Idézet mára:
“Nem az számít honnan indulsz, hanem az, hogy milyen döntéseket hozol arról, hogy hová akarsz végül eljutni.” (Anthony Robbins)
Az elmúlt napokban senkivel sem taliztam. Meg is lett az eredménye. Már a harmadik lebaszást kaptam tegnap, h nem érek rá az illetőre.
Kevés az idő, kevésnek érzem az életet. Mármint a hosszát. Túl rövid! Valamelyik este nagyon szarul aludtam. Megálmodtam, ahogy megöregedek! ( Nem éltem csak negyvenet. Afelett elképzelhetetlennek tartom az életet! ) Nagyon szar volt! Tisztán emlékszem rá, mert felriadtam, s utána nehezen aludtam csak vissza. Azért volt ez, mert most jön ugye karácsony, s valahogy az jött le, h kapok most ajándékokat, aztán majd csak szülinapomon. Aztán persze jött a gondolat, h bazz 22 leszek, s milyen szar?! Görcsösen ragaszkodom a 20-hoz, s egyre szarabbul érzem magam, h látom, h rohannak a napok, s h öregszem… Tök jó minden, csak ne öregednék! 20 éves akarok maradni örökre! Az volt életem legszebb éve. Úgy hiányzik! Aztán ugye szar ez is, h 21 évesen ilyen hülyeségek járnak a fejemben. De ez van! Ettől úgy félek, s ez olyan rossz! Bár tudom azt is, s mondom is, h ez egyen a legnagyobb bajom… :/
Na de! Most beszélek itt nektek hülyeségekről…
De inkább folytatom a szokásos mesélésemmel…
… Öööö… …Konkrétan fogalmam sincs, h mikor írtam utoljára, de azt tudom, h tegnap nem írtam! Pénteken önkéntesen bent maradtam tovább dolgozni, s mikor hazajöttem nagyon fáradt voltam, s a nap végére még szarul is lettem, mert émelyegtem, kicsit szédültem is olykor-olykor, s inkább lefeküdtem aludni, csak a szabadság óta meg a szervezetem teljesen hozzászokott a hajnali 1 órai fekvéshez, s hiába voltam én fizikailag padlón, az agyam csak zakatolt. ( Ezen estén álmodtam az öregedéssel. )
Szombat este meg elmentünk a volt üzletvezetőm Kriszta céges búcsúztató partijára. Túl korán mentünk. Sokat vártunk. + Munka után mentünk ugye egyből, s még pangás volt, mi meg fáradtak. Aztán megjöttek a többiek, lassacskán megkezdődött a buli, de mi Pannámmal + még páran, olyan éjfél körül leléptünk. Elbúcsúztam Krisztától, megköszöntem neki mindent s léptem.
Am a Szeparéban voltunk. Inkább régebbi, s kevésbé ismert számok szóltak. De am jók voltak. A hellyel is csak annyi baj volt, h én az Alterhez vagyok szokva. Nem mintha sokat járnék oda is, de mégis csak meleg hely. Itt meg szinte mindenki hetero volt rajtam kívül… –.-” :/
Ez nagyon feszélyeztetett! Voltak olyan szép kandúrok, h 1-2 faszitól kajakara felizgultam! De mikor megláttam, h nőkkel flörtölnek, majd felfordult a gyomrom. :/ Akarva is eszembe jutottak az én barátnőimmel töltött idők, s mgé szarabbul lettem. Valami borzadály egy idő volt az!… –.-“ Inkább megittam a borocskám, s mondtam, h lépjünk… Szar hetero helyre menni, s azt látni h egy helyes pasi lánnyal etye-petyézik!.. :S
Ilyen téren nagyon “szélsőséges buzi” vagyok, mert azt vallom, h egy helyes pasinak melegnek kell(ene) lennie! S kajakra felvagyok háborodva, s esz a méreg, mikor azt látom, h egy hetero fasz!
…No mind1!… Elvégre a lányoknak is az kell…. Hagyni kell nekik is valamit, had örüljön a …!
Ma se taliztam senkivel. Délelőtt döglöttem, mint mindig, de 1 órával korábban keltem, mert megcsináltam életem első főtt ételét! Sütöttem ki rántott husit és hasábburgonyát. Lakótársam szerinte egy “kicsit” sok olajban sütöttem ki… Mind1. Megettem! Nekem jó volt!
Aztán lassan menek tetélni mert fáradt wok. ( Fa.om! Hülye Csipkés Zoltán miatt teljesen rászoktam erre a menek szóra! “ Jáááá Móunika! Há én menek haza!” ) Meg inkább alukálok. Napok óta már ismét túl sokat gondolok Mancira, s nem tudom miért böffent ez most fel bennem megint…
Holnap ismét zárok, szo szerencsére tudok sleepingelni.
Csók!
Rion
2 megjegyzés:
Szia!
Tudom nem lesz megnyugtató amit írok, de énis így vagyok ezzel az öregedés, hány éves is vagyok kérdéssel. Pénteken töltöttem be a 25. életévemet, viszont én nagyon sok mindent kihagytam ennyi év alatt. Viszont a te életetd tartalmasan van eltöltve, bár lehet mivel ez a te életed nem érzed át igazán. Olvasd el egy kicsit a blogodat és meglátod milyen sok élményt gyűjtöttél össze az évek során. Majd ha egyszer eléred a negyvenet jó érzéssel fogsz visszatekinteni.
Exed meg tuti azért jutott eszedbe, mert láttad a sok boldog párakapcsolatot kereső, flörötölő hetyót, belőlem is hasonló érzéseket hozz ki egy ilyen szituáció.
Kitartás :D
üdv: Dalarann
Kedves Dalarann!
Mielőtt még elfelejteném, kérlek küldj egy privát levelet a riongay@gmail.com-ra, mert szeretnék veled beszélgetni 1-2 dologról...
Nem találtam nálad elérhetőséget, s ezért kérem, h írj pls. Köszi. :)
Második lépésben pedig reagálnék a komidra. :)
Szo! :D
A blogomat nem olvastam még soha vissza. Nem merem, mert attól tartok, h tuti h beleírnék, javítanék, törölnék, s teljesen más lenne akkor az egész. :S :/
Majd sok év múlva szeretném csak visszaolvasni, mikor már nem fogok azért belejavítani, mert tudni fogom, h ideje múlt, s fölösleges. :)
Köszönöm a kommentedet. Jólesett. :)
Üdv:
Rion
Megjegyzés küldése