmúlt hónapokban mélyen hallgattam. Tudjátok mindig annyit írtam melóval kapcsolatban, h változások vannak. Csak, h hű maradjak önmagamhoz, továbbra se megyek bele a részletekbe,  h mik történtek. Akik informáltabbak, úgy is olvashattak róla a sajtóban...

A lényeg, h július 17ig dolgoztam az Il Bacioban. Imádtam itt dolgozni! Ezen életem ötödik és egyben az eddigi legjobb munkahelye volt. Számomra mindig szép,  kellemes érzés visszagondolni a "karrier utamra". Nagyon szépen látható az önéletrajzomban is,  h egy olyan utat tapostam ki magamnak, melynek fokozataiban egyre feljebb és feljebb lépdeltem. (Nem fogom őket felsorolni, hisz a blogom is egyfajta "önéletrajz", melyben visszatekinthető, látható "életpályám". )

Szo Bacio...

Nincs nap, h ne gondolnék rá. Nagy fanatikusa voltam...
S talán maradok is a szívem mélyén... Sok minden csorbult bennem e 2 év alatt, mert  hát persze voltak ám rossz időszakok, s ért jó pár csalódás, de bennem így utólag végül is csak a szép és jó dolgok maradtak meg.

Sajnálom, h nem tudom (mindenkinek) igazából átadni, azt az érzést, élményt, ami bennem van mit átélhettem, de valamelyest segítségemre lehet a fentebb belinkelt sorozat ajánló, amely a londoni Selfridges áruház indulásába, mindennapjaiba enged betekintetni.

Ilyesmi volt a mi életünk is a Il Bacio di stile "áruházban". :)

Nem mondom, h nem pityeregtem el magam az első részben, amelynek tartalma annyira jellemző volt a mi üzletünk nyitására is.... :')

Megmosolyogtat az is, h milyen nagyokat sóhajtotozok most is, e sorokat irva.

...Nagyon vegyesen és egyben erősen kavarognak bennem az érzések...

20 évesen fogadtam el magam, s álltam a sarkamra és léptem ki a nagybetűs életbe, s annyi minden történt velem az elmúlt 6 évben, olyan intenzív hullámvasútra ültem fel, ami nagy hatással van rám.

1 hónap múlva elfogok menni ismét a tisztánlátóhoz, (szeptemberre kaptam időpontot) akihez szoktam járni.
Általában akkor megyek, ha elértem az életem egy olyan fontosabb állomásra, amit ő megjósolt. Kissé olyan, mint mikor a szakdolgozati konzultációmra jártam a tanáromhoz anno megbeszélni,  h na hogyan tovább.

A másik fontosabb tényezők még amik szoktak ösztönzi, h na menjek a látóhoz, az a bizonytalanság és a "nemvagyokjelen" érzés.

Az utóbbit nem is tudom teljesen elmagyarázni,  de kissé olyan feeling, mint mikor álmodozunk,  merengünk, és/vagy csak szimplán bambulunk ki a fejünkből.

Szóval ezek az érzések mostanában sokszor előjöttek....

Továbbá, h még nagyobb legyen a bennem kavargó érzelmek káosza, azért is akarok elmenni még a látóhoz, mert minden egyes alkalommal elmondta a jövőmet illetően, h külföldön fogok élni. Aminek nem örültem,  s azt gondoltam, h ezt benézte,  mert eszem ágaban sincs külföldre menni.
Legalább is akkor nem volt. De az utóbbi fél - 1 évben kezdett megváltozni külföldet illetően a véleményem.

De visszatérve a Baciora...

Július 31.én volt utoljára nyitva a ház.
Az utolsó 1 órára bementem, leróttam az utolsó tiszteletköröm, ami nagyon nehéz, s fájó volt... ... Oly annyira, h el is kellett mennem a mosdóba összeszedem magam... ...de csak jobban kihozta, mondhatni robbantotta belőlem a keserűséget, s fájdalmat, ami bennem volt, gyülemlett az elmúlt hetekben, hónapokban.

A mosdó tükörje előtt állva úgy felkavarodtak az emlékeim és érzelmeim, mintha egy tornádó csapot volna le.
Emlékeztetett, h hányszor készülődtem ott nyitás előtt, ügyelve öltönyömre, h minden szépen álljon rajtam, hányszor izgultam ott, h mi lesz az nap, miket kell majd csinálnom és a többi...

Telve voltam büszkeséggel, örömmel, izgalommal, reménnyel...

...Ah... Most is bekönyezzek, h ezt írom...

Szerelmem volt a Bacio. S mondhatom, h sokunk szerelme.
Otthonról hazajártam, gyakran feltöltött energiával, s bár voltak borús időszakok, kellemetlenségek, viták, nézeteltérések, de melyik családban nincsenek?

Nem csak szimpla munkahelyet veszítettem el, hanem életem legszebb és egyben legjobb munkahelyét, kapcsolatokat, barátokat, egy életérzést, egy családot...

Néha hálás vagyoka fentieknek, h részese lehettem ennek az egésznek, olykor pedig haragszom és dühös vagyok, h a jó dolgok miért tartanak oly rövid ideig?!

...

Zárás után mondtak eg kis rövid köszönő záróbeszédet, s aztán átmentünk az Ankertbe, ahol a leghátsó helység levolt foglalva a számunkra.
Az elején a keseredettségtől gyorsan felhajtottam a garatra, de kb éjféltől leálltam az ivással, s teljesen magamba zuhantam. Fokozatosan elcsendesedtem, visszahúzódtam, s végül megállapodtam egy pultnál, s hol a kivetítőn néztem az elmúlt 2 év képeit és videó felvételeit, hol a társaságot néztem, mikor épp nem jött oda hozzám senki, s egyedül tudtam maradni egy kicsit.

Megmagyarázhatatlan érzések és gondolatok keveredtek anno bennem, de h mégis megértessem, kb szerintem ilyesmi lehet, a halál beálltakor az életed lepergése, visszanézése, átélése...

...

2 hete már, h nem dolgozom a Baciónál, de azóta lelkileg kómában vagyok...

Élek, de a szivem nagyon lassan üt, ritkán látni az élet jelét azon a gépen, ami a kórházakban van rákötve a betegre, s ami jelzi a szívdobogását.

Amikor üt egyet, akkor bentvgyok az új munkahelyemen, s éppen egy olyan pillanat van, mikor megnevettetnek a kollégák, kiket szintén szeretek, s jól megvagyok velük, meg jó az új melóhely, minden okés meg minden, de a bacio okozta üresség elég nagy bennem.

De ez egy röpke kis pillanatnyi idő 1 napszakból. Ez az állapot rosszabb, mint amire számítottam, s jelenleg úgy érzem, h hosszabb ideig fog eltartani a gyász időszak, mint amire számítottam.

Mindenki aztmondja, h majd idővel könnyebb és jobb lesz... ...Lehet... Hiszek nekik, de amit ez a kibaszott rendszer elvett tőlünk, azt már akkor sem kaphatjuk vissza...



A fájdalom, a gyász idővel elmúlhat, de aminek részese lehettem az elmúlt 2 évben, az örökre velem marad...

Köszönettel és szeretettel búcsúzom a háztól, kollégáktól és a vásárlóktól, a családtól.

Köszönök nektek mindent!

Csók!

:*

Rion


A fenti sorozat megnézhető ezen a linken.

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)