2016. július 31., vasárnap

Az előző részek tartalmából;

Szokásos módon nem általánosítok, de azok az angolok, akik ezen a hajón dolgoznak nagyon önzőek és nem összetartóak, s ezzel kapcsolatban nem csak nekem, de az összes eddig nem angol kollégának is ez a tapasztalata.

Továbbá a hajón dolgozó magyarokkal az a egységes véleményünk, h mi magyarok azért műveltebbek és kultúráltabbak vagyunk.
Pl sok angol előszeretettel túrházik, szívják hangosan az orrukat nemtől függetlenül.

A másik ami mérhetetlenül ellenszenves a számomra, az az angol “humor”. Mi otthon az ilyen embereket hülye idiótának néztük! ...Meg nézzük is... Mert a saját fajtájukon kívül senki se értékeli a hajón a nyomi “humorukat”. Rettentően fárasztó,  lehúzó, zsibbasztó. Úgy képzeljétek el, mint egy tipikus energiavámpírt…

Sokat mondogattam magamban, h nekem ennyi elég is volt az angolokból, s nem akarok ezek után Angliába menni dolgozni. Igaz, eddig se akartunk, ezért is választottuk inkább a hajózást, de azért titkos remélem, hogy a Londonerek nem ilyenek.

Csak ott a gebasz,  h ha nem akarunk esetleg Magyarországon élni, dolgozni, akkor hol?
Ez még a jövő zenéje...

...


Olyan változás is végbement bennem, amit nem gondoltam volna; Erősödött a magyarság tudatom. Persze nem a szélsőséges mélygyökér módon. :)

Hiányzik Magyarország. Hiányzik Budapest, a lakásom,  a kutyám, a barátok, a szülőfalum. Sokat eszembe van a körút, a 4-6-os, a szép hídjaink az Andrássy út. Főleg most, h nyár van. Imádom nyáron a várost,  s egész Magyarországot! Am tök érdekes ez, mert mondjuk a 4-6-os vili kifejezetten rühellem, s ennek ellenére mégis sokat eszembe van... Persze közben tudom azt is, h itt nem ér a lehangoló, lehúzó magyar légkör, s kifejezetten jó, összetartó a hajós hungarian team.

Még itt nincs a szürke mókuskerék effektus. + Továbbá nem tudom megfogalmazás,  h mit csinálok most. Mert munkának ezt nem nevezném… Nyaralásnak se nevezném, mert nem szokásom egyedül, Norbi nélkül menni bárhová is..  Lehet említettem már, de inkább fősulis/egyetemes gólyatáboros feelingje van ennek az egésznek.

...


Mikor olyanom van, folk zenét hallgatok és énekelek. Mondjuk jó páran tudják, hogy otthon is mindig előszeretettel énekeltem jó kis magyar vidékies nótákat.

Azért van egyfajta feelingje, mikor kiülsz a hajóorrba s hallgatod mondjuk a Balkan Fanatiktól a Love Gone Wrong című számot, v Holdviolától a Tavaszi szél vizet áraszt … (sajnos nem tudom belinkelni de a Youtube is mindenki barátja ;) )

Nagyon hiányoznak a plázák, hogy minden egy helyen van. Itt a mediterránon az a szokás van, mint nálunk a szocializmusban volt. Sok kis egyéni boltocskák. …

Nem tudok sehol se Huawei Mate 8-at venni! Egyszerűen nincs egyik telefonos boltban sem! Rejtély,  h miért?!

...


Mérhetetlenül hálás vagyok a fentieknek, hogy ekkora utat bejártam. Indulván egy 2000 fős kis faluból.  S mindig tanultam, hozzáadtam új dolgokat a személyiségemhez, s nem reketem meg egy szinten se, s kiforrott már az a fajta személyiségem is, aminek köszönhetően nem is szégyellem az életpályám egy szakaszát se!

Egy dolgot sajnálok! Hogy a hajón nem szerveznek olyan programokat, ahol bemutathatnánk nemzetiségünk.
Nagyon szívesen megismerném a többi nemzetet is.

Továbbá az egyik utas, látta a névtáblámon, h magyar nevem van, s elkezdett mesélni a magyar ismerőséről, hogy mit tud Magyarországról. A beszélgetés után elgondolkodtam, h minden egyes magyar ember a nemzetet képviseli mások előtt. Kíváncsi lennék, h ennek vajon mennyien vannak tudatában, mert ez egy kisebbfajta “felelősség” is….

Bár az a sanda gyanúm,  h kb. a 80-90% leszarja ezt...

….


Kicsit visszacseng, az előző életem tapasztalata. Ismét nem vagyok otthon, “elszakitva” érzem magam a hazámtól, s szomorú vagyok, mert szélsőséges eszmék, emberek vannak hatalmon, túlnyomó többségben, s fájó szívvel vágyakozom a régi szép idők után...

...


Kusadasi;

Először és utoljára voltam törökben. Legalábbis idén nyáron. Miután elhagytuk Kusadasit, másnap tört ki a puccs. Törölték az összes törökországi megállót, így sajnos Isztambulba se fogok eljutni....

Szép és jó volt. A radarom folyamatosan “vijjogott”, szo rengeteg volt a meleg.

A kikötő egy hatalmas bazár. Folyamatosan leszólogattak, szo inkább bedugtam a fülesem. :D

Életemben először hallottam elő muzzeint v mi a fenét. :D

Libabőrös voltam, s persze tele lett a ég felröppenő madarakkal, s titkon attól féltem, hogy mikor és hol fognak robbantani… :S
De ezt a félelmemet leszámítva hangulatos volt. :) \./

...

Rodosz;

Ez a második olyan hely, ahol jól érzem magam.
Nagyon kellemes a kisugárzása, s a hajóról nézve, (szokásos crew fedélzetről írok) ilyesminek képzelem el Izraelt is. Bakancsilistámom szerepel, szo oda még el kell jutnom.

Rodosz azért is volt jó, mert több olyan üzlet is volt, mint Pl: Budapesten is van;  Zara, Pull, Bershka.
Jó volt bemenni ezekbe az üzletekbe.  Kicsit otthon éreztem magam.
Még azt is éreztem h kibaszottul hiányzik Budapest. … Nem gondoltam volna, h hiányozni fog… :((((

Az indiai kolléganőmmel csavarogtam az este. Még mindig döbbenetes a számomra,  h amíg  a nem britekkel folyékonyan beszélek angolul, addig a az ősbritekkel nyögvenyelősen megy a kommunikáció.

Elmentünk Falirakira egy Rodosz melletti kis Siófok szerű településre. Too much volt nekem. Egymás mellett voltak a szórakozóhelyek, s túlüvöltötték egymást. A britek meg szaladgáltak az egyik helyről a másikra,  mivel minden hol ingyenes a második pia. Mi meg Jyotival (Dzsoti) az indiai kolléganőmmel mentünk utánuk.
Na már most! Én már 27 vagyok, szó a 4. Hely után már kurvára betelt a pohár, s egy taknyos tini picsának éreztem magam, aki szaladgál össze vissza, mint valami mérgezett egér! Jyoti se érezte jól magát szó fogtuk magunk, s vissza taxiztunk Rodoszra. (Zárójelben megjegyzem, h fejenként 10 euro volt oda, s 10 vissza az út, szó kissé ideges voltam.) Odafelé nagyon látszódhatott, hogy szétbasz az ideg, mert Jyoti is és a taxi sofőr is csak nyugtatgatott. Azért is ideges voltam, mert a drága angolok megint leszartak mindenkit, s mindenki önállóan ment. Mondjuk ezen Jyoti is kivolt akadva. Am nagyon hasonló a kultúránk, a a szokásaink, s neki se tetszik, h mennyi érzéketlen, figyelmetlen, önző egy népség ez a brit! … Pfhej!

Szo Jyotival ketten indultunk el, azt se tudtuk hova, csak a város nevét tudtuk. Az volt a szerencsénk, mikor beértünk a városba, megláttam pár embert akik “velünk” voltak, s gyorsan kiszálltunk ….

Szo ott tartottam, h visszamentunk Rodosz bulinegyedébe, ahol a magyar team mulatott. Hát ugyan olyan volt, mint Faliraki, csak valamiért szimpatikusabb volt mindkettőnknek. Egyből beértünk egy bárba piáért és wifiert, hogy felvegyem a magyar teammal a kapcsolatot, h melyik helyen vannak. A long Island segített feloldódni egy kicsit, s elengedni a kellemetlen Faliraki emlékeket…

Aztán sikeresen meg is találtuk a magyar csapatot, s hajnal 4ig jól is éreztük magunk. :)
Végig együtt voltunk, folyamatosan figyeltünk a másikra, mikor eljndultunk egy másik helyre, akkor megvartunk mindenkit, ha valaki lemaradt, szó jó volt.

...

A második nap egyedül sétáltam, s bár viszonylag stabilnak volt mondható lelki állapotom, de azért csak csak elerzekenyultem néha …
Még mindig nagyon fáj Norbi hiánya, pedig 2 nap híján már egy hónapja külön vagyunk.
Ugye beszélgetünk minden nap, s tudom h ő jobban van, erősebb típus, más az ő helyzete már csak azért is mert nagyobb hajón van, jobb ott a légkör mint itt a kisebb hajón.
Am jelenleg Rodosz utcáin sétálok, s miközben nézelődök, jegyzetek, mert csakúgy özönlenek a gondolatok a fejemben, miket fel akarok jegyzetelni.  

Mivel Rodosz számomra nagyon hasonlatos az Izraeli településekhez, ( annak ellenére, h meg nem is voltam ott :D ) így sokat eszembe jutott Steiner Kristóf is. Ha Izraelbe gondolok, után rögtön Őrá. Nagy példaképem ő nekem, s általa ismertem meg a Kabbalát,  s már hordom évek óta a vörös fonalat a bal csuklómon. Ha rá gondolok, egy kis béke és szeretet költözik belém, s segít megnyugodnom is. Igen
tudom fura, de ez van…

Szo remélem 5 even belül sikerül eljutnom Tel-Avivba. \./ ^.^ :)

...

Mykonos;

Sok volt a meleg. Gyakran jelzett a radarom. Kollégákkal mentünk ki, de hasonlóan szar tapasztalatokat szereztem velük,  mint mikor Rodoszon mentem velük bulizni. Furák ők nekem. Csak mennek unottan, vontatottan. Szívják az orruk állandóan nemtől függetlenül. Leszarják, hogy ki hol maradt le épp. Ha jön, jön,  ha nem akkor majd vagy megtalál minket v nem.

Rodoszon megtanultam, h bulizni nem megyek velük. Mykonoson megtanultam, h nem csak bulizni, de sehova se akarok már én ezekkel többet menni!! Két-harom fős társasággal eddig oké volt, de most voltunk vagy 8an, s szörnyű volt!...

Am Mykonos a tipikus görög falucska a maga fehér-kék színeivel. KB két órát csavarogtunk a városban aztán a banda egyik fele ment tovább a standra, a másik fele meg vissza a hajóra. Aztán mivel nekem mosni kell, meg szeretnék a kondiban is elmenni, mivel 2 napja nem voltam.

...

Szo ez volt a terv, de aztán ramírt az egyik magyar, h mit csinálok, hol vagyok, mert ő kint van a városban a helybéli ismerőseivel, s csatlakozhatnék hozzájuk.

Hát velük nagyon jól éreztem magam. Olyan gyönyörű helyre mentünk el, s annyira jó volt a légkör, a hangulat, ami belengte a 4 fős kis társoságunk, h tele volt pozitív, kellemes energiával.
Egy helybéli görög lány, a magyar (meleg) kollégája, a magyar hajós kolléganőm és én voltam.

A srácot irigyeltem, h mennyire laza, közvetlen.  Nem volt az a too much, túl sok típus. Irigyeltem, mert legfőbb célom az volt a kijövetellel, h tapasztaljak, fejlődjek, s szeretném levetkőzni a korlátoltságaim, s ehhez nem elég az elhatározás, ezt még is kell “tanulni”, ki kell tapasztalni az elsajátítását.

Mondjuk az előítéleteim levedlésével elég szépen haladok, mivel eddig sikerült mindig a szöges ellentétét bebizonyítania az embereknek, mint amit gondoltam róluk...

Úgy érzem, s gondolom, h én legbelül egy hippi vagyok, csak az eddig társadalmi nyomás, szokás,  felnevelés, ésatöbbi rámrakott egy rakat merevséget, kötöttséget, amik lehúznak, s miket szeretnék lerázni magamról. Egy önálló, független, sokszínű, felszabadult individum szeretnék lenni, s nem egy a társadalmi szokásoknak behódolt szürke klón.

Bár  nekem a hitvilágom alapból ilyen. Hiszem, h legbelül mindannyian többek vagyunk, mint amit valójában “prezentálunk” itt a földi síkon. Teljes önvalónk csak a halálunk után mutatkozik meg, mikor visszatértünk. Itt a földön csak egy kis része van jelen, viszont ezt lehet bővíteni, többet lehozni, megmutatni, újat tanulni, régi hibákat kijavítani.

Oké fiam! Nyomd el magad, s szállj vissza földre, mielőtt még hittérítésbe torkollik a dolog! :D

...

Vices, mikor angolul beszélek, s néha bemondok magyar szavakat. Ki?! Hallod?! Figyelj! Képzeld! Ácsi! Na necsi! Anyád! Neszopass! Baz!meeeg! Ésatöbbi... Leginkább hirtelen, meggondolatlan, nagyon gyorsan, melyről jövő szavak ezek. :D    

...

Sokan megkérdezik, h hány éves vagyok, s kivétel nélkül mindenki meglepödik, mikor azt mondom, h 27. 22-23-34-nem néznek. ( Zárójelben megjegyzem, h én vagyok a rangidős a csapatban.)

...

Am nem dolgozunk sokat.  Néha van sea day, de heti egyszer legalább van Day offunk. Sokszor csak este 6-7-tol dolgozunk 11ig, köszönhetően a sok kikötésnek.
Szó úgy érzem magam, mintha kb részmunkaidős, v diákmunkás lennék. :)
Viszont Norbiék meg a transatlantic járaton,  kB 3szor többet dolgoznak, mint mi, viszont a fizujuk is jobb…
S ha visszamegyünk 2. Szerződésre  (amit én nem akarok, Norbi viszont igen) akkor elég nagy szopás lesz azt nekem megszokni...

Július 23:

Az indiai kolléganőmmel töltöttem az estét. Együtt néztük meg a kihajózást. Nagyon szép tiszta csillagos volt az ég és narancssárgás volt a hold. Piraeus, Athén kikötővárosát hagytuk el. Az indiai csajjal is folyékonyan beszélek angolul, s szinte mindent értek, amit mond. Annak nem örültem, h elszeparálva ültünk a többiektől. Ugyanis a többség nem szereti az India kolléganőm.

Am nagyon sokat beszél.  Folyamatosan lotyog s az este végére már le is húzott az életről, s mondtam is neki, h megyek aludni, mert fáradt vagyok. Ő nagyon szeret, mert szinte én vagyok az egyetlen kapocs, aki nem tartózkodik tőle. De nem akarom h rámnőjjön,  szo egy tisztes távolságot,  határvonalat meg kell határoznom vele szemben.


Július 24;

Santoriniban vagyunk ismét. Nem szálok le a hajóról, mert annyira nem érdekel ez a város. Egyszer elég volt, szép és jó volt bejárni, de köszönöm ennyi. Nincs is netkávezós helye, csak éttermek, oda meg nem akarok beülni, s fizetni annyit a netért. Még amúgy sincs semmi fontos netezni való dolgom.

Úgyhogy inkább relaxálok blogok, aztán megyek a gymbe, aztán 18-23-ig meló.


Július 26;

Kotorban vagyunk ismét… … és ismét eltörött a mécses. 9-12-ig dolgoztunk. Délben kikötött a hajó. Gyors ebéd, aztán a mexikói kolléganőmmel felbaktattunk a hegyre. Gyönyörű ez a hely. Nekem (és még sok más kollégának) ez a number 1 hely. Szó már a hegyen nagyon kiakart törni belőlem a zokogás, s vadul pislogtam, s küzdöttem, hogy ne konnyezzek. Barbara szerencsére bóklászott egyedüla romok között, míg én néztem a gyönyörű hegyeket. Eszembe jutott a már megutazott előző életem; Erdély. Hasonló helyen éltem én is. Bár azon a tájon több volt a fa, mint itt, de nagyon hasonló. Továbbá eszembe jutott, az egyik nagy favorite könyvem is: Wass Albert; a Futineli boszorkány.

Középiskolás koromban olvastam, s nagyon mély nyomott hagyott bennem… Akkor meg nem tudtam ugye h miért… Ahogy az se, h miért is volt nekem mindig szív ügyem Trianon… Na mind1. …

Szo fájó szívvel indultam vissza a hajóhoz. Itthon  (a kabinomban) szerencsére, nem volt itthon a lakótársam, szó a hordozható hangszóróval bömböltettem a magyar folk gyűjteményem. (Tudom, sokan a világból kiszaladnátok tőle, de én imádom, s mindig nagyra dagad a mellyem ha magyar folkot hallgatok.
Na szóval! Tök jó volt a kedvem, a csárdás nótáktól, s azon gondolkodtam, h de jó vóna elmenni egy istenes magyar lagziba… Aztán egyszer csak felcsendült a Most múlik pontosan…. Pf… Rotty… Pár másodpercig lefagytam, meredtem ki a fejemből, aztán úgy elkezdtem zokogni, mintha kb anyámat temették volna! Taknyom, nyálam egybe fojt, s annyit sírtam, hogy ragadt s égett már az arcom s a szemem a sok könnytől.

...

Így utólag úgy gondolom, h jó volt az a bőgés. Kellett. Egyfajta szelep kinyitás volt. Azóta jobb a hangulatom.

...

Egyik nap elmentem egy Fülöp(szigeteki) fodrászhoz. Ügyes. Jó levágta a hajam, úgy ahogy kértem. Feszengtem közben rendesen, hogy el ne basssza. A végén a kezébe került egy beretve. Gondolom szokásomhoz híven jól láthatóan kiült az arcomra a döbbenet, mire értetlenkedve széttárta karjait, s megkérdezik, h nem akarok oldalra csíkot a hajamba?

Hát majd lefordultam a székről!  Résen kell lenni bazdmeg mindig, mert elég ha egy kicsit nem figyelek oda, s úgy nézek, mint egy borsodi cigány gyerek! :/ :S


Július 29:

Velence.

A mexikói kolléganőmmel elmemtunk egy bevásárlóközpontba, ami a külvárosba volt, 20 percnyi buszútra.

Olyan jó volt buszon is! Igazi BKV-s volt! Még az a nyomi BKV is hiányzik, amit mindig csak szidunk. :)

A plázában meg teljesen megvadultam! Kivoltam már éhezve egy jó plázázásra is!
Légkondicionált, tiszta helyen együtt minden! Hát kell ennél több? Ráadásul ez a hely, kutyabarát is volt. A mosdóknál volt is kitevő nekik itóka. ^.^

Döbbent,  h mennyire tudnak hiányozni olyan dolog, amik  otthon tok természetesek...

Egészen otthon éreztem magam, s elmúlt a honvágyam. Újabb dolgot tanultam. Pl h nem csak Rómában érzem otthon magam, hanem úgy tűnik, hogy egész Olaszországban. Sokszor felböffen bennem, h ha nem Magyarországon, akkor hol tudnám elképzelt életem folytatását, s ez nem más mint Itália és Tel-Aviv.

Libabőrös lettem, mikor a buszon ülve a Spotifyom bedobta Punnany Massif-től az élvezd című számot….

Am Auchan áruház is volt. Jó volt látni. Deichmanban vettem egy faszentos cipőt, s volt Média Markt féle üzlet is, ahol megtaláltam a drágaságom. (Huawei Mate 8) 600 euro… :S Szo megvárom az első fizum, s kövi alkalommal magamévá teszem. :D

Next time 2 hét múlva úgy is jövünk vissza s akkor jövök ki megint.

Vettem még töltőt, mert Kotorban sikerült úgy bebasznom a csapat vacsin, h ott felejtettem az étteremben. :D
Ingyen helyi rövid italt hozták nekünk. Házi pálos volt, aminek nagyon megörültem! A sok puhos angol meg nem bírta meginni, mert olyan büdös és erős volt nekik, s húztak a szájuk. Hát én ezt meg majdnemhogy sértésnek vettem! Gondoltam is magamban, h na meg a büdös anyátok picsháját! (Amúgy ezek még káromkodni se tudnak normálisan!)  Úgyhogy jó magyarhoz híven nem engedhettem h ott maradjon az üdvözlégy pia! :D

Amúgy erről jut eszembe, h egyik crew báros este, amikor beszélgettem a magyar csajokkal. (Amúgy összesen hatan (!) vagyunk magyarok a hajón.) Szilvi a borfelszolgálló fogalmazta meg és mondta ki azt, ami bennem is kavargott eddig. Mégpedig azt mondta, h sokáig Isten verésének gondolta, h magyarnak született, de már tudja, hogy valójában Isten áldása. ( Büdös életbe nem gondoltam volna, h vala én ilyet fogok gondolni, de hát tényleg formál ez a hajós élet! Ha valaki anno ilyet mondott volna, lehordtam volna mindenféle mélymagyarnak, mert ám nem szeretem, ha valaki nagymagyarkodik. De ez nem olyan. Ez a “pure” tiszta szeretet. Ego, mellverdeső mentes. )

Nah. Egyelőre ennyi elég!  ;)

Csók! 

Rion ;)

:*

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2016. július 13., szerda

Gondolat:

„Azt hiszem, hogy mivel a legtöbb sebet a kapcsolatainkon keresztül szerezzük,  ugyanez elmondható  a gyógyulásunkról is, és tudom, hogy a megbocsátás a kívülállók ritkán képesek igazán megérteni.”  - Michael W. Smith : A viskó

Július 4:

Az első a napom a hajón, h addig dögölhettem, ameddig csak akartam. Végre nincs több tréning, s a drill miatt se kell kelni.
Ma Corfuban kötöttünk ki. A fasz se gondolta volna, h tavaly, h egy év múlva megint itt leszek. Azt meg végképp nem, hogy egyedül. ...
Nagyon rossz volt. 3 kolléganőmmel indultam el, de kis sétaút után leszakadtam, mert csak mindenhol ismerős helyekbe botlottam, s fájó volt látni a fagyist, a cukrász nénit, a szűk kis sétáló utcákat, s a szép nagy tereket, ahol tavaly is bolyongtunk a többiekkel.

Így inkább beültem egy tavernába kajálni és netezni.
Amúgy amikor vannak tisztább gondolataim, olykor bevillan, h a magányt kell megtanulnom. Persze még sok más mindent is, de a magány az sokat nyom a latba.
...
Az esti függetlenségi party jó volt. Végig táncoltam. Jó számok voltak, s imádok táncolni.  A lányok meg imádnak, h van akivel rendesen lehet táncolni,  s nem pedig hetero gorilla módra...

A heterok meg nézték irigykedve, h bezzeg a buzik, mit meg nem tehetnek, s h milyen intim módon táncolhatok a jányokval. (Szép magyarosan megmondva.) :D
Ami nem tetszett, h a brit kollégáim nem bírják Amerikát. „I don’t like, America!”
És én ezt sértésnek veszem, mert én még erősen Amerika párti vagyok. ...

A következő célkitűzésemnek már kezd érni Amerika. Még persze nem 100%, s ugye nem egyszerű, meg Norbival is komolyabban elakarok majd beszélgetni e témában, de hosszabb távú terveim közt szerepel, h szeretnék kiköltözni.
...
A faszom tele van a britekkel már most! Rájöttem, h azért is érzem magam ennyire magányosnak, s egyedül, mert a 13 fős csapatból 10en britek! Kurvára nehezen értem meg őket, mivel nem a szép artikulált érthető angolt beszélik, hanem a azt a vidékit, ahonnan épp jöttek...

Leginkább a mexikói kolléganőmmel, Barbarával lógok. Ő nem hadar és nem felejtei el, h nem benszülött british vagyok...

Nagyon átérzem az egyik volt afrikai Bacios kollégám helyzetét, aki alig beszélt magyarul, alig értette,  h mi van, s úgy kellett boldogulnia. Mondjunk angolul beszélgetett vele mindenki, de akkor sem lehetett neki sem könnyű a helyzete...
Nah de!  Most éppen kint ülök a deck 5-on.  Tudjátok, a legénység számára fenntartott napozó,  medencés teraszon. Előttem a gyönyörűszép montenegrói Kotor városa, a gyönyörű hegyeivel.

Csak remélni tudom, h amikor megosztom a következő blog bejegyzésem, akkor lesz időm képeket feltölteni...
Bár lehet h majd Google fotókat fogok publikussá tenni és a linkjét megosztom majd itt.

Ez még a jövő zenéje.

Festői! Gyönyörű ez a táj! Imádom ezeket a hegyeket, e tájat! Akárhányszor nézem őket,  mérhetetlen béke, nyugalom, s hála tölt el.

Persze úton útfélen eszembe jut Norbi s ilyenkor lezuhan a mélybe a lelki világom, s a napjaim, sőt mondhatni, h az óráim, olyanok, mint a hullámvasút...
Persze mondogatom magamnak, h ez nem véletlen, h ez így alakult, s h egyedül vagyok. Tudom, h a fejlődés része,  de ez két külön terület. Az ész és a szív „harca”. Szo vívódom meg mindig.

Anyummal először tudtam beszélni Skypon. Jó volt hallani őt. Emlékeztetett, h azt mondtam neki, h az első 1-2 hónap nehéz lesz. Igaza van. Teljesen megfeledkeztem erről. Sokkal könnyebb bölcsebbnek lenni kívülállóként, mint benne lenni a sűrűjében...

Most megint kicsit elérzékenyültem... Eszembe jutott Bori. A volt Bacios kolléganőm... Mellesleg mondhatni, h a fogadott testvérem... ... És... Ah!...
Nagyon sokszor eszembe jut, s felnézek rá, h milyen erős! Mennyit van egyedül! Utazik, világot lát, s milyen erősnek kell ehhez lenni, s nekem meg ez annyira nem megy! ...

Nah. Hagyom is abba a picshába ezt az egészet... ...Eltörött megint a mécses...
Utálom ezt az érzelgős, lelkis énemet!
Tudom, h a nadi, s vele együtt az egész spirituális világ azt mondja, h pont h ezt az énemet is elkell tudnom fogadni, de még nem vagyok kész. Egyik felem még dacol, s azt mondja, hogy basszák meg! Még a másik felem azt mondja, h nem tehetek mást. Én akartam ezt az egészet, szo pofa be, legyek türelemmel,  s majd idővel talán jobb lesz.

...

Barbarának a legjobb (mexikoi) barátnőmnek van pasija a hajón, aki annak ellenére féltékeny rám,  h tudja h buzi vagyok! S most megkért a Barbara,  h ne ölelgessem, s ne táncoljak vele, mert a pasija ismerősei elkezdtek már rólunk beszélni.... hetero vakok...

Nah már most! Aki engem ismer, az tudatja, h én ezen meg h felháborodtam! Korlátozzák a buzik adta lehetőségeim, csak mert egyesek vakok és korlátoltak!

Szegény Barbarán vezettem le a feltörő indulatom. Ő meg ott lapult mellettem, lesütött szemekkel, mint egy kisgyerek, akit épp megszidnak a szülei...
Mondjuk mindig is imádtam provokálni a hetero barmokat, azokat a tipikus fajtákat, akik csak állnak, támasztják a pultot, s isszák a sörüket, s közben irigykedve nézik, h milyen intim, olykor vad módon táncolok a csajokkal. Kapják be!

...

Július 6;

Végre sikerült eljutnom megnézni a táncos, énekes showt! Húú! Nagyon jó volt! Hollywood rock stars volt a show címe,  s a húszas évek filmforgatásától kezdve egészen a 80as évekig nyomatták az adott korszaknak megfelelő öltözékben, s zenével. Nekem való volt. Imádom a retrót is, szo szépen beletették a bugit a testembe. Mentünk is utána a crew bárba. Kurva jó party volt. Nagyon jól éreztem magam. Van egy játék, amit előszeretettel nyomatnak minden bulin.  Körbe ülnek. S a tenyerükkel meg a térdükre csapva mondogatják gyorsan a csoportban lévő beceneveket. Mindenki valamilyen fuck. Fat fuck, skin fuck, Latina fuck, mad fuck, hungry fuck, szo amit akarsz s ha nem mondasz jó nevet, akkor innod kell, miközben üvöltve vissza számolnak. De nem értem meg teljesen h h van ez, de szívesen felvenném videóra. Én meg ugye nem játszottam, de van már nevem. Budy Fuck-nak hívnak. (Budapestből jött ez nekik valahogy...) :D

...

Június 8-9:

Szabadnaposak vagyunk. Velencében dekkolunk 2 napig.
Az első nap kimenetem a városba az egyik dél afrikai kolléganőmmel. Sose volt szimpi Velence, s ezután se fog a kedvenceim közé tartozni. 
Egyszer egynek szép és jó, de köszönöm ennyi.
Nem is akarok belemenni jobban ebben a témába...

Az este viszont jólétet. A kollégákkal kimentünk a városba szórakozni.
Az oda út (meg a vissza is ugye) kB 30 perc séta. ...

Először egy Orange bar nevű helyre ültünk be iszogatni. Rendesek voltak, mert az elején és a vége felé is hoztak nekünk,  nagyon finom édes shot-ot. Később csatlakozott hozzánk a táncos, énekes bagázs is. KB 11-től hajnal fél kettőig ott voltunk, majd elindultunk egy szórakozóhelyre, ami állítólag az egyetlen a városba, s újabb 15 perc séta vette kezdetét.

12 euró volt a kibaszott belépő, s egy piát kaptunk érte.
Nah már most! Én még életemben ilyen pici, mini, kicsi szórakozóhelyen nem voltam!

Az egész akkora volt kb, mint mondjuk az alteregonak a tánctere... S ebben a kis térbe volt bezsúfolva még a bárpult,  a dj pult, + egy sornyi ülő garnitúra!
De a legjobb az egészben, hogy nem volt légkondi!!!
Mindenki olyan nedvesre izzadta magát, h tapadt ránk a ruhánk!
De elég pia volt már bennünk ahhoz, h leszarjuk, s kitomboljuk magunk.
Szinte végig táncoltam. Olykor kimenetem levegőzni, mikor már majd rosszul voltam a hőségtől.

Viszont mint szinte minden nap, ma is tanultam valamit.
Feltűnt, h a csajok 2 fele képpen táncolnak. Az egyik, a „hivatalos”, visszafogott, intim határokat tiszteletben tartó, most nem szexizünk, mert hetero faszt akarok magamnak. :D  S ha „it’s too hoot”  módon táncolunk, akkor ugye elveszíti annak a lehetőségét, hogy pasit fogjon.

A másik fajta meg már gondolom tudjátok,  h mindennek az ellentéte.
+ Ami még feltűnt,  h imádják a csípő mozgásom, h tudom követni őket, s jó látni, mikor örülnek annak, h egy húron pendülünk, s szép egyenletes, összhangot a mozgásunk.

A másik amit még imádnak, az az h letudok mélyre menni velük. I mean hasonlóan a limbó tánchoz.

Kibaszottul élvezem pl; mikor először táncolok egy új lánnyal, ő szorosan előttem, s a válla fölött  félig hátra néz rám, arcán azzal az arckifejezéssel h; „na ezt csináld utánam!” Aztán lemegyek vele teljesen, majdnem hogy már a  sarkamon ülök, s jön a döbbent, majd örömteli arckifejezés h; „Wow! Ez igen!” Majd vissza ringatózva fel, s kivétel nélkül mindegyik megfordul s nevetve a nyakamba borul. Imádják! :D
Mondjuk azt viszont nem szeretem, mikor túl vadul táncolnak a maguk módján össze-vissza, s nem veszik fel a ritmust, s ordít róluk,  h nem értenek semmit a társas tánchoz.

Na. Ott voltunk kb, két órát, aztán a banda kb, 80%-a hazament. Köztük persze én is. (40 perc séta)

...

Haza... Beszéltük is a kollégákkal,  h kissé fura, h home-nak hívjuk a hajót... Am most olyan a lelki állapotom,  h jó ez a hajós élet,  s már egészen megszoktam, s mondhatni,  h szeretem. Beállt a jó megszokott kis életem itt a hajón, ami szimpla egyszerű. Szabadidőmet mindig a kondiban és a deck fiveon töltöm. Itt írogatom mindig a jegyzeteim is a blogra. :)

...

Am amikor hazafelé sétáltunk, a táncos, énekes staff eléggé szétszaggatott, kikérdezgetett, s mindent tudni akartak rólam. Mivel ez az egész hajó egy kibaszott big brother, ezért itt mindenki tud mindent a másikról, s kellemetlen volt nekem, amikor kiderült a beszélgetésből, h több kérdésre ők valójában már tudják a választ! Szó tesztelgettek, hogy igazat mondok e, v ferdítek.

Meg olyanokat kérdezték, hogy hogy tudunk így külön élni, s hogy fog ez így működni, s mikor mondtam, h hát open relationshippel, nah azzal meg újabb adag olajat öntöttem a tűzre, s özönlöttek a kérdések, h tényleg, és hogy, és miért, és az egyik megérti, meg tok normális,  a másik meg nem érti, s nem igazán tudja elfogadni, s aztán egymással is vitába keveredtek ezen, én meg csak ott álltam mint egy kuka, tele lett a fejem, elegem lett, s azzal pontot tettem ennek az egésznek a végére h megmondtam nekik, h tudjátok ti is nagyon jól,  h a hajós élet nem ugyan az, mint a földi, s különben is a földi meleg párkapcsolatban is bevett szokás ez, s ennek rengeteg féle-fajta része van, s megértem, h egyeseknek ezt nehéz megérteni, s anno én se fogadtam ezt el, de idővel változik körülöttünk a világ s vele együtt mi is. Pont! Azzal előre mentem, s otthagytam őket. Menet közben fél füllel hallottam, h újra egymásnak esett a két tábor.

Am már tudták, hogy Norbi a párom, h évek óta együtt élünk, s hogy melyik hajón dolgozik, s mit.
Am a kifaggatás után odajött hozzám az argentin kolléganőm, s megkérdezte,  h jól vagyok e, mert szerintem látható volt rajtam, h annyira nem esett jó ez a vallatás, ízekre szedés, aztán vele beszélgetésbe elegyedtünk a hajós életről, s mondta, h ezen szinte minden új átesik előbb vagy utóbb, csak én most töményen egyszerre kaptam ezt meg, s nem szépen lazán egyesével.
...

Július 11.-én Mohamed, az indiai, lakótársam hazamegy. Anyukája beteg, kórházba kerül,  s emergency exittel bizonytalan ideig otthagyja a céget. Sajnálom szegényt,  kurva nehéz lehet.
Azt tudtam, h komoly lelki baja van a gyereknek, mert éreztem, + ordító fizikai megnyilvánulásai voltak. (Ajkak harapdálása, ujjak ropogtatása, feszes testtartás, állandóan a kabinban magányosan...)
Nem örülök, hogy így megy haza, viszont annak örülök,  h egyedül fogom uralni a kabinom.
Szőrös típus, s tele volt velük a fürdő állandóan. Nah már most, aki engem ismer, az tudja, h én meg erősen antiszőr párti vagyok, szo legszívesebben lángszóróval égetném le a testről az undormányokat.
Tudom, h eléggé elvont ilyen téren a gondolkodásom, de számomra a szőrösség a hanyagság,  igénytelenség, maradiság megtestesítője. Tisztában vagyok azzal is, h ez hülyeség s nagyon sok esetben ez nem állja meg a helyét, de én akkor is így érzek.
Ez az én egyik korlátoltságom. Idővel majd lehet levetkőzöm.

...

Július 10.-én este zárás után a meetingen megtudtuk, h nem csak egy lány, hanem egy fiú is fog jönni hozzánk, aki szintén indiai, s hozzám fog jönni,  Mohamed helyére!
Gyerekek! Azt a buzi hisztit, amit én levágtam?! Nem volt nagy, de nem tetszett a managernek...

Hideg zuhanyként ért ez az egész, s persze h kibukott belőlem,  h micsoda?! Ez most komoly?! S miért pont hozzám?! Nekem van a legkisebb kabinom ezen az egész fucking hajón! A manager meg visszakérdezett, h nem tudtad, h ilyen a hajós élet? !
Nah mondtam magamban, h a jó kurva anyádat azt! Itt meg nem szokás előre szólni, ne örülj, mert új lakótársat is kapsz egyből?!

Olyan ideges voltam, h a meeting után egyből kimenet a fedélzetre, s elszívtam két cigit, majd kicsaptam a kabinom mini bárjának ajtaját, s elkezdtem inni!
Nagyon rég voltam ennyire dühös, de embert lett volna akkor kedvem ütni! A bikákra általánosságban jellemző a higgadtság és a nyugalom, de ha valahogy sikerül felbaszni az agyát,  akkor ott tombolás van! Szidtam mindent és mindenkit, mint a bokrot, s megint mely pontra jutottam, h én hazamegyek a picshába!
Szo a kedvem, s a hangulatom, már megint elsüllyedt a mélybe...

...

Említettem ugye, h nem csak egy indiai lány, de egy indiai kollégát is kaptunk.
Na én is, meg a angol kolléganőm is kivoltunk már az első nap!
Leah kolléganőm panaszkodott, h felköltötte őt az álmából az új indiai kolléganőnk csak azért,  mert h ő itt van s megérkezett! Hát én se tudtam ezt az egészet hova tenni! És?  ...

Meg mindent átvizsgált, h ez a te hajvasalód, ez a te fésűd? Leah meg kivoltunk,  h Igen bazdmeg, ez az én kabinom, s itt lakom, szó minden amit látsz az enyém!
Meg h rend és tisztaság legyen mindig, mert a kabin ellenőrzések miatt.
Nah Leah le is állította, h nyugodj le a picshába! Szólnak mindig előre,  h mikor kell kitakarítanunk!

Az enyém meg átrendezte a polcot, mert h neki kell a legfelső polc - ahol az én tárgyaim vannak, voltak – mert h az istenért kiakarja oda tenni, mert h ő minden reggel imádkozni fog...

Szerintetek? Ott helyben lefagytam,  s még az állam is leesett, s elkezdtem nyugtatni, h dont worry semmi komoly, nem énekel,  nem beszél, csak borulás szerűséget csinál, hasonlót mit mi is csinálunk nadiban.
Nah. Mikor ezeket elmeséltük egymásnak a Leahval, akkor azzal hülyéskedtünk, h lehet össze kellene költözünk...

De csak hülyéskedtünk, mert mindketten tudjuk, h ez nem ilyen egyszerű. Kifejezetten kellemetlen, kínos,  ha kérelmezel másik kabint. Főleg h a kollégáddal szemben...

Ennek az a folyamata, h bejelentés az igényedet a managerednél, aki összehív a lakótársaddal egy (bírósági) tárgyalásra, s elmondjátok egymásnak a bajaitok, a manager meg a békéltető. S ha ezen meeting után se mennek a dolgok, akkor ááthelyeznek másik kabinba.

...

A fülöpöket gyakran gyök kettőnek hívom, olyan lassan csattognak, csoszognak. Többször van, h elborul az agyam, s legszívesebben fellökném őket, hogy menj már előlem a kurva anyádba! A mérgemet az is növeli, h a többségük nagyjából csak a vállamig v az államig  ér csak.

Na most képzeled el,  h egy kis ember, csoszog-csattog előtted és a csoszogásos-csottgásos hangja nagyobb, mint a sebessége, s sok esetben nincs lehetőség a kikerülésre, mert olyan szűkek a folyosók, s te haladnál, de nem tudsz a gyökér gyök kettő miatt! WAAAAH!!! :@

...

Sokan köhögnek krákognak a hajón. Néha majd agyérgörcsöt kapok tőlük. KB,  mintha valami zombi kaptárban lennénk...

...

Norbival álmodtam, egyik este. Egymás vala sírunk,  h de jó,  h újra találkoztunk, s örültünk,  h milyen gyorsan eltelt ez a 6 hónap. Majd Norbi meghökkenve mondta, h de hát Apus! Ezt most csak egy álom! Én még kiakadtam, h miiii?! Ez most komooooly?

Aztán felébredtem. .. Elég szarul voltam utána.... :/ :S
Hiányzik nagyon. Szerintem óra nem telik el, h ne gondolnék rá. .. :(

...

„Két út vált szét az életem felénél,
Egy bölcs ezt mondta;
Én a járatlanabbat valasztom;
És ez minden pillanatot megváltoztatott.”
- Larry Norman


Csók!

Rion ;)

:*

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2016. július 4., hétfő

Az első hét;

Nah hali-gali everybody! ;)

0. Nap:
Ezen soraim a British airways járatán csücsülve írom, útban London felé...
Elbúcsúztunk mindenkitől. Számomra is meglepő módon sírás nélkül sikerült a részemről.

Jött az egész family. Anyum és Norbi anyukája persze sírt a reptéren,  mikor elköszöntünk, de hát várható volt ugye...

Nekem a kutyuskánk nagyon hiányzik,  s sajnálom szegényt.  Nagyon rossz volt elköszönni tőle. Szomorú is volt, látszott rajta. Lehet tudta is, h mizu...
Remélem nem lesz depis és minden oké lesz vele. Sokat kérem a fentieket, h vigyázzanak rá is mind testileg, mind lelkileg.

Am nagyon gyorsan lezajlott ez a nap.

Jelenleg még stabil a lelki állapotom. Mondjuk nem vagyok toppon, s szomorkás vagyok, de még nem vészes.

Majd idővel jön a mélypont... Gondolom én....

Napsütéses jó időben utazunk. Megettük a szendvicsünket, amiket kiosztottak a repülőn aztán várunk. A stewardessek nagyon kedvesek, mosolygósak, szimpatikusak. A nagyon szép, érthető angolt beszélik. Szo nagyon lovey ahogy mondani szoktam. 
 Nagyon sokat elmondtam magamban is a nap folyamán, h; „Istenem, de jó lenne, ha egy hajóra mennénk Norbival!”
Szerintem nem fogom még fel... Sőt! Biztos! Azt se fogom fel, h hat hónapig nem leszek otthon, s nem megyek estére haza a megszokott kis nyugodalmas világomba!
Majd mikor felfogom, nah majd gondolom akkor jön az a bizonyos mélypont...
Londonba kb 30 perc késéssel érkeztünk, ráadásul,  sokat kellett várni a gépen is,  miután leszálltak,  h kapjunk egy kibaszott air bridget, amin keresztül elhagyhatjuk a gépet.
Szo a British Airways szépen le is szerepelt nálunk. ...

Ez életünkben először voltunk mindketten Angliában.

Nekem nagyon tetszett az, amiket láttam eddig. Különösen Winchester. Tetszettek a kis házikók, a tipical angol stílusú épületek.
22.30 körül megérkeztünk Southamptonba. Kicsit kavirnyáztunk. Szép város.
A hotel szobánk is szép volt, csak a kiszolgálás minőségével nem voltunk megelégedve.

1. Nap:
Másnap kora reggel kijelentkeztünk a hotelből, s elváltak útjaink....
Rettentő szar volt! Én nem bőgtem se a kutyusomtól, sem anyumtól, családtól való elköszönés alkalmával, de Norbinál. ... Pusztító volt!
Én jobbra ő balra ment. A hotel pár perc sétányira van a centrumtól, s egy nagyon szép parkon keresztül vezet az út, amit én végig bőgtem. Egész egyszerűen nem tudtam abbahagyni!
Gondolom kijött rajtam a sok nyomás, de én még ilyet nem éltem. Nem érdekelt,  h mennyien látják, de konkrétan gyász hangulatom volt. A gondolataim csapongtak, s vitatkoztam konkrétan az érzéseimmel, gondolataimmal. Haragudtam a fentiekre, meg magamra, h h a fenébe történhetett meg ez az egész?! Aztán meg h milyen nyápic kis hisztis picsa vagyok... Én vállaltam, ennyire hülye voltam, meg is érdemelem!
Meg úgy éreztem, mintha meghalt volna. S olyan gondolatok jártak a fejemben, h ha így lesz, megéljük együtt a szép kort, s ő előbb elmenne mint én, akkor én gyorsan utána akarok menni. Nem akarok nélküle élni! Nyálasan hangozhat, de csak azoknak, kik nem jártak meg hasonló shoesban...
Aztán elértem a kikötőbe, kitöltöttem a szükséges papírokat. Átmenetem egy ugyan olyan biztonsági vizsgálaton, mint a reptereken is vannak, s felszálltam a hajóra.
Elvezettek a kabinomhoz. Indiai lakótársam van, de a kulturáltabb fajta. Kolléga. Eladó ő is.
Biztonsági oktatáson is voltam. Brutál volt. Semmit nem tudtam,  az oktató meg kérdezte az embereket, én meg izzadtam  és feszengtem, mint kurva a templomban, h csak nehogy a kövi kérdést nekem szegezze! Ez a téma kurvára egy olyan területe az angolomnak, ami full semmi! 1-1 szavakba kapaszkodva követtem a témát, s rakosgattam össze, h mi a helyes cselekvés bizonyos esetekben.
Óra nem telt el úgy,  h ne gondoltam volna Norbira: Vajon most ő is így érez?  Ő is kivan? Ő is most az oktatáson csücsül? V most a drillt csinálja, mint én? Ő is kolbászol kétségbeesve a folyosókon, h ó basszátok meg merre menjek? Ő arcára is rávan írva, h nem tudom merre az arra?
Vajon ő is legszívesebben hazamenne, sikítna, tombolna, v sírna, mint Én?
 Tele van a feje a kibaszott sok infóval s a ízig vérig british angollal? Ő is csak 1-1 megérett szóba kapaszkodva próbálja megérteni, h mi a faszomról tolja a rizsát a kollégája? Ő is feladta már, s csak bólogat mindenre, h aha, biztos, jah... S vajon ő gondol rám?
Néha a szünetekben pakolgattam a kabinban,  berendezkedtem. De amikor vettem elő a magammal hozott kinyomtatott fényképeket... Áááh! Most is eltörik még a mécses... iszonyatosan szívszorító! Szörnyű! Ha tudtam volna, h ez ennyire gyilkos, s ennyire fáj, nem mentem volna bele.
Döbbenetes a számomra, h mennyire szeretem őt. Mennyire ragaszkodom hozzá. Mennyire megszoktam, s alap h ő van velem, van nekem.
Milyen sokat morgolódunk, zsörtölődünk, olykor elküldöm a büdös picshába, s mindezek csak kis apó porszemek ahhoz a sivataghoz képest, amennyire én szeretem őt! :’)
Senkinek nem kívánom ezt a szörnyű érzést! Simán felér egy gyásszal!
Felakartam hívni őt, de nem csöngött ki a telefonom.  Nem tudok se hívást indítani, se hívást kezdeményezni. .... :/
Nah! Abba kell hagynom, mert a lakótársam meg aludna, de az állandó szipogásom és orr fújogatásom már lehet h az ágyra ment...
...
Emeletes ágyak vannak. Én vagyok felül.
Első nap végére úgy éreztem,  h köszönöm szépen ennyi elég volt. Most már mennék haza...
Norbi erős hiánya miatt, nem telik az idő. Ennek a napnak elkellett volna rohannia! Hát a faszt!
Internetet majd csak leghamarabb holnap fogok tudni igényelni.
Nagyon remélem, h fogok tudni beszélni végre már Norbival, s az otthoniakkal.
Ez is nehezíti a helyzetem, h mi Norbival ugye elég sokat beszéltünk. Majdnem hogy minden órában írogattunk egymásnak. Ma meg reggel óta nem beszéltem vele... naná, hogy kurvára kivagyok!
Úgy érzem, h a kolléganőim kedvelnek. Van egy magyar kolléganőm is. Reni. Ő is így véli. Bár mondjuk számomra az - mondhatni – természetes, h ez a kultúrkör imádja a melegeket. 
Kedvesek, mosolygósak, segítőkészek. Egyszerűen „Dzsí”-nek hívnak és Gee-ként írjak a nevem a beón. 
Az üzlet nyitás előtti meetingen be kellett mutatkozni. Mondtam nekik, h mivel magyar nevem van, ezért úgy hívnak,  ahogy akarnak, ahogy nekik szimpatikusabb, s felsoroltam egy jó pár lehetőséget. :)
Szo lettem Dzsí. A spanyol nyelvű kolléganőim szépen kitudják mondani a nevem, néha a rendes nevemen szólítanak.
Este felé az egyikük, mikor látta, h nem vagyok a toppon, mondta, h menjek vele, majd kinyitott egy ajtót, s ott suhant előttem a tenger! Gyerekek! Vicces lehet, de akkor még azért pityeregtem el magam, mert annyira gyönyörű volt a látvány!
Hát a csaj ettől a reakciómtól konkrétan elolvadt, s jól megölelgetett. Természetesen itt is egyből arra gondoltam, h vajon Norbi is látja ezt a szépet?
Sose gondoltam volna, h ennyire szép lehet a nyílt tenger/óceán látványa.
Am jelenleg ketten vagyunk fiúk. Én és az indiai Mohamed szobatársam. A csajok hívtak a crew bárba, de nem mentem. Fáradt is vagyok, s irtó pocsék a hangulatom, s tudom, h ha innék, gyorsan sírás lenne a vége. Aztán nem akarok a többiek előtt kiborulni. Lelkis vagyok. Mindig is ilyen voltam szo,  inkább megpróbálom a magam módján kiírni magamból a dolgokat...
Jelen pillanatban nem vagyok egészen biztos abban, h én ezt a hat hónapot végig fogom tudni csinálni...
Amint elérjük Norbit egymással, csak egy szavába kerül h menjünk haza, s már itt sem vagyok...
Nah jó. Inkább abbahagyom ezt az írást, mert ahogy telnek a percek, úgy vagyok egyre szomorúbb. Hajnal fél egy van. Otthoni idő szerint fel kettő... Fáradt is vagyok, szo puszedlibokor.

2. Nap:
Arra ébredtem, h úgy hullámzunk, mint a kurva élet. Az első napon enyhén éreztem a mozgást,  de a második napon már (ami sea day volt) egész nap ment a hánykolódás.  Nekem am olyan érzés, mint mikor pl leesik a vérnyomásod s durván megszédülsz. Hányingerem szerencsére nincs.
Ebben a nagy imbolygásban úgy tudtam csak felöltözni, h v ülnöm kellett,  v valaminek nekidőlve. Ajtókat be kell csukni, különben lengenek össze-vissza!
...
Olykor még azért rám jönnek erős érzelmi hullámok, sírhatnék, meg remegés. Főleg akárhányszor ránézek, a fényképekre.
Mondjuk a nap második felére jelentősen javult a kedély állapotom, miután sikerült elintézni, h legyen netem, s kissé utánam Norbinak is sikerült és végre felvehettük egymással a kapcsolatot. 
Nem tudom miért, de nem tudok se hívást kezdeményezni, se fogadni. Én is akartam a Norbit hívni az első nap, s mint utólag kiderült, Ő is engem. Mindketten leakartunk lépni, csak először értelem szerűen a másikkal akartuk ezt megbeszélni, de hát használhatatlan a telóm ugye... Szo ahogy mondani szoktam; a fentiek elintézték, h maradjunk nyugton a picshánkon! (Dájrekt írtam h-val.;))
Amúgy meg az idióta britek megbaszhatják, magukat h kiléptek az EU-ból! Annyira szidták itt a hajón őket, h csak pislogtam, h anyukám?! A saját fajtádat szidod... na nem minthogyha mi nem szoktuk volna a miénket, nah de mindeeeegy...
Szurkolok a skótoknak, hogy szakadjanak le ők is a picshába! London meg váljon független városállamá!

3, 4, 5, 6 .... Nap:
Nagyon nehéz követni már most, h milyen nap van. Pörgés van, rohanás.
Amikor nyugi van is pörgés van, mert akkor még élménybeszámolót írok,  csekkeolom a messengerem, fbm, instám. Megyek a mosodába, gymbe, sétálok a fedélzeten, szo nem unatkozom.
26.ára már vissza állt a stabil állapotba a lelki világom.
Egyik este party event volt a crew bárban. Először voltam. Jah! Először is, iszogatás volt a kabinok folyosójan. Hajjátok! Liter számra veszik a csajok a piákat! Gibraltár meg Barcelona tok olcsó az elmondásuk szerint. Pl 1,5 L skót vodka 3 font. 1100 Ft kB?  Először szörnyűlködtem, h úristen,  ezek alkoholisták! Faszt! Annyit megyünk,  mozgunk, táncolunk,  h simán kell! Még levezetni a feszkót és a sok faszságot!
Nem tom, hogy írtam e már itt, de ketten vagyunk jelenleg fiúk. A másik egyik indiai Mohamed nevű. A csajok kivannak! Azt mondták, hogy eddig nem élt társasági életet, most meg rám van tapadva. A csajok rossz dolgokra gondolnak, mert nem ismerik a Mohamedet. Én a lakótársa lettem, s nekem olykor fossa a szót! A lényeg, h nem egy szépfiú. Vékonyabb, mint én, rendszergazda fejű, iszlamista, nőgyűlölő. Kicsit sarkítottam, de amúgy meg rendes, csendes, értelmes. Szerintem azért jön velem sokat, mert örül, hogy végre van fiú a csapatban megint. Nőkkel ő nem kommunikál csak ami feltétlenül szükséges a munkához.
Ezt az oldalát nagyon nem szeretem. Mindig is felháborított, ha nem kezelik egyenlő félként a nőket!
Szo. ... bassza meg!
Apropó!  Bassza meg... Hetero, családapa (27 évesen!!!), de azért dugott már fiúval a hajón.... Ennyit a fiatalon való házasságkötésről. ...
Am amit még nem szeretek benne, h csámcsogva eszik, s néha, de szerencsére tényleg csak néha, szívja az orrát.  De legalább ő nem turházik. ...
...
A többi napok már nagyon összefolytak. Repül az idő.
Valamikor jól érzem magam, s van, amikor nem.
A gymbe nagyon szeretek járni. Eddig minden nap sikerült elmenni. De am nem sokat edzek. KB fel órákat.
Június 28.án voltunk Valenciában. Egyszerre volt jó és rossz érzés. Nagyon hiányzott/zik Norbi.
Sokat gondoltam rá,  h milyen jó volna, ha itt lenne, h örülne ő is.
Felkavarodott bennem megint az a mély szomorú,  fájdalmas érzés, ami az első napokban jött fel, meg amit a fényképek nézegetése tud még kiváltani....
Valenciában a kolléganőimmel szálltam ki. Tök spontán módon úgy volt h egyedül, de menet közben beléjük botlottam s csatlakoztam hozzájuk. Majd elváltam tőlük egy kis strandolás (tengerparti of course) után, s elindultam vissza a hajóhoz, de útközben belebotlottam két másik kolléganőmbe, s végül bementem velük a belvárosba. Lovely volt.
Egyelőre ennyit írok, mert sok lett ez is így elsőre, s most Barcelonába készülünk indulni.
Vennem kell egy rakat dolgot. (Protein, mosószer, öblítő,  kontaktlencse folyadék, djarum cigi... szó ilyen alap dolgok)

Július 1:
Depibe estem. Hajnal 2 elmúlt. Nemrég értem haza a crew barból,  s rettentően magányosnak,  céltalannak érzem magam. Több magánjellegű problémám is van, amiről inkább nem mesélnék, de az a lényege, hogy több dolog összejött most egyszerre. Tipikusan az a sírni tudnék esete, de nem tudok. Nagyon elveszettnek érzem magam. Magányos farkas vagyok Muónika! 
Nagyon sad érzés...
Senki és semmi nem vigasztal, s ahogy telnek a napok, annál nagyobb a meggyőződésem, hogy nem véletlenül alakultak így a dolgok ahogy... Tudom, h ezzel az élethelyzettel, ezekkel az érzésekkel is tanulok, bölcsebbé válok,  hisz ami nem öl  ég,  az megerősít.
 Ma amúgy Livornoban vagyunk Olaszországban, de nem szálltunk le a hajóról, mert szarul jött ki a beosztás és arra a pár órára nem érte volna meg, úgyhogy inkább eshetem, majd relaxáltam, pancsiztam és napoztam  a hajó orrában található Crew medencénél.
...
Am  Barcelona szép és jó volt, de annyira nem fogott meg. Igaz, sokat nem láttam belőle, de még számtalanszor fogunk majd ottlenni.
Barcelona után Cannes városába mentünk Franciaországba. Nahát abba a városba perceken belül beleszerelmesedtem! Teljesen más az atmoszférája mint például Barcelonának hogy Valenciának!
 Szép, tiszta, nyugodt, nagy a közbiztonság, sok a rendőr, egyszóval csodásan nagyszerű lovely egy város!
Ma pedig július 2-a van és Rómában vagyunk. Elég szar a lelkiállapotom, mivel ugyebár Norbinak ma kellett volna felszállni a régi tervek szerint...
 De inkább erre nem is beszélek már megint mély letargiába esek, úgyhogy inkább hagyjuk ezt az issue-t....
...
 Július 1-jével lejárt a szerződése a manager asszisztensünknek, aki július 2-án Rómában el is hagyta a hajót, illetve felszállt az új asszisztens és egy új fiú kolléga aki szintén klubtag.
 Továbbá Rómában minden egyes alkalommal áru jön. Délelőtt  átvesszük őket, aztán majd csak este dolgozunk kilenctől 11-ig.
Az a jó abban, h szinte minden nap port day van, h viszonylag kevesen dolgozunk, kb. ilyen 4-5-6 órákat csak.
Nah de most viszont elköszönök!


Majd jelentkezem.

Csók!

Rion ;)

:*

Ui; Bocs, h így ömlesztve írtam,  de épp Corfun vagyok egy étteremben, s nincs időm szerkeszgetni.

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)