Idézet mára:
Meg kell tanulnunk kiiktatni a kellemetlen gondolatokat, és sohasem foglalkozni velük. Máskülönben életünk végéig azt kiáltoznánk, hogy "Miért?", telesírnánk a zsebkendőnket, és semmire sem jutnánk.
HuH! Hát mire nem jó ez a blog?! 
Tegnap estig 2 egymástól teljesen független visszajelzést is kaptam a legutóbbi bejegyzésemhez kapcsolódóan. Az egyik nem volt meglepő. Számítottam az illetőre, h felfog keresni. A másik feedbackkel meg jó kis infókat kaptam, meg feldobta a napom.
Viszont megvan a hátránya is, mert egyesek olyan érdekesen olvasnak, s értelmeznek, s félreértenek dolgokat, h az valami elképesztő! :/
( “Elképszető?! Móuni! Móuni! Annyi verés után, amit ő rám tett?!” 
)
Akkor örömmel vettem tudomásul a buli alatt, s után, h van egy új barátom. ( Nem párom, hanem szimpla barát. ) Írtam is róla előző bejegyzésemben, s Kristóf néven említettem. Am Kristóffal már korábban is taliztunk egy házibuliban, s akkor is jókat hülyültünk. Szombat este meg olyan szépen kisminkelt, h kértem is tőle azt az alapozót, amivel dolgozott, s szombaton, ha talizunk, akkor lehet kapok is. Meg egy könyvet is ad, aminek sajnos nem tudom a címét, de meleg könyv, amit még nem olvastam. Majd ha megkapom, akkor úgy is közzéteszem könyvajánlóként.
Tegnap este találkoztam Mancival… :/ Nem volt egyszerű… Most sem az… Az biztos, h nagyon felkavaró. Többször is volt bekönnyezős rész. Október óta most láttuk egymást először. Változott Ő is. Bár én jóval többet, de furi volt az egész. Elején nehéz volt felfogni, ahogy sétáltunk a belvárosban, h ott van mellettem, s vele beszélgetek. Furi volt, h így viselkedünk egymással. Szinte mint 2 idegen, akik most találkoznak először.
Felszínes, semmitmondó hülyeségekről beszéltünk az elején. Egészen mindaddig még meg nem elégeltem az egészet. Elkezdett zakatolni az agyam, h ez tényleg Ő? Ezek tényleg mi vagyunk?! Amit csinálunk, s ahogy viselkedünk, az annyira nem “mi”! Aztán hirtelen cselekedett a testem. Beirányítottam egy sötét kis utcába, nekinyomtam a falnak, s megcsókoltam.
Ez segített rádöbbenteni, h igen. Ezek valóban mi vagyunk. Éreztem mind lelkiekben, mind fizikálisan nálam, s nála is. 
Azt éreztük mindketten, h ez az egész találka nagyon felkavarta a másikat, de muszáj volt találkozni több dolog miatt is, de inkább erről nem is szeretnék többet írni.
Ma fél kettőig aludtam. 3 körül megmozdultam s elmentem bevásárolni élelmiszereket, s fél 4 körül sikerült reggeliznem. Éppen idejében, mert már erősen éhségbetegségben voltam.
4-kor privátban taliztam az új kedves kollégámmal, kiről szintén meséltem anno pár sorban. Jó volt. Sétáltunk a belvárosban, aztán feljöttünk hozzám, aztán kedvesen, poénosan benyögte, h; “Igen! Ez tipikusan egy olyan buzis szoba, amit elképzeltem. Olyan Rionos. Buzis, egyszerű, de modernes, kupis, fiús, szétszórtas, színes szoba.”
Sokat beszélgettünk. Furi volt, h még csak most taliztunk másodszorra, de úgy, h egyből melón kívül. Furi, de jó érezni a… … h is írjam, h ne értsék egyesek már megint félre… … szo azt, h egy húron pendülünk. Talán így tudnám legegyszerűbben kifejezni. Furi volt továbbá szembesülni azzal, h mennyi közös dolgunk, pontunk, s storynk van. Pl.: Neki is hasonló gondok vannak otthon, mint nekem.
Erről jut eszembe! Felhívtam anyum este, de csak felbaszta az agyam. Szokásához híven akkor hívott, mikor nem volt alkalmas, ezért kinyomtam, mint szoktam. Aztán mikor este visszahívtam felvolt háborodva, h ezért költöztem én fel Pestre, s lökte a dilis, gyogyós hülye sóderét. Kajakra kezdem azt érezni, h bekattant. Múltkor meg pont azt hittem, h tök jó, minden okés vele, erre meg tessék! Már megint tiszt gyagya! Nagyon felhúzta az agyam a hülyeségeivel, s sajnos elpattant az agyam, s kiosztottam, h fejezze be ezt az egész provokatív hülye megnyilvánulásait, mert ezerszer elmondtam már, h kurvára nem vagyok kíváncsi, a hülye konzervatív, földhözragadt, gyerekes, homfób megjegyzéseire, s ne csodálkozzon, h nem szívesen megyek haza! Majf puff! Letettem a telefont. A legszarabb az egészben, h még én éreztem szarul magam miatta!
Felnőtt ember, s nem igaz, h egyszerűen zéró tolerancia van benne még bő 1 év után is, s annyi emberség nincs benne, h ha megkérem ( millió meg egyszer) h tartsa meg magának a véleményét, akkor is mondja- mondja az értelmetlen hülyeségeit!
Már megint ott tartunk, h erélyesen kell fellépnem vele szemben, s elhatárolósdit kell játszanom anyámmal!
Úgy volt, h szerdán hazamegyek, de ezek után nem tudom mi lesz… :/
Csók!
Rion
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése