Idézet mára:
A szeretet csodát művel minden nap:
Elgyengíti az erőst és erőssé teszi a gyengét;
Bolondot csinál a bölcsből és bölcset a bolondból;
kegyeli a szenvedélyt,
És elfeledi az értelmet, egyszóval
mindent a feje tetejére állít.
Tegnap este mikor hazajöttem melóból nem volt itthon senki. Letusoltam, s már pizsibe kajáltam, mikor hazaérkezett lakótársam, h na! Go blog tali! Először azt mondtam, h én biz sehova, aztán ahogy láttam, h milyen lelkesen készülődik, megjött nekem is a kedvem az öltözködéshez. Összekaptam magam én is, s elgyalogoltunk a Kálvin térre, a CDFŰ – Kultúrpincébe ahová összegyűltünk bloggerek “melegedni”.
Jó volt, nagyon jól éreztem magam. Bár az elején rendesen feszültek voltunk lakótársammal, meg filóztunk fél órát, h most menjünk át a több tucat emberen s mutatkozzunk végig v mi legyen? Aztán inkább elmentünk ”tőteni” s időközben ahogy szaladgáltak az emberek úgy elkapkodtunk sok bloggert s bemutatkoztunk és szétbeszéltük a fejünk.
JA! Jut eszembe! Meló után, fáradtan, bennem rejlő lappangó betegségtől gyötörve, kicsit gyorsabban sikerült elérnem a “jól érzem magam” állapotot, s mikor kértem a 2. v 3. nagyadag pohár borom, akkor szinte pofonként ért a tudat, mikor közölte az ari pultos lány, h nincs már édes borunk! Szo Én Rion úrfihoz méltóan hoztam a színész szerepem, s beszóltam, h; “Háááá neharagudjááá! Ez NONSZEEEENSZ! Kérem a panasz könyveeeet!!!” ( Mikor a csajoknál vásárolok nálunk is MINDEN EGYES ALKALOMMAL ELKÉREM A PANASZKÖNYVET! ) ( Az más kérdés, h soha nem kapom meg de mindeeeeegy! )
Szegény csaj meg vagy komolyan vett, v csak alapból volt oly készséges, s kedves, h felkínálta az összes bort, de mindegyikre azt mondtam, h nem, nem nem. Aztán végül is maradtam egy egri bornál, s kaptam hozzá mézet is, s jó volt azzal inni. Soha nem ittam még bort mézzel, de jó volt. Gondoltban meg ittam az Egri múltamra, barátokra, ismerősökre is.
Egyik kedves ismerősömnek volt egy beszólás a tali végén; “Ez a blog tali olyan, mint az x factor! A fiúk, a “lányok”, s 25 év felettiek!”
Végignéztem a társaságon, s akkor jelen pillanatban tényleg így olt a klikkesedés! Egy kupacban ült egy rakat passzívka, egy helyen tömörültek a 25 felettiek, s a fiúk, v legalább is olykor fiúk, is egy kupacban voltunk.
Akkor kaptam pozitív visszajelzéseket is! Mind az új frizurámat, mind a fülgyűrűimet illetően. De volt akiknek gyűrűim, s kinek a karkötőim tetszett. Hááát… … végül is volt cucc rajtam bőven. … … Mármint… Kiegészítők…
Am jók voltak a beszélgetések, pletyizések, kivel mi van, ki kivel van, kinek ki jön be, etc, etc, etc…
Ami furi volt, h 2 embertől is kaptam olyan feedback-et, h furcsállták, h még mindig egyedülálló wok…
Nem mondom, h szarul esett, v h felkavart volna, de egy kicsit ott legbelül mégis csak megérintett, bár kifelé persze ebből semmit sem mutattam… …No mind1…
Aztán úgy beszéltük meg lakótársammal még indulás előtt, h éjfél körül itthon leszünk, mert szombaton mindketten dolgozunk, de hajnal 3 körül kerültem csak ágyba.
Aztán ma ahogy mentem be melóba útközben beugrottam több kisebb ékszereses, bizsusos boltba, ahol voltak fülbevalók, de nem sikerült találnom szivárványos fülbevalót. :/
Egy kis mini, fasza, vagány, fekete alapon lévő gay fülbevalót akarok, piros, narancssárga, sárga, zöld, kék, lila szivárvány színnel.
Viszont azt vettem észre, h mindenhol nagyon kedvesen fogadtak, s segítőkészek voltak a keresésben, mosolyogtak, meg kérdezősködtek, s tök jó volt, h szinte a picsám kinyalták. Pedig felvoltam arra is készülve, h mikor elmondom, h mit keresek, meg, h saját részre, akkor rávágják mogorván, h NINCS!
Mondták már páran, h az Árkádban van jó fülbevalós shop, de nekem az kint van a p.-be, s lusta wok kimozdulni oda, de valamikor Manóval jó lenne majd kicsapódni…
Ajjjj! Csak tudom, h akkor ott az Ikea, s akkor kajálok, s akkor ott is veszek megint pár cuccot magamnak… :/ –.-‘’ No mind1! Az még a jövő zenéje! Szo!
Akkor kajaszünetben lementem kajáért, ( ez milyen szépen hangzott mi?! ), s a burger után lévő kis sarki kajáldában vettem magamnak pizza szeletet s egy helyes törökös pasi szolgált ki (kajával), s elkezdett furin viselkedni. Kicsit flörtnek tűnt, mert látta a kitűzőm, h hol dolgozom, s annyit beszélt, meg utalgatott, meg h, na akkor jön s szétnéz nálunk. Furi volt. Meg aranyos is meg helyes volt, de akkor is furi volt, s ha valami ilyen erősen furi nálam, az… … h is mondjam… egyfajta tartózkodást jelent nálam. Bár szinte 60%-ban biztos wok benne, h csak a szokásos hülye szövegét nyomta nekem is, s másoknak is ugyan így löki a sódert, de furi volt na!
Holnap reggel 10-kor kelek, aztán “menek haza!” Estére pedig jövök is vissza. Feltankolok kajával, szívok egy kis otthoni free airt “oszt jó van!“
Kíváncsi leszek, h magánügyileg h fog alakulni a jövőm köv. héten… :/ NA de!!! Nem agyaluuuunk (már megint!)!
No! Egy szuszra lényegében ennyi!
Csók!
Rion
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése