2011. január 10., hétfő

Betegség, múlt emlékei, rainbow fülbevaló

Idézet mára:

Az elmúlt év eseményei sok mindenre megtanítottak magammal és a világgal kapcsolatban. Például hogy a szeretteinken ejtett sebeket sokszor könnyebb megejteni, mint begyógyítani. (...) A legfőbb tanulság azonban az, hogy lehetséges az, hogy két ember újra meg újra egymásba szeressen, még akkor is, ha hosszú időn keresztül legalább egyikük csalódott volt.

Nicholas Sparks

 

Hát elég szar volt ez a napom. Zavarban levő arc Reggel 9-kor ébresztettek a cégtől, h hallották, h lebetegedtem – mivel tegnap este betelefonáltam – s maradhatok szabin, nem kell bemenni. Örült a fejem, mert olyan szarul voltam reggel, ahogy felkeltem, h nem is tudom, h bírtam volna ki aAndrey Ivanov-058[2] napot. Zavarban levő arc Mert úgy terveztem, h bemegyek még ma dolgozni, aztán leegyeztetjük a menedzserekkel, h h lehet megoldani a szabit, de szerencsére így alakult. Szerdán még szabin wok, s addigra remélem helyre jövök.

Ma a fél napot átaludtam. Felébredtem 3-kor hamiztam egy tányér levest, neteztem, vettem egy forró fürdőt, megittam egy neocitránt, s elnyomott az álom. 20-kor ismét felébredtem. Tiszta víz voltam úgy izzadtam, mint a teve. Zavarban levő arc Ami jó, mert így legalább elmúlt a lázam.

Tömtem magamba supradynt, 2 neocitránt, c vitamint, coldrexet, s rubophent. Zavarban levő arc :/

Estére kicsit jobban voltam, de még továbbra is gyengének érzem magam. Sok mindent kellene, ill. szeretnék csinálni, de muszáj kipihennem magam.

Mára lényegében ennyi, mert nem csináltam semmit, s nem voltam sehol sajnos. :/

IMG_0085Este beszéltem  egy ismerősömmel. Feljöttek az emlékek, s eléggé felkavart a beszélgetés. Rám jött még az érzelgősség is, s ismét elkezdett zakatolni az agyam. Annyira semmilyenes érzés van bennem. Olyan elvagyok. Nem vagyok se boldog, se depis.

A fellángolt érzéseim is elmúltak, mik az elmúlt napokba bennem voltak. Bár lehet azért is mert beteg wok,  s ilyenkor jóval borúlátósabb a látás/érzés módom. :/

Szar, h itthon rohadok, s zakatol az agyam. Egyedül ami jó, h tudok pihenni, s aludni.

Manó volt ma nálunk, s megbeszéltük, h az egész szerdát együtt töltjük. Elakarok menni plázázni, s cipőt, v farmert nézni magamnak, meg ugye akkor megveszem a rainbow fülbevalómat is, ha találunk. De ma kaptam infót, h a Mammutban is lehet kapni. Már csak az a kérdés, h hol tudom kilyukasztani a fülem? Zavarban levő arc Attól viszont parázok. Sokan mondták, h nem fáj, s csak kis szúrást érzel, de nekem igen csak alacsony a fájdalomküszöböm. Zavarban levő arc :/

Ha tud valaki olyan belvárosi helyet ahol jól, ügyesen, s szinte fájdalom mentesen végeznek fülszúrást, pls írjon ide kommentet, v fb-n, (aki ismer) v a riongay kukac gmail.com-ra! Mosolygó arc

Meg arra is kiwi wok, h h áll majd?! Megéri e lyukasztani?! De már megint csak agyalok ilyen hülyeségeken, mikor tudom, h így is-úgy is lyukasztom, s ha jó, hordom, ha gáz, akkor nem. Kész!

No! Már lényegében ennyi!

Csók!

Rion Kacsintó arc

Piros ajkak

filippa-k-ss-2011-1

Nincsenek megjegyzések: