2014. május 20., kedd

Tudtad, hogy ma is fogadhatnak örökbe melegek gyereket Magyarországon?

​Tudtad, hogy ma is fogadhatnak örökbe melegek gyereket Magyarországon?SKINYIT

Én például nem tudtam. Itt egy szuper érdekes interjú Rózsa Krisztián pszichológussal, meleg szülővel.P

Se a szélesebb nagyközönség, de még maguk a melegek sem szokták tudni, hogy nálunk jelenleg is teljesen legálisan fogadhat örökbe gyereket homoszexuális. A félreértést az okozza, hogy meleg pár nem jelentkezhet gyerekért, egyedülálló állapolgár viszont igen, függetlenül attól, hogy mi a szexuális orientációja. És a rendszer az érintett szerint is elég jól működik, hiszen Rózsa azt mondja, nem tud egyetlen olyan esetről sem, amikor egy jelentkezőt a meleg volta miatt utasítottak volna el. P

A dolog ráadásul egészen gyorsan zajlik, jó esetben pár hónap alatt már az örökbefogadóknál is lehet a gyerek, aki jellemzően 2-3 éves és roma. Rózsa pár éve workshopokat is szervez a témában, éppen azért, mert a leginkább érintettek is rosszul informáltak. Az interjúalany szerint Magyarországon néhány száz "szivárványcsalád" élhet.

Kedvcsinálónak:

SKINYIT

De azért kíváncsiak vagyunk,hogy a magyar születési anyakönyvi kivonatokban,a "szülők"neveit,hogyan tüntetik fel:

Nincsenek megjegyzések: