2014. december 27., szombat

Kedves Olvasóim, Barátaim, Ismerőseim!

Az RTL Fókusz Plussz műsorának segítségével a 1353-as telefonszám hívásával 250 Ft-al támogathatjátok az ökomenikus segélyszervezet munkáját, kik a szegény, rossz körülmények közt élő gyermekes családokat támogatják ezáltal.

Ha teheted, kérlek te is járulj embertársaid megsegítéséhez ezen a kőnnyű, egyszerű és kényelmes módszerrel.

http://rtl.hu/rtlklub/ajanlo/fokusz-plusz-adomanygyujto-adas

2014. december 18., csütörtök

Az előző részek tartalmából;



Mostanában gyakran fog el "A pillanat" érzése. Ilyenkor olyasmi van velem, mint a filmekben, h belassul körülöttem minden, s intenzíven élem át az adott pillanat másodperceit, s kicsit úgy érzem, mintha kicsit eltávolodnék, kiszakadnék magamból, s távolabbról látnám azt, ami velem, s körülöttem van.

Ilyenkor születnek olyan érdekes gondolataim, h milyen jó érzés ez, amit
most érzek. Azt h boldog, és nyugodt vagyok, harmóniában érzem magam.

Eszembe jut az is, h milyen kellemes (és egyben lehet, h kissé fájó) emlék is lesz majd visszaemlékezni ezekre az időkre.

Azt is nagyon szeretem, mikor együtt vagyunk a lakótársakkal.
Mindig jókat beszélgetünk, kellemes a légkör, s jó érzés, h érezhetően jól érzi magát mindenki. :)

Elterveztük, h veszünk karifát s közösen is állítjuk, díszítjük fel. Várom már. :) Ellentétben a vidékit. Jó lesz az ks, csak az olyan erőltetett, beszélgetésektől szoktam kilenni. Meg am sem érzem jól magam egy olyan közegben, ahol anyumon kívül senki nem tudja, h ki is vagyok valójában..

De visszakanyarodva pestre, azt is megbeszéltük a lakótársakkal, h megajándékozzuk egymást. Húztunk sapiból nevet. :)

...

Am októberben ismét sokat kockultam, aztán novembertől alább hagyott megint a kocka láz. :)
De am valahogy sikerült úgy beosztanom az időm, h mimdenre jutott egy kis időm, amivel szeretek foglalkozni.

Volt időm olvasni és kockulni is, amellett h a 7 napból kb ötször rendszeresen csinálltam a nadis meditációs gyakorlatom, ami kb 50 perces.

Nem vagyok már olyan nyomott és fáradékony se, mint régen. Nem is alszom már annyit. A korábbi 10-11 órás alvásigényem lecsökkent 8 órára, s gyakran az ébresztőm előtt magamtól felébredek.

( Zárójelben megjegyezném egy frissített feljegyzésként, h novemberben pedig eléggé fáradékony lettem, bár gondolom a korai sötétedés is megvisel... :/ )

...

(Még októberben) Kijátszottam a Assassin Creed Black Flaget, s annyira tetszett ez a játék, h a végén olyan szomorkás érzés töltött el, mikor egy jó könyvet olvasunk ki.

Aztán elkezdtem játszani a III. részével, ami az elején annyira nem nagyon tetszett a IV. után, de aztán gyorsan belerázódtam, megszoktam és megszerettem ezt is. :)

A IV hatására úgy döntöttem, h jövőre eladom a 2 éve vásárolt fehér TOSHIBA laptopom, s veszek egy asztali pct, mert azzal olcsóbban kijövök, lehet majd a későbbiekben fejleszteni, nem úgy mint egy laptopot. Kb 140 körül ki is fogok jönni monitorral együtt, de lehet, h januárban olcsóbban is kijövök majd.
Egy kedves kollégám kértem meg, h segítsen a gép összeállításában.
Ő fogja összerakni nekem, melyért hálás vagyok, s ezúton is köszönöm neki. :)

Terveim közt szerepel(t) még egy tablet beszerzése is, amit  névnapomra meg is vettem magamnak. Netes rendelés után 2-3 órán belül házhoz is hozták a Samsung S 8.4 T700as codász tabletem, s azóta ebbe jegyzetelek (Evernote) s már erről posztoltam elsőként a EUs belpolitikai bejegyzésem is. ^^


...

Mostanában elkezdtem alkalmazni egy új módszert a megnyilvánulásaim terén.

Mikor valamin felbaszom az agyam, és/vagy valaki miatt, már nem egyből gondolkodás nélkül adom ki magamból azt az egoista, flegma sértő
megjegyzésem. Ja várok egy kicsit, akkor máris szépül a reakcióm.

Am én véleményem szerint az a típus vagyok, aki nagyon kemény hangvételű, erős "izomválaszokat" reagállok vissza.

Ezek az egoista gondolkodás nélküli sértő reagálások az alacsonyabb tudatszint egyik "terméke", eredménye.

Ezek könnyebben előjönnek belőlünk, ha nyűgösek, fáradtak, morcosak vagyunk, de hát pont az ilyen nehezebb helyzetekben van lehetúség igazán a gyakorlásra.

Ezt azért is tartom jónak gyakorolni, mert ezáltal az egóm hatalmát is csökkentem.

:D Jaj! Most eszembe jutott egy jó kis vicces hasonlat! :D

Az EGÓ olyan, mint a FIDESZ! Egy korlátolt elnyomó hatalom. Egy rezsim, mely alacsony szinten tart.

S azáltal, h gyakorlom önmagam fejlesztését, mint pl.: ez a fentebb említett
példa,  - mely csak egy kis apró része, lehetősége a számtalan egyéb közül - így ezáltal elutasítom, s nem válok részévé ennek a korlátolt elnyomásnak!

Ezekkel a sok kis apró lépésekkel, gyakorlással lassan elindulunk egy személyiségdejlődésben, amelyek hónapok, s évek multával egy nyitott, toleráns, szeretetteljes, s persze bölcsebb emberré formál.

Olyanná, mely hitem szerint minden embernek alapból lennie kell, s azért is születik le a földre újra és újra, h ezt az utat bejárja, fejlessze és kitanulja.

....

Novemberben újabb területre állt át a fókuszpontom.
Ismét egy jobban beleásom magam a politikába.

Egy rezsimes politikjsok szerint hazaáruló vagyok, hisz, aki nem fideszes és más véleményen van, az a rendszer ellensége. Szo erősen szimpatizállok a tüntetőkkel, tüntetésekkel, s remélem, h kialakulhat egy új rendszer, egy új valami ebből az egészből hasonló módon, mint '89ben.

Dec 4.én is voltunk tüntetésen, s sétáltunk egy jót a budai várba, ahol találkoztam is több kedves ismerősökkel, barátokkal. Itt is sokan vettek részt, de a dec 16.ain méb többen voltak! ;)

Úgy vettük észre, h egyre jobb, érdekesebb, színvonalasabb a tüntetések.
Bízom benne, h kifog alakulni egy olyan pártfüggetlen szervezet,  mely képes hatást, nyomást gyakorolni a politikai pártokra az általános közjó, közérdekek területén, s idővel sikeresen visszaállítjuk a demokráciát hazánkban.

Am a dec 4.ei tünti előtti éjszakán belázasodtam, mert elkaptam valami vírust, de másnapra kiizzadtam magam, s este mentünk tüntizni, mert ki nem hagytam volna. Am náthás vagyok, de napról napra jobban vagyok. Erősen ajánlom ilyen alkalmakra a gyömbért, hársfával és kakukkfűvel, mert engem szépen összeszedett. :) Meg toltam fokhagymás páleszt és fokhagymás mézt is. ;)

...

Am még novemberben valahogy véletlenül rátaláltam egy általam eddig nem ismert rádióra a klub rádióra, ahol minden hétköznap hallgatom 16-18ig Bolgár György megbeszéljük műsorát, amit nagyon szeretek.

Vannak még más jó és érdekes műsorok és témák is a rádión, de ez a műsor vált a szürke hétköznapjaim fénypontjává.

Szo akit érdekel a szociológia, politika, annak erősen ajánlom ! ;)

...

Kolléganőm szerint, grafomán vagyok, mert szeretek írni, s sok mindent emlékeztetőül is felírok, s hát én nem is tudtam h van ilyen, de van benne valami...


Csók!

Rion ;)

:*



(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2014. december 17., szerda

Újabb profi úszó bújt elő – Íme a vallomása

Újabb profi amerikai úszó ismerte el, hogy saját neméhez vonzódik. Mostanáig “a kettős élet királya” volt, de “elérkezett arra a pontra, hogy értékelje önmagát.” Tom Luchsinger levélben vallott érzéseiről: elmeséli, hogy még imádkozott is azért, hogy eltűnjön belőle a homoszexualitás, de hosszú belső vívódás és próbálkozás után mára elfogadta önmagát.
Amióta csak az eszemet tudom a mozgáson keresztül próbáltam kifejezni az érzéseimet. A medálok és sikerek segítségével próbáltam elrejteni valódi önmagamat. Imádkoztam azért, hogy megváltozzon a szexuális érdeklődésem. Próbáltam szó szerint lemosni magamról. Soha semmi nem működött. Hosszú évek stressze, utálata és undora magammal szemben eljuttatott oda, hogy ma már elfogadom magam olyannak, amilyen valójában vagyok. Büszke meleg férfiként, a legjobb tudásom szerint élem az életem, olyan emberek körében, akik szeretnek és elfogadnak!
Tom Luchsinger
Éveken át a szexualitás volt személyiségem azon része, ami miatt a legjobban szégyenkeztem. De mára úgy érzem ez az egyik tulajdonságom, amire a leginkább büszke lehetek. Olyan eredmények kötődnek a nevemhez, amelyek a legtöbb heteroszexuális férfiéhoz soha nem fognak. Túljutottam azon a félelmemen, hogy azok az emberek, akik a legjobban szeretnek, gyűlölni fognak.
Tom Luchsinger
A barátságaim megerősödtek önmagam elfogadása által. A mosolyom őszintébb, a viselkedésem természetesebb. Többet nevetek. A testemnek végre van ideje pihenni, mert már eljárok kikapcsolódni is, nemcsak az edzőterembe.  Olyan – mind fizikai mind érzelmi – tulajdonságaimat fedeztem fel, amelyekről korábban fogalmam sem volt, hogy bennem is megvannak. Már sokkal több jó, mint rossz napom van.
Tom Luchsinger a 2013-as amerikai bajnokságon Indianapolisban
Ugyanaz az ember vagyok, aki voltam, az életem mégis fényévekkel jobb.
A 2013-as amerikai úszóbajnokságon Luchsinger 200 méteres egyéni pillangóban lett országos bajnok és részt vett a 2013-as barcelonai világbajnokságon is. Ugyanebben az évben az Atlantic Coast Conference Az Év Úszójának választotta.
Forrás: OutSport 
&
humenmagazin.com

2014. december 2., kedd

Alkotmányos ellenállás

Az EGYSÉGfront mozgalom elindítói és aktivistái, mint a nép tagjai, a mai napon a következő nyilatkozatot tesszük:
A mai nap sorsfordító nap a magyar nép életében. A mai nappal olyan változások indulnak el hazánkban, mely változások minden egyes magyar embert érintenek és amely változásoknak nem csak érintettjei leszünk, hanem felelősségünk tudatában teljes jogú alakítói is a továbbiakban.
Mindezen változások halaszthatatlan szükségességét, a hazánkban 2012. január 1. napjától kialakult közjogi helyzet teszi elkerülhetetlenné:
A FIDESZ és a Jobbik pártok országgyűlési képviselői az általuk megalkotott ill. megszavazott és 2012. január 1. napjával hatályba helyezett „Magyarország alaptörvényé”-vel és „Magyarország alaptörvényének átmeneti rendelkezései”-vel, kísérletet tettek az ideiglenes Alkotmány hatályon kívülre helyezésére, ezzel a magyar alkotmányos rend és a magyar állam megszüntetésére.
A Magyar Köztársaságra, annak hatályos ideiglenes Alkotmányára és a népre tett esküjüket megszegve, az ezer éves magyar alkotmányos jogrendet többszörösen semmibe véve, alkotmányellenes államcsínyt hajtottak végre és ennek segítségével kizárólagos hatalmat ragadva magukhoz, a jog eszközével megvalósított állami erőszakkal fenntartott diktatúrát hoztak létre, mely megfosztotta a magyar népet az önrendelkezéshez való jogától.
Tették ezt a „Magyarország” nevű új, jogfolytonosságot megszakító fantom-állam törvénytelen létrehozásával, mely fantom-állammal a nemzetközi szervezeteket megtévesztve a Magyar Köztársaság helyét és annak nemzetközi szervezetekben elfoglalt pozícióit is elfoglalták, megszállták.
Továbbá a saját embereikkel megszállták nem csak a közigazgatás és az állami szféra gazdasági vezetői pozícióit, hanem – a teljesség igénye nélkül – az Országos Választási Bizottságot, az Állami Számvevőszéket, a Gazdasági Versenyhivatalt, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöki posztját és a Médiatanácsot, a közszolgálati médiát, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, a jegybank monetáris tanácsát, a Költségvetési Tanácsot, az Alkotmánybíróságot.
Saját embereikkel foglalták el a köztársasági elnöki, a legfőbb ügyészi, valamint a Kúria és az Országos Bírói Hivatal elnöki tisztségét, amely utóbbiak révén kiterjesztették az uralmukat a független hatalmi ág, az igazságszolgáltatás felett is.
Korlátozták a sztrájkjogot, csökkentették a szakszervezeti jogosultságokat, szigorítottak a népszavazás feltételein, szétverték és meggyengítették az ombudsmani rendszert, a politikai érdekeik miatt a legalapvetőbb jogalkotási alapelvet, a visszamenő hatályú, hátrányról rendelkező jogalkotás tilalmát is rendre megsértve.
Államosították és elkobozták a magán-nyugdíjpénztári tagok vagyonát.
Alkotmányos alapjogokat töröltek el, úgy mint a nyugdíjhoz és a szociális ellátáshoz való jogot.
Kriminalizálták a társadalom legelesettebb rétegét, a hajléktalanokat.
A magát „demokratikus ellenzéknek” nevező pártok, szervezetek ez ellen a kialakult helyzet ellen érdemben a mai napig nem léptek fel, sőt ezen helyzet tárgyszerű kimondásával is adósok a mai napig.
Ezen pártok országgyűlési képviselői, a Magyar Köztársaságban alkotmányosan szerzett mandátumukkal beültek a „Magyarország” nevű új, nem jogfolytonos(!) állam senki által meg nem választott országgyűlésébe és annak embertelen, antidemokratikus jogrendjének kialakításához, az ország végiggondolt, megtervezett, tudatosan és szisztematikusan végrehajtott kirablásához hallgatásukkal vagy aktív részvételükkel a mai napig tevékenyen hozzájárulnak.
Mi, az EGYSÉGfront mozgalom elindítói, aktivistái az elmúlt két évben minden lehetséges helyen és módon megpróbáltuk felhívni ezen pártok és a velük együttműködő ellenzéki szervezetek, mozgalmak figyelmét arra, hogy amit tesznek az a rendszerrel való kollaborálás és a velük folytatott tárgyalások során, mind írásban, mind szóban felszólítottuk őket az alkotmányos rend helyreállítására. Kérésünket minden esetben és kivétel nélkül figyelmen kívül hagyták, felvetéseinkre érdemben nem reagáltak.
Árulásuk végső bizonyítékaként, a 2013. január 2-án (az alaptörvény hatályba lépése elleni operaház előtti tiltakozás évfordulóján) kezdődő,  a jogállamiság, az alkotmányosság és a demokrácia témakörét tárgyaló egyeztetéseken, megtagadták az alaptörvény közjogi érvénytelenségének a kimondását (mint ahogy megtagadták ezt az operaház előtti demonstráció technikai egyeztető tárgyalásán is) és szintén megtagadták a népszuverenitás elvének a saját alkotmányos alapelveik közé emelését. Azt az alapelvet tagadták így meg, amely alapelv ma minden jogállami demokrácia alapját képezi, amely elv a néptől származtat minden hatalmat és amely elv alaptörvényből való kivétele elsődlegesen vezetett a jelenlegi törvénytelen és alkotmányellenes helyzethez.
Ezen pártok és politikai szervezetek az elmúlt két év során „összefogásról” beszélve sorozatos utcai demonstrációkon tudatosan megosztották és megvezették a magyar emberek tömegeit, a kialakult közjogi helyzet ismertetése helyett a nép feletti diktatúrát elfogadva, választásokra készülve saját kampányukba kezdtek és hamis kommunikációval, becsapva szimpatizánsaikat arra buzdították és buzdítják ma is az embereket, hogy a 2014-es választásokon való részvétellel legitimálják az alkotmányos rendet megdöntő diktatúrát és annak a Magyar Köztársaságot elfoglaló „Magyarország” nevű fantom-államát.
Ezzel bűnrészeseivé és társtetteseivé váltak a nép nélkül és annak ellenében alkotmányozó képviselők hazaárulásának. Ezzel a tettükkel létrehozták a politikai elit nép feletti diktatúráját.
Mindezek után számunkra, magyar emberek és felelős állampolgárok, civilek, a Magyar Köztársaság állampolgárai számára nem maradt más lehetőség:
Kijelentjük, hogy a Magyarország Alaptörvénye nevű törvény nem a magyar nép alkotmánya, és a készítésekor hatályban levő magyar jog szerint közjogilag érvénytelen jog!
Kijelentjük, hogy a diktatúra által terület, lakosság és legfőbb államhatalmi szerv (azaz az állami lét minden feltételének hiányával) létrehozott Magyarország nevű fantomállam nem a magyar nép állama!
A PARLAMENTI PÁRTOK KÉPVISELŐI ESKÜJÜKET MEGSZEGVE ELÁRULTÁK A NÉPET ÉS ELÁRULTÁK A HAZÁT!
EZZEL A TETTÜKKEL ELKÖVETTÉK A MAGYAR TÖRTÉNELEM EDDIGI LEGSÚLYOSABB BŰNTETTÉT!
Ebben a helyzetben a magyarországi népnek nem egyszerűen joga, hanem alkotmányban (sőt az érvénytelen alaptörvényben is!) előírt alkotmányos KÖTELESSÉGE törvényesen fellépni ezen alkotmánysértő állapot megszüntetése, alkotmány szerinti helyreállítása érdekében. A magyarországi népnek kötelessége fellépni a politikai elit – érvénytelen alaptörvénnyel létrehozott, megszálló hatalomként működő, diktatúrát megvalósító – Magyarország nevű fantomállamával szemben.
Fentiekre tekintettel az EGYSÉGfront mozgalom elvégzi azt a feladatot, amit a hazaáruló politikai ellenzéknek kellett volna megtennie.
Mától új időszámítás kezdődik. Számunkra, a társadalom névtelen milliói számára elindul a remény, a rendszer számára meg megkezdődik a visszaszámlálás.
2013. november 22.-i hatállyal, a magyar történeti alkotmány biztosította 800 éves ellenállási jogunk, a Magyar Köztársaság ideiglenes Alkotmánya, valamit a hatályos alaptörvény előírása szerinti alkotmányos kötelességünk tudatában:
a magyarországi népre kiterjedő, a nemzetközi és a magyar alkotmányos jogrenddel teljes összhangban lévő, törvényes és békés

ALKOTMÁNYOS ELLENÁLLÁS-t hirdetünk!
mert:
„A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé…”
mert:
„Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom (…) kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.”
Az alkotmányos ellenállás a nép utolsó BÉKÉS ESZKÖZE a szabadsága, az önrendelkezése megteremtésére.
Ezért ha az elit józanabb, nem a politikai hatalomban bent levő része, se a jogász, se a politikai, se a gazdasági, se a kulturális elit nem képes ezen folyamat elindítására, akkor nekünk, a NÉPNEK kell azt elindítani. És ha a nép többsége az elitek hazugságai miatt ezt még nem érti, akkor az a legnagyobb dolgunk, hogy ezt elmagyarázzuk a népnek. Hogy felrázzuk a népet, és azt mondjuk neki, hogy vége a sötétségnek, vége a nagyot álmodásnak, hajnalodik, és itt az idő, hogy a nép felébredjen és felkeljen, és megharcoljon a saját jogaiért.
Mert az emberi társadalmakat a jog irányítja. Vagy az Isten alkotta jog, vagy a nép alkotta jog. Egy országban a jog alapja vagy az alkotmány, vagy az alkotmány alapján készített alaptörvény.
A mi „képviselőink”, a hatalmunk gyakorlásának „eszközei” eddig nem engedték meg nekünk, hogy magunk alkossuk meg a jog alapját jelentő alkotmányt, hanem mindig ők, a politikusok alkottak nekünk alkotmányt, és alkotmány alapján működő államot, és annak jogot alkotó politikai rendszerét.  Azért, hogy azt a jogot, amivel irányítanak bennünket, a saját érdekeiknek megfelelően alkothassák meg, és ne úgy, hogy az nekünk legyen jó. Ennek legriasztóbb példája, képviseleti rendszerünk legelfajzottabb vadhajtása az alkotmányellenes alaptörvény. Rend – alkotmányos rend – akkor lesz ebben az országban, ha az alkotmányt a nép alkotja meg.
Ennek megfelelően az Alkotmányos Ellenállás kizárólagos célja Magyarország területén a magyar alkotmányos rend helyreállítása, a politikai elit magyarországi nép feletti diktatúrájának megszüntetése, létrehozóinak és működtetőinek törvény előtti elszámoltatása, a közjogilag érvénytelen Magyarország Alaptörvénye nevű törvény hatályon kívül helyezése és minden következményének – így a Magyarország nevű fantomállamnak – eltörlése, a magyarországi nép önrendelkezési jogának visszaszerzése, és annak további garantálása egy nép által alkotott alkotmányban való rögzítéssel.
A fenti célok elérésével teljesül az Alkotmányos Ellenállás azon célja is, hogy olyan új politikai kultúrát honosítson meg, amiben a mesterségesen fenntartott politikai „jobb-bal” szembenállást, a politikai „harc” minden társadalmi erőforrást fölemésztő kultúráját felválthatja a minden társadalmi réteget magába foglaló politikai együttműködés. Ez elvezethet egy olyan új társadalomhoz, amelyben a demokrácia többségi elvét nem a többség magánérdeke, hanem az „egész” társadalom érdekében használják. Így létrejöhet egy „egész-séges” demokrácia Magyarországon, ahol a közjó nem csak a „többség” javát, hanem valóban az egész társadalomnak, a „köz”-nek a javát szolgálná.
A diktatúra zökkenőmentes lebontásának menetéről, a nép által megalkotandó alkotmányról, és az azzal létrehozandó, új, jogfolytonos magyar államról a jogellenes hatalom és a nép közti tárgyalásokon kell megállapodni. Mi vállaljuk az Alkotmányos Ellenállásban részt vevő szervezetek és személyek tárgyaló delegációjának összeállítását. A tárgyalások előkészítésére a Magyarország nevű állam egyetlen közjogi „méltóságát” sem tartjuk alkalmasnak. Ezért azt kérjük tőlük, hogy a miniszterelnök jogban jártas szervezetszerű helyettesét, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert jelöljék ki a velünk való kapcsolat felvételére, a tárgyalások előkészítésére.
Felszólítjuk a magyar politikai „elitet”, hogy a 89-es reform kommunistákhoz, a szocialistákhoz hasonlóan, működjenek közre a diktatúrájuk felszámolásában, a magyar alkotmányos rend BÉKÉS helyreállításában. Kérésünk megértéséhez, pártestületi döntések meghozatalához 2013. december 15-ig biztosítunk időt. Eddig tájékoztassák a nyilvánosságot a döntésükről.
Felszólítjuk az állam, a közigazgatás és az önkormányzatok vezetőit, alkalmazottait, az állami vállalatokat és a közszolgáltató, közüzemi cégeket, hogy maradjanak a helyükön, a tárgyalások idején zökkenőmentesen végezzék tovább a munkájukat, tartózkodva a diktatúra embertelen vagy korrupt jogának, joggyakorlatának érvényesítésétől.
Felkérjük a rendészeti szerveket, hogy az átmenet idejére, a Magyar Köztársaságra, annak Alkotmányára és a népre tett esküjükhöz híven, a magyarországi nép érdekét szem előtt tartva, biztosítsák a közrendet és a köznyugalmat. Továbbá felhívjuk a figyelmüket, hogy amennyiben jogellenes parancs követése által, fegyveres erőszak alkalmazásával védik a diktatúrát a magyar nép törvényes Alkotmányos Ellenállásával szemben, úgy ők lesznek azok, akikre a btk.254.§-ában meghatározottak a továbbiakban vonatkozni fognak:
„Aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.”
Felkérjük a magyarországi népet, hogy a politikai elit diktatúrájának felszámolása, a magyar nép önrendelkezési jogának helyreállítása, a nép alkotmányának megalkotása és egy új, a nép érdekében működő magyar állam megteremtése érdekében csatlakozzanak az Alkotmányos Ellenálláshoz.
Felkérjük a politikai hatalomba még nem került pártok vezetőit és tagjait, hogy a diktatúra választási rendszerében való részvételi szándékukról mondjanak le és lépjenek vissza, részvételükkel azt ne legitimálják. A diktatúra békés lebontásához az Alkotmányos Ellenálláshoz való csatlakozásukkal – identitásuk megőrzése mellett – tevékenyen járuljanak hozzá, ezzel valódi esélyt adva maguknak a tiszta lappal való induláshoz, egy új és tisztességes, a nép érdekeit valóban képviselő állam és annak választási rendszerének közös megteremtését követően.
Szintén felkérjük a jelenlegi politikai rendszer iránt nem elkötelezett civil szervezeteket, politikai mozgalmakat, azok vezetőit és tagságukat, hogy csatlakozásukkal támogassák  az Alkotmányos Ellenállást, az alkotmányos rend és a jogállamiság békés helyreállítását, hiszek ezek megléte, a közösségi célok megvalósulása mellett, a saját egyéni szervezeti céljaik megvalósulásának is alapvető zálogait jelentik.
Felkérjük a diktatúra iránt nem elkötelezett közéleti személyiségeket, „nép-szerű” embereket, értelmiségieket, a kulturális és tudományos élet jeles képviselőit, hogy a saját csatornáik használatával és személyes példa mutatásával népszerűsítsék a nép körében az alkotmányos rend helyreállítása érdekében meghirdetett Alkotmányos Ellenállást, elsősorban az ahhoz való csatlakozással és szabad, félelem nélküli kiállással.
Nem utolsó sorban felszólítjuk a hazai média képviselőit, hogy a továbbiakban az Alkotmányos Ellenállással összefüggő eseményekről a lehető legmagasabb szakmai színvonalon, kiegyensúlyozottan és folyamatosan tájékoztassák a közvéleményt. Szükségtelen hangoztatni, hogy a magyar nép tisztességes tájékoztatása érdekében a legnagyobb erkölcsi és szakmai-etikai felelősség önökre hárul, kérjük önöket, ezt sose feledjék.
És végül felkérjük a politikai elit diktatúrájának vezetőit, parlamenti pártjait, annak vezetőit, a parlamenti frakciók vezetőit, a frakciók és a pártok tagjait, hogy fontolják meg és fogadják el tárgyalási ajánlatunkat a politikai elit diktatúrájának BÉKÉS lebontására, és ne kényszerítsenek arra bennünket, hogy december 15 után az Alkotmányos Ellenállás keményebb eszközeivel kényszerítsük őket tárgyaló asztalhoz. Minél később és minél keményebb eszközök alkalmazása után ülnek tárgyaló asztalhoz, annál súlyosabb büntetésre számíthatnak az elszámoltatás végén. Mert azt azért ne felejtsék el, hogy a hazaárulásuk befejezett tény, és nem ők gyakorolnak kegyet, ha tárgyalóasztalhoz ülnek. Hanem csak a büntetésük súlyát csökkentik a minél gyorsabb és minél hatékonyabb együttműködésükkel!!!

Budapest, 2013. november 22.
Az EGYSÉGfront Mozgalom elindítói, szervezői

2014. november 29., szombat

Ismét vár a Kossuth tééér!

Dec 4. és 16.-án!

"KÖZÖS TÜNTETÉS!
Az utóbbi hetekben egyre több civil, pártfüggetlen szerveződés alakult, 
hogy kiálljanak a magyar emberek érdekeiért. Most szeretnénk egy helyszínen egyesíteni ezeket a csoportokat és más civil érdekvédelmi szervezeteket, hogy együtt védjük meg jogainkat és utasítsuk el a társadalmi igazságtalanságokat, valamint hogy összefogjunk, és közösen alternatívát találjunk, amennyiben a jelenlegi kormány továbbra is semmibe veszi a szavunkat.

Eleged van a szociális megszorításokból? Az oktatási rendszer teljes átforgatásából és a társadalom elbutításából? A NAV-botrányokból és kitiltási ügyeiből? A mértéktelen korrupcióból és hazugságokból? Az egészségügy borzasztó helyzetéből és a magyarországi lakhatás egyre kritikusabb helyzetéből?

GYERE EL ÉS HALLASD TE IS A HANGOD! NE HAGYJUK HOGY MÁSOK DÖNTSENEK HELYETTÜNK, NE HAGYJUK HOGY SEMMIBE VEGYENEK MINKET!

A tervezett program:
Közös, békés vonulás a következő útvonalon:
József nádor tér - Szabadság tér - Kossuth tér.

A tüntetés folyamán felszólal majd több civil szervezet képviselője is, a felszólalók listáját hamarosan közzétesszük.


Amit szívesen látunk:
- Téged és családodat, barátaidat
- Transzparenseket
- Közös cselekvést, összefogást
- Békés, egymásra vigyázó tömeget
- Magyar és európai uniós zászlót


Amiből nem kérünk:
- Pártzászlók (ne felejtsétek, ez civil tüntetés!)
- hazugság, korrupció, kizsebelés, lopás"

Orbán nem ebbe fog belebukni - Interjú Kis Jánossal

Ónody-Molnár Dóra;
"Remélem, a politikában most színre lépett csoportokból ki fognak emelkedni strukturáltabb politikai mozgalmak, később pártok is – nyilatkozza Kis János filozófus, akivel pénteken bemutatott új könyve, a Mi a liberalizmus? kapcsán beszélgettünk.
– Új könyve áttekinti a rendszerváltás utáni liberalizmus történetét, ami egyben az SZDSZ története is. Nem időszerűtlen ez a kritikus számvetés ma, amikor az eltűnt liberalizmust kevesen siratják?
– A magyar történelem nagy progresszív felbuzdulásai – azok, amelyek nem zsákutcába vezettek, hanem folytatásra érdemesek – mind a liberalizmus jegyében álltak. Liberálisok voltak a reformkor legnagyobbjai, liberális szellemben fogantak az 1848. áprilisi törvények, a kiegyezést követő modernizáció a szabadelvűség jegyében zajlott, és igen, liberális nyelvet beszélt a rendszerváltás is. Igaz, a harmadik köztársaság vereséget szenvedett, a liberalizmus támadások kereszttüzében áll. De az „elmúlt huszonöt év" szőröstül-bőröstül való elvetése, az artikulálatlan liberalizmusellenesség nem mutat kiutat a válságból: maga is a válság része. Ezért a kritikus számvetés nagyon is időszerű.
– De mi remélhető ettől, ha a harminc alattiaknál leginkább antiliberalizmust látni? Kapitalizmus-ellenességet, globalizáció-ellenességet, a képviseleti rendszer elutasítását.
– A képlet inkább kusza, zűrzavaros. Az új protesztmozgalmak, ahogy én látom, egyszerre támadják a liberalizmust és a kiépülő illiberális államot. A kukába hajítanák az elmúlt huszonöt évet, miközben a jogállamot, a szabadságot, a köztársaságot éltetik. Gyanakvóak a globalizációval szemben, és az EU zászlaját lobogtatják. Ha azt kérdezi, hogy a liberalizmus népszerű hívószó-e a köreikben, azt válaszolom, hogy nem. Ha azt kérdezi, a liberális eszmék sikeresek lehetnek-e ebben a közegben, akkor azt válaszolom, hogy igen.
– Ezek a megmozdulások megingathatják a rendszert?
– Nem tudjuk, hogy mi lesz a kifutásuk. Az internet korában viszonylag kevés, alig szervezett ember hatalmas tömegeket tud az utcára vinni. Ez roppant fenyegetést jelent az autokratikus rezsimek számára. De magában hordja azt a lehetőséget is, hogy a mozgalom építkezés nélkül mozog az egyik tüntetéstől a másikig, míg végül kifullad. Hogy ez ne így legyen, ahhoz a kezdeményezőknek meg kell szerveződniük, el kell kezdeniük a proteszten túlmutató építkezést. Erős bizalmi viszonynak kell kialakulnia köztük. Ez pedig nemcsak személyi kérdés. Mindenekelőtt az kell hozzá, hogy megegyezzenek politikai célok minimumában, ami összeköti őket. Ha meg akarnak szabadulni Orbán illiberális államától, a közös minimum aligha lehet más, mint a liberális demokrácia, az emberi jogok és a társadalmi szolidaritás.
– A liberális demokrácia és az emberi jogok liberális eszmék. A társadalmi szolidaritás hogy következik belőlük?
– Az SZDSZ alapszabálya ezzel a mondattal indított: „Az SZDSZ liberális párt, a szabadság és szolidaritás pártja." A rendszerváltás liberális programja azt mondta, hogy Magyarország számára nincs más út, mint a magántulajdon elsőbbségén alapuló piacgazdaság. De azt is mondta, hogy a kapitalizmusra való áttérés sokakat fenyeget munkanélküliséggel, elszegényedéssel, és az ő sorsuk iránti közömbösség elfogadhatatlan. Egyszerre kell megteremteni a piacgazdaság intézményeit, és mindent megtenni azért, hogy senki ne szoruljon társadalom alatti helyzetbe. A magyar liberalizmus lehanyatlásának egyik fő oka, hogy nem tudta megőrizni az egyensúlyt e két politikai célja között. A 2000 utáni években a szabad demokraták egyre inkább úgy jelentek meg, mint akik a vállalkozók és befektetők rétegpártja kívánnak lenni. Éppen akkor, amikor egyre szélesebb középrétegek élték meg helyzetük elbizonytalanodását, és váltak hozzáférhetővé az antikapitalista retorika számára.
– Nem azért borult fel az egyensúly, mert a baloldali pártoknak jobban állt a szolidaritás képviselete?
– A liberalizmus mindenekelőtt egy erkölcsi felfogás arról, hogy hogyan kell az államnak bánnia a polgáraival, a polgároknak egymással. Abból indul ki, hogy minden ember számít, és minden ember egyenlően számít. Ebből nemcsak a jogegyenlőség, hanem az esélyegyenlőség melletti elköteleződés is következik. A legnagyobb modern liberális gondolkodó, John Rawls mutatta ki, hogy egy társadalom struktúrájának erkölcsi megítélése végső soron azon múlik, hogy a legrosszabb helyzetű tagjainak milyen esélyt kínál. Ez a gondolat nem idegen test a liberalizmusban, hanem a lényegéből következik.
– Hol itt a helye az egyéni felelősségnek?
– A liberalizmus kétségkívül azt vallja, hogy ha két egyenlő esélyekkel induló ember nem egyformán sáfárkodik a lehetőségeivel, akkor a köztük lévő egyenlőtlenség nem kifogásolható. A liberálisok tisztelik a teljesítményt, és nem osztják azt a vélekedést, hogy az egyik ember csak a másik rovására lehet sikeres. De ha valaki olyan hátránnyal indul, amit a saját erejéből nagyon nehéz vagy lehetetlen behoznia, akkor a lemaradása nem az ő felelőssége, hanem a társadalomé. A társadalomnak kell erőfeszítéseket tennie azért, hogy az esélyek egyenlőbbé váljanak.
– Könyvében azt állítja, hogy Magyarországon még mindig jelen van az a csoport, amely bázisa lehetne egy liberális politikai erőnek. Ami sehogy sem akar létrejönni. Ennek mi az oka?
– Az általam ismert kutatások szerint a választópolgárok 8-12 százaléka mondja magát liberálisnak. Mások, önbesorolásuktól függetlenül, vitás ügyekben gyakran a liberális választ helyeslik. Emberjogi kérdésekben 25-35 százalék közé tehető az arányuk. A magántulajdonhoz, a piacgazdasághoz való viszony terén ez az arány kisebb, de nem elhanyagolható. Ez nem azt jelenti, hogy adva van 10-20 százalék liberális, aki csak vezetőkre vár. Azok, akik sok kérdésben a liberális válasszal értenek egyet, nem mindig tudják, hogy az általuk helyeselt válasz liberális. Vagy fontosabbak lehetnek a számukra olyan kérdések, melyekben nem értenek egyet a liberálisokkal. Azok, akik magukat liberálisnak vallják, számos kérdésben nem okvetlenül értenek egyet a liberális válasszal. A liberális közvélemény létrehozása tehát politikai feladat. Aktivistákat, véleményalkotókat kíván, akik segítenek e kusza nézeteket összerendeződni. Magyarországon létezik széles alapozottságú liberális kultúra, adott a közeg ahonnan a politikai kezdeményezők kiválhatnának. Nincs rá garancia, hogy fel is fognak lépni, de lehetséges. 1989 előtt egyszer már megtörtént.
– A demokratikus ellenzék szerepére gondol?
– Több szellemi kör találkozott össze és fordult egyidejűleg a politika felé. Elsőként a gazdasági reform-gondolkodás lépett fel, még az első Nagy Imre-kormány idején. A hatvanas években megjelent a szociológiai rendszerkritika, mely kimutatta, hogy a rendszer nem csak rossz hatásfokkal működik, de újfajta társadalmi egyenlőtlenségeket termel ki. És végül a hetvenes évek második felétől összeállt a demokratikus ellenzék, mely az emberjogi eszmét hozta magunkkal, és a hivatalos tiltással dacolva gyakorolni is kezdte a jogait. Ennek a három, önmagában is fontos szellemi-politikai áramlatnak a találkozása kellett ahhoz, hogy az új magyar liberalizmus létrejöhessen.
Ám a köztársaság válsága azzal is járt, hogy megszakadt a nemzedéki folytonosság a rendszerváltó liberális nemzedék és az utána következő generációk között. A most színre lépő csoportok túlnyomórészt a 20-35 közötti évjáratokból kerülnek ki; az ő számukra a liberalizmus „az elmúlt húsz évhez" tartozik. A 35-50 közötti évjáratok gyakorlatilag hiányoznak.
– Lehetséges, hogy az a jelenség, amit előző könyvében a magyar jobb- és baloldal közti százéves háborúnak nevezett, végül magától eljelentéktelenedik? Azok az ellenzéki csoportok, amelyek az utóbbi hetekben jelentek meg az utcán, mintha eleve nem ezekben a struktúrákban gondolkodnának.
– A rezsim, Amely ellen az utcai tüntetések zajlanak, a megtestesült százéves háború. Az alkotmányt és a közhatalom tényleges működését szimbolikusan és valóságosan is kisajátította a jobboldal számára. Az új ellenállóknak éppúgy nincs helyük benne, mint a régi baloldalnak. Ezt ők is érzik: a felzúdulás egyik kiváltó oka épp a Norvég Civil Alap elleni kormányzati roham, a független NGO-k bedarálására tett kísérlet volt. Igaz, a szószólóik arról is beszélnek, hogy ők nem a rendszer leváltására törekszenek, csak az adórendszer reformjára, a korrupció felszámolására, átláthatóbb kormányzásra. Ám itt aligha lehet megállni. A sok-sok különböző ügy, ami az embereket az utcára viszi, összefügg egymással. Külön-külön nem oldhatók meg. A megoldás a rendszer leváltása.
– A háborús logikából szinte csak annyi maradt, hogy a másik oldalt el kell söpörni. Az ideológia eltűnt mögüle. A Fidesz ugyan használja a nemzeti retorikát, de a keleti nyitással szembefordult azzal a jobboldali hagyománnyal, amely nem kifejezetten oroszbarát.
– Van egy Orbánnak tulajdonított mondat, mely szerint nem arra kell figyelni, hogy mit mond, hanem arra, hogy mit tesz. Kétségtelen, a szavak és a tettek között 1990 óta soha nem volt akkora szakadék, mint most. De ez nem jelenti, hogy a szavak ártatlanok volnának. Felosztják a politikai teret, kijelölik a barátot és az ellenséget, megmutatják, hogy mi várható el a baráttól, és hogyan kell az ellenséggel bánni. Nem véletlen, hogy amikor Orbán bejelentette, hogy „illiberális államot" épít, az egész nyugati világ felhördült, pedig a projekt minden részlete ismert volt már.
– Az „illiberális állam" víziója itthon sem lett vonzó. Lehet, hogy a liberalizmus átértékelődik?
– Remélem, hogy a politikában most színre lépett csoportokból ki fognak emelkedni strukturáltabb politikai mozgalmak, később pártok is. Ha így lesz, akkor a látásmódjuk is fejlődhet. Differenciáltabb képet alkothatnak a harmadik köztársaságról és a rendszerváltó liberalizmus hagyatékáról is.
– Egy éve azt nyilatkozta lapunknak, hogy nem lehet tudni, mekkora a tényleges elégedetlenség, mert az emberek izoláltak, félnek a hatalomtól, és nem tudják mennyire vannak az érzéseikkel egyedül. A mostani tüntetéssorozat jelezheti-e azt, hogy az emberek rádöbbennek, nincsenek egyedül? Hozhat ez az ősz fordulatot?
– A média fölötti uralom megszerzésével, masszív tömegpropagandával és megfélemlítéssel a rezsim ideig-óráig azt az érzetet kelthette az emberekben, hogy egyedül vannak az ellenérzéseikkel. Úgy látták, hogy a többség mindent elfogad, mindenbe beletörődik. Aki így látja, az nem protestál, mert egyedül vagy nagyon kevesek társaságában tiltakozni nagy kockázatot jelent. Óriási távolság keletkezhet aközött, ahogy az emberek ténylegesen éreznek, és ahogy egymás érzéseiről vélekednek. Az a hamis látszat keletkezik, hogy a társadalomban nincs ellenállási potenciál. Ezt a látszatot senki által előre nem látott események szokták szertefoszlatni. Igen, az elmúlt hetek tüntetéssorozatának egyik legfontosabb hozadéka éppen az, hogy eloszlatta a hamis látszatot. Kiderült, hogy sokan vannak felháborodva, és hogy sokan hajlandók az utcára menni.
– Ez az egész tüntetéshullám mintha nem lenne független az amerikai fellépéstől. Kívülről jött az a hatás, ami belülről is jöhetett volna.
– Magyarország az euroatlanti szövetség része, és az Orbán-rezsim tartósan csak akkor volna stabilizálható, ha az országot ki lehetne vezetni az EU-ból és a NATO-ból. Márpedig a magyarok többsége ezt nem szeretné, riasztónak tartja a Putyinhoz való közeledést. De a tüntetéseket nem a kitiltási botrány robbantotta ki, és nem az tartja életben, hanem a sok-sok sérelem, amit a hatalom a legkülönbözőbb társadalmi csoportoknak okozott, és a születőben lévő felismerés, hogy ezek a sérelmek kivétel nélkül a rendszer önkényuralmi jellegéből fakadnak. Ráadásul a kitiltási ügyet nem is az amerikai kormány dobta be a nyilvánosságba, hanem a Századvég tulajdonában lévő Napi Gazdaság. Egy áttekinthetetlen, bizantinus hatalmi játszma okán jutott a tudomásunkra. Az ilyen játszmák rendszerszerű tartozékai az autokráciáknak, ahol senki nem rendelkezhet szilárd hatalmi pozíciókkal: a vezér hol fölemel egy politikust, hol elejti, hol milliárdost csinál egy emberéből, hol félrerugdossa.
– Lehetséges, hogy a miniszterelnök pozíciója tarthatatlanná válik a diplomáciai kudarcok miatt?
– Lehetséges, de nem ebbe fog belebukni."

Forrás; www.nol.hu

2014. november 22., szombat

Ööö.... Nem talállok szavakat!

Az hanyas, h ma posztoltam egy bejegyzést, melyben írtam a srácról, aki belémkötött, erre szörfölés közben rábukkanok?! O.o



Egy az egyben ő! Főleg a szeme(állása)!

...Döbbenet!... O.o


Betekintő;



Az emberek többsége nem tudja, v nem akarja tudni, v már hallott róla csak nem fogja fel, nem gondolkozik el azon az egyetemes törvényen, mely szerint a hasonló a hasonlót vonzza.

Gyűlölködésre, gyűlölködés a válasz.  

Sokan sajnos képtelenek tanulni a történelemből, mely végig ezt bizonyítja, h az erőszak nem megoldás, értelmetlen, felesleges rossz dolog. Persze van pár kivétel, mint pl.: a szabadságért, egyenlőségért, és a függetlenségért való harc, de aki az oroszokkal és hasonló keleti rezsimekkel képes szimpatizálni, az ne csodálkozzon majd el azon, h itthon is olyan kemény állapotok lesznek, mint keleten.

Kemény állapotok alatt értem én itt azt a fajta hatalmas korlátoltságot, butaságot, szegénységet, visszamaradottságot mind anyagi, mind szellemi sziten, melyek miatt oly szegények azok a nemzetek, s ezek elmomdhatóak még jó pár országra is, s ugye hasonlóan maradi és korlátolt emberek ezket pártolják, ilyenekkel szimpatizálnak, s tekintik példaképüknek.

Olyan országokra néznek fel, ahol elnyomják, semmibe veszik az emberi jogokat, a nőket, nincs valódi teljes szabadság, nincs szólásszabadság, sok helyen napi szinten folnyak a kivégzések, provokálnak, támadnak másik országokat, népcsoportokat, korlátozzák az internethasználatot, börtönbe zárnak másságuk, másként gondolkozásuk miatt civileket és még sokáig lehetne sorolni.

Pedálozhatnak a "bezzeg az EU, meg az amerikaik!"-kal, de ne felejtsük már el ismét figyelembe venni a mértékeket, a súlyokat, mennyiségeket!... Senkinek sem mindegy szerintem, h csak gyengén lát, s szemüveget kell hordania, vagy a fél szemére vak... ... S azzal is csak csőlátással lát...

Nem midegy h az a legnagyobb probléma, h GMO, munka nélküliség, hogy osszák el a pénzt ésatöbbi, vagy éppen az, h rettegsz, h mikor visz el piti hazug alaptalan vádakkal a rendőrség, nem élhetsz alapvető emberi jogaiddal, v éppen gyászolod családod, rokonaid, akiket v elvittek v lelőttek valahol a harcokban, v vallási okok miatt rekesztették ki, kellett elmenekülnie, v éppen alig van választék a boltok közül s azon belül is a termékeik választékaiból, s a nagy mellveregetés, nemeztieskedésből befelé fordulás lesz, melynek ismét csak a hétköznapi civilek isszák meg a levét azáltal h romlik a gazdaság, s hiánycikkek, termékek indulnak szaorodásnak, s az egekbe szöknek a árak. Sebaj ugye? Rettegés, nyomor és mellőzés! Sebaj! Lényeg h "rend és egység van!" ( A rezsimek szerint :D ) De lehetne sorolni sokáig még...

Ne felejtsétek el, h nem is oly rég még ezektől kellett rettegni itthon pont egy olyan rendszer és országnak "köszönhetően", amellyel a társadalom egy része erősen szimpatizáll!

Eszembe jutott most az is, h egyik este mikor levittük Norbival a kutyát, s elengedtük kint, ráment egy nagymagyaros jobbikos kutyájára. Nem volt verekedés, mert a mi kutyánk nem agresszív, de a másik kutya gazdija, nagyon provokatívan ránktámadt. Nála is sikerült alkalamaznom a kedves, higadt és kulturált mgnyilvánulásommal lecsitítani agresszivitását, de utólag már nagyon bánom, h nem beszélgettem el vele erről-arról. Pszchiológia, politika és a szociológiai témakör mindig is nagyon érdekelt.

Hiszem, h a higgadt, kedves megnyilvánulás nagyban elősegíti az emberek többségénél a kulturált kommunikációt.

Ugyan ezzel a módszerrel sikerült elkerülnöm egy verekedést...

A story ott kezdődik, h résztvettem ezen életem első leánybúcsuján, melyre egy volt kedves kolléganőm hívott meg. Nagyon jól éreztem magam, s ezúton is köszönöm mindenkinek, h résztvehettem. :) <3

A story folytatása pedig az, h hazafelé menet láttam, h egy kis suttyós megjelenésű srác filccel összefirkált egy ajtót, s miután hátranézett én nem vettem le róla a szemem, s a farkasszemezésből az lett, h bevárt a srác, s jó darabig együtt sétálltunk, mert egy irányba vitt az utunk.

Mivel bennem is volt már egy kissebb mennyiségű bátorító itóka, így álltam a helyem, s nem vonultam vissza. Az elején elég támadó, és provokatív volt. Faggatott, h mit láttam, meg mi nem tetszik, cigit tarhált, s elkezdett lökdösni, aztán megálltam vele szemben, s megkérdeztem, h bántottalak? Támadtalak? Ártottam neked valamit is? S mikor mindegyikre nem volt a válasza, onnantól fokozatosan visszavett az agyarából, majd ő kínált cigivel, beszélgettünk pár mondat elrejéig, h miért csinálja ezt, s miért jött nekem, aztán jött a busza, s úgy köszönt el, h jó gyerek vagy, én meg h vigyázz magadra.

Napokon át rágódtam, godolkoztam ezen a storyn...
Amit átlátok belőle, h az elején negatívan álltam a sráchoz, h a köcsög rongál bassza meg - "farkasszemezés"  - s ugye hasonlón a hasnlót vonza törvény által be is vonzottam a srácot, de miután megszólalt a belső hang, ami mindig megszólal igen erősen bennem, mikor hülyeséget akarok csinálni, elengedtem a negatív énem, s így rövid időn belül ezt megérezte a másik srác is, s így bekövetkezett a változás.

Még azon is elgondolkodtam, h nem éreztem egyáltalán félelmet, s  valszeg a félelem nélküliség is nagyban hozzájárult a gyors baráti állapot eléréséhez, mert lehet h ha féltem volna, azt kihatott volna a fizikai testemre is, mit meglátott és megérzett volna a srác is, ami csak táplálta volna az agresszivitását.

Továbbá egy másik fontos gondolat, amit mindenki gyakorolhat s szépen elsajátíthatja, az az a másik egyetemes törvény, mely szerint, amint/ahogy bent, úgy kívül is.

Azaz amilyen te vagy VALÓJÁBAN legbelül, olyanná válik a te környezeted, külvilágod is.

A valójában-t azért emeltem ki, mivel nem mindegy, h te tényleg olyan vagy amilyennek gondolod magad, v csak a te kis egócskád vetíti azt a képet, ahogyan vélekedsz magadról!

Tehát, amíg önmagadban meg nem találod a békét, szeretetet, jólétet, boldogságot, addig a környehetedben sem lesz ezekre...

A meditállás ebben IS sokat segít. ;)

Am 17.én hétfőn ismét kintvoltunk tüntetni, viszont most négyen mentünk a Kossuth térre. Jó volt ez is. Vettem előtte EU-s zászlót szép nagyot, amit sajnos az este folyamán sikerült elhagynunk, mert eléggé jó állapotba (...túl jó állapotba... ) kerültink mindannyian. :D

Ezúton is köszönet mindenkinek, kik kijöttek hangot adni az elégedetlenségüknek. :)

Továbbá szeretném felhívni figyelmetek egy FB csoportra, mely Cba bojkottot hirdetett.

Abba nem szeretnék belemenni, h miért értek vele egyett, mert az is megérne egy külön misét, de kérem, h aki egyetért a csoporttal, az legyen szives csatlakozni.

Nah! A többi feljegyzésem pedig majd a következő bejegyzésemben postolom, mert így is az 1-2 mondatos jegyzetemből kreáltam egy egész bejegyzést. :)


"Lángolj fel a lelkünkben szép
Égi szikra, szent öröm,
Térj be hozzánk drága vendég,
Tündökölj ránk fényözön.
Egyesíted szellemeddel,
Mit zord erkölcs szétszakít,
Testvér lészen minden ember,
Merre lengnek szárnyaid."

Csók!

Rion

:*

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2014. november 16., vasárnap

Szabadságot! Demokráciát! Tiszta gazdaságot!

 

Mivel elég sok és hosszú feljegyzésem keletkezett ezért „apránként” elkezdem feldarabolni s megosztani őket;

Kittivel lakótársammal elmentünk a internetadó elleni tüntetésre.

Melóban előbb tudtam végezni, s hazafelé menet belebotlottam, h gyülekeznek az emberek a Deák térnél. Na ott én már teljesen belettem sózva! Metrón hazafelé robogva rávettem Kittit facen, h menjünk ki. Vittünk 2 üveg bort, s visszafelé robogva a Ferenciek terén leszálltunk, s mikor feljöttünk a felszínre, a tömeg már haladt fel a hídra, de se az elejét se a végét nem lehetett látni! Olyan fenomenális érzés volt belépni a tömegbe, h most is folyamatosan borzongok! Imádom az ilyen eseményeket. Rettentően nagy ereje van a számomra, s fullra feltud tölteni! Lubickolt a kis lelkem a bódottágtó’! :’)

Nagyon tetszett, h öreg, középkorú, fiatal, miden féle-fajta, színes ember összejött, h közösen tüntessenek elsősorban a netadó, másodsorban pedig a rezsim ellen!

Mondjuk a szélsőséges jobbikosok mellet, meg az Orbánt a Dunába és egyéb erőszakos megnyilvánulásokkal nem értek egyet.

Am ilyenkor akarva akaratlanul mindig eszembe jut a múlt, h hasonlóan vonulhattak, hasonlóan gondolkodhattak, érezhettek 1956-ban vagy 1848-ban, vagy akár bárhol máshol a világon, s ilyenkor olyan érzések rohannak meg, h mindig bekönnyezek. Valahogy, valamiért mindig nagy súlyt érzek ilyenkor. Nem tudom miért. Lehet azért, mert globálisan nézem ezt az egészet, s nem csak azt, h most itt wok, sétálgatok, iszogatunk, várost nézegetünk, hanem ez számomra sokkal több… … Majd idővel talán megutazom, h miért érintenek engem ennyire mélyen ezek a tömeg események…

A lánchídnál ért véget hivatalosan az esemény, de a tömeg nagy részével átvonultunk a parlament elé…. Aztán mikor kilógatták az EU-s zászlót a parlament ablakon, ott nem sok híja volt, h eltörjön a mécses… Ráadásul már részegek is voltunk kittivel, s elfogyott a bor, s jól jött, h elmentünk venni még bort…

Ezúton is köszönöm még egyszer Kittinek, h eljött velem. Nélküle nem fürzsizhettem volna meg ebben az élményfürdőben. Mosolygó arc <3

Nagyon nagy szívügyem lett nekem a szabadság, az egyenlőség, testvériség, tolerancia, boldogság, szeretetért, a korlátotok nélküli világért való kiállás.

Ezért is nagy veszteség volt számomra Rózsa Milán halála, kit annyira nem ismertem, de nagyon felnéztem rá, s így ismeretlenül is megsirattam… Szomorú arc

Ezúton is köszönöm, s köszönjük még sokan neki amiket tett a emberiség jobbá tételéért. Nagyon értékes ember volt.

Kívánom, h maradjon meg minimum ugyan ilyennek a következő életében is, s kívánom, h boldogabb életed legyen a következő kedves Milán…..

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2014. október 30., csütörtök

Aktuális filmajánló;



Anglia diktatúrától szenved a nem is olyan távoli jövőben. A tévéből dől a propaganda, a titkosrendőrség pribékjei mindenkit rettegésben tartanak. Evey-t, a fiatal lányt egyik este elkapják az utcán, a halál torkából egy titokzatos alak, V szabadítja ki. A férfi a négyszáz éve kivégzett lázadó, Guy Fawkes álarcát viseli. Fawkes társaival együtt levegőbe akarta röpíteni a parlamentet, hogy az országot megszabadítsa a zsarnokságtól. De a merénylet meghiúsult, az összeesküvők bitón végezték. Evey apránként megismeri V múltját, mely a férfi bosszúvágyát táplálja. És miközben maga is megjárja a diktatúra börtöneit, rájön, hogy V ugyanarra készül, amire annak idején Fawkes.
A V mint vérbosszú egyszerre kalandfilm, politikai thriller és antiutópia, amely a zsarnokságról, az elnyomásról, a média agymosásáról szól és azt vizsgálja, mi történik, ha egy diktatúrában az egyén a saját kezébe veszi a törvényt. "Ne kérdezz, ne kritizálj, ne is gondolkodj: a Párt mindent jobban tud" - üvölti a gonosz kancellár. Azt mondja, hogy megvédi az embereket a terroristától, ugyanakkor erre hivatkozva állandó rettegésben tartja őket, miközben lábbal tiporja a szabadságjogaikat.

Könyvajánló;

 

 

A belső érzékelés kézikönyve

A belső érzékelés kézikönyve átfogóan és részletesen mutatja be a belső érzékelés széles spektrumát. A bevezető részben megismerkedhetünk a finom érzékelés archetípusaival és a szellemi hierarchiával. A második rész a szellemi vezetővel való kapcsolatot írja le elméleti és gyakorlati szempontból. Megtudhatjuk, hogy milyen szellemi törvényei vannak a belső vezetőnkkel való kapcsolatfelvételnek, és hogyan kaphatunk választ személyes kérdéseinkre. Az elméleti részt gyakorlatok követik, amelyek e kapcsolat kiépítését és fejlesztését szolgálják.
A harmadik rész azokat a mediális képességeket mutatja be, amellyel minden ember rendelkezik. Mélyebben megismerkedhetünk többek között a tisztánlátással, a tisztánhallással és érzéssel, a pszichometriával és a telepátiával. A szerző kitér a mediális képességek felismerésére és helyes, biztonságos kezelésére is. A részt olyan gyakorlatok zárják, amelyek nemcsak belső fejlődésünket segítik, hanem finom érzékelésünk személyes megtapasztalását is. Felépítése és közérthető stílusa miatt egyaránt ajánljuk kezdőknek és haladóknak ezt a nagyszerű könyvet.

2014. október 26., vasárnap

Gondolat mára;

 

“ Amikor gondolkodás nélkül magunkévá tesszük a szüleink, családunk, barátaink, munkahelyünk, vagy az egész társadalom erkölcsi normáit, akkor gyakran háttérbe szorítjuk saját igazi lényünket, lelki, spirituális szükségleteinket. Életünk első felében, amikor megtanulunk a földön élni, és beilleszkedünk a fizikai síkba ez rendjén is van. Eljutunk azonban egy olyan ponthoz, amikor a külső elvárások, törvények és a belső késztetéseink, normáink nem fedik egymást, sőt meglehetősen nagy feszültséget okoznak bennünk. A spirituális értékkel bíró “ szenvedés” itt kezdődik. Ennek során felismerjük, hogy mások értékei, törvényei, normái nem a miénk. Lassan megismerkedünk a saját mércéinkkel, normáinkkal, ami más képes tükrözni saját, igazi lényünket. Ha a belső feszítés elég nagy, akkor rászánjuk magunkat életünk, környezetünk megváltoztatására. Ehhez mindig nagy bátorság kell, hiszel el kell engednünk a megszokott és biztos dolgokat, méghozzá akkor, amikor az útját még nem is látjuk. Erről szólnak életünk nagy válságai. Es ebben a szakaszban számos belső gyötrelmet élünk át, sok mindent megtudunk magunkról, az életünkről, gondolkozásunkról stb. Ha sikerül a belső átalakulás, akkor előbb-utóbb révbe érünk, helyreáll belső egyensúlyunk, majd a fizikai síkon is megjelennek a változások. Ekkor életünk egy újabb szakasza kezdődik el, új síkon, új körülmények között.”

- Szabó Judit; A belső érzékelés kézikönyve

2014. október 22., szerda

Továbbképzés, lakás;



Idézet mára:
Tudni, merni, akarni, hallgatni! – ez volt a régi idők mágiájának aranyszabálya. Minderre ma is szükség van, de ennél több kell. Magasabb létezésbe, létezőbe vetett hit nélkül csak a múlandó anyagi világot gyarapíthatjuk, szeretet, együttérzés, emberség nélkül pedig erőnk és tudásunk könnyen a pusztítás szolgálatába szegődhet. Hiszen – ahogyan Szepes Mária tanította – gondolkodni annyi, mint mágiát gyakorolni.” – Kövesi Péter; Utazások Ezotériában

Hát sorry, h eddig nem írtam, de szorgosan jegyzetelgettem azért, s tudok mikről mesélni! Kacsintó arc
Eléggé elfoglalt voltam/vagyok, sok a teendőm, szaladok én is a mókuskerékben, mint szinte mindenki más. Mosolygó arc10351390_1450768518503168_9191130232860845828_n

Az első ami fel van ide írva nekem az az, h örömmel jelenhetem be nektek, h elvégeztem a Pránanadi 3. fokozatát is, melynek gyógyító mester a neve, bár a mester szót annyira nem szeressük.
Ez azt is szimbolizálja, h egy olyan “benfentes” szintet értünk el mely által, már “kollégák” lettünk, s nem külsős nebulók vagyunk.
Nagyon szívesen mesélnék a 4 napos ottalvós élményeimről, de “sajnos elfelejtetteeeeem”, h mi is történt. Kacsintó arc
Amit mondhatok, h igaz eddig is csinálhattam, vállalhattam volna, de nem tettem, de ettől  a szinttől kezdve már vállalok helyi (budapesti) és távgyógyítást is.
Aki hisz benne szól, ki nem, az meg legyen szíves tiszteletben tartani ezt, h attól még, h valamiben nem hisz, v hülyeségnek tart, az attól még létezik, és működik. Mosolygó arc :*
A lényeg, h ha van valami nyűgötök, bajotok, testi-lelki, v vizsgára készültök, tisztítást kértek vagy hétköznapiul mondva enerdzsít, akkor írjatok. Ami kell nekem a név, fénykép a célszemélyről, mit szeretnél, hova, mire, mikor.  1 perc az egész. Küldöm naponta, s 1 idő után meglesz az eredmény, ha a fentiek is (és még egyéb törvények) úgy akarják.
10382450_876357645713102_858780901322490254_nMeglehet próbálni, semmi sem kötelező, nem kerül semmibe, s veszíteni sem veszítesz vele semmit. Mosolygó arc
A helyi kezelés az már kicsit összetettebb, időigényesebb személyes kontaktust igényel legalább heti 4 egymást követő napot, de tény, h érezhetőbb a (“materiális”) hatása.
Első kezelésem is megvolt már a lakótársamon. Egyszerre izgultunk mindketten. Arc nagy mosollyal Nekem is voltak meglepő és érdekes tapasztalataim meg neki is, de örömteliek voltak.
Nagyon jó érzés másoknak segíteni, ill látni és tapasztalni magát a kezelést.
Hosszabb távon szeretnék ezzel foglalkozni. Eltudom benne képzelni magam, mert mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, s külön jó és motiváló érzés, az h van értelme, haszna a munkádnak.
+ Ezek által én is állandó fejlődésben, tanulásban vagyok.10401896_10152141033865918_7293025911675373074_n
Ha idén már nem is, de jövő év elején elfogom végezni a masszázs tanfolyamot is, amivel bővítem egy kicsit a kezelési lehetőségek tárházát.
Aztán majd jön az utaztatás tanfolyam is, ami egy újabb + lesz.
Közben persze járok továbbképzésre, s újabb tanfolyamokra, mélyíthetem a tudásom, s tanulhatok 1 életen áááát. Mosolygó arc
Mondjuk azért is elwok havazva, mert már rutinommá vált, h reggel kelés után szétküldöm a….. …. “enerdszíket” azoknak, kiknek eddig felajánlottam, v kérték.
Este meg 1-1,5 órás meditációkat csinálok heti 3-4-5 alkalommal, mikor h sikerül.
Ez szükséges ahhoz, h szinten tartsam magam. Tök olyan mint az edzés, csak ez szellemi. Ha nem “edzek”, visszazuhanok, leeresztek.
10402073_10152585263088151_3945730075484523292_nCsak, h már kezd tényleg rutinná válni az egész, így kezdek révbe jönni, s most jutott is időm rá, h pötyögjek a virtuális naplócskámba. Mosolygó arc
Am már elmúlt a kockulósos korszakom, igaz azért, mert tanulnom kell, s nincs rá időm. Mosolygó arcZavarban levő arc

A lakásban minden szupi. Minden héten történik am valami, szépítgetés, újítgatás, de a nagyja már kész. Ismét köszönet a fogadott apumnak a csapó kettes szétfúrtuk a lakást hadműveletért. Polcok, képek kerültek fel 2 hálóba, a wcbe, fürdőbe, s a amcsi konyha-nappaliba, s a folyosóra.
A kövi hadművelet tavasszal lesz, mikor zöldbe borítom az erkélyt. Mosolygó arc
Tavaszra halaszottam a lakásavatót is. Már hüvi van, korán sötétedik, s befelé fordulnak az emberek. tavasszal jobb lesz szerintem.
10446681_761726060547051_8637504373618250444_n
Nem emlékszem, h írtam e már korábban s persze lusta is wok visszanézni, de július vége óta még a mai napig sem sikerült megkapnom a FHB-tól a bankkártyám. Arc nagy mosollyal Kész vicc az egész. Újabb panaszlevelet írtam nekik s másnap felhívtak, s ígérték a szokásos sablonszövegükkel…
A panaszlevélben nagyon szépen kiosztottam őket, h egy alap műveletet nem képesek ellátni 3 hónap alatt.
Am kártérítést is követeltem, de még hatását nem látom, szo valszeg lesz egy újabb levelem feléjük, ha megkapom még idén netalántán a bankkártyám.
Nagyon bánom, h hozzájuk mentem, annyira ügyetlen zöldfülűek, s nem is ajánlom őket senkinek. Az OTP-nél soha semmi problémám nem volt, mindig mindent korrektül, gyorsan intéztek, s éreztették, h számítok nekik. 16 éves korom óta vagyok náluk s egyszer nem volt velük semmi problémám!
De hát tanultam ebből, remélem ti is. Kacsintó arc

10450785_875044002511133_4647029934161324164_nAnyummal általában 2-3 hetente feljár. Sokat segít, s hálás is vagyok neki ezért. Már nem morgolódunk annyit, s olyan mértékben sem, mint korábban. Mindig megyünk valahová shoppingolni. (Persze nem Pull, Zara, H&M és hasonlók, hanem OBI, IKEA és hasonlók! Mosolygó arc ) A shoppingolás nekem mostanában az utóbbi 2 márkát jelenti. Arc nagy mosollyal Zavarban levő arc
Am nagyon örülök ennek az egész lakás körüli témának. Jól érzem magam a többiekkel, jól érzem magam a lakásban, s úgy van kialakítva, ahogy nagyjából elképzeltem. Mosolygó arc Számomra, otthonos, hangulatos, meghitt, biztonságot adó.
Mondjuk észrevettem magamon, h ha valami hibát vétenek a többiek a lakásban/al, arra nagyon háklis vagyok, de részben szerintem érthető, másik felében meg nem vagyok vészes (MÉG ÍGY IS VISSZAFOGOM MAGAM!!! Arc nagy mosollyal ), harmadrészt pedig meglehet szokni! Arc nagy mosollyal Kacsintó arc
Am imádom a közös progikat. Sajnos ritkán tudunk mind a 4-en szabadok lenni egyszerre, de 3-an általában együtt vagyunk így vagy úgy, s akkor is csinálunk kis estis kiülősös, iszogatósos, pletyizősös hangulatos gyertyafényes estéket, amit szintén nagyon szeretek, kikapcsol és megnyugtat.10455664_667695683303684_8509819078135276478_n
Tényleg! Vettünk anyuval az erkélyre kis asztalkát és 2 szétnyithatós széket. Van rajta szép kis ikeás zöld mű növényke, s kis lámpás, ami nagyon hangulatoooossss! ^^
Jah! Arc nagy mosollyal XD Egy másik vicces emlék, ami eszembe jutott, h egyik lakótársnőm sikeresen felavatta az egyik borozgatós estén a lakást…. Arc nagy mosollyal10456014_770268392993362_2394260041604077473_n
“Kicsit” végighányta a WC-ig. Az volt a szerencse, h én is már vicces kedvembe voltam, s csak nevettem, s nevetünk a mai napig is a storyn. Más különben tuti pipa lettem volna. Arc nagy mosollyal Zavarban levő arc
Már most ezalatt a 2 hónap alatt több kedves kis emlékecske született, mikre öröm visszaemlékezni. Mosolygó arc ^^
Azt kívánom, h maradjon is ez így hosszú éveken át! Mosolygó arc
Egészség, békesség, boldogság, jólét és szeretet.
Csók!
Rion Kacsintó arc
Piros ajkak
10492178_10152197691100918_1441749918959536500_n
(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)