Október vége;
Annak ellenére, h már átálltunk a téli időszámításra, alig játszok a PS5-el. Pedig ez az időszak nálam a begubózás, magamban való elmélkedés, s az olvasás, játszás időszaka. De most nem az. Most csak a tanulás megy. Nem játszom, mert konkrétan bűntudatom van, ha a szabadidőmben nem tanulok. 🙄
De legalább Gábor használja, s tud rajta kockulni, s nem hiába lett nagy nehezen 1 éve beszerezve, a chip válság közepén... 😅
A németezésemmel annyira elmegy az idő, mintha egy időkapszula lenne! 😳🙄
Van, hogy leragadok egy posztnál, s hosszú percekig elemzem az ott olvasottakat. Rákeresek szavakra, v egész mondatokat fordítok le. Értetlenkedek a nyelvtanon, és felírogatom a megfejtetlen kérdéseim a jövőbeli német tanárom számára. 😀💁
A telefonom is németre van már állítva, s Fb-n, Inststán, már szinte minden második poszt, és story német. Már ott tartok, h szinte elkerülhetetlen, h ne foglalkozzak a némettel.
Mondjuk amikor fáradt és nyűgös vagyok, akkor annyira nem örülök neki, h ezek jönnek szembe, de még így is erősebb a kíváncsiságom, s csak megszoktam nézni azokat az oktató mini videókat. De persze van, h annyira nem vagyok jó passzban, h inkább félredobom a telefont/tabletem, eldőlök a kanapén, s inkább élvezem a csendet, és az imádott, hangulatos fényfüzérek nyugodt, tompa világítását.
Okt 29-30;
Gáborral kimentünk Bécsbe. Nem semmi indulásunk volt! Hajnal 4kor keltünk, hogy 5:30-as busszal már 8:30-ra kint legyünk Bécsbe.
Már elindultunk, mikor megkérdeztem Gábort, h megvan minden? Telefon, töltő, személyi?
Mondta h igen, de azért elővette s elkezdett kutatni a tárcájában, ahol nem találta a személyiét. Vissza szaladt a lakásba, de ott se találta. Mondom akkor hozd a Passportot! Az sincs meg, s az se tudja, h hol lehetnek!
Olyan pipa voltam, h már majdnem elsírtam magam a dühtől!
Joh! Menjünk a buszhoz a Népligetbe, hátha nem fogják kérni! Ott kiderült, h a busz késik 2 órát, mert valahonnan Szerbiából jön, s fennakadt a határon.
Kurva jó! Gábor közbe megvilágosodott, h utoljára a Lurdy gym-ben kérték el a személyiét, (ami a szomszédban van) szo elszaladt érte. Ott is volt. Legalább az meglett, ami aztán kellett is, mert kérte a sofőr, miután végre megjött a busz a 2 órás késéssel...
Még jó hogy direkt a FlexiBus-t mellett döntöttünk tartván a gyakori MÁV-os késésektől... 🤷😭🤯☠️💩
Szóval kalandosan s késve, de megérkeztünk.
A város átlagos. Tetszett. Olyan, amire számítottam. Bejártuk a belvárost (I.) és a perem kerületeket. (II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. + XIX.)
VII. ker ami nagyon tetszett, de úgy vagyunk, h kezdésnek örülünk, ha találunk majd rendes állást s albit, s normálisan megtudunk élni, a nyelvet jól elsajátítani felső szintre, aztán majd meglátjuk hogy hogyan alakulunk tovább 1 év múlva. (1 éves ciklusokban számolunk.)
Sokat mentünk, nagyon elfáradtunk. Feltérképeztem a belvárosban, hogy milyen üzletek vannak, hova lehet majd jelentkezni. Több lehetőség van, mint Pesten. Kérdés, hogy hol tudok majd annyit keresni, ami meg is felel az elvárásaimnak.
Nov 1;
Gáborban szépen zajlanak a változások. (Mint mindenki másban is.) De nála most intenzívebben fokozatra kapcsolt az önmaga keresése témában.
Érdekes belegondolnom, hogy minden közelebbi ismerősömnél feltudom idézni azt a látványos változást, amikor a huszas évei végén, 30as évei elején végbement.
Furcsa, ahogy működünk. Olyan időzített, menetrendszerűen megy mindenkinél ez végbe, mint amikor a gyerekek a serdülő/kamaszkorba érnek.
Persze mindenkinek egyéni menetrend van megírva, de egyszer csak jön a repedés, s megindul (csúnyán fogalmazva) a lélek vedlése. Kinél hosszabb, akár évekig tartó, kinél gyorsabb e folyamat.
Jópárszor elmerengtem már magamon is, hogy mennyivel vagyok másabb az x évvel ezelőtti Rionhoz képest... 🙄
Mennyi embert megismertem, mennyi minden történt, s (vajon) még mennyi minden(ki) van még előttünk? 🙄 🤔
Én nagyon hiszek Dr. Michael Newton a lelkünk útja kötetében írt világban. Hiszem, h a lelkünk az előző életből hazatér megpihenni, gyógyulni, tanulni, s ha készen áll, akkor ismét útra kel egy új kalandba, egy új leszületésbe.
Kíváncsi vagyok arra is, h vajon akikkel eddig összehozott a sors, kinek milyen szerepe, tanítási célja volt az életemben?
Persze nem azt akarom ezzel mondani, h mindenkinek konkrét oka és szerepe van, mert nem így gondolom, de azt h a család, szűk baráti kör, élettársamnak van szerepe az tuti.
Azon is elszoktam gondolkodni, hogy vajon az előző életünkben milyen viszonyunk volt... 🙄 🤔
Ki volt Norbi, az exem, akivel lényegében ezen életünkben (is?🤔) együtt nőttünk fel? Együtt éltük át gyerekkorunk második felét, 18-tól 28 éves korunkig.
(Számomra attól még hogy betölti valaki a 18at még csak biológiailag felnőtt. Hitvilágom szerint lelkileg csak 30+ként válunk éretté/felnőtté.)
Ki lehet(ett) Gábor, aki segített kiélnem magam, kipróbálni mindent, amikre vágytam, aki mellettem megy keresztül a (lelki) változásain, s akivel lehet, hogy együtt kezdjük meg külföldi életünk.
Azért beszélek ennyire feltételes módban, mert semmi sem 100%, még valóban be nem következik, sok bizonytalanság van bennem, körülöttem, a világban, s még bármi bekövetkezhet, változhat addig még pl valóban ki nem költözünk.
Amúgy is szoktam elmélkedni a halálon, de így november elsején, most sikerült még mélyebben elmerülni az élet-halál körforgásán...
Szóval az a terv, hogy május, június, július környékén költözünk, de az is lehet, h már a télen menni kell, vagy épp, hogy ki se megyünk. 😁💁 Ember tervez, Isten végez...
November 13 - Vasárnap:
Egyre gyakraban fordul elő velem az, hogy lesek ki a fejemből. Már kb napi szinten!
Az irodában átalakítási munkálatok folynak, s pár hétig itthonról dolgozok, ahogy most is kellene, de nem megy a koncentrálás. Ülök a szeretett nappaliban, s csak bámulok ki az ablakon, s nézem az aranysznű napsütésben a (még mindig) gyönyörű színekben pompázó fákat.
Lehet hogy az agyam van lezsibbadva, túlterhelve. Vagy az egyre nyilvánvalóbb folyamatos változások, formálódások, konkretizálódások blokkolják le az agyam. Vagy minden (is)...
Az eddig magamban elképzelt, elgondolt világ, lassan kezd megszületni, materializálódni.
Feltettem magamnak a kérdést, h mi a baj, miért vagyok megint így lefagyva, miért van ez a zombi állapot már megint rajtam?
Gyújtottam gyertyát, füstölőt, betettem a medi playlistem, h nah akkor mélyedjünk el magunkba, h mi a fasz van már megint?! Miért laggol a rendszerem?!
Válasz: Félelem.
Félelem a változástól, a bizonytalanságtól. Ülök a kis szeretett, biztonságos, nyugis napsütésben úszó nappalimban, s az a kérdés nyugtalanít, hogy vajon mi lesz velem, hol leszek 1 év múlva ilyenkor?
Félelem és szomorúság, hogy ezt a cosy kis biztonságos komfortzónámat (megint) el kell majd hagyjam.
Okés semmi baj. Ez ilyenkor tök normális, természetes folyamat, h átéli ezeket az ember. Nothing special.
Hogyan és mit tudok azért tenni, h elmúljon ez az érzés? Mi jelentene számomra biztonságot és megnyugvást?
A tudatosság, a dolgok megemésztése, feldolgozása, tervezés, szervezés, tanulás. A tudat, hogy faszán beszélek németül, s nem kell attól tartsak, hogy hogyan fogom megállni a helyem, hol s milyen munkát fogok találni.
Oké. Ezen már dolgozok. Augusztusban újra elkezdtem szépen lazán tanulni, s hónapról, hónapra egyre nagyobb fokozatba kapcsolatam. E hónapban már befejezem a tanfolyamot, amit egyedül a saját tempóban tanultam, s bár folytatnám élő kiscsoportos tanfolyamban náluk tovább, akiktől az eddigi tananyagokat vettem, de náluk sajnos csak februártól lesz szabad hely.
Az szopás!
Addig nem várhatok!
Kerestem, más tanfolyamokat, tanárrokat, felmértem a terepet, hogy hogyan lehetne még nagyobb fokozatba kapcsolni.
Megfelelő tanfolyamot nem találtam. Mindegyikkel volt valamiféle problémám, ami miatt nem felelt meg.
Elkezdtem magántanárokat keresni, s jelentkezni hozzájuk, de az első 3 tanár tele van, nem tud vállalni! Mondom mi a fasz?! Mindenki németet kezdett el tanulni?!
Aztán a negyedik próbálkozás szerencsére bejött. Tud vállalni. Nov 28-án kezdünk.
Februárban pedig maximális fokozatba kapcsolunk s a heti 1x 60 perc magántanár mellett, jelentkezek majd a kiscsoportos tanfolyamra is, ami heti 2x2 órás lesz.
Kemény, de muszáj maximo-ba tolni, ha májusban már interjúra szeretnék járni Bécsbe, s legkésőbb július folyamán szeretnénk kiköltözni.
Amikor nincs agyam a tanuláshoz, akkor melókat keresgélek, s csekkolom azoknak a márkáknak a karrier oldalát, amiket a bécsi visitünkkor összeírtam.
Vannak nyitott pozik, jóval több a lehetőség, mint itthon, de sajnos mégsem olyan nagy a választék, mint azt én elképzeltem, s azt látom, h pl: Münchenben több lehetőségem lenne, mint Bécsben, de Gábor nem igazán nyitott Münchenre. :/
Szóval van ilyen téren is szorongás bennem, h vajon majd a nyáron mennyi és milyen pozíciókra lesz majd lehetőségem jelentkezni...
Majd meglátjuk.
Csók!
Rion
😘
❤️
(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése