Idézet mára:
Valami láthatatlan fonál köti egyik-másik embert egybe, ha nem is ismerik egymást. A fonál lehet mérföldekre nyúló, de egy napon, amikor találkoznak, csomót köt rá az égi kéz, s azt a csomót el nem oldhatja többé tán még a halál se.
Hát tegnap este csak elmentem a házibuliba. De csak azért mentem, mert 2 utcával arrébb lakik a barátom, kihez mentem, s azt mondtam, h ez a távolság ( 50-100 m ) még belefér.
Nagyon jóra sikeredett. Azt is mondtam, h nem maradok sokig, s hajnal 1-2 körül lépek, ehhez képest 4 körül értem haza!
Csak 5-en voltunk, de nagyon jó volt a társaság. Örültem, h elmentem. Mármint a buliba…
11-kor keltem, összekapartam magam, s elmentem a Király utcai boltba lecserélni a vörös selyem ágyneműhuzatom. Mikor beléptem, s meglátott az eladó, mosolygott, s már meg is indult felém, h; “Mégis a kék lesz?” Mondom igen. S ki is cserélte. Szo nem kellett másikat vennem, s tökre örült a fejem. Onnan utam a “dógozóba” vezetett. Igen ám, viszont itthon este, meló után, mikor cserélném le az ágyam, észrevettem, h hiányzik a nagypárna huzatja! 3-szor is megnéztem, szétnéztem, még a paplan huzatjában is néztem, h nem e van abban benne, de nem volt sehol! Ne tudjátok meg milyen mérges lettem! Szidtam még a nem tudom mit is! Már azt kívántam, h gyúlna fel az a buzi üzlet! Mondom ilyen nincs! Mivel holnap korán reggelre kell mennem dolgoznom, ezért én nem tudok elmenni kicseréltetni, megkértem a lakótársam, h cseréltesse ki. Az miatt is parázok, h mit mondanak majd neki, v h mi lesz a cserénél?!… Meg idegesít, h nem úgy lett, ahogy elterveztem. Ma az új szép királykék ágyban akartam aludni erre, meg bukta van! Nem szeressük az ilyeneket! Nagyon nem! Ezért szaladgáltam, meg szedtem szét az ágyam 2x-er is! NONSZENSZ ba.d meg! Nonszeeeeeensz!
Akkor megvettem életem első női ruháját! Egy v nyakú póló, de nem lehet megmondani róla, h most az női. Max az tudja, aki nagyon jártas az ilyenekben… Szo semmi különös. nehogy azt higyjétek, h magas sarkút vettem v ilyesmi! XD
Akkor mi volt még?… …Ömmmm... JA! Igen! Elbúcsúzott tőlünk egy újabb kedves munkatársunk. Szar volt. Nem a mi korosztályunk beli kolléga volt, de nagyon szerettük/szerettem. Ő volt az akiről régebben talán egyszer írtam is, h olyan, mint anyum. Tök rossz! :/
Erről jut eszembe! Anyummal még nem is beszéltem a héten! :S Jujjjj! De kínos! Biztos pikkel most rám! Mindig hajnalban jut eszembe, h felkellene hívni… No! Fel is írtam az agyamba (telómba), h holnap kajakszünetben hívom! :/
Ammmmm! Kutyafuttában ennyi! Hajnal 1 mindjárt, én meg hajnalban kelek! Reggel 8:30-ra kell menni dicsak! Móuni! Há neharagudjáááá! Ezer éve nem keltem már ilyen korán! Tuti titta zombi leszek holnap! Mind1! Csak az ágyneműmet cseréljék ki most is gond nélkül!
Ja! Holnap ilyenkor már biztos jól fogom érezni magam! Jesszus! Most kapcsolok! Lehet h az év utolsó bejegyzését írom????? De gáááááz! Fúúú de furi! S ROOOOSZ!!! Bleeeeeeee! :/ :(
Na hát! Nem h valami szép évértékelős bejegyzést tartottam volna! Hát ilyet?! Nonszensz vagyok ba.d meeeeeeeeeeeeeg!
Majd Gyüvőre megírom! Am holnap este a lakótársakkal elmegyünk egy házibuliba aztán hajnalban majd valamikor csapódunk az Alterbe.
Ennyi! Hát ha nem írok már idén többet, akkor… …Boldog Újévet mindenkinek!
Csók!
Rion
2 megjegyzés:
I wish you a very happy new year!!! ;) And... good luck!
Take care!
R ;) :D :P
Thanks!
I wish you a happy new year!
(K) :)
Megjegyzés küldése