Betekintő:

 

Idézet mára:

Ha megragadsz a szeretet eszméjénél, és képtelen vagy megérteni, miről szól, akkor a szeretetet önmagadon kívül keresed. Keresel valaki mást, hogy értelmet adjon az életednek és elfogadjon. Ha nem találsz ilyen embert, dühös leszel, vagy értéktelennek tartod magad. Ezzel a mintával nőttél fel, ezt a példát mutatták a szüleid és a társadalom. Sokszor elmondtuk már, a legfontosabb dolog önmagad szeretete és a Föld tisztelete. Ez az, amit állandóan elfelejtesz. Keresed a következő kapcsolatot, hogy teljessé, egésszé válhass általa ! Úgy véled, kapcsolat nélkül nem érsz annyit, hogy elfogadjanak a társadalomban. Magányosnak érzed magad. Meg kell tanulnod egyedül lenni. A magány csak lelkiállapot. Soha, soha nem vagy egyedül. Rengeteg entitás vesz körül. Ha abbahagynád az önsajnálatot, felfedeznéd, mennyi adat bombáz szüntelenül, és egyedül szeretnél maradni, hogy élvezhesd a kapcsolatfelvételt.

…

Az elmúlt hetekben többször voltak fura érzéseim és gondolataim. Egy olyan lelki állapotban kerültem, amit máskor még nem tapasztaltam. Mindig akkor kerültem ilyen állapotba, mikor egyedül voltam, s nem csináltam semmit. Pl.: utaztam, vagy sétáltam. S nem nyomkodtam a telefonom, nem kattogott kivételesen az agyam a melón. Állandó jelleggel lelassultam ilyenkor, s olyan nyugodtan bandukoltam, mint akinek semmi dolga.

Ahogy múltak a hetek, egyre intenzívebben, s többször kerültem ebbe az állapotba.

Péntek délután pedig, egyik séta alkalmával, mikor jöttem haza a boltból is ilyen lettem, s alig vártam, már h hazaérjek.

Itthon meggyújtottam egy füstölőt, gyertyát, betettem nyugis zenét, s leültem, h rendezzem soraim.

Sírás lett belőle, ami viszonylag jó, mert a sírás által tisztul a lélek, viszont előjöttek a fájó dolgok, ami miatt ilyen voltam.

Az egésznek a lényege az, h belsőleg folyamatosan változom, megállás nélkül. Ezt nem h mások nem veszik észre, de még én magam sem akartam róla tudomást venni. Mindig lekötöttem magam valamivel. Melóztam, gépeztem, net, teló, mindent csináltam, s amint épp nem foglalkoztam semmivel, egyből jöttek az érzelmek, gondolatok, ami miatt olyan furi állapotba kerültem.

A lényeg, h bensőleg… …”nagy harcok zajlanak” bennem. Ugyanis azon vagyok, h  tudatosan odafigyeljek a negatív énemre, s azt folyamatosan pozitívvá gyúrjam.

Az életem “külső” területein ez jól megy. Nagyon is jól. Ezért van az pl, h imádom a munkám, ott boldog vagyok, s jól kijövök mindenkivel, szeretem a kollégáim.

Viszont az életem “belső” területein káosz és katasztrófa van. Ha a várfalon kívül nincs ellenség, minden okés, béke, boldogság és nyugalom van, akkor a falakon belül dúl a pestis.

Szar a kapcsolatom a családommal, a párommal és ez nagyon lehúz. Lehúz az is, h megint gyenge vagyok, s nem tudok mindent kézben tartani. Egyszerre utálom őket és hiányolom, szeretem őket. A haragom, meg néha tudom tudatosan semmissé tenni, eloltani, de gyakran pillanatok alatt úgy felrobbantanak, h azt a heves reakciót, ami kitör belőlem nem lehet kezelnem. S ha én nem kezelem a kirobbant háborút, akkor senki. Ez is nagyon szar érzés. Mindig én csináljak mindent, mert a többiek képtelenek a szeretetteljes, lélekcentrikus, békés rendezésre.

Akkora és oly sok a negatív energia a falakon belül, h szerintem kiborultam, v egy kicsit megrogytam v nem tom.

Feltettem magamnak a kérdést a meditáció közben, h tulajdonképpen mi is a bajom?

Emberségesség.

A válasz az volt, h egyszerűen nincs szeretet, béke és “humanitás” a falakon belül, Nincs meg az alap háttértámogatás, s nincs “emberem”. Nem kapok szeretet, nem kapok itthon kedvességet, nincs támaszom, nincs lelki társam. Nincs kivel mélyrehatóan megbeszélnem a dolgokat, nincs aki megértsen, nincs aki vigasztaljon, nincs kivel osztoznom őszintén a boldogságban.

Csak a harc, a rohanás és a felszínes sekélység.

Ennyi?

Nem!

Mi a baj még?

Az h elfogyott a lelki erőm, s nem látok megoldást, s már annyira kevésnek érzem magam, annyira felőrölt ez “belső itthoni polgárháború”, h legszívesebben feladnám ezt a földi életet s “haza” hívnám magam, de ez az opció nem elérhető.

Akkor?

Itt kell maradjak, s meg kell találnom a megoldásokat, mert mindenre van megoldás, s nem véletlen, h pont olyan emberekkel hoz(ott) össze az élet, amilyenekkel…

Csak honnan merítsek erőt, h ismét rendbe szedjem magam, feltöltődjek, s nekiláthassak az itthoni dolgok rendbetételének? …..

……

…Mély csend belül…

……

Hát akkor nem maradt más hátra, mint, h várjak, s éljek a jelenben/nek. Türelem, s  tolerancia, amit amúgy is tanulnom kell…

Rion

 

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)