Rólam, rólunk

Idézet mára:

"Mikor ürességet érzünk, megpróbáljuk feltölteni magunkat pillanatnyi dolgokkal, mint az étel, a drogok, a szex vagy a vásárlás. Vagy megpróbálunk elmenekülni valahova máshova. Üresség a házasságban? Keresünk egy másik házastársat. Munkahelyi problémák? Keresünk egy másik munkát.

Ám ahogy lenni szokott, a jó érzés alábbhagy, és csak az üresség marad, a problémáinkat pedig továbbra is visszük magunkkal egyik házasságból a másikba, egyik munkahelyről a másikba.

Csak egy mód van arra, hogy eltávolítsuk az ürességet, ez pedig, ha változtatunk saját magunkon.

Amikor problémánk van vagy ürességet érzünk, itt az ideje, hogy megkérdezzük magunktól: Mit nem voltam hajlandó megtenni, hogy azt az életet élhessem, amit szeretnék? Mi az én felelősségem ebben a helyzetben? Mit tehetnék másképp?

Az üresség az Univerzum ajándéka, és azt üzeni nekünk: "Ébredj fel! Rossz úton jársz. Nem dolgozol azon, hogy változz."" - Yehuda Berg

Egyik este elgondolkoztam azon, h kicsit úgy érzem, h elkezdtem fejlődni.

Ahogy visszatekintek az elmúlt hetekre, hónapokra, január óta intenzíven elkezdtem magamba szívni az információkat, oly formán, h ha napról napra még nem is mondható, de hétről, hétre határozottan… …nő a belső énem… S itt nem az egóra gondolok. Aki ismer már évek óta, szerintem tudná azt tanúsítani rólam, h nem vagyok egoista. Helyesebben már kinőttem, levetkőztem, amitől csak jobban érzem magam, s örülök neki. Főleg akkor, amikor látom, pontosabban Érzem(!) azt, h másnak meg mekkora az egója!

Ennek a megérzésére bárki képes. Ránézel az illetőre, s láthatod rajta, h nem magabiztos, kis visszahúzódó, félénk, bátortalan, v érezheted azt, h konkrétan meg csap az egója mert akkora! Bennem konkrétan zavart, s ezáltal nemtetszést kelt, de ez nem az én hibám. Viszont már el se ítélem, nem minősítem le miatta, mint azt ez idáig tettem.

Egyre csökken azon személyek száma/csoportja, akikre olyannyira negatívan tekintek, h azt már utálatnak hívják. Arra törekedtem/törekszem, h az utálatot, úgy ahogy van, kiiktassam magamból, s tudatosan odafigyelve rá, ez elég könnyen ment.

A következő fokozat a lenézés, megvetés, amit próbálok szintén megszüntetni.

Itt még bukkanak fel nehézségek… Próbálom kompenzálni azzal, h elfogadom őket, tolerálom őket, nyugi, tolerancia, s vagy becsukom a szemem, v elmegyek, elkerülöm őket.

Konkrétan egyetlen ilyen réteg létezik, aminél/kinél felmerül ez a “fázis” az pedig a “ordítróladhegyutolsóköcsögvagybazdmeg” csoport.

Még a bugyuta kínaiakat vagy a punkokat, részegen bűzlő hajléktalanokat is tovább eltűröm magam körül, mint őket…

… De … dolgozom az ügyön, s próbálom őket is bevenni az egyenlőek vagyunk, összetartozunk szemléletembe.

Szóval ott tartottam, h inkább a lélekre, a belső mivoltomra “gyúrok”. Persze van, amikor meginog az egyensúly, de ezek ellenére, hétről hétre stabilizálódik, tisztulok, s gyarapodok.

Keresem, s egyben járom is az utam, s már ez pozitív, kisebb boldogsággal tölt el, hisz legalább nem egy helyben toporgok. Gondolok én itt arra, h sokan Önmagukkal nem foglalkoznak.

Voltam én is ilyen. ( Visszagondolva, - s tudom már korábban is említettem – örülök most, h annyi mindenen átmentem, s sokféle helyzetben, szerepben volt részem.)

Amikor ilyen voltam én megéltem nem egyszer, nem kétszer azt, amit a fentebb említett sokaság;

A depiséget, a magányt, de legfőképp; az ürességet.

Nem találod magad!

A sokaság, h ezeket az érzéseiket elnyomják, ideiglenesen kiiktassák, szóval, h ne érezzék, azt csinálják, h lekötik magukat, materiális tárgyakkal, cselekvésekkel.

(Most erről hirtelen az a gondolat jutott az eszembe, h elvan a gyerek, ha játszik.)

Megvesznek, ezt-azt-amazt. Hamis érzéseket, gondolatokat kreálnak maguknak, illetve ülteti beléjük a TV, rádió, reklámok azt, amire tulajdonképpen annyira nagy szükségük nincs is!

Hónapokra, hetekre, napokra, órákra lekötik magukat azzal, h vágynak valamilyen tárgyra. (Ezáltal is telik az az idő, amíg nem kell gondolni magukra, a belső hiányra, az ürességre.)

Aztán x idő után végre, megveszik az új vágyva várt készüléküket! Óóóó! Van nagy bóddottág napokig! Örül a fejüknek 3-4 hónapig aztán csókolom.

Az öröm fokozatosan eloszlik, aztán szép lassan visszatér a borús, komor hangulat, majd megint az a fránya üresség.

De a ….. ismételten csak nem magával kezd el foglalkozni.

(Zárójelben szükségességét érzem, h megjegyezzem azt, h a “magaddal” alatt a lelked, a valódi éned értem, s nem azt a fizikai lényt, akiknek materiális dolgokra van szüksége.)

Szo nem ÖNMAGÁVAL kezd el foglalkozni, hanem kitalál megint valami mást!

Óóóóó! Most ez kell! ÁÁÁÁ! Most azt akarom megvenni!

HMMMM!!!! Utazzunk ide, oda, amoda, csináljuk ezt azt amazt, csak nehogy még akár véletlenül is foglakozzak magammal, mert azt nem reklámozzák, v mert nem menő, nem divat v még netalántán ÚÚÚÚÚRISTEN, hülyének néznek, s még végül a birka néptársak, farkasként néznek rám! Vagy reálisabb lenne a hasonlat, ha birkák helyett zombikat írnék, akiknek feltűnik, h te még tiszta ember vagy.

Ahogy fentebb a zárójelben is megemlítettem, a gyerek leköti magát játékkal, s amellett tanulna is kell. A kisgyerekek közt kevés a depis. Kevés, mert nem éreznek ürességet, hisz a játék mellett, fejlődnek, tanulnak. A nagyobb gyerekek, tanulók, diákok közt is megtalálható már a depis, üres érzéssel rendelkező szürke egyének. Ők a tudat alatt már érzik, h az amit tanulnak, helyesebben egyes tantárgyak, nem igazak, nem szükségesek az élethez/ben, nem nyújtanak valódi, fontos értéket, nem mutatnak utat.

Mi felnőtt emberek pedig, mivel már felnőttünk, azt hisszük, h nem kell tanulnunk, tanulmányaink véget értek, s csak azt csinálják, amit fentebb leírtam. A materiális dolgokkal babrálnak, s megrekednek a fejlődésben, ezért aztán annyi a boldogtalan, negatív töltetű, rosszindulatú, szürke, üres, meg öngyi ember, h inkább már híreket se nézel, mert nem akarsz róla tudomást venni!

S ezzel az egésszel nem azt akarom mondani, amit egyes szűk látókörű, földhözragadt “értelmiségi” azt mondaná, h; “akkor most ne vegyek semmit, s ne menjek sehova, hanem csak otthon hammmmmmmmmmmmm-ögjek a szobámba?! o.o” –.-‘”

Nem. Nem ezt mondom! Ez egy nagyon szélsőséges következtetés lenne, ami szintén megkell szüntetni magunkban, mert a szélsőségek ugye soha sehol sem vezettek megoldásra.

Arra szeretnék rámutatni, h ha csak az egóddal, a materiális éneddel foglalkozol, akkor már az is egy szélsőségnek számít. A lelki egyensúlyt, a harmóniát pedig abban leled meg, – minden már tényleg nagyon leegyszerűsítek – ha a önmagaddal, a lelkeddel is foglalkozol.

A világ, s vele az emberiség, vagy ha valakinek nem tetszenek ezek a nagy hangzatos szavak, akkor csak egyszerűen csak annyit mondok, h mi…  …nem megy(ünk) a jó felé, a jó úton, amíg nincs egyensúly.

X ideig a fent leírtakkal (tárgyak, kitalált babrációk, h ezt azt amazt csinálok) fent tarthatod magadnak a látszatot h boldog vagy, de a bensőd mindig jelez, felhívja magára - a depivel a lehangoltsággal, az ürességgel - magára a figyelmet h; “Héééé! Hahhhóóóó! Én is itt vagyok! Kérlek foglalkozz velem (azaz Önmagaddal) is!”

A materiális dolgok is kellenek hisznek azok nélkül megint csak nem lenne egyen súly, s kellenek ahhoz h tanulj, tapasztalj, de ne csak abba folytasd bele magad!

Legbelül hiszem, s remélem h tisztában vagytok vele, v legalább is idővel lesztek azzal, h erre a világra nem csak megszületni, élni és meghalni jöttünk!

Tapasztalni, tanulni és fejlődni jövünk, minden egyes alkalommal a reinkarnációk által. Ha hiszitek ha nem – elmétek dönti el – de a szívetek, s a benső énetek tudja, s érzi, s tudatja veletek a reinkarnáció valódiságát.

(Ismerős helyek, személyek, érzések, akikkel “még csak most találkoztál ”először” életedben”, deja vu-k és még hagy ne soroljam….)

Továbbá azt se mondom, h állandóan a bensőddel foglalkozz, hisz az is egy másik véglet. Én is megfeledkezem magamról gyakran, de legalább foglalkozom önmagam fejlesztésével.

Fontos számomra – s lenne mindenki számára is - még az egyensúly is, h mindig a harmóniára törekedje(te)k.

Ha rám törnek csúnya, negatív gondolatok, már szerencsére ezeket észreveszem, s tudatosan pozitív, jó, szeretetteljes energiával ellensúlyozom.

Am van még egy jó tanácsom.

Én ezt, amit most lefogok írni, nem tudatosan csináltam anno, s mondhatni csak nemrég “fedeztem fel” az erejét:

Ez a dolog a feltüzelésről szól. Mármint feltüzeled magad pozitív gondolatokkal. Annyira egyszerű és tényszerűen működik, s tök ugyan olyan, mint amikor töltőre dugod a telefonod.

Ez nálam olykor véletlenül magától,
vagy valamilyen nem általam,
vagy olykor direkt módon általam okozott küldő hatásoknak köszönhetően indul el.

Pl, ha egy zene mosolyt csal az arcodra, vagy kellemes boldog emléket kelt benned, vagy a legjobb, mikor örömhírt kapsz!

Ah! Megvan!

Mondok egy egyszerű materiális példát, mert még sokatoknak az kell!

Beleéled magad egy jobb életbe, világba!

Mondjuk lesz egy új,  melód! (örülsz) Lesz jó fizud! (örülsz) Kifizeted a tartozásod, megveheted azt a várva várt telót, tv-t, házat, amit akartál! Juhúúú! Virít a fejed! Beteszed a kedvenc zenéd ennek örömére s már még jobban sugárzol a boldogságtól!

Biztos értitek már mire gondolok, hisz mindenkinek volt már hasonló érzése.

Nah! Ezt az érzést ilyenkor még megfűszerezed olyan gondolatokkal, h az élet szép, boldog vagyok, jaj de jó! S megköszönöd! Az ajándékot, a “szerencsét”, az életet az egészséget, mindent amit kaptál.

Megköszönöd, a családod, a szüleid, a párod, a lakásod, v ami éppen eszedbe jut, csak pozitív gondolatok legyenek!

Mire ide jutsz, már úgy “izzasz”, h bizseregsz, libabőrös leszel, s abba kell hagynom, mert a szívem úgy ver a boldogságtól, s tele vagy szeretettel, h sírás közelébe érsz!

Ezt az egészet elindíthatod egy apró kis folyamattal is.

“Úristen! Lehet, hát van isten?! Buzi az egyik iskolatársam is, s nem vagyok egyedül! () –> Rámnézett! (^^) Beszélgetünk (ˇˇ) etc, etc etc…

Jó ez nagyon egy egyszerű, földhözragadt gyerekes példa volt, de TUDOM, h ilyeneket is le kell írnom, h minden olvasó réteghez eljusson valóban az üzenet.

Szo az élet nagyon sok példát generál arra, h boldog légy, csak észre kell venned, s meg kell ragadnod.

A nehéz időszakok is azért vannak, h fejlődj, tapasztalj, tanulj, erősödj.

Pl.: Nekünk melóban mondjuk nagy esély van rá, h elveszítjük a munkahelyünk!

Márciusra kiderül, h mi lesz velünk.

Ha az lennék még aki anno voltam, én most olyan egy stresszes, depis, antiszoc időszakon mennék keresztül, h kár is beszélni róla, de ennek ellenére, szerencsére, minimális, az mikor tényleg megrogyok, de gyorsan felállok, s kiélvezem a drága kis arany csapatommal töltött minden egyes napot, s örömmel gondolok arra h mennyi jó dolog történt velem ez idő alatt, s mennyi mindent tanultam, s sok jó dolog történt velem!

Nah! Egy szuszra ennyi, ami hirtelen bennem volt, de most ez is egy olyan ritka bejegyzésre sikeredett, amikor elkap az “ihlet” .

Csók!

(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)