2013. október 12., szombat

Atlantisz: egy legenda pusztulása

Volt valaha egy varázslatokkal teli világ – mára mondák és legendák maradtak belőle. Ilyen volt Atlantisz is, a titokzatos, elsüllyedt sziget…

Vannak, akik komolyan hiszik, hogy az emberiség történelmének egy előző, varázslatokkal, mágiával teljes csodálatos szakaszában hatalmas erőket birtokoltak az emberek. Nem volt szükségük szénhidrogének kitermelésére, a földfelszín erőszakos megbolygatására, ezért nincs látható nyoma tevékenységüknek, ugyanakkor a földgolyó egészén nagyon is egybehangzó ismeretanyag létezik róluk, elsősorban legendákban, mondákban és szórványos tárgyi emlékekben.

Az elmélet hívei szerint az emberiség egykori kiemelkedő vezetői, az atlantiszi mágusok, illetve a velük szemben álló lemuriaiak a hatalomért folytatott vetélkedésük során óvatlanul olyan kozmikus erőket szabadítottak a Földre, amely aztán katasztrófák sorozatát hozta, és csapás, csapás után érte a bolygót. Mások a természeti katasztrófa teóriát vallják, s inkább egy, legalább 10 kilométer átmérőjű meteor becsapódását tartják valószínűnek, amely óriási sebet ejtett a földgolyón, romba döntve a körülbelül 15-17 ezer évvel ezelőtt virágzó kultúrákat.

Az amerikai indián törzsek mindegyikében tükröződik valamilyen formában a katasztrófa emléke, Alaszka tlingit indiánjai azonban csak árvízről tesznek említést. Babiloni, azték, indiai, burmai, kínai, óceániai szövegekben, mítoszokban is szólnak árvízről, vízözönről, s a baj előrejelzéséről. Atlantisz megszállottjai – Platón híres leírása óta, amelynek forrásaként egyiptomi papokat jelöl meg - főként az Atlanti-óceánt gyanúsítják egy hatalmas földrész bekebelezésével, s azt sejtik, ennek egyik települése valaha a Kanári-szigeteken volt.

Geológiai, őslénytani kutatások is arra engednek következtetni, hogy szó szerint egyik napról a másikra is bekövetkeztek kataklizmák a Földön, a szóban forgó időszakban. Világméretű áradás söpört végig a bolygón, s a klíma is megváltozott. Később – a mítoszok szerint – a túlélők előjöttek rejtekhelyükből, s örömmel látták, hogy visszatértek a rég nem látott istenek, új ajándékokkal és tudással.

Titokzatos feliratok

Egy Strath nevű washingtoni tudós egy mexikói őserdőben számos romot fedezett fel, amelyeknek több feliratát megfejtette. Az egyik felirat egy száműzött atlantiszi királylányról beszél, akit messze Keletre (esetleg Egyiptomba) küldtek, ahol vezeklésképpen óriási kőkolosszusokat építtetett. Az ókor számára gyakorlatilag Gibraltár a világ végét jelentette. Az Atlanti-óceánban nyugodott le a nap, és a hitvilág ide helyezte a holtak birodalmát, a túlvilágot. Itt keresték az örök élet titkát, az életfát, itt terült el Osiris országa, Amenti, a babiloni Arallu, a zsidó Seol, a görög Hades, a kelta Avalon. Itt volt Sekhet-Hetep, a “lelkek örök hazája”, ahová a “halál vizén” áteveztek a holtak lelkei az ősi kereszt jelével, a Tau-val díszített bárkáikon.

Egy monda szerint Tum isten a legnagyobb mélységekbe szállt le, hogy azok vizével megsemmisítse az emberiséget. Minden ember elpusztult, kivéve azokat, akiket Tum felvett a bárkájába. Ez a mítosz figyelemreméltó hasonlóságot mutat a Bibliai Noé történetével.

Az egyiptomiak azonban nemcsak egy vízözönről tudtak, mint ahogy a maják vagy a zsidók sem. Az apokalipszis lehetősége évezredek óta jelen van az emberek gondolkodásában. Josephus Flavius, a neves I. századi zsidó történetíró szerint már az első emberpár készült egy globális katasztrófára.

Flavius szerint az özönvíz előtt élt generációk annak érdekében, hogy az általuk összegyűjtött tudás és felfedezések ne vesszenek el, „Ádám jövendölése alapján, miszerint a világ egyszer tűz ereje által, egy másik alkalommal, pedig a vízáradat ereje által fog elpusztulni, két oszlopot emeltek; az egyiket téglából, a másikat kőből és mindkettőre feljegyezték az általuk megismert tudást és bölcsességet. Azért mindkettőre, hogy amennyiben a téglából készült oszlopot az özönvíz elpusztítaná, akkor a kőoszlop megmaradjon az utódok számára…” (A zsidók története, I. könyv 70–71.) Flavius művében azt is megjegyzi, hogy korában ez az ősi tudást megőrző kőoszlop még megvolt, „Szíriád földjén”.

A maja legenda 52.000 évenként megismétlődő hold-árvízről beszél. A zsidó mítosz három vízözönt ismer Kenan, Henoch és Noé idejéből, egy ómexikói imádság három világpusztulásról beszél, a tupi indiánok mondája lehulló holdakról, a saisi papok megváltozott mozgású égitestekről és az általuk okozott tűz- és vízkatasztrófákról beszéltek Platónnak. A hagyomány szerint Atlantisz is több részletben süllyedt el

Forrás:anna.hu

2013. október 3., csütörtök

Az előző részek tartalmából:

 

Idézet mára:

"A lustaság szellemi fejlődésünk bilincse. Három típusa jelent komoly veszélyt. Az első a tétlenség lustasága, amely a dolgok halogatásához vezet. A második a kishitűség lustasága, amely kétséget táplál bennünk a képességeinket illetően. A harmadik pedig a ragaszkodás lustasága, amely nem enged elszakadni minket rossz szokásainktól, negatívumainktól."
Részlet a 14. dalai láma, Út a nyugalomhoz című könyvéből.

 

Gyorsan elrohant a szeptember is. Minden okés. Boldogság van. Harmónia. IMAG0430

Végre megállok a lábamon, s eltudom magam látni, s költőpénzem is lett bőven.

Nagyon sok mindent vásároltam.

Vettem magamnak pulcsikat, pólót, inget, táskát. Végre tudtam csináltatni magamnak új szemüveget is, amit sokan megdicsérnek, h jól áll. Mosolygó arc

Csináltattam magamnak gyógy talpbetétet is. 2 hét múlva kész lesz. Kíváncsi leszek rá.

Beszereztem az oly rég óta áhított bonsai fát is. Közepes méretű. Vettem hozzá alátétet, kis figurát és tápanyagot is. 13 e.-ből kijött. A következő körös beruházás majd olló  és drót lesz, meg valszeg megveszem a bonsai szakkönyvet is.

Jó lesz vele foglalatoskodni, kreatívoskodni, ápolni, gondozni, formázni. Mosolygó arc

Annyira szeretem őt. Megnyugtat, ha nézem. Am mindig is szerettem a fákat, s külön jó érzés, h van egy az albiban is.

27933_10151653276885918_1417781653_nVettem még Buddha szobrocskát is, s már gondolatban elkezdett érlelődni egy kis házi szentély felállításának gondolata.

Am majd anyum jön fel valamikor, s valószínűleg az OTP-nél nyitunk majd lakástakarék számlát, s elkezdek gyűjtögetni lakásra. A részleteket még nem tom, nem is nagyon értek hozzá, de a 3-5 éves tervemben szerepel egy budapesti lakás. Kétszobásat akarok, h legyen lakótársam is. Elsősorban újépítésű, modern stílusút. Árban 20 m.-ig szeretnék max elmenni, de ez még tényleg nagyon a jövő zenéje.

Az egyik munkatársamnak volt szülinapi partija, ahová elég sok kolléga eljött. Jó volt, egy kicsit lazulni a kollégákkal. Norbi is velem jött, s így volt lehetősége egy kicsit megismerni a kollégáim egy részét.

Az egyik kollégámra nagyon féltékeny, s volt is ebből komolyabb vitánk is, de továbbléptünk…555416_10151687760880918_264820978_n

Am Norbi otthagyta az Andrássy úti melóját, mert már sok volt. Reggel 9-től, éjfélig, hajnal egyig, heti 4-5 napban azért az húzós….

Egyelőre pihen itthon, s küldözgeti önéletrajzát.

Scottyval nehezen lehet bírni, ha kimegyünk sétálni. Gondolom a tüzelő szukák miatt. Kicsit vonakodom még a kiheréltetés gondolatától, mert azért előtte még örülnék, egy fajtiszta unokának….

Tervbe van, h e hónapban elmegyek egy egyes szintű pránanadi képzésre, de nem egyszerű időpontot találni egy hétvégére… :/

Hmmmm. Kifogytam. Azt hiszem ennyi. Mosolygó arc

… Várom már a nagy bejelentést, s a világban bekövetkező változást. Mosolygó arc

 

Peaca & Love !

Csók!

Rion Kacsintó arc

Piros ajkak

1004689_413668992088123_1689217654_n

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

Filmajánló:

 

…Az alábbi filmről nem olyan egyszerű beszélnem…

Nehéz film sokaknak. Egyeseknek túl nehéz. …Sajnos…

… Sajnálom, mivel látom azt az év tizedek és századok alatt történt pusztítást, agymosást, és butítást, ami oly sokunkkal tettek.

Annyira elbutították az emberiséget, h sokak számára ez csak mese, hülyeség, kitaláció, v pont erre mondják h butítás. Mosolygó arc

Az a bajom, h nem tudom megfogalmazni nagyon jól ezt az egészet, amit szeretnék mondani, mert annyira összetett de egyúttal egyszerű is.

Pedig globális szemmel nézve ezt az egészet, éreznie kellene mindenkinek, h ez az igazság, s ez így van, s azt kellene elutasítani, amit tanítanak s belénk – akarnak – nevelni.

Ez a film elmeséli azt, amit én már évek óta olvasok több tucatnyi, különféle forrásokból.

Nagyon sok mindenre választ kaphatsz a filmből, ha nem az egóddal, hanem a valódi éneddel nézed a filmet.

Ez a film már-már nyitogatja a szemed, szinte ébreszt, s ébreszti is azokat, akik vannak már azon a szinten.

Kicsit elkalandozok most, de annyira jó már látni. Látni a sokszínűséget. Látni azt, h más h néz ki, mennyire más, milyen ember, milyen személy, milyen szinten él.

A sok-sok tudás, amit az elmúlt 1 évben magamba szívtam, nemcsak szellemileg és érzelmileg, de fizikálisan is megváltoztatott.

Gondolok én itt arra, h már egyre könnyebben fogadok el másokat, egyre kevésbé ítélkezem. Gyorsabban oltom el haragom, szüntetem meg a gyűlöletem, ha lángra kap bennem.

Ha valaki nem tetszik, már nem elítélem, és lenézem h milyen, hanem azt mondom, h ő ilyen. Ő ezt az utat járja, ezen a szinten él. Ő mondjuk, nem tízedikes, hanem csak ötödik osztályos, s látom azt is, h másnak milyen könnyen mennek azok, amik nekem nem, s azt h én az ő szintjéhez képest hol vagyok elmaradva.

Számomra tény az, amiről e film szól.

Tény, h tanulni és fejlődni születünk újra és újra a földre, s nem szabad lenézni, elítélni, megvetni embertársainkat, ha nem azon a szinten él még, amelyiken te, ahogy a nyolcadikos se nézi le az ötödikest, csak mert még nem tud annyit, mint ő. Idővel az az ötödikes is eljut majd a nyolcadikos szintjére és tovább, csak hagyni kell, h a maga útját járja.

“A virág lassan és finoman, sziromról sziromra nyílik ki a napsütésben; ahogyan a lélek. Soha nem szabad megbüntetni v irányítani, mert csak a saját tökéletes időzítése szerint mutatja meg igazi csodáját és szépségét.”  - (A Findhorn-kert)

Hiszem és legbelül tudom/érzem, h ez a létünk/életünk valója:

2013. október 1., kedd

Heti gondolat:

Heti gondolat: "Nem a bíráló az, aki számít, nem az ember, aki rámutat arra, hogyan bukik el az erős, vagy, h a jótevő hogyan tehetett volna még jobbat. Az érdem az emberé, aki valójában a küzdőtéren áll, akinek az arcát elcsúfítja a por, a vér és a verejték, aki elszántan küzd, aki hibázik, aki újra és újra elbukik. Mert nincs törekvés tévedés és hiba nélkül, de az, aki valójában küzd a jóért, aki mérhetetlenül lelkes és elkötelezett, aki a jó ügy érdekében vízre száll; aki a legjobban esetben végül elnyeri a jutalmát, és győzedelmeskedik, és aki a legrosszabb esetben, elbukik, ő is legalább emelt fővel teszi, hiszen a bátraké a boldogság" - Theodore Roosevelt

2013. szeptember 26., csütörtök

Üzenet…

 

Idézet mára:

"Fogadjunk el és becsüljünk meg mindent és mindenkit az utunk során.
Azért találkoztunk velük, hogy segítsenek felfedezni saját nagyságunkat."
Yehuda Berg

 

 

…Vannak zenék, melyek segítenek abban, h közelebb kerülj önmagadhoz….

Pl.: a Coldplaynek javarészt ilyen zenéi vannak.

 

Segítenek abban, h egy kicsit megállj, elgondolkodj, elbeszélgess magaddal, átértékeld az eddigi életed, legyen az a távoli v közeli múlt, értékeld a jelened, élj benne érzéssel.

Mélyülj el magadban egy kicsit, s legalább próbáld meg felvenni a kapcsolatot a valódi éneddel.

Hallgasd/érezd meg, h mit mondd neked. Mit éreztet veled. Mire vágyik, mi jó és mi nem jó az életedben. Milyen a kapcsolatod önmagaddal, a pároddal, munkatársaiddal… …embertársaiddal.

Tegyél fel egyesével kérdéseket, meditálj rajtuk, s megfogod kapni a választ.

Fókuszáljatok az életfeladatotokra.

Mi ezen életem célja?

Mit kell tanulnom?

Mire kell fókuszálnom?

Min kell javítanom?

Idővel mindent megtudsz, s ha épp nincs kérdésed, küldj szeretetet a földnek.

Szép lassan repülj a lelkeddel. Látod az embereket, az utcát, házakat, a várost, fákat, növényeket állatokat. Folyókat, mezőket, erdőket. Szeresd őket!

Köszönd meg a földanyának, h ellát minden földi jóval.

Küldj szeretet családodnak, párodnak, barátaidnak, rosszaknak, jóknak, betegeknek.

Szeresd magad. Köszönd meg eddigi életed, és tanulásod, s h vigyáz rád.

Tisztogasd magad, a környezeted, a világod.

Valódi, legbensőbb éned szeretetével.

Sírástól ne ijedj meg. A tisztulás jele. A fejlődés, tapasztalás egyik jele.

Sírsz, mert szeretsz! Mosolygó arc

…Szívvel…

… lélekkel…

Mindent és mindenkit.

Peace & Love!

Piros ajkak

Rion

 

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2013. szeptember 20., péntek

Kapjon mindenki százezer forintot havonta!

Már a hónap elején bedobták a köztudatba a „feltétel nélküli alapjövedelem” gondolatát, most pedig még egy komplett hetet is szerveztek rá: javában zajlik az FNA-hét. Karafiáth Orsolya különvéleménye.

A hír: Szili Katalin országgyűlési képviselő szeptember elején kezdeményezte, hogy a kormány vizsgálja meg, milyen következményekkel járna egy feltétel nélküli, születéstől halálig járó alapjövedelem bevezetése. A cél az volna, hogy garantálják az emberi méltóság megőrzését és felszámolják a létbizonytalanságot. A javaslat komoly vitát gerjesztett, ennek ellenére meghirdették a „Feltétel Nélküli Alapjövedelem hetét”.
Kapjon mindenki százezer forintot havonta?Karafiáth Orsolya véleménye: Az alapjövedelem minden egyes nagykorú állampolgárnak járó, az alapvető emberi szükségletek fedezésére elengedő, havonta kiutalt pénzösszeget (azaz nem utalványokat, és nem termékeket) jelent. Mindenkinek ugyanakkora összeg járna, ami a lakhatásra, illetve egy szerény életvitel fenntartására, azaz az étkezésre és az alapruházkodásra elegendő.
Nem függne sem a szociális helyzettől, sem a gyerekek számától, sem attól, valaki dolgozik-e vagy sem. Nem családi pótlék, nem munkanélküli segély, nem valamiféle szociális alapon kiutalt támogatás. Nálunk bombaként robbant a hír, miközben a feltétel nélküli alapjövedelem eszméje egyáltalán nem új keletű. Már 1795-ben, Thomas Paine Agrarian Justice című röpiratában megjelent, és a későbbi évszázadok folyamán újra és újra felbukkant. Kanadában 1974–1979 között Dauphin városában kísérleti módon be is vezették, most pedig a világon országosan elsőként Ciprus kísérletezik vele: állítólag 2014 júniusától vezetik be ezt a gazdasági reformot.
Az FNA mint téma 2008 óta állandó napirenden van világszerte, legfőképp Németországban, ahol több mint ötvenezren írták alá a petíciót. Tüntetnek érte, érvelnek mellette és ellene, a legismertebb szószólójuk a Drogerie Markt tulajdonosa.
Magyarországon a neves képzőművész, Szentjóby Tamás már évekkel ezelőtt felszólalt az ügyben, bizton állítva, hogy az intézkedés bevezetése felvirágoztatná a társadalmat.
Egyetértek vele, és hiszek abban is, hogy nem csupán gazdag ország képes megtenni azokat a lépéseket, melyek lehetővé tennék az FNA bevezetését, és abban is biztos vagyok, hogy pozitív társadalmi hatása lenne. Ami mindenképpen az FNA mellett szól, hogy bevezetésével eltűnne sok intézmény, ami a szociális kérvényekkel foglalkozik – és persze a trükközés is ezekkel. Méltóságot adna rengeteg embernek, akik – különféle indokok miatt – nem tudnak elhelyezkedni. Nagyobb esélyt adna rengeteg embernek, hogy nem pusztán a létfenntartásért kell robotolnia, azért, hogy az élelmét és a lakhatását megoldja.
Az ellenzők aggálya, hogy akkor senki nem dolgozna, egyszerűen nem érv. Mert a társadalom többségének nem elég, hogy ezek az alapdolgok meglegyenek: többre vágynak, tehát dolgozni fognak. Az olyanokról már ne is beszéljünk, akinek a munka nem csupán kényszerű tevékenység az életben maradáshoz, hanem hivatás. Egészen más helyzetbe kerülnének rengeteg szakma képviselői, utalnék csak a tanártársadalomra! Átrajzolódna a szolidaritás térképe is.

Kapjon mindenki százezer forintot havonta?

Hogy ez mennyi pénz legyen? Végeztem egy szerény számítást, és az alapján havi százezerben állapítanám meg a juttatás összegét. (Egyes újságírók százhúszezerre voksolnak – ezt vessük össze a jelenkori minimálbér összegével!) Más vétózók arra tippelnek, hogy ezzel is beindulna a mutyizgatás – hiába járna személy szerint mindenkinek, nálunk elvennék, kijátszanák egymás pénzét.
Nos, szerintem nem nagyobb mértékben, mint ahogy azt a megkeresett jövedelemmel teszik. Azt is mondják, hogy társadalmi feszültséget okozna, hogy semmirekellők, ingyenélők zsebét úgymond telitömnék. Ezt is el tudom képzelni, de a biztos megélhetés pozitív hatásai ellensúlyoznák mindezt. Eltűnne a mélyszegénység, az éhezés, és egy biztos alapról startolhatna minden egyes állampolgár. Hogy a tehetőseknek is fizetnének? Lehet, de ne felejtsük el: akinek ma van munkája, annak holnap már nem biztos, közbeszólhat egy kirúgás, de akár baleset, betegség is. Így végre eltűnne az emberekből az elemésztő szorongás: úristen, mi van, ha elveszítem a munkám, ha nem tud a gyerekem elhelyezkedni, ha..., ha..., ha... Ez a biztonság megérné hosszú távon.
Az emberek kilencven százaléka nem bírja tevékenység nélkül pergetni a napjait. A FNA lehetővé tenne például több karitatív munkát, a művészeknek a koncentráltabb, elmélyültebb alkotást úgy, hogy emellett egy egészen széles réteg esélyt kap a minőségi életre. Talán utópisztikusan hangzik, de megéri küzdeni mindezért, mert ha van honnan elindulni, könnyebb rátalálni a saját utunkra. És a sok elégedett, boldog embert már nem irritálná, ha vannak egyesek, akik ehhez nem tettek hozzá semmit. Mindenki foglalkozhatna a maga dolgával. Mert a létbizonytalanság az, ami mindent kikezd, még azok munka-, illetve életkedvét is, akik amúgy tényleg szívesen dolgoznak.

http://www.nlcafe.hu

2013. szeptember 19., csütörtök

Filmajánló:

 

…Kell hozzá egy bizonyos intelligencia szint, h megkapd azt, amit a film ad…

 

“ Pillanatok. Az életem pillanatok sorozata. Mindegyik a végbe vezet.”

2013. szeptember 17., kedd

"Elfogadas, bekesseg, egyutterzes, orom es szeretet.

Fogadd el mindezt es mindig a tanulas, belso fejlodes legyen a celod!

Ha a kegyelemmel teljes elet receptjet szeretned, itt es most hatarozd el, h matol kezdve tartozkodsz attol, h itlekezz barki es barmi, de elsosorban onmagad felett. Hatarozd el, h az elfogadas allapotaban fogsz elni, ami azt jelenti, h elfogadod onmagadat, masokat, a vilagot, Istent es azt, ami van. Tobbe nem vitatkozol azzal, ami van. Egy olyan tudatallapotrol beszelunk, amely fuggetlen a helyzetektol - es mindentol. Az eredmenye pedig az, h megszabadulsz minden erzelmi kintol. Es akkor kulonos modon eleted minden teruleten javulas kezdodik - a fizikai allapotodban, a kapcsolataidban, de meg a penzugyeidben is.

Azt mondjak, h az elfogadas a szellem elso torvenye. Azaltal, h megtanulod felfuggeszteni az itelkezest, megtanulod elengedni azt a szokasodat, h az itelkezesen alapulo eloiteletek miatt becsuszol a "ki vagyok borulva, mert..." allapotba.

"Az elfogdassal elt elet szuksegtelen erzelmi kinok nelkuli elet. Olyan elet, amely tele van Szeretettel."

 - H. Ronald Hulnick; Lelkedhez huen

2013. szeptember 15., vasárnap

Életszösszenet

<3 Kacsintó arc

 

Idézet mára:

"Sokszor nehéz elfogadnunk, de semmi nem egyik pillanatról a másikra történik. Nem ébredhetünk egyszer csak arra, hogy egy nagy fa áll a kertünkben, mert a fizikai világban mindig folyamatok zajlanak.
Minden cselekedetünkkel egy magot ültetünk el az életünkben, ami valamilyen pozitívumként vagy negatívumként mutatkozik majd meg.
Egy mai jótettünk később áldásként jelenik meg, amikor a legnagyobb szükségünk lesz rá." - Yehuda Berg

 

Szabad hétvégés vagyok, s van időm írni. Mosolygó arc555269_735482639811307_927222507_n

…Csak nem nagyon tudom, h miről …. Mosolygó arc

Melóban minden okés. Dolgozunk, s minden rendben volt/van. A nyitáson is túlvagyunk, s kezd kialakulni az új életünk. Mosolygó arc Hétről hétre mindig van valami új, valami változás, s izgalmasan repülnek a napok/hetek.

A nyitás előtti napon, pont megbetegedtem, de telegyógyszereztem magam, s úgy valahogy sikerült átdolgoznom a napokat. Azon már meg se lepődtem, h pont akkor betegszem meg, mikor nem kellene, de voltak még rajtam kívül egy páran így.

Én már jövök ki belőle szerencsére, mások meg most esnek bele. A cégnél nagyon sok embert elkap és napról napra mondják h betegek ők is.

De szerencsére ez csak egy influenza szerűség, szo semmi komoly. 1 hét alatt átmegy mindenkin.

560845_524044271000179_164598160_n+ Nekem még a szemem is begyulladt, szo nagyon jó volt… –.-‘”

Am úgy érzem, h munkamániás lettem. Szeretem nagyon a munkám meg a kollégákat is.

Am elég sok ismerős vásárló van, akiket ismerek korábbról a volt munkahelyeim által. Némelyikük még le is kezelt velem, a nők meg puszit adtak, holott korábban nem csináltunk ilyet. Mosolygó arc

Lesznek változások még nálunk bőven, de mint fentebb is írtam minden héten történik valami. Mosolygó arc

Szo izgatottan várom az elkövetkezendő napokat, heteket, s remélem h sok-sok pozitív élmény fog érni minket. Kacsintó arc

Itthon is minden okés. Norbival jól megvagyunk. Am ő is betegeskedett, de már kijött995770_224486361038993_849278895_n belőle.

Scottyval elég sok gond van mostanság. Nem bír magával. Elvisszük majd oltásra, aktiváljuk a chipjét, s lehet h ivartalanítani is fogjuk

Norbi munkahelyet fog váltani szeptember, október környékén, mert ahol most van túl sokat dolgozik, s lehet váltani fog.

Lett takarítónőnk is, aki heti egy alakalommal kitakarít nekünk. Norbi egyik kolléganője, aki konyhai kisegítő, hátrányos helyzetű, s így legalább mindenki jól jár. Ő kap + pénzt, nálunk meg rend és tisztaság lesz.

A héten volt először, s olyan jó volt hazajönni a tiszta lakásba! Mosolygó arc

Szombaton hazaugrottam néhány órára vidékre, vasárnap pedig kifessük + át is rendezzük a szobánk Norbival. Mosolygó arc

Csók!

Rion  Kacsintó arc

Piros ajkak

736077_647778201899153_1724233198_o

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)

2013. szeptember 14., szombat

Napi gondolat:

"Nyilvanvalo, h a bizalom kozvetlenulbosszefugg a jolet, eneegia es orom szakmai es maganeletunkben tapasztalt fokaval. Ennek oka egyszeruen az, h a bizalom az eletminoseg egyik nelkulozhetetlen es orokervenyu alapeleme - espedig nem csupan a maganeleti kapcsolatainkban, hanem a teamek, szervezetek, tarsadalmak, uzletagak, sot nemzetek vonatkozasaban is. A bizalom az a kepessegnovelo es erot ado katalizator, amely egy szilard es civilizalt tarsadalom minden egyes elemeben kimutathato. A legtobben azonban mindaddig nem vagyunk tudataban a bizalom jelentosegenekbes tole valo figgosegunknek, amig csak el nem veszitjuk." - Stephen M. R. Covey; Okos bizalom

2013. szeptember 6., péntek

Élek!

 

 

Elnézést mindenkitől, h nem írtam már egy jó ideje, s köszönöm a hiányoló leveleket, de sokat dolgozom, s nincs se időm, se energiám írni. Már a megnyitó partin túlvagyunk, ami jól sikerült, s most készülünk a nyitásra. Már több időm van, de még nem született meg belül a késztetés, h leüljek mesélni. Mosolygó arc

Majd később valamikor, egy nyugodtabb időszakban. Kacsintó arc

Am okés minden. Imádom a kollégáim, a melóm, jó itthon is végre minden, élem/éljük életem/unk. Mosolygó arc

Majd jelentkezem!

Csók! Kacsintó arc

Piros ajkak

Rion

2013. augusztus 26., hétfő

Az előző részek tartalmából:

 

Idézet mára:

“Ha szereted magad, és nem azon jár az eszed, hogy keress valakit, aki szeret, képes leszel elfogadni azt, amit felajánlanak. Fontos, hogy értékesnek tartsd magadat, és ne érd be álcázott szeretettel. Ha úgy döntesz, hogy keresel egy partnert, vagy együtt vibrálsz valaki mással, de nem kapod meg azt, amit akarsz, ne nyafogj, ne siránkozz, ne duzzogj, hogy az illetőt megváltoztasd a saját igényeid szerint. Ha a magaddal szemben felállított érték nem valósul meg, egyszerűen változtasd meg a valóságodat, és menj tovább egyedül, amíg meg nem találod azt, aki visszatükrözi azt az értéket. Addig is őrizd éned szeretetének, tiszteletének vibrációját, és tanuld meg, hogy ennek az utazásnak a célja önmagad felfedezése a többi emberhez fűződő kapcsolataidban. Nemcsak férjekről és feleségekről szól. Az utazás célja az, hogy sok más életet megérintve megtanuld tisztelni saját fizikai testedet, és az éned páratlan mivoltát. Mindig legyen időd az énre figyelni, és engedd fejlődni.”

 

Az előző részek tartalmából:

Előbb meglett az új telefonom, mint gondoltam volna ugyanis, miután megírtam a1567_215861618568134_1562583440_n legutóbbi bejegyzésem, azután másnap este, kutyasétáltatás közben el is hagytam a régi telóm. Zavarban levő arc Egy szövet rövidnadrágban voltam kint, aminek vágott volt a zsebe, s valószínűleg akkor csúszott ki a zsebemből, mikor ültem a padon. Itthon vettem már csak észre, de mire visszamentem már persze nem volt ott.

Másnap meg megvettem az új HTC one telót. Nagyon jó. Szép, okos, s a zenei hangzása is kitűnő a többi telefonhoz képest, mivel elől vannak a hangszórói.

Csak ajánlani tudom! Kacsintó arc

Scottynak lett játszótársa! Szintén egy harci kutya. Ha jól tudom terrier féle. Jellegzetes hosszú orrú/arcú, közepes termetű.

Scotty nagyon aktív, játékos, s ugrálós, a másikat néha unszolnia kell, de kis idő után mindig felenged s nagyot futkároznak.

Mesélte a gazdija, h örül nekünk nagyon, mert a mi kutyáink kicsit erősebben játszanak. Magas a fájdalom küszöbük a többi kutyához képest, s gyakran hisztiznek a kutyák, ha hozzájuk engedik, mert egy kicsit a nyakába harap s már felordítanak. Scottyval meg úgy játszottak, h vér is folyt, de nem volt vészes. Valószínűleg, valamelyikük ínye v valami ilyesmi. De hát észre se vették, csak mi a végén, h a másik fehér kutya oldalán egy tenyérnyi vérfolt virított. Ilyenek ezek a harci kutyák… Arc nagy mosollyal

60709_218532211634408_2118808022_n

Vasárnap hazaugrottam néhány órára vidékre.

Jó volt otthon lenni. Feltöltődtem. Anyum betegeskedik, mindig nyomást érez a mellkasán. Mondtam neki, meg tudja ő is, h a sok lelki problémája miatt, de nem tudja, nem képes megoldani őket. Beszélgetésünk közben, megöleltem, s kimondtam h szeretem. Nálunk nagyon ritka az ilyen. Éreztem, h ezt kell tennem. Szeretetet kell adnom, mert szüksége van rá. A szeretet pedig pozitív, gyógyító erő, s támogatást akartam neki ezáltal is adni, mert láttam, h a szavakkal, tanácsokkal nem megyek semmire.

Olyan jól esett neki, h vissza ölelt, s azt mondta, h ő is szeret, s elkezdett pityeregni. Na meg persze én is, de gyorsan összeszedtem magam. Mosolygó arc

Melóban ismét kaptam bókot  egy másik kolléganőmtől is.

Nagyban beszélgetünk, mikor egyszer csak közli velem, h;  “Irigylem a barátod!”

Nem is hallottam még ilyen formában közölni, s első pár másodpercben csak553471_231128780374751_1541672904_n pislogtam rá, h mi ez a hirtelen témaváltás, v ez most valami oltás volt, v mi?! Aztán ahogy elpirult és szépen kedvesen, pislogott vissza rám ő is, úgy leesett végül a tantusz. Mosolygó arc Nem is tudtam rá mit mondani hirtelen. Aztán nagy nehezen, lányos zavaromban kinyögtem egy köszönömöt és megöleltem. Mosolygó arc

+ Esett az eső, begöndörödött a hajam, s sokan dicsérték és csodálták, h “Jééé! Neked ilyen göndör a hajaaad?!” Arc nagy mosollyalAmi szerintem nem göndör, hanem csak hullámos, de mindegy. Am én is szeretem, csak Norbi nem, s így teljesen hozzászoktam, h vasalgatom.

Jah! Meg a szemüvegem! Egyik nap begyulladt a jobb szemem, s nagyon fájt, meg könnyezett így nem tettem be a kontaktlencsém, s helyette a szemüvegembe mentem be. Nagyon sokan megdicsértek, h nagyon jól áll! Arc nagy mosollyal Jól esett. Rég kaptam már dicséreteket, bókokat. (Hát mondjuk így már magam sem csodálkozom, h imádok bejárni dolgozni! Arc nagy mosollyal Kacsintó arc Arc kinyújtott nyelvvel )

Norbival egyik este kiültünk s megittunk egy üveg Tokajit az Erzsébet híd lábánál. Jó volt egy kicsit relaxálni. Mosolygó arc1167662_432173253565811_1825382895_o

Am ma (Hétfőn) indult el Norbi és a kolléganője Montenegróba….

Szar érzés. Reggel sokáig néztem még aludt, meg leültem mellé megsimogattam a kis buksi fejét. Fel is ébredt, s hozzám bújt. Olyan jólesett. Beszélgettünk egy kicsit, s szépen elbúcsúztam.

Vasárnap délutánra érnek haza, mert vonattal mennek, s így 1-1 nap az oda-vissza út.… :/

Én meg elütöm addig is itthon melóval az időt, mert nagy események előtt állunk, s már tűkön ülök izgatottan! Mosolygó arc

Jah! Popov lakótársam is a cég tagja lett, mert beprotezsáltam, s a raktári részen fogja erősíteni a csapatunk! Szo már nem csak lakótársak, de kollégák is vagyunk.

TÖK IZGIIIII! Arc nagy mosollyal

Mosolygó arc

Csók!

Rion Kacsintó arc

Piros ajkak

1000406_407539209357402_1211878932_n

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)