Meló után összecuccoltunk otthon, s elindultunk vidékre Lakitelekre, ahol lakótársnőm gyerekként élt.
A vonatozást elég rosszul viselte a gyerek, mert zajos IC-n utaztunk, s nem bírja a hangos környezeti zajokat.
Kecskeméten átszálltunk buszra. Ha jól tudom az utolsó járattal mentünk, s ahhoz képest elég sokan szálltak a buszra.
Lakitelekre megérkezve sokáig csodálkozva szemléltük a csillagos eget. Nagyon szépen lehetett látni. A község is szép. Nemrégiben láthatóan sok felújításon esett át.
08.08 - Szombat;
Délelőtt kisétáltunk a Tisza holtágához, úgynevezett tőserdői részre.
Nem voltam még a Tiszán, szo nekem új volt, de nagyon tetszett, jól éreztem magam. Egy darabig sétáltunk szűk kis ösvényen a Tisza mellett. Nagyon élveztem a csendet, a friss levegőt a természetet. Mivel én is a Mátra környékén nőttem fel, ezért (is) nagyon közel áll hozzám a természet, s szeretek barangolni erdőben. Itt el is gondolkoztam azon, h talán kb; 60-40%ban az erdő javára jobban szeretek ilyen helyeken lenni, mint mondjuk tengerparton.
A kis séta után elindultunk vissza, mert jött Pestről Niki barátnőnk. (Aki egyben a fodrászunk is.)
Miközben kimentunk elé, s jöttünk vissza volt lehetőségünk nappal is szétnézni Lakiteleken. Am kurva meleg volt, szo kivoltunk. Annak örültem, hogy voltak kutak. Mindig pancsiztam, s locsoltam, hűtöttem magam.
Délután, kora esti órákban az udvarban gengeltünk, iszogattunk, s sikerült jó állapotba kerülünk. Am ha társaságban vagyunk általában én foglalkozom a zenével, s egy idelye már eléggé rákattantam a Spotifyra. Imádom. Elő is fizettem rá, így nincs reklám s offline is hallgathatom kedvenc számaim. Ajánlom figyelmetekbe! ;)
Grilleztunk is - a főzés pedig apus feladatköre - s nagyon finomat ehettünk. <3
Aztán 8kor elindultunk spicces állapotban a strandra, éjszakai fürdőzésre.
Az is szupi volt. Film vetítés is volt, de mivel hogy még a strandra is vittünk piát (of course) így nem ültünk be a termálfürdőbe filmezni. Bár voltunk abban is.
Van egy kissebb kalandpark is, ami este zárva volt, de mi beszöktünk oda is. 😀
Aztán észrevettük, h a felügyelők kiszúrtak minket, s elkezdtek felénk jönni, de mi
gyorsban azelőtt leléceltunk, hogy odaértek volna.
Természetesen ez a közös programunk se lett volna teljes veszekedés nélkül. ...
Én szerettem volna a strandon valahol a sötétben... ...huncutkodni Norbival, de ő nem olyan egyszerű eset... Aztán én ezen megsértődtem, s ilyenkor sajnos hajlamos vagyok oltogatni s megsérteni őt...
Persze sikerült kibeszelni magunkból a dolgokat, ami mindig segít a tovabblépésben.
08.09 - Vasárnap;
Egész nap a Tisza holtágánál gengeltünk. Szintén a Spotify alkalmazásnak köszönhetően, nagyon jó kis chill, kellemes, zenéket hallgatva lazulhattunk.
Késő délután pedig elindultunk túrázni az erdőbe. Nagyon élveztem ezt is. Szeretem a természetjárást, csak elég ritkán van benne részem.
Este rendeltünk kaját, pihiztünk az udvarban, növényeket locsoltunk slaggal úgy persze, h a másikra is jusson. :)
Aztán elkzdtünk filmezni, de kb a feléig jutottunk, mert meguntuk.
Norbival aztán elindultunk kutyát sétálltatni. Kimentünk a falu határig, ahol elég sötét volt egy huncutkodáshoz...
Tök jó és izgi volt minden s javában ment a szeretgetés, mikor egy kissebb zajra lettünk figyelmesek, minek következtében teljesen lefagytunk pár másodpercre, aztán egyszer csak megjelent az útmelletti bokor mögül egy világító lámpással biciklin közlekedő fütyörésző helybéli. Annyi volt a szerencsénk, h állva csináltuk az út szélén egy kerítésnek támaszkodva, s csak gyorsan egymás mellé kellett állnunk, s úgy csináltunk mintha pisilnénk.
Vicces volt, h megbeszélés nélkül mindkettőnk ezt játszotta el. Nekem még az fordult meg a fejemben, h imitállom, h részeg vagyok, de ezt akkor játszottam volna el inkább, ha megállt volna kérdezősködni a biciklis.
Na de nem volt persze semmi gond. :)
08.10 - Hétfő:
Reggel korán keltünk, s elindultunk haza. Visszafelé már busszal mentünk, amit nagyon szépen és jól tűrt a gyerek.
Délután pihenéssel telt. Este pedig megyünk a Lisztre vacsorázunk Zsófi barátnőnkkel, aki hazaugrott bő 1 hétre Londonból.
Majd jól kifaggatom, mert nincs nap, h ne gondolnék Londonra. Nem mintha nagyon vágynék ki, de valami változás elindult bennem, s szeretek alaposan sok infót begyűjteni dolgokról, főként a Selfridge és a Harrordsot illetően.
Ha esetleg valaki, v ismerős dolgozik a fentebb említett 2 áruházban, s tudna nekem segíteni, válaszolni néhány kérdésemre, (riongay@gmail.com) azt megköszönném.
Ezúton is köszönjük Kittinek a lehetőséget és a meghívást.
Szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, h jól éreztük magunk, s nagyon kellemes élményekkel, emlékekkel lettünk gazdagabbak.
Csók!
:*
Rion
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése