Idézet mára:
"Amikor valami gondunk van, gyakran sokkal több energiát szentelünk a problémának, mint amennyit ér.
Aggódunk. Gondolkodunk. Újragondoljuk. Háborognak az érzelmeink.
Hatalmasra növesztjük a problémákat, pedig ha összehasonlítjuk az Univerzum végtelenségével, olyan aprócska, mint egy homokszem.
A gondjaink megoldásának fontos része, hogy kevésbé vegyük komolyan a gondokat. Inkább segítsünk másoknak, akiknek szintén problémái vannak.
Azzal, hogy nem etetjük a probléma-szörnyeteget felesleges energiával, megakadályozhatjuk, hogy gigantikus méretűvé nőjön. Ehelyett világosan látjuk majd a gondjaink igaz természetét, és azt, hogy bár nem jelentéktelenek, koránt sem leküzdhetetlenek." - Yehuda Berg
Február 25 – Március :
Egy kicsit megállva, s visszatekintve az elmúlt hét rohanásaira “feltűnt”, h múlthéten egyszerre szűnt meg Norbival a munkaviszonyunk. Én csütörtökön dolgoztam utoljára Norbi meg szombaton. Ő ugyanis felmondott, h csinálhassa a saját üzletét.

Ezen a héten ő is megvolt rekedve, de már megvan a pénz, s elkezdi bebútorozni az üzletet, tárgyalni mindenféle üzleti partnerrel, szo belecsapott ő is a lecsóba, s új, kihívásokkal teli élet vár rá is.
…Ahogy rám is…
Nagyon sok minden és gyorsan történt velem minden a héten, s ez az 5 nap úgy elrohant, mintha 1 nap lett volna…

Hétfőn interjún voltam a Peek&Coppenburgnál. Jól sikerült, bent is akartak marasztalni még egy órára üzlet bemutatóra, de nem tudtam maradni, mert mennem kellett vissza az Armaniba megbeszélésre.
Am a Peek, hiába, h vannak ott felsőkategóriás márkák is, mégse tetszett annyira. Annyira megszerettem, s megszoktam már a luxus brand világát, h legszívesebben toporzékoltam volna, h neeeeeem!
Mondták h visszahívnak, ami szerencsére azóta se történt meg. Német cég. Az interjúztatók is olyan, hideg, merev nem tetszetek emberek voltak.

…
Az Armaniról az előző fejezetben elmondtam mindent, amit publikálnom lehet.
Azóta annyi van csak, h jó irányban halad Milánóban az ügyünk. Egyelőre csak ennyi. Több infó, várhatólag jövő héten lesz.
…
Kedden Móózi kolléganőmmel interjún voltunk.
Nagyon szép irodaházban voltunk. Mint a filmekben, Amerikában. Ahogy elkezdett lemenni a nap, az ablakokon lévő sötétítők automatikusan felnyitódtak, meg hatalmas tárgyalóterem, nagy hosszú kör alakú asztal. Nagyon szép volt. Össz 8-an voltunk. Velem együtt 3 fiú a többi lány.

Az első feladatunk a bemutatkozás volt. A második egy közös feladat. Lezuhan a gépünk egy esőerdőben, megmaradt pár szétszóródott eszköz. Mi az az 5 termék, amit magunkkal viszünk.
Nagyon élveztem, mert én bontakoztam itt ki a legjobban s vittem a csapatot, h haladjunk, mi marad mi nem, mi vitatéma, mert 15 percünk volt rá.
A végén az összefoglalót is én mondtam el. Nagyon szeretem az ilyen stratégiai, csapatmunkás feladatokat.
A következő feladat összetett volt nagyon, de a lényege egy kívz teszt volt, ami nagyon leszívta az agyam. 2 oldalas volt, s ilyen feladatokkal végig, h az 5 felsorolt szó közül melyik a kakukktojás, vagy az 5 szám közül melyik nem illik a sorba, meg h a itt látható összekevert szóból, ha kirakod város, ország, márka, v állat neve jön ki? ..... -.-'"
Meg volt egy magyar szöveg amit le kellett fordítani angolra. Nem a legjobban sikerült, de kifejeztem magam érthetően, bár tuti h nyelvtani szemmel nézve fogták a fejüket, de 100% h érthető voltam, mert csütörtökön felhívtak a köv interjú körre. :D
Am a fordítandó szöveg lényege az volt, h kaptunk önöktől számlát, ami hiányosan volt kitöltve. Kérjük sztornózzák és állítsanak ki egy újat, kitöltve minden adatokkal úgy mint név, cím, adóazonosító meg ilyenek.

Aztán cég ismertetés volt.
Van ennek a cégnek rengeted alvállalata. Biztonsági cég, takarító cég.
S most jön a sorba ez az új vállalat is, ami telejsen más területen dolgozna.
Már 30 valahány embert felvettek, s mi még a magok vagyunk /leszünk, ha összejön s mindenkit felmérnek, h ki hová lenne jó s akár még mondjuk vezető vagy x-y ügyintéző is lehetek.
Mózit sajnos nem hívták fel. Ő nem beszél angolul nagyon, csak minimálisa s ő ki se töltötte azt a fordítós feladatot. Eléggé összetört, s engem is lehúzott ez az egész, mert én nagyon szeretném, h együtt dolgozzunk, de bizakodó vagyok s remélem h később még behívják.
A cégismertetőnél még beszéltek az EOS nevű "személyiségfejlesztő" programról is.
Erre hallottam már, s olvastam is több oldalon, h azt mondták/írták, h szektások, szcientológusok, meg mindenfélét.

Pénteken ennek részletesebben sikerült egy kedves olvasóm/ismerősöm segítségével utánajárnom, s több mindent megtudni.
A tény, h anno, régebben 2007 környékén voltak gondok a képzések, miatt, de azóta volt már az is, h megszűnt egy időre a képzés, de most újra, van de ahogy én látom, sejtem, már nem olyan drasztikusan nyomatják, mint anno.
Elmondták az interjún is, h erre nyitottak kell lennünk, s havonta egyszer el kell menni a képzésükre.
Mind1. A több órányi pénteki kutatómunkám, egy peppet elvette a lelkesedésem, s igencsak összetörtem, mert egy nagyon jó álom melónak tűnt, de ez az Eos program…
Mind1. Eldöntöttem, h kedden elmegyek az interjúra azért. Személyesen járok utána ennek, s még lesz több interjú, s idővel, majd csak többet megtudok, h mizu van… :/
A keddi interjútól viszont fosok, mert angolul lesz, s az üzleti angolul kívül nem használom a nyelvet, s sajnos eléggé kijöttem már a gyakorlatból…
Készülődök rá, de mindig rohanás van, hol ide, hol oda megyek, s feszült is vagyok emiatt, h nem tudok úgy haladni a tanulással, ahogy szeretném.

1 hét múlva pénteken is megint megyek vissza interjúra.
Kicsit furcsállom, h még meg sincs a keddi angolos interjú, de már azért péntekre is behívtak egy másikra, ami immáron már a 4. interjú lesz…

Most pénteken meg a Bizanc boutiq-ban is voltam interjún, de annyira nem jött be a hangzottak alapján.
Legjobb lenne, ha mihamarabb kiderülne, h mi lesz az Armanival, mikor nyílik, meg mennyi lesz a fizunk, ezen kívül nem akarok máshová menni, de az oda való hajlandóságom is jelentősen megcsappant most így…

Azt mondom, h ha nagyon jó fizetést kapnék ott, akkor cserébe azért beférne nekem…
Nah! A köv. héten majd csak okosabb leszek.
A héten történtek lényege ennyi.
Ha valaki tud nekem érdemleges információval szolgálni az elhangzottakkal kapcsolatban, van tapasztalata, tényekre alapuló, igaz információja, akkor az kérem írjon ide kommentet, v levelet a riongay@gmail.com-ra.
Köszönöm.
Csók!



(Az oldalon olvasható bejegyzések a szerző engedélye nélkül sehol, semmilyen formában felhasználni nem lehet!)
2 megjegyzés:
Jó lenne, ha felvennének ehhez a céghez, s összakapcsolnák a különféle üzleti ágakat. Tarthatnál például webkamerás divatbemutatót: a teljes ruhacserét is lehetne közvetíteni. kiváncsi lennék rád! :)
Enry
:D Ezen jót nevettem! :D
Köszi. :)
Megjegyzés küldése