Sziasztok!
Dec 25 Kedd;
Úton vagyok vidékre a szüleimhez. Kevesen vagyunk a buszon. Csend és nyugalom van. Ezt szeretem.
Dec 21-én pénteken dolgoztam utoljára az idén. Mindezt megünnepeltem egy szép nagy tüntetéssel a barátokkal. Zárás után felugrottam az irodába, mert volt egy lightos kis kari iszogatás, majd 8-kor taliztam a barátokkal és mentünk a nagy tüntetésre. Imádom a rezsim elleni tüntiket. 😊✌🏻🇭🇺💪🏻🇪🇺
Számomra mindig lelkesítő, energetizálóak ezek a tüntik. Így meg, h a szeretteimel, jó fej arcokkal, barátokkal vagyok, külösen még erősebben az. Tudom h furcsa lehet sokaknak, de számomra ez olyan, mint másoknak a wellnes, nyaralás, kikapcsolódás.
Én az ilyen felvonulásokon tudok kikapcsolóni. Ellazulni, s érzem jól magam.
Sokan másokkal szemben én nem morgok a hangosítás, a szar beszédek, vagy ilyen meg olyan okok miatt. Tudom h nem egyszerű az ilyeneket megszervezni s minden pénzbe kerül. Egy rakat olyan dolg van, amiért fizetni kell s nem is gondolnánk. Mondjuk Én azért állok így hozzá, mert anno helyi Jobbikos vezetőként volt részem, tapasztalatom belelátni, h mivel járnak a rendezvények megszervezése....
Viszont naggggoyn örülök, h ilyen sokan voltak. Nagyon boldog vagyok. Annyira jó élmény volt a nagy tömeggel vonulni, meg amikor megálltunk a palotánál az utca szélén és csak jöttek és jöttek sűrű tömört sorokban az emberek!!!😍 Borikámmal mindig karöltve sétállunk, s van h ha olyan zene szól, akkor együtt énekelünk. 😊
Szólt a tüntetéses palylistem, az arra vonulók is élvezték, énekelték, táncoltak rá. 😊✌🏻
Azért szeretem ezt mert jó látni és érezni, h ilyen sokan vagyunk s tudom, h ez csak egy pici része annak a több milliós tömegnek, akik elégedetlenek s a rezsim ellen vannak. S szinte érzem, h lelkiekben (is) nagyon sokan velünk vannak országhatáron innen és túl. Ez számomra egy olyan közösség, egy olyan energiaforrás, mint anno ‘56-ban lehetett a felkelők közössége.
Én nem vártam semmit ettől a tüntetéstől. Elég sok tüntetésen voltam már az elmult években ahhoz, h megtanuljam, h nem szabad elvárásokkal menni tüntetni, h nah majd ettől lesz valami. Én az élménynek, a flownak adom át magam, abban lubickolok, s mint mondtam, tölt fel pozitív energiákkal, amire szerintem nagy szükségünk van ezekben a bajos időkben...
...
23an Norbival megvettük a fát. Feldíszítettük, s este pedig elmentünk a Norbi által megismert régi baráti társasággal vacsorázni a Vakvarjú étterembe a Paulay utcába.
Eléggé gyermek és család barát egy hely, (amiről nem tudtunk) s amilyen szerencsések vagyunk, persze tele is volt ordibálló kis sarlatánokkal. Szo az olyan gyenge idegzetűeknek s kevésbé gyermekbarátoknak mint én, nem ajánlom azt a helyet. 😅 Am a kaja es a társaság jo volt, csak pár torkaszakadtából üvöltő gyereket tudtam volna izomból pofánbaszni egy péklapáttal. 😊
...
26-27-én az esti kártyapartinknál komolyzenét hallgattattam a szülőkkel, mire megkaptam, h koravén vagyok. Mondom ez van. Mondták már mások is. Így érzem jól magam. Ennyi. 😊 ✌️
Apumnak mutattam képeket, meg videókat az elmúlt hetek tüntetéseiről. Szereti hallgatni, meg nézni, h mik voltak. Majdnem elszóltam magam, h szokott szólni a kárpátia is, de nem akartam felkorbácsolni nagyon a múltat.
Apum nagyon büszke volt rám az aktívan tevékenykedő Jobbikos vidéki éveim alatt.
De nem szeretem felhozni a témát, mert gyakran a gyűlöletre és az erőszakra tereli a témát, amiből meg komolyabb vitáink szoktak lenni, mivel h ellene vagyok mindenféle erőszaknak.
...
27-én délután hazaértek bátyámék is. Fura, de most először éreztem azt, h várom őket. Jobb lett azóta a kapcsolatunk, h előbújtam neki, miután hazajöttem az egy éves hajózásból.
Nagyon szeretem a nagyobbik fiát is, aki kb negyedikes. Szeretem nyúzni, meg játszani vele. Általában makaózunk, meg honfoglalózunk. Kis értelmes okos, mosolygós fiú. Az őszi szünetben láttam utoljára, s már hiányzott a buksi feje. 😊
Voltam kint anyummal a temetőben is. Meglátogattuk papát. Bár számomra nem jelent sokat a sírhely, mert anyummal ellentétben én nem a helyhez ragaszkodom, hanem az elhúnyt személyhez, aki a hitvilágom szerint lehet bárhol. Bárhol, bármikor gondolhatunk rá, velünk lehet. Nem kell ahhoz kimenni hozzá a temetőbe. Elég sokat gondolok rá. Szerintem azt is mondhatom, h szinte napi szinten gondolok rá. Szeretettel és hálával. Is. Meg a dédszülőkre is. Hálás vagyok, mert szegényeknek számítottunk, de ugyanakkor mégis gazdagok voltunk. Spúrok vagyunk, de megvolt s van mindenünk, s az öregek mindig segítették, támogatták a családunk.
A hitvilágom ellenére mégis szeretek anyummal kijárni a temetőbe, mert szeretem azt a csendet és nyugalmat, ami ott van. Oly annyira, h mindig anyum szól, h induljunk vissza.
Mint azt már korábban is írtam, sokat merengek a szép, boldog gyermekkorom emlékein. Hát itt a temetőben meg aztán nagyon élénkek a képek.
Szeretettel gondolok vissza a falu öregjeire is. Sajnálom h oly sokan nincsennek már velünk. Sőt! Egyre kevesebb van már akit ismerek. Ez elszomorít h szinte már csak nyomai vannak meg annak a világnak. Ugyanakkor megmosolyogtat, h már gyerekként is szerettem velük beszélgetni. Akár hova mentem a környéken a fauban, mindenkit ismertem, s ők is ismertek. Jó világ volt. Hiányzik. 😔 De ezért is mindig hálát mondok, h a részese lehettem. ( És erre most a spotifyon elindult a gyermekkorom egyik kedcenc száma az All that she wants - Ace of base)
😊✌🏻
...
Szo kellemesen, boldogan és gyorsan eltelt a karácsony.
Kíváncsian várom a jövőt. Bízom h jönni fog egy olyan lehetőség 19-ben, ahol megbecsülésben dolgozhatok. 😊
Kellemes ünnepeket és BoldO1G új évet! ;)
Csók!
😘
❤️✌🏻
(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)
2018. december 27., csütörtök
2018. december 8., szombat
Betekintő;
Na sziasztok!
Tudom már rég nem jelentkeztem, de eléggé zúzós, zsúfolt heteken, hónapokon vagyok túl.
Rengeteget dolgozom, főleg most hogy beindult a főszezonunk: a karácsony.
Eléggé stresszesek a mindennapjaim. Sok a megrendelésünk, ami sok munkával és komoly stresszel jár. Munkám nagy része szállítólevelek írásából, számlázásból, díjbekérők megírásából, áruátvételből, a rendszerbe való adminisztrálásaukból, rendszerkarbantartásról szól. Lényegében 90-95 %-ban irodai munkát végzek, és a maradék kis részben pedig a betérő vásárlókat szolgálom ki.
Sajnos annyira nem érzem jól magam a munkahelyemen, mivel a sok és kemény munka ellenére egyáltalán nem vagyunk megbecsülve. Sem én, sem a többi szintén keményen dolgozó kollégáim.
Ez a nem megbecsülés érződik abból, ahogyan beszélnek velünk, ahogyan állnak hozzánk, ahogy a munka, feladat kiosztás zajlik.
Többen mondták már nekem hogy ez természetes, ez általános jelenség a magyar munkaerőpiacon, de ez engem egyáltalán nem boldogít, nem nyugtat meg. Én az elmúlt nyolc évben mióta Budapesten dolgozom sose ért ennyi kellemetlenség, sose viselkedtek így velem. Mindig jó munkahelyem, jó munkahelyi légkörben, jó vezetőséggel és jó kollégákkal dolgoztam együtt.
Lehet hogy azért ez a nagy különbség, mert hogy én anno a luxusban dolgoztam és az más világ, mint ahol most vagyok, illetve a én mindig multiknál dolgoztam, nagy cégeknél, nem pedig ilyen kis magyar vállalatnál mint most.
Valószínűleg én nagyon megszoktam azt a világot, mondhatni abban a világban nőttem fel, és ezt a jelenlegi “másabb” vilagot, nehezebb azokután már megszoknom.
..
Álmok...
Nekem az álom világom nagyon meghatározó. Álomvilág alatt most azt értem, amikről szoktam álmodni. Mostanában nagyon sokat álmodom ismételten nemcsak a gyermekkoromról, hanem azon időszakról is, amikor a luxusban dolgoztam.
Ugyebár én évek óta álmodok rendszeresen a gyermekkoromról. Már tudom hogy ez azért van mert egy nagyon gyönyörű, szép, kellemes élet volt az számomra. És valószínűleg ugyanez a helyzet a luxussal is. Lehet hogy azért álmodok annyit arról az időszakról, mert hiányzik…
Eddig mindig törtető voltam, ambiciózus, mindig csak feljebb és feljebb akartam törni, a nagyobb pozíciókat akartam, de mára ez már elmúlt. Úgy érzem hogy az üzletvezetői pozícióval elértem azt, amit szerettem volna, sőt túl is léptem. Túlléptem a teljesítőképességem határát. Túl sokat vállaltam, túl sokat dolgoztam, melynek eredményeként kiégtem. Kellett ez a megtapasztalás, ez a pofon ahhoz, hogy ismételten változzon a személyiségem egy kicsit. Már nem akarok nagyobb pozíciót, nem akarok több feladatot, nem akarok több felelősséget, nem akrok már mindent én csinalni és irányítani.
...
A most következő érzésekről, gondolatokról Nem könnyű beszélnem, de mivel gyakran feljönnek, bennem vannak, ezért inkább kiírom magamból. Ugyanis arról van szó, hogy úgy érzem, hogy összekeverednek, mosódnak a világaim. Mármint a korábban megélt életeim. Ha jobban belegondolok, azt kell hogy mondjam, hogy egy életen belül is több életet élhetünk. Először azt gondoltam, hogy ez nem több élet, hanem csak életszakaszok. De nem! Valójában ezek tényleg életek. Pl. volt egy élet ami a gyerekkorom volt, volt a középiskolás, főiskolás életem, volt egy élet amikor felkerültem Pestre, volt egy élet amikor pl hajóztam. És ezek azért nem egészen életszakaszok, vagy legalábbis élet szakaszoknak is mondható, de inkább én azért nevezem őket életnek, mert akkor totálisan más életet éltem, mint most. Egy más világ volt, egy más élet! És ahogy telik az idő, telnek az évek, ezek az életek úgy válnak egyre furcsábbá, álomszerűvé? Van hogy megkérdőjelezem őket, hogy valóban megtörténtek? Hogy az is tényleg én voltam? Hogy ez mind velem történt? Annyira más világ van már most, mint akkor volt, hogy azért hívom őket valójában másik életnek, egy másik világnak. Hihetetlenül döbbenetes, hogy mekkora különbség van az akkor és most között! Ezért olyan álomszerű! Ezért olyan döbbenetes! Mennyire más életet élek most, mint akkor! Hihetetlen! És az is én voltam! Ugyan az az ember, aki most vagyok! És mégsem ugyanaz! Ugyan az az ember, de nem ugyanaz a személy!
Mennyi mindent lehet megélni egy élet alatt!? Döbbenet! És mondom én ezt mind össze majdnem 30 évesn! Mi lesz akkor még később!? Mennyi emléket tudsz felhalmozni egy ember!? És mindezt a súlyt, mindezt a sok emléket cipeljük magunkkal egész életünkön kereszt és tovább! Egyszerre új és egyszerre kellemes! És mennyi emlék van még amiről nem tudunk! (előző életek)
Itt van ismételten a tél, én ilyenkor mindig egyre jobban befelé fordulok. És ezt nem kell feltétlenül negatív, rossz értelemben venni. Hiszem hogy a tél azért is van, hogy az ember egy kicsit befelé forduljon, befelé figyeljen, egy kicsit gondolkodjon, elmélkedjen, magába szálljon.
Ugyanakkor a korábbi életeimmel szinte már majdnemhogy minden este állmodok. Most (Dec 8.) szombat reggel van és tisztán emlékszem hogy az utolsó álmom az a középiskolás életemről szólt, annak is az utolsó éves szakaszáról és az álmomban benne volt egy fiú, aki nagyon szép volt és nagyon szimpatikus volt a számomra és jó barátságot kötöttünk. Neki köszönhetően szerettem bejárni az iskolába, bearanyozta a napjaimat már csak azáltal is hogy láttam őt.
És most meg?!
Arra se emlékszem hogy hogy hívták! Szívem szerint utána keresnék Facebookon, de fogalmam sincs hogy hogyan találhatnám meg, mivel sajnos egyáltalán nem emlékszem a nevére. Amúgy szinte biztosra veszem hogy hetero, de ettől függetlenül boldog voltam a puszta látványától is. Hát még attól milyen boldog voltam, amikor reggelente találkoztunk, magától odajött hozzám, mosolygott, lekezeltünk és beszélgettünk még be nem csengettek és el nem kezdődött az óra...
És ez is olyan furi! Eltelt azóta 10(!!!) év! (😭😭😭) Egyszer sem jutott eszembe… Most meg álmodom vele és lelki letargiába esek tőle…
Persze tudom, h pikk-pakk, pár órán belül elmúlik, de most nagyon a hatása alatt vagyok...
...
Am pár hete, max 1 hónapja rákattantam a németre. Felmerült, h mi lenne ha Bécsben dolgoznának... Bécsbe szívesebben kimennék dolgozni, mint Angliába. Olyan messzire már nem akarok menni. Inkább megtanulok egy új nyelvet s a közelben dolgozom, ahonnan akár hétvégente is hazajárhatok.
Ausztria mindig is szimpatikus ország volt. Egyrészt mindig is Osztrák-Magyar Monarchia párti voltam, másrészt pedig még sokaknak a napfényt, homok, pálmafa és tengerpart párti, addig ezek számomra dög unalmas és jelentéktelen dolgok. (Legalábbis azok után h egy éven keresztül minden nap ilyen helyeken jártam egy életre elegem lett belőlük. ) Ellenben szeretem az erdőket, hegyeket. Imádom az alpesi tájat. 😊
Szo simán elképzelhetetőnek tartom h 5 éven belül a sógoroknál folytassam az életem. 😊 ✌️
Persze lehet hogy nem élsz ebből semmi, de az is lehet h lesz 😅
Szóval elkezdtem németet tanulni pár jóféle applikációval. (Duolingo, Drops (5perc) es busuu)
Majd meglátjuk, h meddig tart a leklkesedesem, de az elmúlt hetek mindennapjai ezzel kezdődik és záródik. Reggel kb 15 perc és este is kb 15-30 percet tanulok.
Szép apránként tanulom a szavakat, s ismerkedek a nyelvtannal.
Tanárral tanulni még nem akarok, de már a gyermekkori barátnőm, akivel felnőttem ajánlotta az ő Skype tanárját, aki állítólag a nulláról húzta fel közép szintre a német nyelvtudását 3 hónap alatt. Mondjuk igaz, h az intenzív tanfolyam volt, mert ő már kint él s gyorsan kellett neki megtanulni.
De nekem nem sietős, szo elvagyok a jelenlegi apokkal.
Amúgy azért is jó dolog ez, a bécsi opció, mert megnyugtat a tudat, h ha menekülni kell majd ebből az országból, az egyre romló politikai, társadalmi és kulturális viszonyok miatt, akkor lesz hova menni a közelbe.
Hálás is vagyok azért, h a szomszedunknak tudhatunk egy fejlett jóléti országot, melynek fővárosa a világ legélhetőbb városa. 😊
Csók
Rion 😉
😘❤️
(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)
Tudom már rég nem jelentkeztem, de eléggé zúzós, zsúfolt heteken, hónapokon vagyok túl.
Rengeteget dolgozom, főleg most hogy beindult a főszezonunk: a karácsony.
Eléggé stresszesek a mindennapjaim. Sok a megrendelésünk, ami sok munkával és komoly stresszel jár. Munkám nagy része szállítólevelek írásából, számlázásból, díjbekérők megírásából, áruátvételből, a rendszerbe való adminisztrálásaukból, rendszerkarbantartásról szól. Lényegében 90-95 %-ban irodai munkát végzek, és a maradék kis részben pedig a betérő vásárlókat szolgálom ki.
Sajnos annyira nem érzem jól magam a munkahelyemen, mivel a sok és kemény munka ellenére egyáltalán nem vagyunk megbecsülve. Sem én, sem a többi szintén keményen dolgozó kollégáim.
Ez a nem megbecsülés érződik abból, ahogyan beszélnek velünk, ahogyan állnak hozzánk, ahogy a munka, feladat kiosztás zajlik.
Többen mondták már nekem hogy ez természetes, ez általános jelenség a magyar munkaerőpiacon, de ez engem egyáltalán nem boldogít, nem nyugtat meg. Én az elmúlt nyolc évben mióta Budapesten dolgozom sose ért ennyi kellemetlenség, sose viselkedtek így velem. Mindig jó munkahelyem, jó munkahelyi légkörben, jó vezetőséggel és jó kollégákkal dolgoztam együtt.
Lehet hogy azért ez a nagy különbség, mert hogy én anno a luxusban dolgoztam és az más világ, mint ahol most vagyok, illetve a én mindig multiknál dolgoztam, nagy cégeknél, nem pedig ilyen kis magyar vállalatnál mint most.
Valószínűleg én nagyon megszoktam azt a világot, mondhatni abban a világban nőttem fel, és ezt a jelenlegi “másabb” vilagot, nehezebb azokután már megszoknom.
..
Álmok...
Nekem az álom világom nagyon meghatározó. Álomvilág alatt most azt értem, amikről szoktam álmodni. Mostanában nagyon sokat álmodom ismételten nemcsak a gyermekkoromról, hanem azon időszakról is, amikor a luxusban dolgoztam.
Ugyebár én évek óta álmodok rendszeresen a gyermekkoromról. Már tudom hogy ez azért van mert egy nagyon gyönyörű, szép, kellemes élet volt az számomra. És valószínűleg ugyanez a helyzet a luxussal is. Lehet hogy azért álmodok annyit arról az időszakról, mert hiányzik…
Eddig mindig törtető voltam, ambiciózus, mindig csak feljebb és feljebb akartam törni, a nagyobb pozíciókat akartam, de mára ez már elmúlt. Úgy érzem hogy az üzletvezetői pozícióval elértem azt, amit szerettem volna, sőt túl is léptem. Túlléptem a teljesítőképességem határát. Túl sokat vállaltam, túl sokat dolgoztam, melynek eredményeként kiégtem. Kellett ez a megtapasztalás, ez a pofon ahhoz, hogy ismételten változzon a személyiségem egy kicsit. Már nem akarok nagyobb pozíciót, nem akarok több feladatot, nem akarok több felelősséget, nem akrok már mindent én csinalni és irányítani.
...
A most következő érzésekről, gondolatokról Nem könnyű beszélnem, de mivel gyakran feljönnek, bennem vannak, ezért inkább kiírom magamból. Ugyanis arról van szó, hogy úgy érzem, hogy összekeverednek, mosódnak a világaim. Mármint a korábban megélt életeim. Ha jobban belegondolok, azt kell hogy mondjam, hogy egy életen belül is több életet élhetünk. Először azt gondoltam, hogy ez nem több élet, hanem csak életszakaszok. De nem! Valójában ezek tényleg életek. Pl. volt egy élet ami a gyerekkorom volt, volt a középiskolás, főiskolás életem, volt egy élet amikor felkerültem Pestre, volt egy élet amikor pl hajóztam. És ezek azért nem egészen életszakaszok, vagy legalábbis élet szakaszoknak is mondható, de inkább én azért nevezem őket életnek, mert akkor totálisan más életet éltem, mint most. Egy más világ volt, egy más élet! És ahogy telik az idő, telnek az évek, ezek az életek úgy válnak egyre furcsábbá, álomszerűvé? Van hogy megkérdőjelezem őket, hogy valóban megtörténtek? Hogy az is tényleg én voltam? Hogy ez mind velem történt? Annyira más világ van már most, mint akkor volt, hogy azért hívom őket valójában másik életnek, egy másik világnak. Hihetetlenül döbbenetes, hogy mekkora különbség van az akkor és most között! Ezért olyan álomszerű! Ezért olyan döbbenetes! Mennyire más életet élek most, mint akkor! Hihetetlen! És az is én voltam! Ugyan az az ember, aki most vagyok! És mégsem ugyanaz! Ugyan az az ember, de nem ugyanaz a személy!
Mennyi mindent lehet megélni egy élet alatt!? Döbbenet! És mondom én ezt mind össze majdnem 30 évesn! Mi lesz akkor még később!? Mennyi emléket tudsz felhalmozni egy ember!? És mindezt a súlyt, mindezt a sok emléket cipeljük magunkkal egész életünkön kereszt és tovább! Egyszerre új és egyszerre kellemes! És mennyi emlék van még amiről nem tudunk! (előző életek)
Itt van ismételten a tél, én ilyenkor mindig egyre jobban befelé fordulok. És ezt nem kell feltétlenül negatív, rossz értelemben venni. Hiszem hogy a tél azért is van, hogy az ember egy kicsit befelé forduljon, befelé figyeljen, egy kicsit gondolkodjon, elmélkedjen, magába szálljon.
Ugyanakkor a korábbi életeimmel szinte már majdnemhogy minden este állmodok. Most (Dec 8.) szombat reggel van és tisztán emlékszem hogy az utolsó álmom az a középiskolás életemről szólt, annak is az utolsó éves szakaszáról és az álmomban benne volt egy fiú, aki nagyon szép volt és nagyon szimpatikus volt a számomra és jó barátságot kötöttünk. Neki köszönhetően szerettem bejárni az iskolába, bearanyozta a napjaimat már csak azáltal is hogy láttam őt.
És most meg?!
Arra se emlékszem hogy hogy hívták! Szívem szerint utána keresnék Facebookon, de fogalmam sincs hogy hogyan találhatnám meg, mivel sajnos egyáltalán nem emlékszem a nevére. Amúgy szinte biztosra veszem hogy hetero, de ettől függetlenül boldog voltam a puszta látványától is. Hát még attól milyen boldog voltam, amikor reggelente találkoztunk, magától odajött hozzám, mosolygott, lekezeltünk és beszélgettünk még be nem csengettek és el nem kezdődött az óra...
És ez is olyan furi! Eltelt azóta 10(!!!) év! (😭😭😭) Egyszer sem jutott eszembe… Most meg álmodom vele és lelki letargiába esek tőle…
Persze tudom, h pikk-pakk, pár órán belül elmúlik, de most nagyon a hatása alatt vagyok...
...
Am pár hete, max 1 hónapja rákattantam a németre. Felmerült, h mi lenne ha Bécsben dolgoznának... Bécsbe szívesebben kimennék dolgozni, mint Angliába. Olyan messzire már nem akarok menni. Inkább megtanulok egy új nyelvet s a közelben dolgozom, ahonnan akár hétvégente is hazajárhatok.
Ausztria mindig is szimpatikus ország volt. Egyrészt mindig is Osztrák-Magyar Monarchia párti voltam, másrészt pedig még sokaknak a napfényt, homok, pálmafa és tengerpart párti, addig ezek számomra dög unalmas és jelentéktelen dolgok. (Legalábbis azok után h egy éven keresztül minden nap ilyen helyeken jártam egy életre elegem lett belőlük. ) Ellenben szeretem az erdőket, hegyeket. Imádom az alpesi tájat. 😊
Szo simán elképzelhetetőnek tartom h 5 éven belül a sógoroknál folytassam az életem. 😊 ✌️
Persze lehet hogy nem élsz ebből semmi, de az is lehet h lesz 😅
Szóval elkezdtem németet tanulni pár jóféle applikációval. (Duolingo, Drops (5perc) es busuu)
Majd meglátjuk, h meddig tart a leklkesedesem, de az elmúlt hetek mindennapjai ezzel kezdődik és záródik. Reggel kb 15 perc és este is kb 15-30 percet tanulok.
Szép apránként tanulom a szavakat, s ismerkedek a nyelvtannal.
Tanárral tanulni még nem akarok, de már a gyermekkori barátnőm, akivel felnőttem ajánlotta az ő Skype tanárját, aki állítólag a nulláról húzta fel közép szintre a német nyelvtudását 3 hónap alatt. Mondjuk igaz, h az intenzív tanfolyam volt, mert ő már kint él s gyorsan kellett neki megtanulni.
De nekem nem sietős, szo elvagyok a jelenlegi apokkal.
Amúgy azért is jó dolog ez, a bécsi opció, mert megnyugtat a tudat, h ha menekülni kell majd ebből az országból, az egyre romló politikai, társadalmi és kulturális viszonyok miatt, akkor lesz hova menni a közelbe.
Hálás is vagyok azért, h a szomszedunknak tudhatunk egy fejlett jóléti országot, melynek fővárosa a világ legélhetőbb városa. 😊
Csók
Rion 😉
😘❤️
(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)