Július - 27; Szombat
Mikor áthajóztunk korfura, hátul álltunk s eleinte fotókat lőttünk, selfiket keszítettünk, majd teljesen lementem alfába, végtelenül nyugott lettem. Szép volt a táj, a
környezet, s különösen olyan aprónak tűnű "semmiség" ragadott meg, mint a hajó által felvert víz habjai, majd kissé távolabb a víz fodrozódása. Nah meg a víz felszínén tükröződő napsugarak csillogása, a friss tengeri levegő és a körülöttünk köröző, olykor épp egy karnyújtásnyira elsuhanó sirályok látványa....
Olyan nyugodt és boldog voltam, h azt kívántam minden ember élhesse át az élete során legalább egyszer ezt az írás által annyira nem átadható életérzést.
Többször átjárt a borzongás, kirázott a hideg, s nem azért mert hűvös, v mert fáztam volna...
Amik a legfontosabbak a számomra, s kellene, jó lenne ha minden más ember számára is...
embertől a másikig, s végigrótta a hajó minden egyes szegletét, s minden 10 méternél fotózott, fotózott, fotózott...
De aztán megmosolyogtam önmagam és a helyzetet, s valahogy ez az egész is így tűnt szépnek és jónak. Olyan amilyen, s én így szeretem.
összesen nem éreztem ennyit mint mondjuk az elmúlt 1
évben...
S mint fentebb írtam, én is ember vagyok, s olykor lesüllyedek a dörmögő dömötör szintjére, de - s most ismét hála a fentieknek - mindig emlékeztetnek ezáltal arra, h honnan jöttem, milyen voltam, s milyen úton járok éppen, milyen irányba...
(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése