Na Ciao mindenkinek! 
Február 7. Csütörtök:
Eljött a nagy nap! Norbi már jóval előttem felkelt, mert az izgalomtól nem tudott már aludni. Én nyugodt voltam, mint nyúl a hurokban, s csak olyan 11 után keltem fel valamikor.
Délután elmentünk Norbiékhoz, de előtte még a Kökin beugrottunk a Rossmannba, h vegyünk kis kenőcsöt, meg hajlakkot, amit felvihetünk magunkkal a gépre. Direkt azért mentünk a Rossmannba mert, volt kuponunk, amit persze nem hoztunk magunkkal! –.-‘” Ment a morgás, h melyikünk hagyta otthon… Elteltek az órák, s olyan 5 körül, indulás környékén, elkezdtem idegeskedni. Norbival végigmorogtuk szinte az egész napot! Én is mondtam már mindent, h nekem nincs is igazából kedvem elmenni, meg Norbi anyukája is mondta, h még meggondolhatjuk magunk, szo tiszta nyűg volt nekem ez az egész! 
A reptéren mindketten nagyban izgultunk az ellenőrzések alatt, h minden rendben legyen. Én, mikor levettem mindent – még a bakancsomat is levetették – s átsétáltam a kapun, besípoltam, s egy őr félre állíttatott, s átvizsgált, mint a filmekben. Lábakat szét, kezeket szét, aztán átmatatott. A talpamra zacsit húztak, s azt is áttapogatta!
De aztán minden rendben volt.
Szép repterünk van.
A gépünk 20 körül indult és 21.30-ra érkeztünk Rómába.
Repülés is jó volt. Norbinak volt csak szar szegénynek, mert bedugult a füle, s a feje szétakart robbanni. Nekem meg a repülés vége felé görcsölt nagyon a gyomrom. Am szerintem a repülés a legkellemesebb közlekedési eszköz. Ha légörvénybe keveredtünk, olyan érzés volt, mintha buszon zötykölődnénk egy tipikus fos magyar úton. 
A kanyarokat meg különösen élveztem!
Egyedül az nem kellemes, mikor olvasok, a gép meg elkezd süllyedni, v emelkedni, s a gyomrom meg kiakar törni, s olykor elkapott egy kis hányinger, de visszafelé meg, mikor nem olvastam, csak pihiztem, akkor meg meg se éreztem ezeket.
Rómába megérkezvén shuttle buszra vettünk jegyet, ami fejenként 4 euró volt. ( 1200 ft) Mindent fotóztunk! Norbi vagy 880 képet csinált, én 420-at.
A szállásunk kb.: 15 percnyi sétára volt a Terminitől (olyasmi, mint nálunk a Keleti, ha szabad ilyen hasonlatot alkalmaznom ) és a Kollosszeumtól egyaránt.
Lepakolás után még elmentünk bolyongani a környékre, majd fáradtan, olyan hajnal 2 körül hazatértünk tetikélni.
Norbi am mindig lelkes volt. Mondta, h reggel korán kelünk, nem henyélni jöttünk, de ő a telefon ébresztőjét mindig kinyomta, s mindkét reggel az én ébresztőmre keltünk, s keltettem Norbikát.
Am jó volt ott aludni. Annyira, nyugodt, kellemes és jó volt az is, mint az álom! :’)
Február 8. Péntek:
10-11 között keltünk valahogy, ha jól emlékszem.
A reggelink, amit a szálláson kaptunk azt egy utcával arrébb lévő Vittorio Emanuel II nevezetű téren fogyasztottuk egy faszentos olasz kávézóban.
A két felszolgáló csajnak nagyon szimpatikusak lehettünk. Bár a többes számban ha nem is vagyok biztos, de Norbi az egyiknek biztos bejött.
Kb 25-35 körüliek lehettek. Norbi zavarban is volt. Engem különösebben nem
hatottak meg, csak mosolyogtam kedvesen vissza nekik.
Jah!
A Grazie és a Ciao-t nagyon megtanultuk, h mikor hazaértünk is így köszöntünk el az üzletekben! Norbi még a TUTTOOOOO-t is előszeretettel ordibálta ki magából olykor! Majd megtudtam volna ilyenkor zabálni, mert olyan aranyosan mondta, mint egy kisgyerek.
Am meglátogattunk szinte mindent, amit csak tudtunk.
Első utunk metróval a Vatikánba vezetett. Ugyan olyan metróval mentünk, mint ami nálunk is van mutatóban a fehér alstrom szerelvény, v mi is a neve.
“A” és “B“ vonaluk van és most építik a “C”-t. Az “A” vonalon lehet a Vatikánba kimenni.
Onnan a Angyalvárhoz sétáltunk itt egy kicsit sütkéreztünk, majd átkeltünk a Tevere folyó felett a Sant’ Angelo hídon.
Aztán bevettük a várost. Nem sorolgatom fel pontosan mindent, mert könyvet írhatnék belőle!
Egész nap csak sétáltunk. Itt is voltak hülyeségen morgolódásaink, de annyira hülye, jelentéktelen dolgokon tudunk morogni, h már nem is emlékszem rájuk.
Este 10 után értünk haza, kis punnyadás és morgolódás után elmentünk egy BAR-ba bulizni, ami a Termini mellett van. Jó zene volt, jó hangulat. Vegyes társaság, de én annak is örültem. 16-tól 40+ig mindenki volt ott.
Hajnal 3 körül szar zenék voltak, s már nem éreztem jól magam, s így hazamentünk. Norbi meg bebaszott és egész úton morgott rám, h eljövünk, s megyünk is haza, nemhogy buliznánk még, stb, stb stb.
Mondtam jóu van Móunika! Mondjad!….
Ő a fél éjszakát a mosdóban töltötte én meg az ágyban gyorsan el is aludtam a fáradságtól.
Február 9. Szombat:
Utolsó napunk Rómában. Mivel reggel 10-kor elkellett hagynunk a szállót, ezért 9-kor keltem. Norbi még nehezebben kelt…. Szerencsére a cuccainkat otthagyhattuk, még elmentünk egy utolsót kirándulni.
Utolsó reggelinket megettünk a kávézóban, de most se én se Norbi nem mosolyogtunk kedvesen a csajokra…
Jó darabig egymáshoz sem szóltunk.
Átmentünk egy szép parkon (Colle Oppio), s oldalról vettük be a Colosseumot.
Sok kép, szép napsütéses idő, hangulat kezd helyreállni, s közben felvettük egymással is a kapcsolatot.
Diadalív, cirkusz, fórum, megvolt minden. A vittorio Emanuel II emlékműnél megpihentünk a kellemes napsütésben. Voltak ott római katonák is, akikkel lefotózkodtunk, majd az egyik félrevitt bennünket s közölte, h 10 euró. Norbi először nevetett, de mikor komolyan mondta a “katona”, rendesen ledöbbent Norbi. Szerencsémre az apró pénzt külön tartottam a többitől, s 3 euró ellenében leléptünk.
Meglátogattuk az ottani váci streetet ( Via del Corso ) és a Spanyol lépcső közelében lévő Armani üzletet is céltudatosan felkerestem. 
Olyan szép! Ugyan az a zene szólt náluk is, ugyan az az egyenruha.
Nagyon fájt a szívem, s nagyon pislogtam, mert eléggé benedvesedett a szemem a meghatódottságtól.
Boldog voltam nagyon, de egyben fájt is, mert nagyon szeretnék ott dolgozni. Mármint a római Armaniban. Olyan szép a környék is. A spanyol lépcső az náluk olyasmi, mint nálunk a Vörösmarty tér.
Azon a környéken sugárzik a Fashion-től! Járt is a fejemben a;
és a;
rendesen!
Olyanokat sóhajtottam, h ajjjjj! :/ 
Ezernyi embertömeg hömpölyög az utcán. Boldogok, mosolyognak.
Ilyen olyan, jobbnál jobb, kisebb, nagyobb márkák táskáival a kezükben, s karjukon!
Am amikor kijöttünk az üzletből nagyon elszonytyolodtam.
Ez az egész érzés, amit fentebb írtam elmondható egész Rómára. Voltam én már több külföldi városban is, de egyik se fogott meg így, mint Róma! Meg itt nem csak úgy voltam és fotózkodtam és örültem, h húúú de szép, hanem… … h mondjam?!
Szo érzéssel is voltam ott. Sokszor, sok helyen libabőrös voltam, meg kirázott a hideg, s végig boldog voltam, de egyben fájt is a tudat, h nem itt élek.
Olaszország mindig is szimpi volt nekem, s így az elmúlt napokban az fogalmazódott meg bennem, h szeretnék ott élni!
Imádom a nyelvüket a mentalitásukat és a légkört ami kint van, az éghajlatról nem is beszélve! Az itthoni világ, “atmoszférája” annyira bús, komor, nyomott! Olaszoknál se kolbászból van a kerítés, de még se olyan búval baszottak, mint a magyarok.
Én tudom magamról, h nem vagyok ilyen. Persze néha rám is rám telepszik ez a nyomorék búskomorság, de azért mert itt vagyok, de am én alapból nem vagyok olyan pesszimista, negatív, leszívó töltetű, mint az általában oly jellemző a magyarra.
Meg így szinte érezni a levegőbe a nyomottságot!Mintha egy másik bolygó lenne, ahol az embert lehúzza a légkör lelkileg.
Az a gondolat is átfutott a fejemben, h lehet, h valamelyik életemben voltam már olasz, h ilyen érzéseket vált ki belőlem, s h ilyen közelinek érzem őket magamhoz.
Am Rómáról sokszor eszembe jutott Eger. Sok a hasonlóság bennük.
Aztán délután, amikor ment le a nap, felmentünk a Medici villához, egy gyönyörű szép parkon keresztül, s fentről belehetett látni a város egy részét, ami annyira szép volt, h na ott tényleg majdnem elsírtam magam… :/
Lehet, h sokan nem értik meg ezt mert még nem élték át hasonló érzést, de kívánom, s remélem, h mindenkinek lesz legalább egyszer hasonló élményben része az életében….
5 után elindultunk vissza a szállásra a csomagokért.
Visszafelé a reptérre a shuttle buszra a jegy ára fejenként már 6 euró volt. Mivel mi csak 4 eurót hagytunk magunknak így egy kicsit bajban voltunk, de a fentieknek köszönhetően épp akkor érkezett oda két középkorú magyar nő, s tőlük vettünk eurót. (Szerencsére volt nálunk Ft.) Am ők nem akarták h kifizessük, de mi automatikusan a kezükbe nyomtuk. Még meg is kérdezték, h ez mi? Mondtuk, h hát az euró forintban! Aztán legyintettek, h ááá ugyan már!
Olyan jó fejek voltak, s jól esett! Bárcsak itthon is ilyenek lennének az emberek!
A buszunk meg pont arra ment ki a reptérre, amerre laktunk, s mikor elmentünk az Emanuele II tér mellett ott viszont már tényleg elhullajtottam 1-2 könnycseppet…. :/
Nagyon-nagyon szar érzés volt eljönni….
Mint ha kitoloncolnának, s elvinnénk a városodból!
Norbi is eléggé elvolt kenődve. Ő kimondta azt, amit én csak éreztem, de még nem fogalmazódott meg bennem, h Rómában akár hová is mész, minden hol van valami szép látványosság.
A gépünk 22 után indult s éjfél körül értünk Budapestre.
Hazafelé nekem semmi bajom nem volt már szerencsére a repülőn, de Norbinak megint bedugult a füle s fájt a feje, s megint erősen rezonált. Nem volt annyira ideges, de nyugodt se. Én kicsit el is bóbiskoltam a fáradságtól.
Február 10. Vasárnap:
A reptérről Norbiékhoz mentünk haza. Aludtunk vagy délután egyig. A fél napot ott töltött, aztán estére hazajöttünk a Corvinra.
Ma 11. hétfő van. Immáron ötödjére álmodok folyamatosan Rómáról. Még ma is az volt az utolsó álmom mikor felkeltem, h ott vagyok Rómában.
Nagyon rossz érzés felébredni! Én is és Norbi is még mindig vissza emlegetjük, hiányoljuk Rómát. Pedig Norbit nem is érdekelte Róma. Ő Barcelónába akart, anno ősszel, s mivel azt mondtam, h “akkor inkább már Róma” így ő meglepiként karácsonyra meg is vette oda a jegyeket, csak menjünk már valahova.
De örülök neki nagyon, h tetszett neki, és őt is úgy magával ragadta, mint engem, s neki is tetszik a város, s ő is szívesen visszatérne.
Most azt kezdtem el dédelgetni, tervezgetni, h mivel a héten kiderül végre, h mi lesz velünk meló téren, s nem fog csökkeni a fizunk, akkor Norbi kolléganője; Detti tanítana engem olaszul, mert ő általános óta azt tanulja, s tanult is már kint, s többször volt már több olasz városban is.
Szo a németet sztornózom, s az olaszra ráhajtok komolyabban, aztán ha minden jól megy s legalább már középfokon beszélek, akkor pár év múlva szívesen kimennék oda dolgozni vagy az Armanihoz vagy akár valami másik márkához. Jöhetne Gucci, Loui, Prada, Chanel és még sorolhatnám…. De akár még a Zarába is elmennék.
Ahhhh! Szép álom, de azért elindulok, s elkezdem kitaposni az utat, aztán majd meglátjuk, h h alakul….
Am még ami eszembe jutott, h nagyon szimpi volt az nekünk a Norbival, h sok zebránál nincs lámpa, hanem mi oldjuk meg az átmenetlelt. Általában ha lelépünk megállnak, vagy ha messzebbről jönnek dudálnak, h szaporázzuk lépteink. Imádnak dudálni!
Rengeteg robogó, motor, s a kis mini kocsik! *.*
Am egyetlen negatívumként azt tudom felróni, h hiányolom a kihelyezett kukák számát, de ennek ellenére meglepően tiszta a város. Jó mondjuk késő este, mikor kóboroltunk, sok helyen láttunk kitéve rengeteg szemetet és zsákot, de reggelre mindig eltűntek.
…
Nah! Tudom hosszú lettem, de gondolom/remélem elnézitek nekem. 
Csók!
(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)
) s így a pia elég gyorsan megtette nálam a hatását. 
