A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Spirit. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Spirit. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 17., vasárnap

Az előző részek tartalmából + betekintő;

Január vége, február eleje;

Melóban halál van. Semmi forgalom, se megrendelés. A január első fele még úgy-ahogy eltelt az előző hónapokban lemaradt, "majd ha lesz rá időm megcsinálom" feladatok elvégzésével, meg a nagy évzáró leltárral, de az utánna következő időszak pusztítóan unalmas volt, s nem gondoltam volna, h ezt fogom mondani, de visszatapsolom azt az őszi időszakot, amikor sok volt a meló. Valójában szerettem. Szeretem ha pörög a meló. A nap is gyorsan eltelik, este is jobban alszom, meg amúgy szeretem mind a könnyű fizikai munkát, mind az adminisztrációs melót.

Most meg h alig van munka, így csak szenvedés bent lenni, vánszorog csak az idő, s haszontalannak érzem magam. Meg mintha leépülnék! 😒

Szo jó volt a tavaly nyári-őszi időszak. A kiégésem is inkább a tulaj miatt volt, h a legnagyobb hajtás idején kezdte átszervezni a rendszert. Ő volt nekem valójában a stressz faktor maga. Nem az h új üzletet nyitottunk, s több volt a meló.

Nah de mind1. Most ez van. Valszeg ez is okkal történik. Mediztem már ezen is, s úgy érzem, h a tanulásom és a fejlődésem része ez is. Most ez az időszak a csendről, a megállásról, a pihenesről, a visszatekintésről, az értékelésről szól. Aztán majd jön megint szerintem a karmám. A változás, váltás. Hisz itt is van az ideje. (1-2 évente melót váltok, mert valami mindig olyan történik velem, ami váltást hoz életembe. Bár már nem bánnám ha ez a karma véget érne, mert már mondhatni h unom ezt az - 1-2 évente váltsunk melót - ízű banánt.


Február 7 - Csütörtök;

Ma szabadságon vagyok. Szépen süt a nap. Beragyogja a nappalimat. Imádom nézni ahogy a sötétbarna parkettáról visszatükrződik a nap, s természetes fényben úszik az egész lakás. Rend és tisztaság van. Kint csicseregnek a madarak, bent pedig halkan szól a háttérben a kedvenc rádióm a Kék Duna rádió. Imádat van. Az egyik legkedveltebb időtöltésem ez, amikor csak elnyúlok így a kanapén mint most, kellemesen simogat a nap melege, s közben v a telefonomat nyüstölöm (amit nagyon imádok, jó választás volt ez a Huawei Mate 20) v éppen csak lehunyom a szemem s leviszem magam alfába.

Am azért vagyok szabin, mert a férfiak nőgyógyászánál voltam, az urulógusnál. Kb januárban kezdődött, h enyhe, tompa,gyulladás szerű fájdalmat, éreztem az ágyékom környékén. Nekem 12 éve volt is pont ezen a részen ér műtétem. De az a vicc, h ezen a héten már elmúló félben van ez a fájdalom, s a doki is aztmondta, h ezzel a panasszal gyakran mennek az emberek, de az az igazság h nem tudják h mi az oka, csak h általában 1 hónapon belül elmúlik. Am megnyomkodott, tapogatott, s az alhasi részeken meg is ultrahangozott, de szerencsére nincs semmi.

Am emiatt előszokott az fordulni, h nem hordok alsót, mert úgy nem v kevésbé fáj/zavar. Itthon pl már egyáltalán nem is hordok. Sokkal jobb úgy. 😊

Melóban egy fél Dolgitot veszek be ha nagyon felerősödik a gyulladásos érzés, s az szépen el is mulasztja.

+ Esténként pránanadin tanult módszerrel kezelem a területet, s érzem h az is jó.

(Frissítés; Hétvégére "szerencsére" végre már el is múlt a kellemetlen érzés.) 😊✌️


Február 13 - Szerda;

Ma az álláskeresések közben, végül úgy döntöttem, h felhagyok ezzel az egésszel, s nem nézelődök tovább.

Ma bentvolt az egyik tulaj, együtt dolgoztunk. Lecseréltük a téli dekorációt.

Rájöttem arra is, h nekem csak néha kell egy kis csevegés. Fontos nekem nagyon a kommunikáció. Ennek (és ezáltal az elhanyagolás) hiányában jelentősen romlik, a munkakedvem, a motivációm, a lojalitásom.

Szo átértékeltem ezt az egészet, s rájöttem a többszöri fizetési igényem miatti elutasítások után, h amúgy jó helyem van itt, s én alapból meglettem azzal becsülve, h anno annyi jelentősen megnöveték a fizumat.

Az igazán nekem való jobb meló meg majd jönni fog, amikor jönnie kell. Nem kell görcsösen keresgélni, s mindenáron váltani.

S ettől a spontán "megvilágosodástól"/hozzáállástól meg sokkal jobb lett a kedvem, s tökre feldobódva, vidáman jöttem haza, s igazi megkönnyebbülést érzek.

Mintha kaptam volna fizetést emelést, v valami. 😅

Amúgy ahova jelentkeztem, s felhívtak, mindegyiknél volt egy 5-10 perces telefonos interjú, ami mindig véget is ért a fizetési igényem megadásakor. 😅

Volt, ahol aztmondták h majd jelenetekeznek, volt ahol egyenesen megmondták, h az igényem messze van az ő általuk nyújtott fizutól, s volt ahol külön megdicsérték az önéletrajzom és motivációs levelem, s mondták h az a pozi  amire jelentkeztem visszaélpés lenne az eddigi utamhoz képest s a fizetésem is "bérfeszültséget" okozna idővel.

Am koordinátor, office manager, ügyintézői pozíciókra jelentkeztem.

Egyetlen 1 cég volt ahol mondták h hát nem lenne ennyi a fizu  de a cafetériával, h a negyed éves prémiumokkal már valamivel közelebb lennénk hozzá. Mondom oké nézzük meg. Szo voltam interjún, s a második kör után pár nappal felhívtak, h köszönik szépen a jelentkezésem, nehéz volt dönteniük, de olyat választottak inkább, akinek több logisztikai tapasztalata volt a megpályázott pozíciót illetően.

Mondom sebaj. Minden okkal történik. Valami más vár rám, s valahol máshol. Illetve éreztem az első és a második interjú után is, h aaaaaaa. Szóval fenntartásokkal jöttem ki. Nem volt semmi gond, sima basic interjúk voltak. Konkrétan mindkettő ugyan az az interjú volt  csak az első a hresekkel a második meg a leendő közvetlen feletteseimmel, akik férfiak voltak, s életemben először interjuztam férfiakkal. (Mondjuk már 29 évesen és a 7 hetedik munkahelyen után, kész csoda, h eddig még egy férfi se interjúztatott.)

Szo az első interjú azért nem tetszett, mert feltettek egy olyan kérdést h ennyi év luxusban eltöltött munka után, miért akarok én az építő iparban dolgozni. Meg náluk vannak gyár látogatások, ott meg por van.

Nah mondtam magamban is neki egyből h ANYÁD!

Rólam tudni kell, h tipik az a fajta vagyok, h elég egy rossz kérdés, v beszólás s azzal az illető elvágta nálam magát.

Mondjuk ilyen még nem volt velem, h magamban én értékeltem a hr-est. Bár valszeg azért volt ez már így, mivel a jelenlegi munkahelyemre már én is interjúztattam embereket, s mivel már én is voltam a hr-es szerepben, így már másképp állok az interjúkhoz.

Nah de a lényeg, h kedvesen mosolyogva mélyen a szemébe nézve elmondtam, h ezt hozta az élet, de nem ragaszkodom a luxushoz, hisz most se ott dolgozom. Valamint még magamban hozzátettem, h irodán dolgoznék s nem az építkezésen, s attól még h oktató jelleggel az elején kikell menni gyár látogatásra, abba nem fogok belehalni csak azért mert a luxusban dolgoztam... 😊

A másik interjú meg! Pf! Szinte biztosra veszem h látták rajtam, h az ér kidomborodott a halántékomon, amikor feltettek egy irtó idióta hülye logikai kérdést. (nagyon utállom az ilyen hülye értelmetlen találós kérdéseket.)

Hogyan győződsz meg arról, h ha becsukod a hűtő ajtót, akkor tényleg lekapcsol benne a világítás?

Pár másodperc gondolkodás után mondtam h bekapcsolom a telefonomon a kamerát, beteszem a hűtőbe, majd miután kivettem visszajátszom a felvételt.

Nagyon jó! Tetszett neki. Ilyen választ nem is olvasott. Majd elkezdi fosni a szót, h reggel melóba menet nézett utánna a neten h milyen logikai kérdést tegyen fel, s erre a kérdésre a kedvenc kommentje az volt, h kipakolják a hűtőt s betszi az öccsét....

KAC-KAC-KAC. K. A. C - K. A. C - K. A. C!!!

Magamra erőltettem ugyn egy mosolyt, de szerintem látszott h nem valami őszinte. 😊😏

Aztán mivel érezhette h ez egy  "kicsit" szánalmas volt, megkérdezte h Én milyen kérdéseket szoktam feltenni az interjún!!!

Nah itt szakadt ki belőlem prüszkölés szerű valami, őszinte ezer wattos vigyorom kíséretében, miközben azon kattogtam, h ez most tényleg komolyan elhangzott ez a kérdés?!

Majd mivel csend volt így azzal szembesültem  h ezt bazdmeg tényleg komolyan kérdezték!!! Mondom W. T. F?!?!

Villámgyorsan átsuhant az agyamon, h miket szoktam kérdezni;
Az olyan alapokon kívül h meséljen magáról, korábbi feladatairól és az itteni munkák elmesélésén kívül megszoktam még kérdezni, h;
- Mit tud a cégünkről?
- Miért szeretne váltani?
- pozitív tulajdonságai?
- negatív tulajdonságai?
- milyen egy jó eladó?
- mi a jó értékesítés főbb ismérvei?
- rövid távú tervei?
- hosszú távú tervei?
- mi motiválja?
- miért választotta ezt a szakmát?
- milyen munkakörnyezetben érzi jól magát?
- meséljen el egy problémás szituációt egy vásárlóval, felettesével, kollégájával, ami korábban történt Önnel.
- hogyan kezelte?
- hogy a dolgozik stressz helyzetben?
- mikor tudna kezdeni?

De végül úgy voltam vele, h ah! Inkább hagyjuk ezt, s egy ilyen komolytalan, semmis, az első interjú megismétlése, azaz 2.0-ás beszélgetés után, ez nem lenne jó, ha ebbe belemennék,
Illetve ezután a nyomorék hűtős faszság után kinéztem belőlük azt, h ha felsoroltam volna nekik a kérdéseket, akkor azt mondták volna, h nah akkor most válaszolja meg őket!
Ott viszont már tuti felálltam volna, s otthagytam volna őket a picsába!
Szo annyit mondtam, h csak a szokásos interjú kérdéseket szoktam én is félteni, amik már itt is elhangzottak.  És smileeee. 😊🖕


...

Norbival mi elég sok sorozatot néztünk már meg együtt. Nemrég végeztük ki a (jelenleg) 3 évados Narcost, s most a Black Mirriort nézzük. Mivel minden egyes rész egymástól független, önálló események, így az első évadot nem ajánlom senkinek. Mi évekkel ezelőtt azzal kezdtük, de annyira kritikán aluli, h nem folytattuk tovább, csak mostanában, mert már több embertől hallottam h jó  s nézzük és csak az eleje szar.

...

Betekintő;


Mint azt korábban is említettem, már egy jó ideje furán érzem magam. Hol felerősödik, hol alábbhagy ez a magamon kívüli érzés. De a lényeg h már több hónapja tart.

Megpróbálom nektek átadni, h mi is ez, de nem lesz egyszerű. Elég komplex, s biztos csapongani fogok, de én úgy szeretem magamból kiírni a dolgokat, ahogy éppen jön.

Amit először is talán könnyebben megtudok fogalmazni az a "nem vagyok idevaló" érzés.

Túl durva, rettentő mód barbár és primitív számomra ez a földi lét. S innentől jön már az egésznek a bonyolúlt összetettsége, a átlag hétköznapokon keresztül, az ismert és ismeretlen múlton át a lelki spirituális hitvilágig minden összefüggésben van mindennel.

Alapból az emberi test működése is annyira... Nem is tudom minek nevezzem...

- Másból se áll a létezésünk, az alap működésünk, mint durván megfogalmazva ugyan, de csak zábálunk és baszunk. Gecire nyűg nekem ez az állandó probléma h nah mit együnk? Ha meg egy ideig nem eszek, s ahogy egyre jobban válok éhessé, úgy folyamatosan válok egyre feszültebbé, mérgessé, agresszívvé. Aztán miután megtöltöttem a bendőt, meghökkenve gondolok vissza h úristen h viselkedtem, ez mi volt? Mint valami vámpír, aki a vér szagára totál kifordul magából. S persze tudom, h sokaknak az étkezés tök normális alap dolog, de számomra ez is pl egy primitív faszság. Mennyivel jobb, egyszerűbb lenne már az élet, h nem kellene ennünk?! Erről mindig az jut eszembe h amikor "teremtve lettünk", ezt a részt (is) jobban átgondolhatták volna, s tervezhettek volna valami jobbat.....

Szo szerintem sokmindenben alig különbözünk az állatoktól... Ugyan így pl a szex is...  Ha egy ideig nem csapoljuk le magunkat, akkor az idő múlásával úgy kezdünk egyre kanosábbá, kívánósabbá vaddá válni. Szo ez is egy tök állati, primitív belénkkódoltság. A szex persze jó dolog, meg sokan kifejezetten imádnak enni is és ez majdnem olyan örömforrást jelent sokaknak mint mondjuk a szex, de ez a bennünk lévő állati ösztönség számomra kiábrándító.

Ugyan ez elmondható az agresszivitásra, az előítéletekre, a gyűlölködésre, függőségekre. Sok ember igényli h x időnként offolja magát. Elmegy bulizni, jó bebaszik, v bedrogozik és szétcsapja magát a gecibe. Jól akarja magát érezni. Én is voltam így nem egyszer, s biztos leszek is még. De ezek is ilyen belénk kódolt ösztönök. Ahogy mi szoktuk mondani a vadállatok esetében, h pl azért is kell óvatosan bánni a szelídített vadállatokkal, mert ezek mégis csak vadállatok s bennük van az ösztön. Nah. Bennünk emberekben is belénk van kódolva az "emberi ösztön".

Az emberek többsége különbnek tartja magát az állatoktól. Sok különbség is van köztünk az biztos, de az állat és állat között is sok különbség van. (Most nem akarok belemenni a defines, majmos témába.)

Szo én úgy vélem h egy kategóriába tartozunk velük. Mi ugyan úgy vadember módjára öljük halomra az állatokat, mint ahogy ők vadállat módjára vadásznak egymásra. Csak mi annyival rosszabbak vagyunk  h a földet, a környezetünket is pusztítjuk. Persze tisztelet a kivételnek. Csak mi kis átlag emberek akarva akaratlanul is hozzájárulunk ehhez.

Amúgy meg már írtam ezt korábban is, h én úgy hiszem, hogy ez a föld egy olvasztótégely. Egy állatkert. Benne a legveszélyesebb és egyben legfeljlettebb állattal az emberrel. (Szoktam is használni ezt a kifejezést h; emberállat.)

Aztán ott van még továbbá h;
- Agyunknak csak egy kis százalékát használjuk ki.
- Amit meg használunk belőle az is épp arra elég h tönkrebasszuk ezt a bolygót és egymást nyírjuk és utáljuk.
- Másról sem szól az eddig ismert történelmünk, mint a háborúk és környezeti pusztítások. Persze vannak szép és jó dolgok is, de mindazok eltörpülnek a sok rosszhoz képest. Alapvetően pozitív beállítottságú vagyok, de nem folytatok sturcc politikát.
- Valakiknek mindig kavarni kell a szart. Félelmet, gyűlöletet  háborút szitani.

Egy időben azthittem h csak Magyarország miatt látom ezt  s csak ilyen szerencsétlen helyre születtem. Ki is mentem ugye világot látni, s már tudom h mindenhol vannak nyomorúságok, idióta hülye emberek. Sőt sok országhoz képest mi még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat...

Szóval annyira fárasztó, kiábrándító ez az egész, h legszívesebben kiszállnék ebből a játékból. Pont valamelyik nap néztük a Black mirror 4. évadjának első részét, ahol a főszereplő egyszerűen kiszállhatott az általa játszott világból. Mindössze csak annyit kellett mondania h "exit the game".

Nekünk nincs ilyen csak a halál. (Illetve vannak más kisebb, rövidebb átmenetek, de most abba sem akarok belemenni. )

Írtam már azt is korábban, h ez a lét számomra nem valós. Mármint h csak egy nagyon is valóságos(nak tűnő) VR game.

Tök jó és szép dolgokat is meglehet itt tanulni, lehet fejlődni, ugyanakkor rengeteg csúnya és rossz dolog is van, de kezdem azt érezni, h elég volt. S itt most nem csak erre a jelenlegi 1 életemre gondolok...

És most nem is kell azthinni, h öngyilkos hajlamaim lennének v ilyesmi, mert nem. Nem is tehetném meg a pránanadis hitvilágom miatt. Se magamnak se másnak nem tudnék s nem is akarok ártani. Ahogy se az embereket, se ezt a létét nem nézem le, nem vetem meg, egyszerűen csak azt érzem h elég volt. Már nyűg.

Mint amikor sokáig játszol egy játékkal, v már rongyosra halgattál egy zenét, s kinyomod a picsába, mert érzed h elég volt. Ettől még nem utálod meg, sőt idővel majd nosztalgiázva emlékszel vissza ezekre az időkre, h jaaaaj, ezt de szeretteeeeem. Szo csak tényleg annyi h köszönöm szépen, most már hagyjuk ezt. Szeretnék haza térni. "Exit the game."

Néha úgy érzem, h valahol valami rossz dolgot tehettem, s tanító céllal kerültem le ide.

Az én idealizált világom olyasmi, mint az emlékek őre, v az Elysium - zárt világ című filmben az Elysiumon élők világa. S a földi lét ez egy régi, barbár, maradi, durva világ.

Az én idilli világomban békében, nyugalomban, fényben, szeretetben élünk a természettel, egymással, a világgal. Nincsennek se állati, se emberi ösztönök. Nem rombolunk, nem utálkodunk, háborúzunk. Nincs viszály, széthúzás, bűn és fertő. Nincs piszok, szemét, bűz, betegség, nincs húsevés, környezetszennyezés. Könnyedén elérhető minden, amit szeretnénk. Tiszta energiák vannak csak. Biztonság, béke, nyugalom, egyetértés és egység. S domináns szín a fehér. A tisztaság és a letisztultság.

Kicsit úgy is érzem magam, mint egy hisztis kisfiú, akit ide száműztek.

Ez az érzés gyakran rámjön a húsfogyasztás alkalmával is.
Hisztizek, h itt az embereket belenevelik a húsfohyasztásra, amiről aztán olyan nehéz lemondani, s morgok magamra is h gyenge vagyok, mert másokkal ellentétben nekem nem megy, mert én nem szeretek kaját készíteni. Nekem az a megszokott h kinyitom a hűtőt és ott a kaja. (Am rendelni szoktam mindig az egészségkonyhától meg a cityfoodtól.)

Zsörtölődöm azért is mert nincs betömve ez a piaci rés. Nincs lehetőségem pl vegán ételekből olyan áron és olyan színes kínálat közül házhozszállítást rendelni  mint pl a húsételekből. Keresgélek, próbálkozok, de v nem tetszik, v finom de geci drága...

Minden vegán ismerősöm meg maga vásárolja az alapanyagokat és maga készíti az ételét. Nah bumm. Köszi. Jah! Én meg nem h nem szeretek magamnak kaját készíteni, de vásárolni is nagyon ritkán járok, (kb havi 1-2 alkalommal) mert azt is inkább házhozszállítással oldom meg. Bevasarolok 1-2 hónapra előre, azt jónapot.

Szo ez az étkezési szokások, lehetőségek világa is olyan maradi, h az nonszensz!

Oly annyira abszurd  mintha a húsevőnek ha enni akarna azt mondanám, h húst akarsz enni?! Akkor menjél, vadászd le magadnak, nyúzd meg, belezd ki, boncold fel, aztán süsd meg, v főzd meg ahogy szeretnéd! Fuck off! No thanks!

Valószínűleg kiégtem v megcsömörlöttem. Lehet h az elmúlt hónapok történései miatt. Fasz tudja, de nem is érdekel. Nem a címkézés a lényeg. Egyszerűen csak sajnálom ahogy a földön élünk, s h milyen és mennyi emberállat van...

Szóval már egy ideje nézelődök vidéki kiadó kis viskókat, ahova szeretnék egyedül elvonulni 1-2-3 napra.
Nem akarok emberi társaságot. Ellenben nagyon szeretem, s vágyom a csendre, a természetre, a nyugalomra, friss levegőre, a természet illatára.

De persze ami tetszik az méreg drága. Gondoltam arra is h fogom a sátramat lemegyek vidékre szüleimhez, s 1-2 napra felmegyek a hegyre a nyáron sátrazni. Amúgy is már rég vágyom oda. Általános iskolában évente mentünk kirándulni az erdőbe. Imádtam.

Anyummal is beszéltük h idén majd kirándulunk egyet az erdőben.

Viszont a sátrazással meg az a bajom, h egyedül nem merek sátrazni az erdőben. Még akkor sem ha tudom h hova mennék, melyik tisztásra. 😊 Meg amúgy van már annyira kényes a picsám, h azért pl mosdó, fürdő az hiányozna. Telómon van net, van 20.000-es hordozható mobiltöltőm is, szo 2 napig biztos kibírna a technika, ami szintén alapvető létszükségletem.

Am biztos vagyok abban, h mások is voltak, vannak h így, v ehhez hasonlóan éreznek az élettel kapcsolatban. Szo tudom nem vagyok egyedi eset.

De most ez van... 😒😏🙄

Csók! 🤔

Rion

❤️


(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!) 

2017. február 28., kedd

Hajós élménybeszámoló, miközben bejárom Brazíliát, Uruguayt, Argentínát és Chílét;

1;

Február 1;

Hamarosan kikötünk Rióban. Ideje lesz már, mert a faszom kivan a bezártsággal!

Elég sok a sea day a hajón, s így lassaban telik az idő, s kicsit nehezebben is viselem ezt az egészet. Erős a honvágyam, hiányzik minden és mindenki... :/
Persze, amikor kikötünk akkor jól érzem magam, s gyorsabban telik az idő. :)

A február bull shit lesz, mert egész hónapban csak hétszer(!!!) fogunk kikötni 1-1 napra... :(
A többi mind sea day lesz.
Atom szopás!
Viszont ebben a hónapban bejárom Braziliát, Uruguayt, Argentínát, Chilét és Francia polinéziát.

Geevel most azon dolgozunk, h összehozzuk, h a hajóra jöhessen, s vendégként eltölthessen itt pár hetet. A hajón ingyen élhetne, mivel az én vendégem, szo elméletben nincs akadálya, de még nem indítottuk el a kérelmezési folyamatot, mivel neki még meg kell szerveznie a kijutást, ami nagyon nem olcsó! :/ :S

Jelenleg úgy tervezzük, h San Franciscoban szállna fel áprilisban, s együtt mennénk haza májusban.

Nagyon örülnénk ha összejönne!

Mikor jött ez az infó, h van ilyen lehetőség, vissza is tért belém az életkedvem.

...

Január utolsó napját egy eléégé vadra sikerült 90's partyval zártuk... ...öhöm...
Hát mit is mondjak?!...
Már a kabinban eléggé megvoltak vadulva a lányok...
Egy laza, lógós, nyárias trikóban voltam, de szegényt eléggé meggyötörték, mert valamiért naggggyon gerjedtek rá(m) a lányok...
Erősen szexuálisan túlfűtötten táncoltak velem.
Eleinte persze adtam alájuk a lovat én is, de órákkal később, már átment a számomra(!) is too much kategóriába...
Nah hát akkor gondolhatjátok, h mi lehetett...

Ráadásul másnap, elég sokan széles vigyorral az arcukon köszöngettek, s a nap teltével jöttek szépen lassan a feedbackek, h a hajón az a topic ma, h mennyire vad shoppees night volt...

Nah de kissé előreszaladtam...

Szo. A csajokkal nem tudom mi volt, de eléggé felszabadultan viselkedtek, ráadásul eléggé szomjasak voltak (meg "éhesek").

Az est folyamán többször mondtam nekik, mikor túltolták, h Drágám! Én nem tudok s nem is akarok rajtad segíteni! :D

Túltolták alatt olyan dolgokat értek, mint pl nyakadba ugranak s elkezdenek lovagolni, v tánci-tánci közben hátat fordítanak, s elléggé lehajolva odanyomkodják a valagukat.
Mondjuk hibás vagyok, beismerem, mert az elején én adtam alájuk a lovat, ahogy az lenni szokott, de ennyire durván nem szokott elvadulni a dolog, de mint mondtam, erősen érezhetően túlfűtöttek voltak a lányok, szo egy idő után elkezdtem zárni, ők meg nyávogni, h; "Geeee! Mi bajod vaaan?!"

A managerünk is velünk volt, s felhajtott a garatra ő is.
Soha nem bulizott még velünk, pláne nem részegedett le!

Nah de! Másnap felvilágositottak a csajok, h nehogy azt hidjem, h csak ők voltak olyan vadak! Kiderült ahogy meséltek, s eszembe jutott, h én elkezdtem vedelni amikor ugye visszaprobálltam venni a vehemenciából ugye. Szo ittam h elviseljem ezt az egészet, s na onnantól, mint kiderült, nekem pár dolog lemaradt a memóriámból. :D :S

Szo mesélték, h eléggé bevadultam, s mivel a fekás szexuálisan túlfűtött táncaimmal eléggé felfűtöttem őket, így sikerült négy kolléganőmmel is csókolóznom...

...Amit én nem hittem el természetesen...
De(!) képi bizonyítékokkal sikeresen alátámasztotta igazát! Láttván mélységes döbbenetem (nem tudom miért fogalmazok ily múlt századbeli nyelvezeten :D ) azt mondta, h ne csodálkozzak! (Állítólag) Alapból van a személyiségemnek egy standard szexuális kisugárzása, de a pia ezt csak még jobban kihozta. Konkrétan azt mondta, h mindig is sejtette, h van egy kis S&M hajlamom, de az este ezt sikerült is bebizonyítanom.
Ooo mondom jaaaj!
 Elküldött egy másik kolléganőmhöz, h nézzem meg a nyakát....
Oooo mondom jaaaj!
Nem kiszívtam neki, hanem... öhöm... megharaptam...
Ooo mondom jaaaj!
De a lány nem haragudott, csak jót kuncorászott...
(Amilyen szabad szellemű, szerintem még élvezte is...)

2;
Kiderült, h a mellek is többször kibuggyantak, s a szobatársammal, olyat csináltunk, h a lányok mellei közé betettük a piás poharat, ők előrehajoltak, mi meg leguggoltunk, s úgy itattak minket. :D

Fuuuj mondom, mekkora egy nőfaló hetero fasz lennék, ha annak születtem volna?! :S :D

De a lányok meg imádják, mert tudják, h mindenfél következmény nélkül lehet kacérkodni...


Nem szeretem, mikor ilyen gyerekes módon viselkedem, de fél hónapon belül ez volt a második alkalom. (Az első ugye az első éjszakán, szintén a keményen bebaszós welcome onboard partyn.)

Am így utólag visszagondolva, erősen hajaz az éjszaka Gaga; Alejandro klippjére... :/ :S

Jah! S késbb olyan képeket is mutattak, h a managerem a padlón feküdt, s mindenki ráugrált! "Kicsi a rakás!"
Szegény jó h meg nem halt! O.o

...

Szerintem mondtam, h rutinosan, napi szinten ugye felolvasok Farkas Ibolya könyvéből kívánságokat, segítséget kérek a fentiektől...
Ugyanakkor csináltam egy  saját listát is arról, amiért hálás vagyok, s minden nap elmantrázgatom szépen a háláim, majd a kéréseim.

...

Február 4;

Az HR-nél felnyomtam a biztonságiak vezetőjét!
(Ez is egy nagy pozitívuma a hajós életnek, h eléggé liberálisak, s a HR egyfajta szakszervezetként is működik.)

Szo!
Az történt ugyanis, h a crew area második emeletén használtam a telefonom a lépcsőházban, s azt meglátta a biztonságiak fejese, s elvette a telefonom, mondván h itt nem lehet használni. Én meg leálltam vele vitatkozni, h ez a szint már nem tartozik a tiltott zónába! Nah ez nem tetszett neki, s elkezdett tovább kötözködni, h ki vagyok, hol dolgozom, s miért nem viselem a névjegytáblám?!
Nah, olyan agyérgörcsöt kaptam, s olyan válaszokat adtam neki, ami nagggyon nem tetszett neki.

(Zárójelben megjegyzem, h olyan válaszokat adtam, ami jogos, s az én igazamat támasztotta alá később.)

Mondta, h menjek az irodába két órára, ha visszaakarom kapni a telefonom! Nah hát ezzel akkora vörös lepedőt lobogtatott meg előttem, h egészen a HR-ig vittem (mondhatni ökleltem fel) az ügyet...

A tett helyszínéről én egyből a HR irodához mentem, de zárva volt!

Így kénytelen voltam várni. Kettőkor mentem a köcsöghöz a telefonomért, s onnan egyenest ismét a HR-hez, mert a fasszopója úgy felbaszta az agyam, h elmondani nemtudom!

Elmondtam, h négy témában szeretnék panaszt tenni a security officerre;
- Elvette a telefonom, ami magántulajdon, s nincs hozzá joga!
- deck 2 szint nem része a tiltott zónának!
- névjegytáblám miatt ne baszogasson, nert nem kell viselni a crew areaban!
- Se nem katonaság, se nem börtön nem vagyunk, h így viselkedjenek, s beszéljebek az emberrel, s direkt a végére hagytam a "varázs mondatot";
"Annnnyira megalázó volt!"

A "megalázó" az már egy szint, kategóriába tartozik pl a diszkriminációval, ami a zéró tolerancia kategória...

Válasz:
- jogos
- jogos
- jogos
- jogos

Köszönöm!

S még a HR-es kért elnézést a kellemetlenségekért! Mondtam, h kedves, de nem neki kellene bocsánatot kérnie.
Elmondta, h nagyon nem tetszik neki h ilyen "élményben" volt részem, s ez elfogadhatatlan, s h nem én vagyok az első, aki panaszt tett rá viselkedése miatt, de én vagyok az utolsó. Itt kiülhetett az arcomra a "nem értem", s hozzátette, h holnap megy beszélni valakivel... Mondom oké.

Mikor meséltem a kollégáknak, h azt mondta a HR-es h másnap közvetlenül megy valami XY csókához beszélni az ügyről, akkor jó páran meglepődtek, s mint kiderült h hát azért, mert h ő a deputy captin, az a személy aki közvetlenül a capitány után a második legnagyobb fejes!

Én lazán megvontam a vállam nekik, h hát felőlem közvetlenül a kapitánynak is nyugodtan elriportolhatja! Most mit tudjak csinálni, ha egyszer egy fasszopó köcsög módjára viselkedik?!


3;

Ha egyszer nem lehet igy viselkednie senkinek, akkor pláne egy vezető ne viselkedjen így!

Tisztában vagyok vele, h mit szabad s mit nem! Az igazságtalanságot nagyon nem tudom elviselni. (Előző életemben se tudtam. (Trianon))
Átlépett egy határt, s emlékeztessék csak, h hol a helye!
Főleg ha nem én vagyok az első, aki panaszt tett rá!

...

Kb két héttel az ügy után  Február  16.-án megtudtam, h áthelyezték másik hajótársasághoz a biztonságiak vezetőjét... :D

Akkor voltunk Chilében Valparaisoban. Ömmmm.
Mesélni majd mesélnek idővel a képek. :)

...

Venga boys fan vagyok. Imádják a csajok. Gyakran bulizunk rá. Biztosra veszem, h ahányszor venga boyst fogok hallani a jövőben, mindig a hajós létemre fog emlékeztetni. :)

Főleg az a number 1 emlék, mikor Rióban ültünk a csapattal egy kisbuszban s én bömböltettem a speakeremmel a Brazil című számot, s mindenki ugrált ültében és hadonászott a kezével, igy "táncolván" rá.

...

Február 10;

Láttak a csajok alsógatyában (mert úgy nyitottam nekik ajtót) s teljesen beindultak! Én nem tudom megérteni őket, mert vérfarkam van, nem húsfarok, s ha látszik is valamelyest valami a csomagban, akkor se egy nagy durr az "alvó" állapotába, de ők azóta olykor-olykor azért csak odatapogatnak.... ...Amit nem szeretek, mert a golysziaim nagggyon érzékenyek, mióta volt még a fősulis koromban egy ér műtétem...

...

Érzem, h lelkiekbem változásokon megyek át ismét.
Sokat tekintek befelé és sokat álmodom ismét gyermekkoromból  s már tudom h ez mit jelent...
Legutoljára akkor álmodtam sokat gyermekkoromból, mikor nadiztam, s nagy lelki fejlődéseken mentem keresztül...
Nem tudom, h ez most a hajózásnak tudható e be, v miért indult meg bennem egy újjabb fejlődés/változás, de szeretem ezt a különleges hosszantartó állapotot.

...

Február 14;

Valentin nap. 
Jó pár nappal előtte ráítam Gee barinőjére, h tudna e nekem segédkezni ajcsi ügyben, mert h szeretném Geet meglepni. Persze segített, s mivel egy munkahelyen dolgoznak, igy könnyen sikerült összehozni a meglepetést.
A fentiek is a kezünk alá játszottak azáltal, h 13-án este Kata pont zárta az üzletet, s az asztalon kinthagyta szépen elrendezve a vázás virágot egy egyszerű üzenettel;
 Gergőtől Gergőnek.

Másnap reggel valentín napon pedig pont Gee nyitott, szo nagyon jól jöttek ki a dolgok. Nagy volt a meglepetés és az öröm is. Mindkettőnk részéről. Mert ha ő örül, akkor én is örülök. ^.^

...

Észrevettem, h gyakran "magamon kívül vagyok".
Máskor is voltam már ilyen elvarázsolt, s most megint beállt nálam az, h pl bambulok. Pontosabban elmerülök a környezetemben.
Nézem az embereket, ahogy jönnek-mennek, ahogy beszélnek egymással, a testbeszédük. S minél jobban elmerülsz a környezetedben, annál jobban érzékeled a köztük, körülötted áramló energiát, s sokat elárulnak a személyiségükből is.

...

Átkerültem a vágyott book shopba. Kellemes, csendes, nyugodt. Szeretek itt lenni és jól telik az idő. Jött is az ötlet hogy az mennyire jó lenne egy könyvesboltban dolgozni... ...mondjuk a sajátomban! :)
Továbbgondolva ezt, jön a képbe Gee, aki kávé buzi ugye. Nah! Kávézó és könyvesbolt! Alternatív stílusban, multikulturális feelinggel tudom elképzelni.

...

A book shopom a Grand Lobbynál van. A hajó közepe. Olyan, mint a Titanicnál az a lépcsős helyszín, ahol az aljában várja Roset a srác a lopott öltönyében. Esténként hol hárfás, hol hegedűsök zenélnek, szo nagyon kellemes, megnyugtató, s jó hallgatni őket.
Egyik este a hárfás játszotta a Titanic-ot. Hát baromi hangulatos volt!

...

Egyik amcsi utastól kaptam ötszáz forintot! Miközben fizetett, megkérdezte, h honnan származom. Nála is elkezdtem szabatkozni az angolom miatt s mondta h nincs azzal semmi baj. A névjegytáblám miatt kérdi. Aztán, mikor megmondtam, h honnan a tárcájából elövett egy ötszázast, s nekem adta mondván, h ez neki már nem fog kelleni. Évekkel ezelőtt volt folyami hajó touron. Én úgy örültem annak az ötszázasnak, mintha pl egy régi papír kétszázast  kaptam volna a régi szép időkből! :D

4;

Február 19;

Karib party. 

Jó volt, de a csajok, még mindig rávannak állva a farkamra. Bár most meg azért voltak ismét nagyon felvillanyozva, mert ugye nálunk szokott lenni a kabin party mielőtt megyünk bulizni, s én meló után lefeküdtem egy kicsikét h pihikézek, s hát elaludtam, s az ő dörömbölésükre ("kopogsukra") ébredtem fel, s hát én boxerben alszom, s úgy nyitottam ajtót. Na hát azok a vidám tekintetek, amik fogadtak?!...

 Miközben kitámasztottam az ajtót, kiosztottam őket, h álljanak le, s viselkedjenek felnőtt módjára s ne úgy, mint a szűz kislányok, akik nem láttak még faszt! (Igen. Olykor nyers s goromba vagyok, mert tényleg nem szeretem, mikor valaki játsza a szűz kurvát....)
S mire megtaláltam a "HODOR"-t (ajtó kitámasztót), kitámasztottam az ajtót, visszafordultam hozzájuk még nagyobb volt a vigyor az arcukon. Mondom WHAAA(T)???!!!
Hát most meg a fenekemet dicsérték h a szekszi kis fokhagymák h feszülnek a kis fehér sztreccses armani alsómban. Én csak megforgattam a szemeim, legyintettem, s beinvitáltam őket. 
(De azért a tükörbe csak megnéztem, h tényleg domborodik e a fenekem, mert am edzek arra is.) S ahogy jöttek be, sorra megpacskolták a csajok. Megkérdztem tőlük, h kéne mi? Egyértelmű igen válaszok érkeztek, meg h kár értem. Én meg mondtam nekik, h még nektek kár, addig én áldom az eget, h buzi vagyok, s azt kívánom h a következő életembe is fiúként a faszt szeressem!

Nah itt a lányok egy kicsit magukra vették, s megkaptam megint h rude boy vagyok... Én meg egy; "Ugyan már! Tudjátok, h szeretlek titeket!"-el elintéztem őket.
Tudják, h ilyen zsörtöldös vagyok, de szeretettel, szo nem bántok meg vele senkit, s már ők is ismernek annyira, h ez egyfajta "Gee style"... :)

Később jött a managerünk is s hozott egy üveg vodkát.
Tele lett a kabin, ivászat, mulászat, group selfie, s mentünk fel a bárba, ahol jól megtáncoltattak a lányok. Én is őket, csak h még az egyik elfáradt, jött a másik, engem meg nem hagytak pihenni!

Mondjuk este legalább nem kattog az agyam, miután lefekszem. Buli után mindig tusolás, s hulla fáradtan zuhanok az ágyamba. Utolsó erőmmel/energiámmal üzenetet szoktam még küldeni Gee-nek aztán másodperceken belül már alszom is.

...

Mivel a book shopban sokat ülök egymagamban, gyakran vannak hosszabb időszakok, mikor nem jön be senki. Így akarva akaratlanul szembesültem azzal, hogy például hatalmas fantáziával rendelkezem. Ami persze nem egy nagy durr, mert véleményem szerint az emberek nagy többsége rendelkezik egyedi, csodás fantáziával, csak megfelelő helyet és időt kell találni kibontakoztatásához. Mint például nekem a könyvesbolt. Szo mivel kurva sok idővel rendelkezem, az internet hasznavehetetlenül lassú és szar, ezért kézzel írom le, h lekössem magam és ne csak a fejemből bambuljak ki, aztán pedig felolvasom telóra, ami legépeli a hallottakat.

Olvasgatni szoktam még, de olykor abból is elég, valamint zavar a sok ismeretlen szó. Tanulni meg kurvára nincs kedvem! 20 éves koromig mást se csináltam, csak tanultam! Bőven elég volt! Köszi! Tudom, h holtunking tanulunk, de én most nem akarok, s lusta vagyok fejleszteni az angolom...
Szóval keresztbe tett lábbal ülök és már a harmadik tollat próbálom, s úgy tűnik hogy végre megtaláltam a leg kézre esőbbet, a legszimpatikusabbat.
A fekete öltönyben nyakkendőben fekete/arany tollal a kezemben jegyzetelek, s majdnem hogy egy fontos miniszteri személynek képzelem magam. :D

További környezeti leírást adva, elkell hogy mondjam, h kellemesen kuss van. :D 

A közeli bár zenéje halkan, épp hogy hallhatóan épp h elérhető idáig, s a hajó recsegésén, nyikorgásán kívül (pont mint a filmekben) a folyosón jövö-menő emberek párbeszédeit hallom csak. Jah! Meg a közelben (de mégis távolabb) kártyázó öregeket hallani.

5;

Nah kérem! Harmadik napja vagyok a könyvesboltban (mivel eddig a promó asztalnál voltam) és a harmadik napja hogy az új munkahely körül forognak a gondolataim. Minden nap elmondom a kis mantrámat, h legkésőbb 2017 nyár elején új, jó fizetésű, jó légkörű munkahelyen fogok dolgozni boldogságban, egészségben, hosszú éveken át. 2 munkahelynek örülnék nagyon. 
Az egyik a már említett Aldi/Lidl üzletvezető pozi. Ill a másik a közeljövőben esetlegesen nyílandó kávézó/teázó könyvesbolt.

Persze lehet, hogy egyikből sem lesz semmi, de legkésőbb nyár elejei új munkahelynek össze kell jönnie. A részleteket meg majd elintézik a fentiek. Legyen ahogy lennie kell.

...

Február 20;

Az elmúlt négy éjszaka hogy már az "új kiegyezés"-ről álmodom. Mint korábban említettem, mostanában ismét egyfajta lelki változásokon megyek keresztül és ilyenkor intenzívebben és többet is álmodok, mikre elég jól emlékszem.

Sokat álmodok gyermekkoromról és a kellemes gyermekkor mellett a másik lovely álmaim a kiegyezés. A régi és az új osztrák-magyar monarchiáról. Mondhatni hogy fanatikus híve, rajongója vagyok az osztrák-magyar monarchiának. Még nem utaztam meg hogy ki/mi voltam azokban a szépséges időkben, de annyira erős, kellemes, nosztalgikus örömmel gondolok azokra az időkre, mintha csak egy évtizede lett volna.

Kissé már bizar, de ugyan olyan érzéseket vált ki, mikor visszagondolok egyik kellemes nyaralásomra. Szóval, mint említettem, hol a múltról álmodok, hol a jövőbeli új kiegyezésről. Gondolom azért álmodok egy új osztrák magyar monarchiaról, mert nagyon szeretném.

...

Nagyon jólesnek a pozitív feedbackek, amiket a hajón kapok a kollégáktól, ill egyéb hajós crew memberektől.

Megdicsérték a melleim és a vállaim és a lábaim is. Nem vagyok vállás egyáltalán, de látszanak szépen a szálkás idomok. Mellem pedig pumpállom rendesen. Most a mell izom növelés van a fókuszpontomban, mióta ismét a hajón vagyok. Eddig is volt egy szép formás mell izomzatom, de még látványosabbá akarom emelni a kis dombocskákat. :)

A lábaimba meg belekapaszkodtak a csajok, akik mellettem ütek egy kis placcon, s hülyülésük közepette lefordultak róla, s hát a lábaimba kapaszkodtak, s utánna se engedték el, hanem dögönyöztek, s elkezdtek megint hangosan felkiáltani, h Gee micsoda lábak, s robot lábam vam v mi a fasz, s h nem valódinak tűnnek, s odajött másik két kolléganőm ks akik mindog bennevannak minden huncutságban.

 Na azokbak több se kellett s jött is a kérdés, h hmmm Geee máshol is ilyen kemény szoktál lenni???
Na itt aztán elküldtem megint mindenkit a picsába s leráztam őket magamról mondván h vége a gyereknapnak! Nem szeretem, mikor így felfújnak/felnagyítanak dolgokat.

...

Lakótársammal több időt voltunk mostanában együtt és sikerült kicsit jobban megismerni, s tudomást szereznem a negatív oldalairól is. Hiába horvát, azért gyakran csak ordít a megnyilvánulásaiból, h azért a balkáni mentalitás igencsak benne van a vérében.
Többen megjegyezték már neki, h nagyon vehemensen kommunikál. Aki nem ismeri, azt hiheti, h agresszív. Pedig nem csak olyan nag vehemenciával, s lelkesedéssel magyaráz, h már súrolja a szélsőségesség határát. :) :S

Nagyon gyorsan fal. Mindig döbbentem figyelem. Úgy lapátol, h kajakra azthiszem, h gyermekkorában alig adtak neki enni, s ezért alakult ki neki ez a tudatalattijában h ha van kaja, akkor azt gyorsan megkell enni, mielőtt mások eleszik előle...

Sajnos olykor tiszteletlen a lányokkal. Figyelmetlen, "uriatlan", amire nekem valamiért nagyon kifejlett és érzékeny receptoraim vannak.

Meg gyakran vannak olyan durva megnyilvánulási. Pl, mikor nyúl valamiért, vagy ahogy kinyitja (tépi) az ajtót, meg hasonló apróságok, amik mést hirtelen nem jutnak eszembe...

De am jo fej, meg nagyon jóba vagyunk, csak néha vannak szemet forgató dolgai...

...

Tudom sokaknak furcsának tűnhet amit most mondok, de december vége óta a vágyam, hogy üzletvezető lehessek az Aldi vagy a Lidnél. Elég jól keresnek...

6;

...

Amikor megkérdezik az utasok hogy honnan jöttem, mindig bocsánatot kérek az angolom miatt. Aztán a legtöbb esetben kiderül, hogy nem azért kérdezik amiért én azt gondolom.

Vannak akik a névtáblám miatt, mert látják hogy nem egy szokványos név, amiről könnyen megállapítható eredete.

Vannak, kik az akcentusom miatt. Többször kaptam már azt a feedbacket, hogy hol british, hol amerikai akcentussal beszélek. Gondolom én hogy leginkább szó függő. Mi az amit otthonról hoztam, s mi az amit itt sajátítottam el. De amúgy ezek a szituk is rávilágítanak önbizalomhiányomra... :/

...

Szeretnék elmenni néptáncfolyamra, mert a hajón szinte minden nap hallgatok magyar folk zenét, s eddig is sajnáltam, de már konkrétan bánom, h anno mikor vidéken laktam, nem néptáncoltam, pedig lett volna rá lehetőségem. :(

+ Erősödött az egészséges szintű magyarság tudatom. Hajózásom előtt  szégyeltem, s sajnáltam, h ide születtem, de egyre jobban belátom, h jó döntést hoztam leszületésem előtt. :) 

Továbbá a kirakó néhány darabkája is a helyére került. (Nadinak köszönhetően) már nem csak azt tudom, h miért ebbe az országba, de azt is tudom, h miért ott születtem ahol. És ezek az apróságok tovább erősítették személyiségem, ami kell is, mert minél több embert ismerek meg, én annál jobban szembesülök "másságommal"'
Kicsit nehezemre esik elmagyarázni ezt az egészet, de... ...ömmm... ...összefoglalva talán az a legtisztább, ha azt mondom, h az estek (talán) 60%-ban én egy introvertált személy vagyok. Ebből kifolyólag nehezebben nyitok/ barátkozom, akiket viszont barátomként tudhatok, azokhoz erősen kötődöm, még akkor is, ha nem beszélünk rendszeresen,  v nem adom tudtukra...

Am itt a hajón nagyon menőek a latin-amerikai (feelingű) zenék. Csak, h egy néhányat említsek: Luis Fonsi; Despacito, Dj Rebel; Let me love you, Rupee; Tempted to touch, Charly Black; Gyal you a party animal, Willy William; Ego, Shaggy; I needa your love, Joey Montana; Picky (Ezt a csajok gyakran küldik nekem, mert h finnyás és válogatós vagyok pasik terén. De hát mindig mondom nekik, h nem tehetek róla, h a szép agyar fiúkákhoz vagyok szokva s nem jönnek be a szőrösek és testesek...) Szo imádjuk ezeket a számokat! Meg a csajok is, s ezért is táncoltatnak folyton, s nem hagynak pihenni. Én vélek felfedezni egy kis hasonlóságot a magyar társastánccal. 

...

Mindig örömmel és büszkeséggel tölt el ha Budapestről, Magyarországról beszélnek és jól esik hallani.
Amúgy leginkább a "környékbeli" utasokat szeretem; az európaiakat. Amúgy nagyon sok az észak, közép, dél- amerikai utas.

...

Geeről x időnként kapok fotókat. (Normál fotók)
S vannak amelyeken látszódik a kabbala vörös fonal, amit még én "görcsöltem" fel neki az elvállásunk előtt, miközben pozitiv gondolatokat, jókívánságokat mormoltam magamban. Kellemes lovely emlék. :)
Am Tahitin végre sikerült videóbeszélgetést lebonyolitanunk, aminek nahyon örültem. 1,5 hónap után "élőben" láthattam és hallhattam! Fülig ért a szám! :D 

...

Észrevettem egy kis furcsa változást magamon.
Mire szintenre edzek ugye, így edzés közben feltűnt, meg utánna a tükörbe is látható volt, h ahogy szép lassan növekednek a combikáim. De számomra furi, mert a térem ugye kis vékony csontos, a combom meg kis trottyos duci kacsacombika... :S
Továbbá jobban látható így az  h x lábú vagyok. :S :/

7;

...

Amúgy sokkal jobb és könnyebb itt lenni hogy tudom, hogy hat hónap helyett csak fele annyit vagyok itt.

...

Fura érzés, hogy sosem vágytam nagy utazásokra, pláne nem világkörülire. Sose vonzott, sose álmodtam olyan helyekről, mint Dél-Amerika, Bora-Bora, Tahiti, Ausztrália, Új-Zéland! 

Na jóóó! Hawaiira azért szívesen elmentem volna korábban is és San Franciscóba, valamit Los Angelesbe is, de a többi sosem mozgatott meg, s nekem mégis megadatott hogy utazzak, eljussak ilyen egzotikus helyekre, amiért természetesen nagyon hálás is vagyok a fentieknek.

Hiszem, hogy idővel tudni fogom majd, hogy miért adatott meg nekem ez a lehetőség, miért alakult így az életem.

...

Gee a jelenlegi állás szerint úgy néz ki, h nem fog tudni kijönni, mert nincs egy kibaszott kabin a hajón ahová jöhetne! :(

...

Tahitin és Bora-Borán 100%-osa meggyőződtem, h a szimpla tenger(/óceán)parti fürdőzés nem nekem való!

Tahitit imádtam. Egy álom volt (majd meglátjátoj a képeken), Bora-Borától viszont nem voltam elájulva. A neve miatt felkapott, de am nem nagy durr. Biztos itt is elérhetőek azok az élmények, amit nekünk Tahiti adott, de a többi kollégám se volt elragadtatva Bora-Borától...

Nekem konkrétan olyan volt, mint egy karib térség, s én nem vagyok oda a karib tengerérét...

Geenek meséltem, h anno mikor otthon éltem, én is odavoltam mindenért, ami nem M.o-n van, de azt kell h mondjam, h mi él többet lát az ember a világból, hy szép lasyan, fokozatosan kialakul, h mik, miéyenek azok a helyek, ami a te számodra a leg ideálisabb.
Ha visszaemlékeztek, akkor anno mondtam, h Dubrovnik és Kotor állt az első két helyen. 
Dubrovnik a hangulata és a stílusa miatt, még Kotorban imádtam, h egy helyen volt a tengerpart, az óváros és a hatalmas hegy, ahol szintén a mennyekbe éreztem magam, mikor túrára mentünk.

A zöld, erdős hegyes térségeket jobban preferálom.
S tahiti is ilyen volt. Dús, zöld növényzettel, mögöttü k egy gyönyörű heggyel, s volt óceánpart is.

De ahol csak néhány/ritkás pálmafafa áccsingózik a homokos tengerparton, attól már nem tudok elcsábulni...

Azoknak, akik azt kívánjál, h ez legyen életem legnagyobb problémája, azok ak ezúton is köszönöm jókívánságuk! :D

...

Ha jól emlékszem, korábban már említettem, h úgy érzem, h ismét egy lelki változáson megyek keresztül. Azóta annyi változás történt, h többet medizek, még ha csk rövidebb 5-20 perceseket is csinálok, de többször kerülök befelé tekintős állapotba. 

Továbbá már úgy érzem, hogy teljes vagyok. Kiegyensúlyozott, viszonylag boldog és teljes. Azért "csak" viszonylag, mert Gee hiányzik, s vele együtt a testi, lelki és szellemi dolgok is.

Hiányzik a személyes kisugárzása, energiája, rezgése, "légköre". Az érintkezés, a bújás, az ölelés, a cirógatás, a csókolózás, na és persze a szeretkezés...

De minden okkal van, s két hónap s már mindjárt otthon is leszek! :)

Ah! Azthiszem, h ennyi elég is lesz egyelőre!

Bocsi a kesze-kuszaságért, de 4 A4-es oldalnyi jegyzetet toltam most egybe, s mindezt "munka" közben, ami bő egy fél napot vett igénybe, s így a végére érve már örülök, h végeztem már végre (ezzel a szarral) és érzem h kurvára lemerített!... :S

Am gyorsan végigfutva az irományomon, rájöttem, h a portokról nem is meséltem, h milyen volt. Majd a kövi bejegyzésben mesélek. Vagy ha megotthon nem lesz kedvem, akkor meg majd beéritek a képekkel. :D
Majd, amint lesz időm és netem, feltolom a képeket! :)

Csók!

Rion ;)

<3



2015. június 1., hétfő

Helyzetjelentés;

Kissé fura érzés újra írni ide. Már vagy kb fél éve nem "naplóztam"!

Bármily meglepő elég sokminden történt velem. Mondhatnám azt is, hogy a szokásos. :)

Jegyzeteket se írtam, szo a mostani hirtelen eszembe jutó spontán emlékeimről mesélek;

Szokásomhoz híven kronológiai sorrendben azt említenem meg elsőnek, h februárban elkeztem párnanadiból egy továbbképzést, ami május első feléig tartott. Nagyon intenzív volt. Minden napra(!) volt kb 3 órányi(!) házifeladat.
1 óra meditáció, 45 perc ... úgymond fizikai torna/gyakorlat (borulás) és 1 óra a vegyes feladatok elkészítése, kisebb meditációk, elmélyülések.

Szo a kb 11 óras alvásidőm le is csökkent kb 6 órásra!

Ezekkel keltem és feküdtem. 

Közben egy tanfolyamot is elvégeztem, s eggyel nagyobb szintre léptem  (3ról 4/a-ra), illetve masszázstanfolyamra is jártam.

Április óta 4 közelebbi ismerősömhöz járok havi rendszerességgel masszni.

Szeretem, s jól esnek a pozitív visszajelzések, megerősítések is. :)

A továbbképzés május elején véget ért, minek örülök, mert elég kemény volt.
Hetente egyszer jártunk a kezelőbe, ahol tanulni szoktunk, s ott kaptuk mindig a lelkifröcsiket, a kitartásra, s h ne adjuk fel.

Kb 60-70en indultunk s 30-40en végeztünk.

Az eredményéről nem szeretnék beszélni.
Mi nadisok illetve a közelebbi ismerőseim tudják, érzik s látják a változást, ha látják, de ezt elsősorban magamért csináltam, s nem azért, hogy legyen mit kitenni az ablakba.

Melóról majd a következő bejegyzésemben mesélek. :)
Annyit azért elmondok, hogy hárman dolgoztunk egy csapatban, egyik kollégánk elment tőlünk, ami nem túl jó, mert fájó dolog volt elvállni tőle. (is) ....

Itthon minden rendben.
Az erkélyem nagyon szépen kipofoztam, bezöldesítettem szép virágokkal és eprekkel. ^_^

Papám márciusban strokeot kapott. 1 hónapig kórházban volt, aztán hazakerült.
A fél oldala lebénult, nagyon lefogyott, fel sem tud kelni az ágyból...

81 éves. Ha nagyon akarna feltudna épülni, de szellemileg örlődik. Hol fél a haláltól és élni akar, hol meg megakar halni. ...

Keresztapum is meghalt májusban. Ahhoz képest, h egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot, mégis erősen megérintett a dolog....

Norbinak jogsija lett.

Készülődünk nyaralni.
Hó végén megyünk Korfura 10 napra, a barátokkal és haverjaikkal.

Lakótársunktól szuletesnapunkra kaptunk Norbival egy meglepetést.
Elvitt minket a Blahánál található felső kategóriás Boscolo hotel kávéházba reggelizni. Norbi kolléganője is csatlakozott meglepetésvendégként. Egész nap iszogttunk. Innen elmentunk a Liszt Ferenc térre a trattoria étterembe iszogatni, aztán a Margitszigetre az egyik dunaparti teraszra.
Este jött a volt lakótársnőnk és a párja, s itthon ünnepeltünk, iszogattunk tovább hajnalig. Közben este bő egy órára visszamentem a belvárosba, mert pont ekkor volt a kolléganőm búcsúbulija is.

Am itthon este 11 után már olyan laza állapotba kerültünk, h a lakótársnőnk valahogy elkezdett kerdezgetni minket a szexről, aztán egyszer csak puszta erdeklodesbol azon kaptuk magunk, hogy mind a hatan meleg pornót nézünk!
Mindezt kutyasétálltatás közben, spices állapotban. :D

Számomra az volt a legvicesebb, amikor a Noncsi párja azt mondta hangosan, h;
"Na bazd meg! Ezt is megéltem!" :D

Részben megértem, de nagyobb részben furcsa az a számomra, h mennyire nem tudják, h mi is ugyanúgy tudunk szeretkezni, mint a heterók! :)

De most kaptak egy kis "velős" agytágítást! :D ;)

Szo jól éreztük magunkat.

Köszönjük szépen! ^_^


Idén nyáron ismét jelentősebb esemény fog bekövetkezni, amiről majd a következő bejegyzésemben mesélek. ;)

Csók!

;)

:*

Rion



(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2015. március 23., hétfő

Jelentés;


"Ismerni egy dolog nevét, nem ugyan az, mint megtapasztalni a dolgot." - Emlékek őre

Továbbképzésekre járok Pránanadira  s eléggé el/bevagyok havazva. Heti egyszer kell menni 2 órára, s mindig kapunk a hétre házifeladatokat. Sokat kell meditállni, vannak gyakorlatok is, mit borulásnak hívnak - ez nem titok - s hát napi kb 2,5 - 3 órát igényel összességében, h mindent megcsináljak egy nap.
Továbbá március utolsó 2 hétvégéje (4nap) masszázs tanfolyammal telt/telik el, mert arra is jelentkeztem, mert nem túl gyakorisággal hirdetik meg a tanfolyamokat (kb negyedévente), s már tavaly óta menni akartam, így most jelentkeztem rá, bár akkor még nem jártam továbbképzésre, s nem tudtam, h mennyi mindent kell majd gyakorolnunk/tanulnunk/csinállnunk.
Aztán menet közben meghírdették, h lehet jelentkeznem (IIIas szinten állok) IVes szintre is, s az se gyakran van, szo bevállaltam azt is, ami április 8.án lesz, de az csak 1 napos oktatás lesz.
Szo bő 2 hónapig/ja nadi az életem. (Norbi legnagyobb "örömére". :S ...) :/
Mert, h ezzel kelek (3 órával korábban kelek, mint szoktam, mert reggelente jobban esik elvégezni a 2x45 perces medit és gyakorlatot (borulás) + a 20-30 perces másik medit.) s ezzel fekszem (mert, h néha - heti 2-3 alkalommal - estére is jut házi feladat.)
Csinálom, mert egyrészt olyan belső aktivitás, s megmagyarázhatatlan erő hajt a tél vége óta, h nagy dopping s segítség a kitartásban, illetve tudom, tapasztalom, érzem, h ha nem csinálom, akkor lófaszt se ér az egész, csakis kitartással és csinálással lehet fejlődni!
Ugyan olyan, mint a kondi. Csak akkor lesz eredmény, ha kitartóan csinálod, csinálod, csinálod!
A kísértés itt is megvan, h jaj ma kihagyom, nem csinálom, s egyéb vívódások önmagammal, s kis csaták - melyeket némikor el is vesztek -  szintjén ez komoly probléma, de globálisan meg látom, h ezek a kissebb csatározások jelzik, h jó úton járok, fejlődök, tanulok, s tapasztalok meg ezt-azt.
Persze vannak még egyéb más motivációs tényezőim, de azokról nem szertnék beszélni.
Most - március második felében - különösen nehéz, mert itt van a ( "nyakmon") masszázs tanfolyam is, ami elég komoly tananyag, komolyabb, mint gondootam, s az áprilisi IVes szintű oktatás, ami több feladattal fog ellátni, de tudom, h áprilistól mégis jobb és könnyebb lesz, s Norbival is több időt fogunk szánni egymásra.
2 Évig én voltam abban a helyzetben, h nem lehettem vele az ő munkája miatt, most bő 2 hónapig ő került ilyen helyzetbe, h türelemmel kell lennie irántam, ami neki is és nekem is rossz persze, de én ennek örülök, mert új helyzetbe került a kapcsolatunk. Egy próba. Igaz, közel se egyenértékű azzal, ami elé engem állított  bő 2 évig a Norbi, de karmikus szemmek nézve vissza kap egy kis adagot, egy kis &betekintőt& ő is abba, h nekem milyen (szar) volt.
Am mindezek ellenére, h ennyi kihívással kell szembenéznem, ennyi feladatom van, bírom energetikailag, holott előtte meg alig bírtam felkellni 9kor, h munkába menjek 10.30ra s ledolgozzam a 8.5 órácskámat, s nap közben zombi voltam, nap végére meg megvoltam halva.
Ezek elmúltek a nap végi fáradságot leszámítva, bár annak meg nem tulajdonítok jelentőséget, mert tudom, h azért van mert 6.- 6.30kor kelek. Jah! Erről jut eszembe! Számomra is meglepő módon, igen gyakran magamtól kelek a reggeli ébresztő előtt pár perccel. Furi, mert én azt hittem h majd alig fogok tudni felkelni, nemhogy magamtól előbb keljek! Ditkábban van az is, h fél- 1 órával kelek korábban magamtól, s akkor örül a fejem, mert betudom hozni a lemaradásaim, feltudok zárkózni a gyakorlatok terén. ( Zárójelben megjegyzem, h sok nadis, több nadis ismerősöm is hajnalban kel, s végzi a gyakorlatokat, h ne zavarjanak senkit, meg őket se zavarják, se a medik se a gyakorlatok közben. Én jelenkeg még nem vagyok képes a hajnali kelésekre, de nem kizárt, h lesz majd , v előbb utóbb eljön majd nekem ez is az életembe. :) )
Nah! Kutyafuttában ennyi jött ki elsőre belőle bár ezt is csak metrózások közben tudtam lejegyzetelgetni. Kövi hónapban majd jelentkezem!
Csók!
Rion
;)

2014. július 5., szombat

Üzenet mindenkinek a mindennapokra, különösen a maira:

- „A föld elég tágas ahhoz, hogy teret adjon az érdekek, meggyőződések és vágyak sokféleségének.”

- „A különbözőségeknek hatalmas szerepe van az új eszmék megszületésében és fontos tényezője a kiteljesedésünknek.”

- „Amikor tisztába jössz az eltérő vélemények értékével, valamennyi emberi kapcsolatodnak azonnal hasznát fogod látni.”

- „Mivel nem változtathatsz meg másokat kényed-kedved szerint, olyannak fogadod el őket, amilyenek. Ez lesz lelki nyugalmad záloga.”

- „Olykor úgy tűnik, hogy mások képesek negatív hatást gyakorolni tapasztalataidra. De ez csak a látszat. Kizárólag a Te válasz reakcióidnak van elegendő hatalmuk arra, hogy eltérítsenek természetes jólétedtől.”

- „Ha mások dühe kirobban ellened szóban vagy tettben, akkor nem veled, hanem saját magukkal állnak hadilábon. És ha nem veszed személyes sértésnek viselkedésüket, megértve, hogy a saját magántermészetű csatájukat vívják, akkor idővel megbékélnek veled.”

- „Olykor úgy véled fontos, hogy mit gondolnak rólad mások és igyekszel kicsikarni elismerésüket. Valójában azonban keveset tehetsz a tartós dicséretért, hiszen a dolog sosem rólad, hanem róluk szól. Ha hajlandó vagy megszabadulni minden aggodalomtól azzal kapcsolatban, hogy mások mit gondolnak rólad és kizárólag arra összpontosítasz, hogy TE mit érzel irántuk, akkor végre igazából megérted, hogy ki vagy te és felfedezheted a valódi szabadságot.”

- „A lényeget tekintve az emberekben több a hasonlóság, mint a különbözőség, hiszen mindenkit összekötnek a forrás, a szeretet és a kiteljesedés közös szálai.”  

– Esther és Jerry Hicks; Belépés a vonzás örvényébe

 

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)