Melóban, Szentendre, Budai vár, buli, sorozatok, Mi

 

Idézet mára:

Számtalan valóság létezik egyazon időben. Ezek az úgynevezett paralel univerzumok. Az hogy mi melyikben létezünk, az csakis rajtunk múlik.
Melyik legyen? Az a valóság, ahol a barátaink mindig támogatnak, a családunk hisz bennünk és a szívünk megértéssel van tele? Vagy az a valóság, amelyikben az üzlet sosem jön össze, ahol mindig lemaradunk a hajóról és a baj sosincs tőlünk távol?
Mindkét valóság egy időben létezik. A meghatározó tényező pedig az ahogyan cselekszünk. Az ego által vezérelt tetteink a káosszal teli valóság börtönébe zárnak minket. De minden alkalommal, amikor ellenállunk a reaktív viselkedésünknek, egy kvantum ugrással, egy jobb valóságba érkezünk meg.

Augusztus 6-9:

Végigdolgoztam a 4 napot. Minden okés volt. Úgy érzem, h kezdenek befogadni a kollégák. Egyre többet beszélgetünk, kérdezősködnek, mesélünk magunkról. Az üzletvezetőm is nyit felém pedig őt éreztem a legtartózkodóbbnak. Kértem értékelést az eddigi munkámról, s majd 1 hét múlva pénteken értékelnek közösen az u.v helyettessel. Kíváncsian várom.

Akkor csütörtökön kikérdezett az üzletezetőm az üzletről, kollekciókból, Armani “történelméből” és angolból. A kérdések 90 százalékára nagyjából tudtam a választ.

Múlthéten felmondott Zita a kedvenc kolléganőm, mert felvették mesterképzésre, ahová jelentkezett. Ő volt velem a próbanapokon, s mivel jó benyomást keltett így Őt éreztem hozzám a legközelebb állónak. Sajnálom h szeptember elsejével már nem lesz velünk… :/

A héten lett volna egy  buzi próbanaposunk Zita helyére. Ő is az egyik Andrássy úti üzletben dolgozott, s azt hallottuk róla, h már az interjún illette magát. Egy passzív k.rva, érett nő gondoltuk. Senki se akarta, nem vártuk. Én különösen nem, mert nem bírom az ilyen primadonna girlöket…

De nem jelent meg a próbanapon, mert állítólag lebetegedett. “Ó nembaj!” Gondoltam Én. Szo megúsztuk…

Az ilyen risza-risza, hajtű dobállók nagyon irritálnak. Meg am is szarkavarók, áskálódó hárpiák. (Persze nem általánosítok, s vannak kivételek bla, bla, bla….)

Augusztus 10. Péntek:

Szabadnaposak vagyunk mindketten Norbival jó pár napig, így az első napunkat azzal töltöttük el, h elmentünk kirándulni Szentendrére. Úgy volt, h Siófokra megyünk, de szar idő volt a hétvégén, így változott a progi. Nagyon jó volt. Igaz Norbi az elején durcizott – mert miért ne, mert ha én vagyok Normális, akkor Ő nem az, s fordítva – mert, h nem mentünk Siófokra, pedig süt a nap, s h rávolt készülve…

De aztán megnyugodott, h beértünk Szentendre bel/óvárosába.

Imádom az ilyen helyeket. Hollókő feelingje volt, ami különösen közel áll hozzám, hisz palócföldi vagyok én is.

Sok képet csináltunk, sokat sétáltunk, s kiültünk egy étterem teaszára is ebédelni. “Tök romcsi voooolt!!!”   

Estér épp h hazaértünk, jöttek is a csajok Zsuzsi és Virág. Ittunk pár feles házi páleszt, aztán rohantunk is a Deákra, mert ott találkoztunk Zsófival. Aztán leültünk az Erzsébet térre, ahol ittunk kevert narancsos és epres vodkát. Először ittam epres vodkát de nagyon finom volt.

Aztán elmentünk a Romkertbe, h bulizunk, de Zsófi visszakozott, mert fáradt volt, s így visszamentünk a Ferenciek terére, h akkor hazamegyünk, de a metro már zárva volt. Aztán nagy tanakodás után, végül Zsófinak odaadtuk a lakáskulcsot, felírtunk neki mindent, h hogyan hová, miként jut fel hozzánk, addig Zsófi vett nekünk egy pezsgőt, hívtunk taxit, s hazament hozzánk aludni.

Mi a többiekkel visszamentünk a Romkertbe, de hatalmas sor állt, ami nem haladt, szo beültünk egy taxiba, s elmentünk a Dobozba. Bent már éreztük rendesen a pia hatását, de azért még ittunk. Jó volt. Eltánciztunk hajnalig, s olyan 4 után hazaértünk.

Augusztus 11. Szombat:

Úgy terveztük, h elmegyünk Rám szakadékhoz, de mivel előző este elégé kiütöttük magunk, s dél után tértünk magunkhoz, így már elégé késő lett volna elindulni. Aztán jött az ötlet, h menjünk ki a jánoshegyi kilátóhoz. Oké. Elkezdtünk készülődni, s mire elindultunk volna, elkezdett esni, szo maradtunk itthon.

Családi idill. Apa (Én) írok, jegyzetelek a blogba, Norbika odakint mosogat(!), amit még nem láttam az elmúlt 7 hónapban. Meg is puszilgattam, s megdicsértem, h milyen ügyes. Aztán végül kimentünk a Budai várba sétálni. Eléggé borongós, hűvös, őszies idő volt. Csináltunk itt is jó pár képet. Estére, ahogy hazaértünk, elkezdtünk kisütni hasábburgonyát és sajttal töltött pulykamellet. Nagyon éhesek voltunk, szo a negyedét sütés közben megettük.

Esténként mostanában már a Heroes-t, és a Testvérek című sorozatot nézzük. Bár leszedettem Norbivl az “On the spot” nevű sorozatot is, mert arra is kiwi wok.

Augusztus 12. Vasárnap:

Délig megint aludtunk. Délután kimentünk az Akváriumhoz szétnézni, mert kirakodós vásár volt, aztán hazamentünk megkajálni, s én hazautaztam vidékre, Norbi meg ment haza.

Jó volt itthon lenni. Már kb.: 1-2 hete honvágyam volt, de mégis fájó szívvel indultam el, h elváltunk Norbival. Pont írni is akartam neki a vonaton, h már most hiányzik, mikor láttam, h már Ő is írt, h rossz volt elválni. Olyan jó eső érzés az ilyen. Különösen az, h kis híján egyszerre írunk egymásra, s ugyan azt…

Jóóóó. Tudom ez csöpögős lett, de nem érdekel. Szeretem az ilyet és kész! Am meg mindenki szereti, ha éreztetik vele, h szeretik.

…………

Csók!

Rion

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Beavatás, meló, 7. hónapfordulónk

 

Idézet mára:

"Amikor "elveszítünk" valakit, azt szó szerint értjük. Amikor elveszítjük a türelmünket, akkor elveszítjük a lelkünk egy részét is. Egy másik ember lelkének a csapdájába esünk.

Amikor konfrontálódunk másokkal az legyen a legutolsó dolog, hogy elveszítjük a fejünket. Helyette kezeljük proaktív módon a helyzetet.
Ilyenkor állj meg egy pillanatra és nézz a színfalak mögé!

Nyerd vissza az elvesztett fényszikrákat."

Sorry, h megint nem jelentkeztem egy jó ideje,  de rohannak a napok, s sokat is dolgoztam az elmúlt héten, s minden szabadidőm Norbival töltöm. Most azokat a jegyzeteim teszem közzé, amit jól régen írogattam össze;

Július 24. Kedd:

Csörgött a melóban a telefon. Senki nem mozdult s Marci az üzletvezető helyettes nekem szólt, h vegyem fel.

Egy vásárló érdeklődött afelől, h árulunk e fehér neműket, s milyen méretekben. Majd miután válaszoltam, a hangjában is hallható zavarral elkezdte mondani, h mivel elég nagy mérete van így nem tudja, h neki melyik méret lenne jó, s mit ajánlanék.

Nah! Gondolhatjátok! Annyira nem döbbentem le, mert azért az elmúlt 2 évnyi eladói tapasztalattal a hátam mögött találkoztam már jó pár érdekes vásárlóval és helyzettel, de azt is megéreztem, h valami nem smakkol… Azért megnéztem, h van e nagyobb méretű fehér neműnk, s közben zakatolt az agyam, s rá is jöttem, h mi a helyzet.

Majd megmondtam, h mi a legnagyobb méretünk, s közöltem, h többet nem tudok segíteni…

Az utolsó pár mondatából 100%-osan meggyőződtem, h ugratás az egész.

Letettem a telefont, s lebasztam a többieket. Lebuktak, mert rájöttem közben, h kamu az egész, ugyanis felismertem a mellettünk lévő testvérüzletből az üzletvezető helyettes hangját.

Mindenki tette a hülyét. Marci a mi ü.v helyettesünk jó színész, poker face, de a többiek sunyi mosolya árulkodó volt.

Majd zárás után az öltözőben a tettessel is találkoztam. Hát Ő nem egy poker face. Ezer wattos vigyorral az arcán elmondott mindent.

( Zárójelben megjegyzem, h klubtag Ő is, s menetközben azóta már az egyik kolléganőmtől megtudtam, h bejövök neki… ( Bár neki, ki nem jön be… ))

Július 30. Hétfő:

Eddig legjobb napom volt az eladást illetően. Közel 200 rugóért adtam el kb.: 3-4 ruhát. Észrevettem azt is, azokat a külföldi, europid vásárlókat értem meg leginkább, akik nem anyanyelvi szinten beszélik az angolt, hanem csak társalgási szinten, annyira, mint Én.

Vannak akikkel úgy elbeszélgetek, mintha magyarul csevegnénk, s vannak, kiknél alig értek meg 1-2 mondatot…

Július 31. Kedd:

Megint a gyermekkoromról álmodtam… Nem is mondok má semmit… :/

Hazautaztam este vidékre. Otthon sétáltunk egy nagyot anyával. Jó volt. Már jó ideje nincs köztünk konfrontáció és jól megvagyunk. Megnyugtat és örülök neki. Jó volt otthon lenni.

Augusztus 1. Szerda:

Délután hazautaztam vidékről, majd Norbival, Popoval a lakótársammal és a barátjával elmentünk kajálni Marikanéni kávézójába, ahol életem legnagyobb hamburgerét ettem. Konkrétan egy fél hamburgert ettem meg, mert egy akkora, h elképzelni se tudtam akkorát. Itt van az Angyal utcában, szép környék.

Utána elváltunk a többiektől és Norbit elvittem az Erzsébet híd lábához.

Ott elővettem a meglepi pezsgőt és a két poharat, s így emlékeztünk meg a 7. hónapfordulónkról. Nagyon aranyos volt, azzal a kis sunyi mosolyával. Norbinak nagyon szép a szája is, s minden egyes alkalommal beleszerelmesedek a mosolyába.

Gyorsan elreppent ez a 7 hónap. Elnosztalgiázgattunk.

Augusztus 2. Csütörtök:

A legjobb eladásom volt a mai nap, konkrétabban én adtam el a legnagyobb értékben. Nem nagy kunszt, de jó érzés volt, h megdicsértek. De mivel még próbaidős vagyok, s az egyik nagyfőnökünk elég kettős, így neki az is gond szokott lenni, ha túl sokat ad el egy próbaidős, így a u.v helyettes mondta, h a mai napon már nem kell annyira vevőznöm, így visszavonultam a kassza mögé, s gyorsan el is telt a napom szinte a semmittevéssel.

Nah! Több jegyzetem nem volt, s a hónap elejére történtekre nem is emlékszem, h mi említésre méltó dolog történhetett volna, szo egyelőre csak ennyit írok, aztán majd next time jelentkezek megint.

Talán annyit jegyeznék meg, ami a napokban (Aug. 11.-e van) többször is  eszembe jutott, h kicsit sajnálom, h már nem tudok minden nap írni, mint régen. Emlékszem, h többen írtak anno, h mennyire jó, h napi szinte olvashatnak, mint egy regényt.

Ez van! De ugyan úgy szeretek írni, s amikor tehetem írok, s jelentkezek is!

Nah!

Csók!

Rion

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Álmom, meló, vásárlók, külföldi ajánlat, angolozás, szüleink egymásnak bemutatása

 

Idézet mára:

"Azok előtt, akiknek volt halál közeli élményben részük, egy szempillantás alatt lepereg az egész életük, az összes megbánt és kihagyott lehetőséggel együtt.

Sosem tudhatjuk mennyi időnk van még, ezért ne várjunk a végső ébresztő figyelmeztetésre! Inkább vegyük észre a lehetőségeket, amiket a Fény küld nekünk minden nap. Ezekkel esélyt kaphatunk arra, hogy jobban megtervezzük az életünket, ami egyszer majd le fog pereg a szemünk előtt."

Egyszer valahogy, valahol, valaki által felböffent egy téma, h mire vágyok, mi az álmom. Ezen elgondolkoztam…

… Az én álmom és vágyam, h békességben, nyugalomban, szeretetteljes, hosszantartó, harmonikus, hűséges, őszinte, boldog párkapcsolatban éljek párommal egy Pest környéki, nyugalmas, szép kertvárosban. Jó munkával, amit szeretek, s jó keresettel. Ennyi.

Július 27. Péntek:

Hát nem semmi napom volt melóban! Bejött egy külföldi 45 év körüli vásárló. Mivel én voltam a soron így én mentem vele…

Pár perc nézelődés után megkérdeztem tőle is, ahogy szoktunk, h segíthetek e esetleg. Mondta, h csak nézelődik. Joh. Majd többször rám pillanatot, mire én újra mondtam neki, ahogy szokás, h; “If you need some help, just let me now!” Erre elkezdett beszélni, h hát ő ismeri ezeket a termékeket, mert járja a világot. Rioban él és valami transzportos dologgal foglalkozik. Sorolta, h Miami, Róma, Tokyo, Berlin, London… No mind1. Nem akarom leírni, h mennyi mindent beszélt nekem, meg am is jó pár dolgot nem is értettem, de a lényeg, h elmondta, h más városokban, üzletekben is ilyen (nice) fiúk dolgoznak, mint Én és ők szoktak segíteni az olyan embereknek, mint Ő… Itt látta az ijedségemet az arcomon, ami akarva akaratlanul is kiülhetett az arcomra, mikor leesett, h milyen helyzetbe kerültem, s elkezdett mentegetőzni, h semmi sex, csak városnézés, együtt evés, ivás, esetleg buli, haveroknak bemutatás.

Nagyon kellemetlen volt. Egyből Cicára gondoltam, cikáztak a gondolatok a fejemben, h h oldjam meg szépen a helyzetet. Kedvesen elutasítani. Alig vártam, h elmenjen. Távozása után a  többiek egyből lecsaptak rám. Nem is kellett mondanom semmit, tudták, h mi volt, mit akart!!! Ez nekem egy újabb pofon volt!

Tudom túlzás, de Én akkor is úgy éreztem magam, mint akit verbálisan megerőszakolt az a brazil manusz, s a kollégáim hozzáállása is a dologhoz! Kirázott a hideg! Csoportos garázdaság! Mintha direkt dobtak volna ki elé, v nem tom! Meg is haragudtam a kollégákra, h szinte viccet csinálnak ebből, holott én kurvára nem úgy éltem meg!

Hazamentem, s elmeséltem Norbinak.

Július 28. Szombat:

Egyik angol vásárlóval majd 1 órán keresztül foglalkoztam.

Nagyon leszívott. Az eddigi legkomolyabb vásárlóm volt. Nála igazi eladónak éreztem magam! Ajánlani neki ezt meg azt, méretet nézni, alternatívákat, kiegészítőket ajánlani.

Őt nagyon nehezen értettem meg, h mit akar, s volt olyan mondata, amit végképp nem értettem, s nézett rám. Nagyon kellemetlen volt. Szóltam az üzletvezető helyettesnek, mert Ő is jól vágja az angolt, mert kint élt 1 évet Ausztráliában, s mikor szóltam neki, lebaszott, h hát az gáz h nem érted, de mikor odament, s mondta neki is a nő, Ő sem értette! Am, ha valamit nem értek, az annyira nem gáz, mert mondja, mondogatja, s a szövegkörnyezetből 1-2 szóból is meglehet érteni h miről habratyol, de ezzel az egy mondatában, amit egyikünk se értett, egy ismert szó nem volt! :/

Végül ráhagytuk. Úgy szokott lenni am is, h ha látja h nem értjük, akkor elmondja másképp, érthetőbben.

De megérte a szenvedést, mert szép összeget hagyott nálam.

Am valami nagy úri nő lehetett. Annyira kifinomult mozdulatai voltak. Az orrát is fennhordta, s még a tükör előtt még külön a kis sminkes tükrével nézegette magát, h h áll neki hátulról!
Néztem egy nagyot, mikor megláttam elsőre, h mit csinál?!  

Július 29. Vasárnap:

Anyukák találkozása. Szerencsére minden jól sikerült. Nem volt semmi gáz. Először Norbi anyukája jött meg. Én pont akkor indultam el otthonról, mert mentem anyum elé a Keletibe. Addig Norbi megmutatta anyukájának az albit, ahol lakunk. Anyum nem tudott róla, h mit hoztunk össze, szo volt meglepődés.

Jól elbeszélgettek. Leginkább persze a múltról. Kisnosztalgia, lelkizés, sóhajtozások…

Volt egy jó kis vicces jelenet is. Épp a gyermekkorunkról meséltek egymásnak, meg persze nekünk. Lényegében az alábbi pár mondat a lényeg.

Anyum:

- Gergőt kicsi baba korában úgy nyugtatgatta az apja, h nagyokat füttyentett neki, mert erre mindig felfigyelt, s nevetett rajta és a fenekét paskolgatta.

Norbi anyukája:

- Azt a Norbika is szerette!

Nah itt aztán Norbival szakadtunk a nevetéstől, majd pár másodperccel később – gondolom, ahogy a szüleinknek is leesett – elkezdtek ők is nevetni.

Nem sok híja volt, h ki nem csúszott a számon, h ezt még a mai napig is szeretjük!  

Aztán Norbi anyukája elment, mi pedig gyalog elsétáltunk a belvárosban. Megmutattam anyumnak a Kiskörutat, sétálóutcákat, Astoria, Deák, s megnézte kívülről az üzletet is, ahol dolgozom.

Tetszett neki, s megjegyezte, h ahhoz képest, h az előző munkahelyemen, mennyi ruha volt, szinte már zsúfolásig, ahhoz képest most, eléggé szellősen vannak a ruhák. De így szép.

 

Csók!

Rion

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)